Természettudományi Közlöny 1917 (49. évfolyam, 665-688. füzet)
1917-09-01 – 09-15 / 681-682. füzet
I A HÁBORÚ HATÁSA A SZELLEMI MUNKÁRA. 637 A szellemi munkás az ő dolgozószobájában sokkal nagyobb és egyenletesebb hőmérsékletet kiván, mint a testi munkát űző. Kevesebbet mozog s ennek következtében kevesebbet fogyaszt. A városi lakosságnak néhány évtized alatt (mint a Természettudományi Közlöny múlt évi június 15.-i számában kimutattam) át kellett térnie a könnyebben emészthető élelmiczikkekkel való táplálkozásra : a hús, tojás, vaj, czukorneműek élvezetére. Ma a szellemi munkások munkáját nagyban megnehezíti, hogy ezeket az ételeket egyáltalában nem, vagy csak nagyon drágán lehet megszerezni. Nagyobb hőt fejlesztő táplálékot csak könnyebben emészthető alakban vehet magához a szellemi munkás s ezért kétszeresen küzd a megélhetéssel. Azokat az élettevékenységeket, amelyek a hőtermelésre hatással vannak, két osztályba sorozhatjuk : energiatermelőkre és energiafogyasztókra. A test energiakészletét fogyasztja általában a munka, ideértve a szellemi munkát is, a mozgás, a fürdés, mindennemű fáradság. A test energiakészletét kíméli, illetve fokozza az alvás, a pihenés, a táplálkozás, a ruha. A szellemi munkás hosszan, de felületesen, azaz extenzívebben alszik, mint a fáradt testi munkás, ezért az alvás következtében megtakarított energiája is kevesebb. Ezért van szüksége sokkal hoszszabb időtartamú alvásra, mint a testi munkásnak, aki intenzív testi munkája után hat-hét óra alatt könnyen kipiheni magát. Téves dolog, ha a szellemi munka után pihenésül nagyon erős mozgást végzünk, például sportot űzünk, mert az erősebb mozgás nagyon fogyasztja a test energiakészletét. Amilyen üdítő hatással van a mérsékelt mozgás, éppen olyan fárasztó a sportszerű, erős mozgás ; mindenki megpróbálhatja, hogy az erős mozgás után a szellemi munka ugyancsak nehezen indul. Nagy hátránya a mi dolgozó szellemi osztályunknak, hogy az élet drágasága elöl, különösen a fővárosban, annak környékére menekült, ahonnan csak hosszú utazással térhet hivatalába, s onnan vissza csak késő délutáni órákban juthat vissza otthonába. Ez a fáradság maga már olyan, hogy pihenésre szorul és csak fokozza az idegességet. A táplálkozás terén, bár manapság utópiának látszik, különösen mostani étkezési időinknek alapos megreformálására volna szükség. Nyugaton, ahol a hivatalos és üzleti órák többnyire csak féltízkor kezdődnek, bőséges reggeli után lát a szellemi munkás a napi munkájához, a pont tizenkét órakor elfogyasztott második reggeli könnyebb étkezés lévén, nem hat hátrányosan a munkájára, az estebéd korán van és utána még elég ideje van a szórakozásra is. Nálunk és egész Középeurópában korai fölkelés, sovány reggeli fárasztják és csökkentik a szellemi munkás energiáját, s mire a késő délutáni órákban jut aránytalanul nagy déli étkezéséhez, már csaknem az egész nap kihasználható energiájának vége van. A helytelenül későre halasztott vacsora csak betetőzése a rosszul választott és alkalmazott étkezési rendnek. * A szellemi munkást munkájának egyhangúsága is fárasztja. Az egyoldalú testi munka minden munkásnál más és más igénybevett izmot fejleszt ki ; a szellemi munkánál, mentül egyoldalúbb és egyhangúbb a munka, annál több más irányú pihenésre van szükség. Ez az utóbbi tétel annál fokozottabb mértékben érvényes, mennél magasabbrendű a végzett szellemi munka. íróknak, művészeknek, tudósoknak nagyobb szüksége van a változatos életre, mint az egyszerű szellemi munkásoknak. Amilyen mértékben megkönnyíti a szellemi munka apró részleteit a sokszor megismétlődő egyforma szellemi munka, éppen olyan mértékben kihasználttá teszi az egymásután gyakran ismétlődő egyforma szellemi működés az idegrendszer bizonyos részeit, amiknek ma még a lélektan nem tud lokalizált megnevezést adni. Ezért van szüksége fokozottabb