Történelemtanítás, 1959 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1959 / 1. szám
1919 útján 1919. március 21-én győzött a magyar proletariátus forradalma. A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követően a magyar munkásosztály volt az első, amely megdöntötte a burzsoázia hatalmát, és megvalósította a proletárdiktatúrát. Az idegen érdekekért vívott pusztító világháború után az addig elnyomott magyar dolgozók — bízva a magyar kommunistákban — a Magyar Tanácsköztársaságtól várták sorsuk jobbrafordulását. A Tanácsköztársaság fennállásának 133 napja a magyar történelem legfényesebb fejezete. Dokumentumok bizonyítják, mit alkotott, mit kezdeményezett a munkáshatalom a rövid néhány hónap alatt. Ezek a dokumentumok egyben azt is megmutatják, hogy a proletárdiktatúra az igazi demokrácia, az egyetlen államtípus, amelyben a valóságos szabadság, minden dolgozó szabadsága megvalósulhat. Hogy mennyire így van ez, bizonyítja a Tanácsköztársaság dicsőséges honvédő háborúja is, amelyben a vöröskatonák — munkások és parasztok — önként vették ki részüket a proletárhaza megvédéséből, az imperialista túlerő elleni harcból. De nemcsak dokumentumok őrizték meg a Tanácsköztársaság emlékét. Minden dokumentumnál világosabban élt az első magyar proletárdiktatúra emléke az elnyomott magyarok szívében az ellenforradalom negyedszázados uralma idején. Sem csendőrterror, sem hazug propaganda nem tudta kiölni népünkből azt a bizonyosságot, hogy az ellenséges túlerővel megdöntött tanácshatalom, amely csak a kezdeti lépéseket tehette meg, valóban a boldogabb, szabad életet jelentette volna számára. A szocializmus úgy élt az emberek szívében, mint óhaj, sóvárgó vágy valami után, ami a földesurak, a gyárosok és a csendőrök ellenére a dolgozókért van. Az illegális kommunista párt azért tudott eredményesen harcra buzdítani az elnyomás ellen, mert a munkásokban és parasztokban élt ez a bizonyosság. A kommunistáknak nem volt nehéz érveket találniuk, hiszen a Szovjetunióra és a Magyar Tanácsköztársaságra egyaránt hivatkozhattak, így ölthetett csak formát az emberekben a szabad élet, az elnyomás nélküli élet vágya, a szocializmus óhaja. A vágyat és az óhajt — a kommunisták vezetésével — hamarosan a harc váltotta fel a küzdelem mindenféle elnyomás ellen. Az ellenforradalom mindent elkövetett, hogy a Tanácsköztársaság hősi emlékét bemocskolja. A történelem tankönyvek erről a korszakról szólva, csak rágalmaztak, szitkozódtak. A Tanácsköztársaságot okolták Trianonért, s egyaránt a kommunisták nyakába akarták varrni a nyomort, a válságokat és a vesz-