Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-09 / 235. szám
EGY PERCBEN A dobogón minden a régi LABDARÚGÁS Az élcsapatok kivétel nélkül győztek a megyei II. osztályú focibajnokságban. A listavezető Madocsa lelátót is avatott a Gerjen ellen (4-1), a Mórágy ugyanilyen arányban verte meg a rangadón a Faddot, az Aparhant pedig hatszor talált be a kaposszekcsőiek hálójába. ► 14 Erdogan Budapesten KÜLÜGY Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnökkel. ► 7 Ballonok a horizonton ŐCSÉNY Összesen kilencszer szálltak fel a 29. Nemzetközi Szakmai Ballontalálkozón. A rendezvényre tizennyolc hőlégballon nevezett, tizenöt pilóta, illetve csapat Magyarországról érkezett, valamint két német és egy angol ballon is részt vett az eseményen. A pilóták különböző feladatokat teljesítve versenyeztek is egymással. ► 5 Közel ezren futottak PAKS Kicsik és nagyok, összesen nyolcszáznyolcvanketten futottak szombaton a „Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért!” programsorozat első állomásán. ► 6 Jó reggelt gy fiatal nő két kisgyerekkel és nagy csomagokkal várt a buszra. A kisebbik gyermek a hordozóban együtt mozgott az anyukával, de az idősebb, totyogó gyermek sem szívesen engedte el az édesanyja kezét. Nem könnyű mutatvány így összecsukni a babakocsit, amiből előbb még a cókmókot is ki kell pakolni. Amikor a nő segítséget kért, nemcsak a sofőr szállt le a buszról, hanem egy másik, szintén fiatal nő is. Fogta, és a hátsó ajtón felvitte a babakocsit a járműre, és amíg az anyuka jegyet vett, gondoskodott róla, hogy az idősebb gyermek ne mászkáljon el. Igazán szívmelengető volt a jelenet - mondta olvasónk, aki megosztotta velünk a történetet. H. E. Társadalmi felelősség a támadás elkerülése TOLNA MEGYE Csak Bátaszéken az év első kilenc hónapjában tíz ebharapásos eset történt. Ebből hat alkalommal a nyílt utcán támadtak rá az áldozatukra a kutyák, amelyek be sem voltak oltva. Decsen a csecsemőt látogató védőnő hasfalát harapta ki egy állat. A kóbor kutyák befogása az önkormányzat feladata, de számos kötelezettsége van az állattartónak is. Az ő felelőssége, hogy megakadályozza, hogy az eb kiszökjön az utcára, egyúttal gondoskodnia kell arról, hogy legyen ellátva chippel és be is oltsák. Ha a kutya sérülést okozott, arról a jegyző köteles írásban értesíteni az illetékes járási állat-egészségügyi hatóságot, amely bírságot is kiszabhat. A tapasztalatok szerint azonban a szabályok megsértése gyakran következmény nélkül marad. ► : A támadás úgy kerülhető el, ha a tulajdonos nem engedi kiszökni az utcára a kutyát. Képünk illusztráció Fotó: Makovics K. Száz településen háromszáz program TOLNA MEGYE Könyves vasárnappal zárult az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat. Tolnában száz településen háromszáztizenhét esemény kapcsolódott az országos megmozduláshoz. Tizenhét babaprogram volt, valamint száztizennyolc gyermekeknek, negyvenegy tiniknek és huszonhárom nyugdíjasoknak szóló. ► 3 Poloska és seregély is sok van TOLNA MEGYE Az utóbbi napokban félelmetesen megszaporodott a seregélyek száma. Akár néhány óra alatt milliós kárt tudnak okozni a szőlőültetvényeken. Védekezni csak riasztó pisztollyal, dudával, síppal, dobbal, madárhálóval, madárijesztővel lehet, a seregély ugyanis védett madár. Ugyancsak sok gondot okoznak idén a poloskák. Könnyen áttelelnek akár az avarban is, de ősszel fedett helyre igyekeznek, így bárhová behúzódnak. Védekezni ellenük nem könnyű, a leghatékonyabb talán a porszívó, mellyel a lakás rejtett kis zugaiból is felszippanthatók a betolakodók. ► 2 Csökken a bérek közti különbség KERESETEK Jelentősen csökkent a keresetek közti különbség az elmúlt években. Ennek egyik oka az, hogy a kisebb fizetések jobban emelkednek, mint a nagyobbak. ► 7 Megszolgálná az elismerést PORTRÉ Mindig az a kiinduló pont, hogy egyik szülő sem akar szánt szándékkal rosszat a gyerekének, és ennek szellemében kell segíteni őt a megoldás megtalálásában - vallja Tolócziné Varga Zsuzsanna, a Humánszolgáltató Központ igazgatója, akinek munkáját idén Triebler Irma díjjal ismerték el Szekszárd Város Napján. ► 5 Szurkolóival készül a KSC SZEKSZÁRD A Séd Sörözőben tartott tegnap este szurkolói ankétot az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata. Az idény tervei és az új játékosok bemutatása mellett a francia Lille elleni szerdai Euroliga-selejtező volt a fő téma. Theodoreán Alexandra csapatkapitány lapunknak interjút adott az ősz legfontosabb meccse előtt. További képek: teol.hu Fotó: Makovics K. ► 16 Felbomlik Szekszárdon a Jobbik SZEKSZÁRD A Jobbik szekszárdi alapszervezetének feloszlatását kezdeményezi Szabó Gábor pártigazgató, a helyi közösség azonban már múlt szerdán döntött saját megszűnéséről - tudta meg a Magyar Idők. Szabó Balázs helyi önkormányzati képviselő közölte, múlt héten a jelen lévő tagok egyöntetűen kiléptek a Jobbikból, erről jegyzőkönyv is készült, melyet a párt vezetése is megkapott. - Döntésünket még azelőtt hoztuk meg, hogy Volner Jánost kizárták a Jobbikból, de az alelnök eltávolítása után mindenképpen kiléptünk volna - mondta Szabó, aki függetlenként folytatja a munkáját. ► 4, 9 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 MA HOLNAP ^ 25 26 ^ Sok napsütésre számíthatunk ma. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. A legmelegebb órákban 21-25 fokot mérhetünk. ► 12 T Boldog névnapot kívánunk Dénes és Lóra nevű olvasóinknak!