Tervgazdasági értesítő, 1970 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1970-02-24 / 1. szám

2 TERVGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ Külön szám­ lása volt az, hogy a tervben kitűzött célok megvalósulá­sával egyidejűleg került sor az új gazdaságirányítási rend­szer bevezetésére és fokozatos kibontakoztatására. A terv már számolt az új gazdasági mechanizmus 1988-ban tör­ténő bevezetésével, de a tervidőszak első két évében gazdaságunk még a régi mechanizmus körülményei között fejlődött. E két év is azonban az új gazdaságirányítási rendszerre való előkészület jegyében telt el. 1968-tól a magyar népgazdaság már az új irányítási rendszer által létrehozott viszonyok és feltételek között fejlődik. Az új irányítási rendszerre való áttérés, majd a kibontakozás nyugodt és általában kiegyensúlyozott volt. Az elért ered­ményekhez nagyban hozzájárult, hogy a gazdaságirányí­tási rendszer reformjára való felkészülés és a bevezetés időszakában új tartalékok tárultak fel. A termelőerők fejlődése, a lakosság jövedelmeinek és fogyasztásának emelkedése, valamint külkereskedelmi kapcsolataink jelentős bővülése jó alapot biztosít a nép­gazdaság egyenletes ütemű és kiegyensúlyozott tovább­fejlesztéséhez. A tervidőszakban azonban megmutatkoztak, illetve tovább érvényesültek gazdálkodásunk olyan fogya­tékosságai is, amelyek a fejlődés ütemét már korábban is fékezték, a termelésben és felhasználásban aránytalan­ságokat okoztak, az egyensúly kialakítását nehezítették, s ezek fennmaradásuk esetén a további fejlődés gátjává válhatnak. A fogyatékosságok döntően a népgazdaság anyagi és szellemi eszközeinek nem elég hatékony fel­­használásából adódnak és főleg a következőkben jutnak kifejezésre: a) a III. ötéves terv időszakában növekedett a társa­dalmi termék és nemzeti jövedelem egységnyi részének létrehozásához szükséges felhalmozás (álló- és forgóalap befektetés), azaz az álló- és forgóalapok növekedési üteme meghaladja a létrehozott társadalmi termék és nemzeti jövedelem növekedési ütemét, ezáltal romlott a felhal­mozás hatékonysága; b) a termelés és a társadalmi szükségletek nem mindig kielégítő összhangja következtében a készletek a terme­lés és a forgalom szükségleteit meghaladó mértékben nőt­tek, ennek következtében a felhalmozáson belül a forgó­alapok növekedése meghaladja az állóalapok növekedését és a társadalmi termék, illetve a nemzeti jövedelem jelen­tős része improduktív módon kötődik le; c) az élőmunka termelékenységén­ek növekedése alatta marad az egy foglalkoztatottra jutó állóalap növekedésnek, ami az élőmunka nem megfelelő hatékonyságú felhasz­nálását mutatja; d) hosszabb időszak átlagában a tőkés viszonylatú export növekedése alacsonyabb az import növekedésénél, ami nem teszi lehetővé a külkereskedelmi egyensúly el­érését, nehezíti a termelés bővítéséhez szükséges import növelését. A gazdaságirányítási rendszer reformja célul tűzte ki e fogyatékosságok felszámolását és a hatékonyság foko­zott érvényesítését. Ennek hatására az utóbbi időszakban lényeges javulás következett be a készletek növekedési ütemének mérséklődésében és a tőkés viszonylatú export gyorsabb fejlődésében. Ezek az eredmények kifejezésre jutnak a III. ötéves tervidőszak várható teljesítésében. A változások népgazdasági szinten mérve számottevőek, de azoknak még főleg a tartalékok feltárásából adódó le­hetőségek jutnak kifejezésre és csak kibontakozóban varrnak a hatékonyabb munkával, a gyorsabb műszaki fejlesztéssel, a magasabb szintű szervezéssel elérhető többlet­eredmények. A következő ötéves terv során kell az elért eredményeket megszilárdítani, és azokban a vo­natkozásokban is fordulatot elérni, aho­l a fejlődés eddig még nem volt kielégítő. 2. A IV. ÖTÉVES TERV FŐBB GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLKITŰZÉSEI A főbb gazdaságpolitikai célok, amelyek végrehajtását a terv és a kapcsolódó szabályozó rendszer kialakítása során biztosítani kell, a következők: 1. A nemzetközi munkamegosztásba való aktívabb be­kapcsolódással, a munka termelékenységének javításával és az alkalmazott technika korszerűsítésével, továbbá a szervezés és vezetés színvonalának emelésével növelni kell a termelés és forgalmazás hatékonyságát. A termékstruk­túra változtatásának meggyorsításával és szelektív fej­lesztési politikával fokozni kell a termelés nemzetközi versenyképességét, javítani kell a hazai igények gazdasá­gos kielégítését és biztosítani kell a gazdaság dinamikus fejlődését. Ennek megfelelően gazdaságpolitikánkban olyan irányzatokat kell érvényre juttatni, hogy: a) gyorsabban fejlődjék a munka termelékenysége, azon­ban — a demográfiai adottságokat is figyelembe véve —• népgazdasági szinten biztosítani kell a megfelelő mértékű foglalkoztatottságot; b) a beruházási eszközök felhasználása biztosítsa a ver­senyképesség fokozásához, technikai korszerűsítéséhez szükséges eszközöket; c) nemzetközi gazdasági kapcsolataink fejlesztésében olyan külkereskedelmi áruforgalmi előirányzatokat kell kialakítani, amelyek biztosítják a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval, a termelési együttműködés és az áruforgalom dinamikus és mind gazdaságosabb fej­lődését. A termelési struktúra fejlődésének gyorsításával, a tőkés export dinamikus növekedésével biztosítani kell a fizetési mérleg javításának feltételeit. 2. A hatékonyság, a versenyképesség javításának alap­ján, a bérrendszer tökéletesítése útján biztosítani kell, hogy a nemzeti jövedelem növekményéből az eddiginél nagyobb rész szolgálja a lakossági fogyasztást. Az élet­­színvonalpolitikának nagyobb figyelmet kell fordítania a reálbér emelésére a legfontosabb szociálpolitikai intézke­désekre történő erőforrás-koncentráció mellett. El kell érni, hogy a reálbérnövelés az életszínvonal emelkedésé­nek az eddigieknél meghatározóbb tényezőjévé váljék. Ennek megfelelően a tervjavaslat kidolgozásakor arra kell törekedni, hogy a) a felhalmozás növekedési üteme ne haladja meg a nemzeti jövedelem növekedési ütemét. A készletállomány korábbiaknál lassúbb emelkedése az állóalannövekedés nagyobb részarányát eredményezze a felhalmozáson belül; b) a kereslet és a kínálat összehangoltsága a fogyasz­tói, termelői piacokon és a beruházási tevékenységben javuljon. A gazdasági fejlődés az árszínvonal stabilitását elősegítő tendenciákkal is erősödjön; c) a beruházási eszközök felosztása az állami lakásépí­tés és a kommunális területeken jelentős fejlesztést ala­pozzon meg. A termelő szférában a lakosság fogyasztói igényeinek közvetlen és közvetett kielégítését szolgáló fej­lesztésekre az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani. A fenti célok konkretizálása és kidolgozása fontos köve­telményeket állít a tanácsi és a vállalati tervezés, illetve gazdálkodás elé. A gazdaságpolitikai célokból következik, hogy a válla­latoknak és szövetkezeteknek a rendelkezésükre álló esz­közök leggazdaságosabb felhasználásával kell törekedniük teljesítményeiknek (a termelő kapacitások, a termelés és értékesítés, a szolgáltatások) a szükségletekkel összhang­ban levő növelésére. Fel kell mérniök a belföldi piac és a külkereskedelem várható igényeit és ezeknek megfele­lően kell javítani termékeik minőségét és korszerűségét, változtatni termelésük szerkezetét. Figyelembe kell venni, hogy nyereségük és ezzel együtt dolgozóik jövedelme több év távlatában a termelés és az értékesítés növekedésétől, a gazdaságosság javulásától függ és hogy a jövőben erő­södni fog a vállalatok között a gazdasági munka hatás­foka szerinti differenciálódás. A vállalatok és szövetkezetek termelésük növelését dön­tően a műszaki fejlesztés meggyorsítására, új korszerű technológiák bevezetésére alapozzák. Beruházási elgondolásaikat — mind a saját források,­ mind pedig a hitelek körében — e céloknak megfelelően, a takarékosság és hatékonyság követelményei szerint dol­gozzák ki úgy, hogy a beruházások elsősorban a termelés műszaki színvonalának, a termékek versenyképességének növelését szolgálják­, beleértve az elavult berendezések selejtezése útján elérhető korszerűsítést is.

Next