Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-21 / 273. szám
Inkább újat építenek PAKS Inkább eladná, mint felújítaná kihasználatlan épületeit az önkormányzat. A legutóbbi ülésen két nagyobb értékű, de igen rossz állapotban lévő ingatlan eladása mellett döntöttek. ► 2 A Kreml és a Közel-Kelet SZEKSZÁRD Dr. Kun Miklós professzor, Széchenyi-díjas történész, kremlinológus szakértő volt a vendége a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöksége által szervezett szekszárdi fórumnak. A Kreml és a Közel-Kelet viszonyáról tartott előadást. ► 5 így adózunk 2016-tól MAGYARORSZÁG A jövőre megjelenő két új szja-bevallási típus lehetőséget teremt arra, hogy a NAV készítse el helyettünk a bevallásokat. Kérdés, hányan élnek majd ezzel a lehetőséggel. Az eddigi hasonló könnyítéssel mindössze 400 ezren éltek az erre jogosult másfélmillió adózó közül. ► 6 Jövőre nő a nyugdíj 2016-tÓL 1,6 százalékkal emelkedik minden nyugellátás összege. Az emelés minden nyugellátásra vonatkozik, így a többi között az öregségi nyugdíjra, a hozzátartozói, a korhatár előtti ellátásokra, a szolgálati járandóságra, a rokkantsági, rehabilitációs ellátásokra és a baleseti járadékokra is. ► 8 Jó reggelt! Bár minden fiatal ilyen lenne! Sóhajtotta a hölgy. Azt mondja: ő maga már nem éppen húsz éves, a szekszárdi járda pedig egyenetlen, így történhetett, hogy nem akármilyet esett. A közelben, azaz a kulturális központnál és a Művészetek Házánál többen is ültek, mégis ez a fiatal lány vagy asszony lépett oda hozzá, hogy felsegítse. Olvasónkban az esés miatt akár rossz érzés is maradhatott volna, csakhogy a lány vagy asszony kedvessége miatt nem a fájdalom, a szégyen vagy a csalódás jut az eszébe az esetről, hanem az, hogy ez a valaki milyen kedves, szolgálatkész volt. Az óhajt pedig, hogy bárcsak minden fiatal ilyen lenne, kiegészítette azzal, hogy bárcsak minden idős ilyen segítőkész lenne. (bk) ja jelentősen hozzájárul a környezetvédelemhez és a biológiai környezet változatosságához. Napjainkban egyre több problémát okoz az elhízás és a cukorbetegség. TOLNA MEGYE A mézes reggeli célja a figyelemfelhívás a reggeli fontosságára és az egészséges táplálkozásra, valamint annak hangsúlyozása, hogy a méhek munká-ezért fontos, hogy az egészséges táplálkozásra való nevelést minél korábban megkezdjük, a kampány ráirányítja a figyelmet a mézfogyasztás előnyére. ► 3, 6 Fény derült az év megyei vállalkozóinak kilétére Az idei Príma Díjasok SZEKSZÁRD Kóbor János, az Omega együttes énekese, a Kovács Ferenc bonyhádi festőművész-tanár és Csepeli István dunaföldvári fafaragó népi iparművész kapta idén a Tolna Megyei Prima Díjat. Az elismeréseket pénteken este, a még lapzártánkkor is tartó ünnepségen adták át a Babits Mihály Kulturális Központban, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Tolna megyei szervezetének tizenegyedik Prima Díjátadó gáláján. A közönségdíjat a paksi Tűzvirág Táncegyüttes kapta. Az ünnepségen kiosztották az Év megyei vállalkozója elismeréseket is. Sárosdi Róbert szekszárdi borász, Treitz György, a Treitz és társa Bt. ügyvezetője, Gazdag Éva Gizella fodrászmester és Siklósi Zoltán, a ZO-BAU Kft. ügyvezetője vehette át a díjat. Azokat is köszöntötték a gálán, akik az Országos Év Vállalkozója Díj Tolna megyei várományosai. Wolf József, a Dunakömlődi Halászcsárda üzemeltetője, Andreas Koch, a JAKO Fémárugyár Kft. ügyvezetője, Keresztes László, a Geo-Be-Ke Kft- tulajdonos ügyvezetője és Jobbágy Gábor, a BHG ÁSZ Kft. ügyvezető igazgatója lesz ott az országos gálán. H. E. Nem kizárt, hogy öngyilkos lett DUNAFÖLDVÁR Megszüntette H. G. eltűnése miatt indított eljárását a dunaföldvári rendőrőrs, mert a 22 éves férfi holttestét megtalálták a Dunában - erősítette meg lapunk értesülését Farkas Kinga, megyei rendőrségi szóvivő. Az idegenkezűséget kizárták, közigazgatási eljárás keretében folytat vizsgálatot a Bács megyei rendőrség. A férfi október 30-án tűnt el. Testvére akkor azt írta az interneten, a kocsiját megtalálták a Duna-parton, de a telefonja ki van kapcsolva. A legközelebbi bejegyzésben már arról írt, köszöni a támogatást, de már nincs szükség keresésre, és arra kér mindenkit, ne kérdezősködjenek. V. T. Megoldódhat a kölesdi vízgond KÖLESD A legfrissebb mérések szerint jó a víz minősége Kölesden. Ráadásul megjelent egy pályázati lehetőség, amely révén - siker esetén - az elavult vízhálózat kritikus részeit ki is lehet cserélni. Mint arról néhány hete beszámoltunk, egy éve problémája van a kölesdieknek és a kistormásiaknak a vezetékes vízzel, amit rendre jeleztek is a szolgáltató felé. Úgy vélték, nemcsak büdös, de szemmel láthatóan koszos is a víz. Októberben a Baranya megyei labor is megerősítette, kifogásolható a vízminőség. Ezt követően a közkifolyókat kicserélték. Berényi István polgármester elmondta, azt nem tudták megállapítani, mi lehetett a fertőzés oka, de mostanra a vízminta azt mutatja, hogy minden rendben van. ► 3 Tűzifával segítenek TOLNA MEGYE Az ötezer lakosnál kevesebbet számláló települések összesen 3 milliárd forint értékben kapnak tüzelőanyag-támogatást a Belügyminisztériumtól. A pénzt tűzifa vagy barnakőszén vásárlására fordíthatják, amelyet a helyi rendeletük alapján juttathatnak el a rászorulóknak. A hátrányos helyzetű önkormányzatok mentesülnek az önrész megfizetése alól, mások pedig egy köbméter tüzelőre 15 ezer forint támogatást kapnak, amihez ezer forint önrészt kell biztosítaniuk. Képünk Grabócon készült. ► 4 Már kérni lehet kárenyhítést TOLNA MEGYE A kárenyhítő juttatás iránti kérelmet november 30-ig nyújthatják be a gazdálkodók. Ezt a határidőn belül többször lehet módosítani. A beadványokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) előzetesen felülvizsgálja, hogy az érintett rendelkezik-e az agrárkár-megállapító szerv általi igazolással a káreseményről, vagy a fizetési kötelezettségének határidőre eleget tett-e. Ezt követően a kérelem szakmai felülvizsgálatát végzik el, végül 2016 márciusában az MVH dönt a kárenyhítő juttatás iránti kérelmekről a földművelésügyi miniszter által jóváhagyott kifizetési terv alapján. NII. I. SZERKESZTŐSÉG: E-mail: tolnai.nepujsagsmediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 10 7 Élénk, erős szél kíséretében gyakran heves esőzésre is számítani kell. Erős lehűlés kezdődik, a magasabb területeken hó is eshet. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Olivér és Iliász nevű olvasóinknak! *