Történelmi szemle, 1976 (19. évfolyam)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Diószegi István: Andrássy indulása és megtorpanása
556XD Tanulmányok DIÓSZEGI ISTVÁN Andrássy indulása és megtorpanása (1871 — 1875) A külpolitikai program, amelyet Beust 1871 májusi emlékirata felvázolt, a nemzetközi erőviszonyok reális számbavételén nyugodott. Az egységes Németország megalakulása után a Monarchia németországi aktivitásának nem volt többé létjogosultsága. Ausztria saját erejére utalva már akkor alul maradt Poroszországgal szemben, amikor ez utóbbi még nem rendelkezett a német államok valamennyiének erőforrásával. A német túlsúlyt a szövetségi politikával sem lehetett kiegyenlíteni. Anglia érdektelenséget tanúsított a közép-európai kérdések iránt, a revansra vágyó Franciaország egyelőre saját sebeit gyógyítgatta, Oroszország pedig Németország oldalán állt. Az orosz-ellenes tartalmú kelet-európai aktivitás is kockázatosnak számított. A cárizmus katonai erejével és tartalékaival szemben a Monarchia csak kisebb súlyt tudott a mérleg serpenyőjébe dobni, és a szövetségi politika esélyei ezen a terepen sem jogosítottak nagyobb derűlátásra. A külpolitikai program életbeléptetéséhez mindazonáltal nem volt elegendő a külügyminiszter józan belátása. Azzal, hogy az uralkodó kézjegyével látta el a terjedelmes beadványt, még nem hangzott el az utolsó szó. Az életbeléptetéshez a külpolitikára befolyást gyakorló, és egymással korántsem harmonizáló belső erők jóváhagyása is hozzátartozott. Az osztrák-német lakosság és legjelentősebb politikai csoportosulása, a Verfassungspartei részéről nem is hiányzott ez a jóváhagyás. A francia—porosz háború és a német nemzeti állam megalakulása gyökeres fordulatot hozott ennek a porosz-ellenes érzelmekkel telített rétegnek a gondolkodásában. A német nacionalizmus, amelyet már a francia agresszió felkeltett Ausztriában, a háború során fokozatosan elhatalmasodott, és az osztrák-németek végül a birodalmiakkal együtt ünnepelték a porosz fegyverek győzelmét. Az össznémet örömben teljesen feloldódott a korábbi fagyos poroszellenesség, és Bismarck, az antiliberális pomerániai junker, a bécsiek szemében is a birodalomalapító nagy kancellárrá lépett elő. Az áthangolódás olyan rohamos tempóban ment végbe, hogy az új feltételekhez igazodni kívánó külpolitikai vezetés nem is tudott lépést tartani vele. Amikor Beust még csak formálisnak tekintette a Poroszországgal való kibékülést, és a barátságos jegyzékváltás védőpajzsa mögött továbbra is Franciaország érdekében fejtett ki erőfeszítéseket, az osztrák-német lakosság szószólói egyértelműen az új helyzet tudomásulvételét, a Németországgal való kibékülést sürgették, sőt olyanok is akadtak, akik a német nemzeti érdeket az osztrák birodalmi érdek elé helyezték. A különböző nyilvános fórumokon világosan megmutatkozott, hogy a Verfassungspartei egészében véve a Németországgal való baráti viszony kialakítását óhajtja és a nagy szomszéddal úgy számol, mint a Monarchia szövetségesével. Amikor Beust a delegáció nyári ülésén elmondta a májusi emlékirat gondolatmenetét követő expozéját, tulajdonképpen már csak felzárkózott ehhez az új Történelmi Szemle 1976/1-2.