Tolnai Világlapja, 1901. szeptember-december (1. évfolyam, 1–14. szám)
1901-09-28 / 1. szám
s a két pálmát beteszed a két ablak mellé, a szalonból azt a nagy képet fölhelyezed az Íróasztalom fölé. Délután félháromkor a csengőt leveszed, ekkor egy előkelő hölgyvendéget kapok. Sürgős ügyben nagyon soká fog nálam időzni. Senkit nem fogadok, senkit, s mindent úgy tégy, amint rendeltem. Értetted ? Jancsi nem tudta hamarjában mit tegyen. A forintot köszönje-e meg, vagy megmondja, hogy minden betűrőlbetűre fog történni. Ez a forint szeget ütött a fejébe, megnézte jól, igazi volt. Törte az agyát, mert ennyi pénzt egyszerre még nem kapott, pedig már öt éve szolgálja az urát. Nem is tudta ezt máskép megérteni, minthogy főnyereményt csinált a doktor úr. Persze, hogy persze ! Nem is mulasztotta el ebbeli aggodalmait fűnek-fának kifejezni. Hanem szó, ami szó: a parancsot alaposan elvégezte. Olyan elegáns, kedves, pompás volt a doktor úr fogadóterme, akárcsak egy keleti fejedelemé. Gyönyörűség volt nézni. No de ez a fő, a fény, a pompa. Hadikfalvy Pista ismét izgatottan méri föl és alá a szobát. Rettentő melege van. Az éjszaka nem aludt semmit. Enni sem tud. Semmihez sincs türelme. Egyre azórát figyeli: még nyolcz perez. Drukkol szörnyen... Ah ! Ruhasuhogás. Kopognak. Ő az!ó, Isten, csak most adj erőt és szerencsét! Igen, ő volt. Finom türkiszselyem ruhája nehéz tussal van áttörve. Nyakán drágagyöngyök, derekát vastag aranyláncz disziti. Jobbkezén kaczéran száz zsuzsut tartó karpereczet csörtet. Szőke hajában divatos fonatban három szál vörös rózsa pompázik, halványpiros arcza, élénk kék szemei oly gyönyörűvé teszik karcsú szép alakját. Körüljárja a termet, s figyelmesen megtekint mindent. A szoba csínja megnyerte tetszését. Végre helyet foglal, mialatt Pista idegesen keres valamit. — Úgy látszik, Pista, valami sürgős aktát kutat, talán segítségére lehetek ? — Ó, nem, csókolom kezeit, csa-ak a . . . a . . . szobalánynak s-irtam fel . . . valamit ... de nem baj. Ezer bocsánat, édes Bella. — Hallja, Pista, minő kitűnő színben van. Soha ily jól nem nézett ki, mint mostanában. Irigylem, igazán irigylem. — I . . . i . . . gén, csókolom kezeit mostanában kissé jobb színben vagyok mert . . . — Mert ?... — Mert (leejti zsebkendőjét) mert, mert — folytassa kérem, lássa, ez igazán érdekel. — Mert . . . mert közel vagyok ama boldogsághoz, mely után régóta vágyom. — Ah, ez nagyszerű ! Ön igazán irigylésreméltó. Lássa, én nem vagyok ilyen szerencsés. — Pedig . . . — Pedig . . . Nos, pedig ? . . . — Nagyságos asszonyom is érdekelve van boldogságomban. — Ne mondja. Hogy-hogy ? (Pista hallgat.) — Nos ? Nem felel ? Úgy látszik, Pista. Ön fél valamitől. Nem meri elárulni nekem azt az édes titkot ? Jöjjön ide, mellém, így ni, aztán mondjon el mindent. — Esedezem kezéért, Bella .... Megbocsátja ugyebár, hogy először életemben nevén szólítsam. Egy forró csókot hadd leheljek aranyos kezére. E csókban hálásan akarom megköszönni, kedves Bella, hogy megértem ezt a perczet, melyet magácskának köszönhetek. Ó, kedves . . . édes Bella, é-é-é-r-z-e-m, hogy kedves... é-d-e-s . . . B-e-l-l-a . . . — Ejnye, de különösen beszél, Pista ! Miért remeg, miért akadoz ? Mióta itt ülök, egyebet sem hallok, mint kedves Bella, édes Bella, aztán megreked, s kátyúban marad. Pedig most alkalma van ahhoz, ami után vágyott. Nézzen jól a szemembe, itt vagyok, rendelkezésére állk, — folytassa s ne legyen gyáva ! — Bella, édes, esküszöm az égre, a mindenhatóságra, a szent Háromságra, mindenre e földön, mindenre, drága Bella. Menázsifőzés. Menázsiosztás.