Tervgazdasági értesítő, 1949 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1949-10-24 / 1. szám

1949 október 24. TERVGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ A kirendeltség feladatköre. A kirendeltségek feladatkörét a Magyar Közlöny 1949 október hó 15. napján megjelent 215—216. számá­ban közzétett 0.370/6/1949. O. T. számú rendelet tartal­mazza. Ezen belül az első ütemben megvalósítandó fel­adatokat a következőkben jelölöm meg: Ipar. A kirendeltségek kötelesek a működési területükön lévő tervkötelezett vállalatokat (a vállalat cége, pontos címe és telefonszáma, telephelye, tárgya, munkavállalói­nak létszáma, erőgépeinek összlóereje, felelős vezetőjének, tulajdonosának neve) névjegyzékbe foglalni, annak egy példányát az Országos Tervhivatalhoz felterjeszteni, egy példányát pedig megőrizni. Ennek végrehajtása céljából vegyék igénybe a helyi hatóságokat, az О. I. I. Sz. helyi szerveit. A névjegy­zéket a tervkötelezett II., III. csoportosításokban kell elkészíteni a 0.371/40/1949. M. K- 149. O. T. számú ren­delet 1. §-ának meghatározása szerint. A névjegyzék el­készítésére vonatkozó munkát azonnal meg kell kezdeni és a legrövidebb időn belül befejezni. A névjegyzék készítésével egyidejűleg a kirendelt­ség ellenőrizze, hogy az egyes vállalatok tervkészítésük és benyújtási kötelezettségüknek határidőben eleget tet­tek-e. Az észlelt mulasztásokat azonnal köteles jelen­teni az Országos Tervhivatalnak. Mezőgazdaság. Az Országos Tervhivatal és a Földművelésügyi Mi­nisztérium által kimunkált országos tervek alapján, a kirendeltségek résztvesznek a területükön működő mező­­gazdasági igazgatóságokkal együtt a területi illetékessé­gük szerint alábbi részlettervek kidolgozásában: a) Megyei részletterv, b) Állattenyésztési terv, és Termelőszövetkezetek tervei. A napokban közzétételre kerülő és a mezőgazda­­sági részlettervek előkészítéséről szóló O. T. rendelet megjelenése után azonnal lépjenek érintkezésbe a Me­zőgazdasági Igazgatósággal, hogy a részlettervek kidol­gozásában való közreműködés biztosítva legyen. Az a), b), e) pont alatt felsorolt részlettervek egy­­egy példányát a kirendeltség köteles haladéktalanul be­küldeni az Országos Tervhivatalhoz. Minden, a mezőgazdasági tervet érintő kérdésben területi illetékességük szerint az Országos Tervhivatal felé javaslattételre és véleményezésre kötelesek. Pl.: mezőgazdasági jellegű intézmények felállítása, új terme­lési és tenyésztési ágak bevezetése stb. „tárgyában. Ezen­kívül jogosultak a mezőgazdasági terv végrehajtását érintő minden kérdésben a helyi hatóságoknál eljárni és közreműködni. A helyi hatóságokkal és agrárszervezetekkel a ki­­rendeltségeknek szoros együttműködést kell kiépíte­niük. A helyi kapcsolatok ismeretei birtokában az Or­szágos Tervhivatal felé az esetenként megjelölt kérdé­sekben adatszolgáltatást teljesítenek. A terv végrehajtása (beruházási és termelési ter­vek) vonalán, minden vonatkozásban az Országos Terv­hivatal utasításai alapján, ellenőrző tevékenységet gya­korolnak. Ke­r­e­sk­e­del­em. A kirendeltségek kötelesek a működési területükön lévő — „az O. T. 7.100/2/1949.­ számú rendelete alapján — tervkötelezett II. csoportba tartozó kereskedelmi válla­latokat — az ipari vállalatoknál meghatározott módon — névjegyzékbe foglalni. Ennek végrehajtása céljából ve­gyék igénybe a helyi hatóságokat. A névjegyzék elkészítésével egyidejűleg a kirendelt­ség ellenőrizze, hogy az egyes vállalatok tervkészítésük és benyújtási kötelezettségüknek határidőben eleget tet­tek-e. Az észlelt mulasztásokat azonnal köteles jelenteni az Országos Tervhivatalnak- Közületi ügyek. A kirendeltség feladatát képezi a folyó tervéiben, vagyis az 1949. évben a kirendeltség működési területén folyamatban lévő szociális, kulturális, népoktatási, nép­művelési, községfejlesztési és egyéb közületi beruházások ellenőrzése. Evégből azoknak haladéktalan nyilvántartásbavételét és folyamatos ellenőrzését rendelem el. A kirendeltség feladata továbbá együttműködés a köz­ségi vállalatok létesítésében való javaslattételben. Az 1950. évi jóváhagyott közületi részletterveket a ki­­rendeltség az Országos Tervhivatal Kirendeltségi Osztá­lyától fogja megkapni. Hatáskörébe fog tartozni ezen be­ruházások pénzügyi ütemtervének ellenőrzése, folyósítá­sok engedélyezése. Ezzel kapcsolatban a kirendeltségek részletes további utasítást fognak kapni. Felhívom a kirendeltségek vezetőinek és valamennyi előadójának figyelmét, hogy a Magyar Közlönyben terv­utasításokkal kapcsolatban megjelent M. T. és O. T. ren­deleteket gondosan tanulmányozzák át. Budapest, 1949. október 14-én. Vas Zoltán s. k. az Országos Tervhivatal elnöke. II. Az Országos Tervhivatal elnökének intézkedései és körrendeletei TERVÜGYEK Tájékoztatás az 1950. évi üzemi részlettervek elkészítéséről Az 1950. évre az üzemek által készítendő különböző tervek összeállítását az állami népgazdasági terv készí­téséről szóló 4.244/1949. (194) M. T. számú rendelet alap­ján kiadott különböző szakmai tervutasítások szabályoz­zák. A szakmai tervutasítások közül eddig az alábbiak je­lentek meg: 1. Ipari tervutasítás (0371/40/1949. (194) O. T. számú rendelet és ennek módosítása a Hivatalos Lap 209. szá­mában). 2. Belkereskedelmi tervutasítás (7100/2/1949. (212) O. T. számú rendelet). 3. Egészségügyi és szociálpolitikai, népoktatási és népművelési, építés és községfejlesztési tervutasítás (0372/47/1949. (209.) O. T. számú rendelet). 4. Külkereskedelmi tervutasítás (7.308/2/1949. (213) O. T. számú rendelet). Rövid időn belül kiadásra kerül a mezőgazdasági és közlekedési tervutasítás is. A már kiadott tervutasításokkal kapcsolatban részle­tekben az alábbiakra kívánjuk a figyelmet külön is fel­hívni: Az ipari részlettervek közül a termelési-, áruelosz­tási-, beruházási-, felújítási- és anyagterveket okt. 15-ig kell beadni az ipari központhoz, illetőleg abban az eset­ben, ha a tervkötelezett nem ipari központ irányítása alatt működik — az iparigazgatósághoz. A munkaerő-, munkabér-, termelékenységi-, önköltségi- és nyereségben­tetési, valamint a pénzügyi terveket, végül az összes ter­vek jellemző adatait és fontosabb mutatószámokat tar­talmazó táblázatokat nov. 10-ig kell beadni. Az ipari terv­­utasítás rendszerében készítenek részletterveket az ösz­­szes termelő vállalatok — a magas- és mélyépítőipari vál­lalatok kivételével — tehát pl. a közlekedési, vagy ke­reskedelmi vállalat keretében működő ipari üzem is. Az ú. n. szolgáltatást nyújtó iparok (pl. vendég­látó üzemek, szállodák, fodrászok, kéményseprők) nem tartoznak a rendelet hatálya alá A belkereskedelmi vállalatok részlettervei közül a beruházási, felújítási és szállítási terveket okt. 30-ig, a 3

Next