Tolnai Hírlap, 2017 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2017-08-01 / 8. szám
TÁRSADALMI HAVILAP . TOLNA ÉS MÖZS POLGÁRAINAK LAPJA J XXVII. évfolyam 8. szám Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu 2017. augusztus Betakarították a kenyérgabonát A Nemzeti Agrárkamara adatai szerint őszi árpából 6,3 tonna, őszi búzából 6,8 tonna, repcéből pedig 3,7 tonna termett átlagosan ebben az évben Tolna megyében. Ezen belül azonban óriási volt a szórás, lévén, hogy a mélyebb fekvésű, kötöttebb talajú és jobb vízháztartású talajokon néhol születtek rekordok is, míg a homoktalajokon és azokon a területeken, ahová az amúgy is kevés esőnek csak egy hányada jutott, nagyon silány terméseredményeket is mértek. Milyen az idei gabonatermés? Erre egy gazdálkodó barátom azt mondta nemrég: kevés, gyenge minőségű és áron alul értékesíthető. Hogy a számok világában mit jelent ez, s hogy a gazdák ezzel a háttérrel miként néznek a jövőbe, erről szól írásunk. Wolf Sándor kombájnján Forster Jakab búzát ürít a pótkocsira Táborozni jó Idén nyáron is számos táborozási lehetőség várta és várja a gyerekeket. Három ilyen - napközis jellegű - programról mostani számunkban is beszámolunk, a 13., a 15. és a 16. oldalon. A fotó a Széchenyi iskola napközi Erzsébet-táborában, a tolnai holtágon készült. A hozamok és az árak is elmaradtak a várakozástól E végletek között mozgott a termés Tolna határában is - a bevezetőben mondott vélemény megfogalmazójának, a homokos tolnai Páskomban van a földje zöme -, míg a Duna árterében hallhattunk 90 mázsát megközelítő árpákról is. (Folytatás a 3. oldalon.) A harmincadik Négy napos kulináris élvezet a Duna partján Harmincadik életévével érett férfikorba lépett az Alta Ripa Halfőző Verseny, amelyet három évtizede a dombori Duna-parton tartanak meg a tolnaiak minden év július 22-én, vagy az ahhoz legközelebb eső hétvégén. Ez a Magdolna naphoz köthető dátum ugyanis a tolnai népi megfigyelés szerint e tájék legforróbb napja, a nyár csúcsa, a vakáció félideje, amit illik megünnepelni. Ami megtörtént az idén is, az utána következő többnapos esőt és lehűlést nem kis szerencsével megelőzve. A jó ideje már négynapos Duna-parti együttlét az idén is csütörtökön kezdődött és vasárnap ért véget, minden napra tartogatva valami kulináris élvezetet. Mint az már szokás, a csütörtök a tárcsán és grillen sülteké, pénteken babok, gulyások és pörköltek főnek, hogy szombat reggelre, a nagy attrakcióra, a halfőzésre, újra csillogóan tiszta legyen minden bogrács. Hogy miként zajlott le az idén ez a Tolna szerte máig legnagyobb bográcsbajnokság? Minderről Koncz Tamást, a háromtagú szervezőgárda „szóvivőjét” kérdeztük. Nagy vonalakban hasonló volt, mint az eddigiek, hozzátéve, hogy bár az esemény fő tartalma változatlan, de a résztvevők arcai változnak. Az egykori alapítók közül az idén már csak ketten voltak itt, ugyanakkor egyre több a fiatal, az alapítók utáni másod-, sőt harmadgenerációval. Akikben az a közös, hogy született tolnaiként már most mindent tudnak a halfőzésről. (Folytatás az 5. oldalon.) Az idei legjobb halfőzők, Bajor László (középen) a harminc év alatt másodszor lett első