Tervgazdasági értesítő, 1970 (22. évfolyam, 1-11. szám)
1970-02-24 / 1. szám
2 TERVGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ Külön szám lása volt az, hogy a tervben kitűzött célok megvalósulásával egyidejűleg került sor az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésére és fokozatos kibontakoztatására. A terv már számolt az új gazdasági mechanizmus 1988-ban történő bevezetésével, de a tervidőszak első két évében gazdaságunk még a régi mechanizmus körülményei között fejlődött. E két év is azonban az új gazdaságirányítási rendszerre való előkészület jegyében telt el. 1968-tól a magyar népgazdaság már az új irányítási rendszer által létrehozott viszonyok és feltételek között fejlődik. Az új irányítási rendszerre való áttérés, majd a kibontakozás nyugodt és általában kiegyensúlyozott volt. Az elért eredményekhez nagyban hozzájárult, hogy a gazdaságirányítási rendszer reformjára való felkészülés és a bevezetés időszakában új tartalékok tárultak fel. A termelőerők fejlődése, a lakosság jövedelmeinek és fogyasztásának emelkedése, valamint külkereskedelmi kapcsolataink jelentős bővülése jó alapot biztosít a népgazdaság egyenletes ütemű és kiegyensúlyozott továbbfejlesztéséhez. A tervidőszakban azonban megmutatkoztak, illetve tovább érvényesültek gazdálkodásunk olyan fogyatékosságai is, amelyek a fejlődés ütemét már korábban is fékezték, a termelésben és felhasználásban aránytalanságokat okoztak, az egyensúly kialakítását nehezítették, s ezek fennmaradásuk esetén a további fejlődés gátjává válhatnak. A fogyatékosságok döntően a népgazdaság anyagi és szellemi eszközeinek nem elég hatékony felhasználásából adódnak és főleg a következőkben jutnak kifejezésre: a) a III. ötéves terv időszakában növekedett a társadalmi termék és nemzeti jövedelem egységnyi részének létrehozásához szükséges felhalmozás (álló- és forgóalap befektetés), azaz az álló- és forgóalapok növekedési üteme meghaladja a létrehozott társadalmi termék és nemzeti jövedelem növekedési ütemét, ezáltal romlott a felhalmozás hatékonysága; b) a termelés és a társadalmi szükségletek nem mindig kielégítő összhangja következtében a készletek a termelés és a forgalom szükségleteit meghaladó mértékben nőttek, ennek következtében a felhalmozáson belül a forgóalapok növekedése meghaladja az állóalapok növekedését és a társadalmi termék, illetve a nemzeti jövedelem jelentős része improduktív módon kötődik le; c) az élőmunka termelékenységének növekedése alatta marad az egy foglalkoztatottra jutó állóalap növekedésnek, ami az élőmunka nem megfelelő hatékonyságú felhasználását mutatja; d) hosszabb időszak átlagában a tőkés viszonylatú export növekedése alacsonyabb az import növekedésénél, ami nem teszi lehetővé a külkereskedelmi egyensúly elérését, nehezíti a termelés bővítéséhez szükséges import növelését. A gazdaságirányítási rendszer reformja célul tűzte ki e fogyatékosságok felszámolását és a hatékonyság fokozott érvényesítését. Ennek hatására az utóbbi időszakban lényeges javulás következett be a készletek növekedési ütemének mérséklődésében és a tőkés viszonylatú export gyorsabb fejlődésében. Ezek az eredmények kifejezésre jutnak a III. ötéves tervidőszak várható teljesítésében. A változások népgazdasági szinten mérve számottevőek, de azoknak még főleg a tartalékok feltárásából adódó lehetőségek jutnak kifejezésre és csak kibontakozóban varrnak a hatékonyabb munkával, a gyorsabb műszaki fejlesztéssel, a magasabb szintű szervezéssel elérhető többleteredmények. A következő ötéves terv során kell az elért eredményeket megszilárdítani, és azokban a vonatkozásokban is fordulatot elérni, ahol a fejlődés eddig még nem volt kielégítő. 2. A IV. ÖTÉVES TERV FŐBB GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLKITŰZÉSEI A főbb gazdaságpolitikai célok, amelyek végrehajtását a terv és a kapcsolódó szabályozó rendszer kialakítása során biztosítani kell, a következők: 1. A nemzetközi munkamegosztásba való aktívabb bekapcsolódással, a munka termelékenységének javításával és az alkalmazott technika korszerűsítésével, továbbá a szervezés és vezetés színvonalának emelésével növelni kell a termelés és forgalmazás hatékonyságát. A termékstruktúra változtatásának meggyorsításával és szelektív fejlesztési politikával fokozni kell a termelés nemzetközi versenyképességét, javítani kell a hazai igények gazdaságos kielégítését és biztosítani kell a gazdaság dinamikus fejlődését. Ennek megfelelően gazdaságpolitikánkban olyan irányzatokat kell érvényre juttatni, hogy: a) gyorsabban fejlődjék a munka termelékenysége, azonban — a demográfiai adottságokat is figyelembe véve —• népgazdasági szinten biztosítani kell a megfelelő mértékű foglalkoztatottságot; b) a beruházási eszközök felhasználása biztosítsa a versenyképesség fokozásához, technikai korszerűsítéséhez szükséges eszközöket; c) nemzetközi gazdasági kapcsolataink fejlesztésében olyan külkereskedelmi áruforgalmi előirányzatokat kell kialakítani, amelyek biztosítják a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval, a termelési együttműködés és az áruforgalom dinamikus és mind gazdaságosabb fejlődését. A termelési struktúra fejlődésének gyorsításával, a tőkés export dinamikus növekedésével biztosítani kell a fizetési mérleg javításának feltételeit. 2. A hatékonyság, a versenyképesség javításának alapján, a bérrendszer tökéletesítése útján biztosítani kell, hogy a nemzeti jövedelem növekményéből az eddiginél nagyobb rész szolgálja a lakossági fogyasztást. Az életszínvonalpolitikának nagyobb figyelmet kell fordítania a reálbér emelésére a legfontosabb szociálpolitikai intézkedésekre történő erőforrás-koncentráció mellett. El kell érni, hogy a reálbérnövelés az életszínvonal emelkedésének az eddigieknél meghatározóbb tényezőjévé váljék. Ennek megfelelően a tervjavaslat kidolgozásakor arra kell törekedni, hogy a) a felhalmozás növekedési üteme ne haladja meg a nemzeti jövedelem növekedési ütemét. A készletállomány korábbiaknál lassúbb emelkedése az állóalannövekedés nagyobb részarányát eredményezze a felhalmozáson belül; b) a kereslet és a kínálat összehangoltsága a fogyasztói, termelői piacokon és a beruházási tevékenységben javuljon. A gazdasági fejlődés az árszínvonal stabilitását elősegítő tendenciákkal is erősödjön; c) a beruházási eszközök felosztása az állami lakásépítés és a kommunális területeken jelentős fejlesztést alapozzon meg. A termelő szférában a lakosság fogyasztói igényeinek közvetlen és közvetett kielégítését szolgáló fejlesztésekre az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani. A fenti célok konkretizálása és kidolgozása fontos követelményeket állít a tanácsi és a vállalati tervezés, illetve gazdálkodás elé. A gazdaságpolitikai célokból következik, hogy a vállalatoknak és szövetkezeteknek a rendelkezésükre álló eszközök leggazdaságosabb felhasználásával kell törekedniük teljesítményeiknek (a termelő kapacitások, a termelés és értékesítés, a szolgáltatások) a szükségletekkel összhangban levő növelésére. Fel kell mérniök a belföldi piac és a külkereskedelem várható igényeit és ezeknek megfelelően kell javítani termékeik minőségét és korszerűségét, változtatni termelésük szerkezetét. Figyelembe kell venni, hogy nyereségük és ezzel együtt dolgozóik jövedelme több év távlatában a termelés és az értékesítés növekedésétől, a gazdaságosság javulásától függ és hogy a jövőben erősödni fog a vállalatok között a gazdasági munka hatásfoka szerinti differenciálódás. A vállalatok és szövetkezetek termelésük növelését döntően a műszaki fejlesztés meggyorsítására, új korszerű technológiák bevezetésére alapozzák. Beruházási elgondolásaikat — mind a saját források, mind pedig a hitelek körében — e céloknak megfelelően, a takarékosság és hatékonyság követelményei szerint dolgozzák ki úgy, hogy a beruházások elsősorban a termelés műszaki színvonalának, a termékek versenyképességének növelését szolgálják, beleértve az elavult berendezések selejtezése útján elérhető korszerűsítést is.