Történelmi szemle, 1980 (23. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Heckenast Gusztáv: A vashámor elterjedése Magyarországon (14-15. század)
sserc Tanulmányok HECKENAST GUSZTÁV A vashámor elterjedése Magyarországon (14-15. század) 1. Előzmények A vaskohászat múltja Magyarországon az i. e. 7—6. századig nyúlik vissza. A ránk maradt Hallstatt- és La Tène-kori, római és népvándorlás kori vastárgyak nagy tömege nem hagy kétséget afelől, hogy az itt élt különböző népek értették és gyakorolták a vaskohászat mesterségét. Az idevágó, honfoglalás előtti régészeti leletek sokoldalú tudományos elemzése azonban éppen hogy megkezdődött, okleveles adataink pedig csupán a 13. századtól kezdve vannak. A 10—12. századi Magyarország két jelentős vastermelő vidéke Nyugat-Magyarországon, Vas és Sopron megye nyugati felében, illetve Észak-Kelet-Magyarországon, a Sajó középső folyása vidékén, Borsod megye északi részén, valamint Torna és Gömör megye vele határos területén feküdt. A régészeti leletekből és a helynevekből arra lehet következtetni, hogy a honfoglaló magyarok itt szláv vaskohászatot találtak, és saját kohászaikat a szlávok közé telepítették. Már a 10. században kialakult a vastermelés fejedelmi, majd királyi ellenőrzés alatt álló szolgálónépi rendszere, s ez a 13. század közepéig fennmaradt. E korszak vaskohászatának technológiáját a vasércek természetes légáramlat vagy izomerővel végzett mesterséges fújtatás segítségével, kis térfogatú, változatos formájú, de egyaránt kis vaskihozatallal dolgozó redukciós kemencékben való feldolgozása, a bucaeljárás jellemzi. A technológia adott színvonalának a termelés lényegében változatlan, igen alacsony volumene felelt meg. A vasfeldolgozó szolgálónépek, kohászok és kovácsok tulajdonképpen önálló és önellátó parasztok voltak, ipari foglalkozásuk a földesúrnak — az ő esetükben legtöbbször az uralkodónak — járó szolgáltatásaik egyik, speciális része; vastermelésük csupán az úr és az uradalom, valamint a más szolgáltatásra kötelezett szolgálónépek szükségleteinek fedezésére szolgált. Ennek következtében az egyszerű árutermelésnek a vaskohászatban ebben a korszakban legfeljebb csak alárendelt szerep jutott. A szolgálónépek rendszere Magyarországon éppúgy, mint Lengyel- és Csehországban, a 12. század folyamán indult bomlásnak. A 13. század második felében az ipart űző szolgálónépek rendre eltűnnek a forrásokból. A vaskohászat szolgálónépi szervezete a 13. század közepe táján halt el. Ennek oka egyrészt új vaslelőhelyek felvirágzása, Nyugat-Magyarországgal szemben Stájerországban, Észak-Borsoddal szemben a Szlovák Érchegységben, másrészt a vasiparral szemben támasztott társadalmi (elsősorban földesúri) igények megnövekedése, aminek következtében a vasfeldolgozás súlypontja a falusi cso- 1 Gömöri János: Az Árpád-kor előtti vaskohászat emlékei Nyugat-Magyarországon. Bölcsészdoktori értekezés. ELTE 1976. (Kézirat.) X Történelmi Szemle 1980/1