Törvényhozók Lapja, 1938 (7. évfolyam, 5-24. szám)

1938-03-01 / 5-6. szám

Az Anschluss reme Tagadhatatlan, hogy a múlt hónap külpolitikai hősei Hitler és Schuschnigg voltak, mindkettő vezér és kancellár a maguk hazájában. Aki figyelmesen vé­gignézte e két államférfinak a találkozása után felraj­­zott világsajtót és végigolvasta azt a sok zagyvaságot, amit ezekből kivehetett, akkor ugyanúgy nem tud semmit, mint eddig. Az tagadhatatlan, hogy e talál­kozó és az utána elhangzott két nagy beszéd nem nem mondott meg mindent, valamint ez volt az utolsó tíz évnek legjelentősebb és legügyesebb dip­lomáciai lépése. Mindkét államférfiú megegyezett ab­ban — illetve miben? Ez az, amit ma még nem tud­hatunk, amit nem mondtak el még a nagy közvéle­ménynek és egyelőre nem fogják elmondani. Talán azoknak van igazuk, akik ebben egy kis próbagalop­pot látnak, olyan kikóstolást, hogy vájjon mikép is fogadná a világ, ha például megtörténne az Anschluss? Tény az, hogy ezen a megbeszélésen, amely nagyon hosszú és kiadós volt nemcsak Ausztria került szóba, hanem — és itt lehet valami elrejtve — a szudéta­­németek sorsa is . Egyébként a bevallottakon kívül mindenki csak találgatásokra van utalva, a legvaló­színűbb az­ a feltevés, hogy a két vezér megálapodott egy bizonyos átmeneti időben, tegyük fel kb. 5 év­ben, amely idő alatt nem történik erősebb lépés Németország részéről, de viszont Ausztria is garan­tálja, hogy nem lesz ez id­ő alatt a restauráció. Azt hisszük, hogy a nemzeti szocialista miniszternek nincs is más dolga, mint erre vigyázni. Csodálatos, hogy milyen izgalmat váltott ki ez a találkozó az egész világ közvéleményéből, sőt Eden lord bukása is ebből a forrásból fakadhatott és ezek után több remény van van az angol-olasz megegye­zésre. Két tanulság vonható le azonban mindebből. Egyikre vonatkozólag alkalmazhatjuk pl. Molnár Fe­renc »ördög« című híres vígjátékából azt a bizonyos elgurult arany történetét, amiért valaki gyilkolna, pe­dig nincs sok értéke addig, amíg megvan. Amíg Auszt­ria ide-oda kilincselt, ment erre, ment arra, nem he­derítettek reá. Most, hogy felvillant az a lehetőség, is ,hogy megtörténik az »Anschluss«, most egyszerre olyan nagy értéke lett ennek a kis országnak. Az u. n. Berlin—Róma tengelyre pedig áll az a korábbi ver­senyfutás, vagyis melyik tudja majd a legjobb ered­ményt Angliánál elérni. Eden lord, aki ezt tisztán látta és volt bizalmatlan, azért taktikázott folyton és nem reagált ki­békülési lehetőségekre. Hitler vezér és kancellár háromórás beszédéből csak egyetlen pont ragadott meg bennünket, még­pedig az, amikor arról szólt, hogy Németországot, ha már más nem, akkor megvédi a »vas és acél.« Hallottuk ezt már az Első Birodalom néhai nagy ve­zérének és vaskancellárának, Bismarcknak is az aj­káról, de más formában. Ő azt mondotta, hogy ha már nincsenek érvek, akkor dönt a »vas és vér.« S ez döntött valóban 1914-ben és 1918-ban, csak nem a mi javunkra, sajnos. Ez az egyetlen tanulság a mi számunkra mindezekből a külpolitikai nagy események­ből. Emlékezzünk 1914.—1918. évekre! Nemzeti és keresztény Soha többször nem hangzott el a belpolitikai életben ez a két jelszó, mint az utóbbi pár évben. Most, hogy az egyik szélsőjobboldali pártot felosz­latták, érdemes lesz kissé meditálni e két jelszó felett. Mondanunk sem kell, hogy tisztán akadémikus az, amit ezzel kapcsolatban kifejtünk, nincs semmi gyakor­lati értéke, sem pedig mélyebb politikai célja, hiszen e hasábokon nem politizálhatunk, de nem is akarunk. Csak igyekszünk tőlünk telhetően hűen regisztrálni és néhány gondolatot leírni. Nincs is semmi baj ezzel a két politikai jelszóval, hiszen többször veszik jó honpolgáraink a szájukra egy nap, mint a miatyánkat, de azért valahol mégis baj van ezzel. Mert az, hogy keresztény, egész természetes, hiszen a keresztényi erkölcs és felfogás ma az alapja az igaz, tiszta életnek akár a családban, akár a tár­sadalomban. A nemzetiről pedig nem is kell vitat­kozni, mert aki nem jó magyar, az hazaáruló, annak itt helye köztünk ...nos. Igen ám, de valahogyan mégis bajok vannak a gyakorlati értelmezésnél ezzel a két jelszóval. Mert például az a politikus, aki kül­földről, tehát más államtól, mégha azzal szívélyes viszonyban is állunk, pénzt fogad el és e pénzen itt­hon egy más rendszernek a jóságát hirdeti, alkotmány­­ellenesen, az nem lehet igazi jó magyar, még akkor sem, ha történetesen keresztény is egyben, mert egy­általán pénzt elfogadni külföldről politikai célra, az galádság, az hazaárulás, az nem keresztényi és nem nemzeti. Ugyanis ezt tették a kommunisták, amikor a guruló rubel következményeivel megismertettek ben­nünket. Lehet, hogy túlzás, amikor a guruló márkák­ról is beszéltek, tárgyi bizonyítékunk nincs, tehát nem is beszélünk róla. Csak megjegyezzük, hogy ez nem különbözik semmiben sem a rubeltől. Külföldről csak­is kölcsönt, vagy tőkét, áruban illik elfogadni. " Most még csak azt kellene tisztázni, ho­gy a keresztényi j­elszó és célkitűzés miként értendő. Úgy véljük, hogy csakis etikai értelemben lehet bekap­csolni a napi politikába, mert felekezeti szempontból káros volna, mint általában vallási dolgokat távol kell tartani a profanizáló politikából. Igen ám, de akkor megint csak nem »stimmel« valami, tudvalévően e tekintetben olyan felfogás alakult ki a gyakorlatban, hogy keresztény politikába csak az az állampolgár kapcsolódhatik bele, aki e felekezetek közül valame­lyikben keresztséget nyert. Íme tehát, elérkeztünk a részben születési, részben keresztlevéli kritérium­ok­­hoz, márpedig ez nagy veszélyt rejt magában éppen az igazi keresztényi, jézusi etika szempontjaiból. Ha így húznak keresztény politikusaink választóvonalat a nemzet honpolgárai között, akkor azon kívül rekednek például a zsidó hiteffekezethez tartozóak, akik közül talán mégis akadna olyan, akik nem vétettek a keresz­tényi etika ellen. Tehát disztingváljunk: keresztényi politikát hirdetnek nem vallási szempontból, de a gyakorlatban csak a felekezeti választóvonalat isme­rik. Ez nagy veszélyt rejt magában, mert egyszer mégiscsak színt kell vallani és el kell ismerni, hogy már­pedig az, aki nem nert keresztséget szü­letése alkalmával — legalább száz éve — messzebbre nem nagyon kutatják egyéb praktikus okokból — 29

Next