Történelmi szemle, 1979 (22. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Köpeczi Béla: Lukács 1919-ben
Tanulmányok KÖPECZI BÉLA Lukács 1919-ben 1. Lukács György 1919-ben 34 éves volt, nem tartozott tehát abba a fiatal generációba, amelyik minden tapasztalat nélkül vetette magát a forradalomba. A budapesti és berlini egyetemeken végezte jogi és filozófiai tanulmányait, részt vett a századelő Magyarországa kultúrküzdelmeiben, Max Weberrel, Ernst Bloch-hal és más - a Geistesgeschichtehez tartozó - német filozófusokkal az emberiség nagy problémáin töprengett Heidelbergben az első világháború előtt és a háború idején. Ekkor elsősorban az esztétika és az irodalom problémái érdeklik. 1910-ben megjelentet egy tanulmánykötetet A lélek és a formák, 1911-ben pedig egy monográfiát A modern dráma fejlődésének története címmel. 1915-ben megírja a regény elméletét, amely csak 1920-ban jelenik majd meg, és kidolgoz egy esztétikai rendszert, melynek kéziratát halála után fogják megtalálni egy német bank páncélszekrényében és 1975-ben lát napvilágot A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika címen. Mindez azt jelenti, hogy Lukács már ismert esztéta és irodalomkritikus, amikor 1918 végén csatlakozik a Kommunisták Magyarországi Pártjához, amely Kun Béla és az orosz forradalom eszméiért lelkesedő volt hadifoglyok kezdeményezésére alakult meg. Lukács az 1969-ben Utam Marxhoz címen megjelentetett kötetében így emlékezik vissza ezen időszakának szellemi és főként filozófiai fejlődésére: „A filozófia felé való megindulás az etika és az esztétika érintkezési problémáinak vizsgálatával vette kezdetét. Mint már többször kifejtettem, ennek a fejlődési szakasznak alapját lázongó elégedetlenségem tette ki a dzsentroid módon kapitalizálódó magyar élettel szemben -, ez volt az alapja Ady iránt érzett feltétlen hódolatomnak is, anélkül természetesen, hogy - mint a magyar baloldal vezető ideológusai tették - valaha is a nyugati civilizáció importjában láttam volna a kivezető út megalapozását. Akkor persze aligha voltam szocialistának nevezhető - a francia radikális szindikalizmust kivéve nagyon elutasító állásponton álltam ! Lukács szellemi fejlődése és főleg 1919-es tevékenysége többfajta megközelítési módra adott lehetőséget. A nyugati Lukács-interpretátorok gyakran naivitást vetnek a magyar filozófus szemére, vagy azt próbálják bebizonyítani, hogy filozófiai nézetei és politikai tevékenysége nem voltak összhangban egymással. Rövid összefoglalómnak nem célja, hogy ezekkel a nézetekkel vitatkozzam, Lukács írásaiból és cselekedeteiből kiindulva a tényeket rögzítettem. Vö. ezzel kapcsolatban V. Zitta: G. Lukács. Alienation. Dialectics. Revolution. The Hague, 1964; D. Kettler: Marxizmus und Kultur. Mannheim und Lukács in den ungarischen Revolutionen 1918/1919. Neuwied-Berlin, 1969; Lukács in the Hungarian Revolution of 1918/1919. Telos, 1971. 10. sz. : M. Löwy: Pour une sociologie des intellectuels révolutionnaires, Paris, 1976. és Hermann István: Lukács György gondolatvilága. Tanulmány a XX. század emberi lehetőségeiről. Bp. 1974. Történelmi Szemle 79/1