Történelmi szemle, 1976 (19. évfolyam)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Diószegi István: Andrássy indulása és megtorpanása

556XD Tanulmányok DIÓSZEGI ISTVÁN Andrássy indulása és megtorpanása (1871 — 1875) A külpolitikai program, amelyet Beust 1871 májusi emlékirata felvázolt, a nemzetközi erőviszonyok reális számbavételén nyugodott. Az egységes Német­ország megalakulása után a Monarchia németországi aktivitásának nem volt töb­bé létjogosultsága. Ausztria saját erejére utalva már akkor alul maradt Porosz­országgal szemben, amikor ez utóbbi még nem rendelkezett a német államok vala­mennyiének erőforrásával. A német túlsúlyt a szövetségi politikával sem lehetett kiegyenlíteni. Anglia érdektelenséget tanúsított a közép-európai kérdések iránt, a revansra vágyó Franciaország egyelőre saját sebeit gyógyítgatta, Oroszország pedig Németország oldalán állt. Az orosz-ellenes tartalmú kelet-európai aktivitás is kockázatosnak számított. A cárizmus katonai erejével és tartalékaival szemben a Monarchia csak kisebb súlyt tudott a mérleg serpenyőjébe dobni, és a szövetségi politika esélyei ezen a terepen sem jogosítottak nagyobb derűlátásra. A külpoliti­kai program életbeléptetéséhez mindazonáltal nem volt elegendő a külügyminisz­ter józan belátása. Azzal, hogy az uralkodó kézjegyével látta el a terjedelmes beadványt, még nem hangzott el az utolsó szó. Az életbeléptetéshez a külpoliti­kára befolyást gyakorló, és egymással korántsem harmonizáló belső erők jóvá­hagyása is hozzátartozott. Az osztrák-német lakosság és legjelentősebb politikai csoportosulása, a Verfassungspartei részéről nem is hiányzott ez a jóváhagyás. A francia—porosz háború és a ném­et nemzeti állam megalakulása gyökeres fordulatot hozott ennek a porosz-ellenes érzelmekkel telített rétegnek a gondolkodásában. A német nacio­nalizmus, amelyet már a francia agresszió felkeltett Ausztriában, a háború során fokozatosan elhatalmasodott, és az osztrák-németek végül a birodalmiakkal együtt ünnepelték a porosz fegyverek győzelmét. Az össznémet örömben teljesen feloldódott a korábbi fagyos poroszellenesség, és Bismarck, az antiliberális pome­rániai junker, a bécsiek szemében is a birodalomalapító nagy kancellárrá lépett elő. Az áthangolódás olyan rohamos tempóban ment végbe, hogy az új feltételek­hez igazodni kívánó külpolitikai vezetés nem is tudott lépést tartani vele. Amikor Beust még csak formálisnak tekintette a Poroszországgal való kibékülést, és a barátságos jegyzékváltás védőpajzsa mögött továbbra is Franciaország érdeké­ben fejtett ki erőfeszítéseket, az osztrák-német lakosság szószólói egyértelműen az új helyzet tudomásulvételét, a Németországgal való kibékülést sürgették, sőt olyanok is akadtak, akik a német nemzeti érdeket az osztrák birodalmi érdek elé helyezték. A különböző nyilvános fórumokon világosan megmutatkozott, hogy a Verfassungspartei egészében véve a Németországgal való baráti viszony kialakí­tását óhajtja és a nagy szomszéddal úgy számol, mint a Monarchia szövetségesé­vel. Amikor Beust a delegáció nyári ülésén elmondta a májusi emlékirat gondolat­menetét követő expozéját, tulajdonképpen már csak felzárkózott ehhez az új­ ­ Történelmi Szemle 1976/1-2.

Next