Történelmi szemle, 2011 (53. évfolyam)

1. szám - TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: II. András Aranybullája

TANULMÁNYOK ZSOLDOS ATTILA II. András Aranybullája*­ t Karácsonyi János, amikor 1899. novem­ber 13-án a Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának ülésén felolvasta az Aranybulla keletkezéséről szóló - utóbb a dekrétum történetének kutatásában joggal mérföldkőnek tartott - értekezését, előadását mentegetőzéssel kezdte amiatt, hogy e sokat tárgyalt témával áll a tudós társaság nyilvánossága elé.*­­ Csaknem 111 év elteltével egy efféle bevezető indokolatlannak látszik, hiszen az Aranybullát manapság inkább emlegetni szokás, semmint tudományos vizsgálat tárgyává tenni, ami alighanem annak köszönhető, hogy egyfajta szakmai köz­­megegyezés uralkodik a tekintetben, miszerint az Aranybullával kapcsolatos kérdésekre a kutatás megnyugtató válaszokat adott már. E vélekedést mind ez idáig magam is osztottam, így az alábbiakban, amikor is kísérletet teszek e meg­ingathatatlannak látszó hit megalapozott voltának kétségbevonására, legalább annyi az önkritika, mint a kritika. Az Aranybulláról - értve a kifejezés alatt itt és a következőkben a II. And­rás király által 1222-ben kiadott kiváltságlevélbe foglalt dekrétumot - az a kép él jelenleg, mely szerint annak kiadására 1222 májusának vége előtt került sor, mégpedig azért, mert a II. András politikájának - mindenekelőtt szertelen túlzá­sokba eső birtokadományozásainak - ellenzői által kirobbantott mozgalom rákényszerítette arra az uralkodót. A mozgalom élén András bátyja, az 1204-ben elhunyt Imre király háttérbe szorított egykori bizalmasai álltak, tömegeit pedig részint a függetlenségüket a birtokadományozások révén megerősödött előkelők hatalmától féltő, a korban királyi szervienseknek nevezett szabad kisbirtokosok, részint a várispánságok birtokait sem kímélő adományok miatt a magánföldesúri függésbe kerüléstől félő várjobbágyok és várnépek biztosították, de számíthatott a mozgalom az egyház támogatására is, mely a király gazdaságpolitikájának szá­mos elemét helytelenítette. 1222 tavaszán e mozgalom győzelme következtében a király kénytelen volt elmozdítani tisztségeikből addigi bizalmasait - Szák nembéli Bare fia Miklós nádort és társait s az elégedetlenek vezetői kerültek a * A tanulmány a 2010. október 21-én elhangzott akadémiai székfoglaló előadás szerkesztett válto­zata.­­ Karácsonyi János: Az aranybulla keletkezése és első sorsa. MTA, Bp., 1899. (Értekezések a törté­neti tudományok köréből XVIII/7.) 3. TÖRTÉNELMI SZEMLE Lili (2011) 1:1-38

Next