Törvényhozók Lapja, 1938 (7. évfolyam, 5-24. szám)

1938-03-01 / 5-6. szám

az nem lehet keresztény és nemzeti, az nem lehet magyar a magyarok között. Az csak olyan, mondjuk, megtűrt, vagy legjobb esetben kisebbségi. Habár ez az utóbbi nem célirányos, mert akkor több jog illetné meg, mint így burkoltan, be nem vallottan kilökve, kitaszítva,, ál-keresztényi etikával kezelve. A faji megkülönböztetést pedig szóba sem ke­rülhet nálunk, mert nemcsak­ a szentistváni, de a kato­licizmus alapelvei ellen mennénk, ami ebben az or­szágban, ahol háromnegyed részt számol a katolikus­­ság ,egyik alapja a hitéletnek. Nehéz dolog ám ez, mert itt valahol fekszik egyik legnagyobb — legalább is folyton hangoztatott — problémánk megoldási ten­gelye. S most kell visszatérnünk a szélsőjobboldalhoz. Ami erőt és népszerűséget adhat ennek az irányzat­nak, a­z nem más, mint ami Hitlernek adott erőt és népszerűséget a Harmadik Birodalomban. Ez pedig elsősorban is az őszintesége. Mert nem lehet tagadni azt, hogy a németek vezére egyenes és őszinte volt akkor, amikor elvetette magától a keresz­tényi pietást, elfordult a hitvalló protestáns jézusi emberszeretet hitelveitől és a nyers pogányság kí­méletlenségét fogadta el politikájának alapjául a vér és a faj mítoszában. Nincs kímélet, nincs könyörü­­let, nincs megbocsátás. Csak a faj és a vér. Az mel­lékes, hogy kultúra vagy tudomány, az mind bliktri, mert erőt csakis a kímélet nélküli nyers erőszak ad. Ez az igazi katonai erény, mert hiszen nem jól fes­tene, ha háborúban sokat beszélhetnénk pietásról, humanizmusról. Az igaz hit és az őszinteség mindig erőt ad, azt mindkét oldalra kell értenünk, akár keresztényi, akár pogányságról van szó. Mert van ám őszinteség és így erő olyan politikai konstrukciókban is, amelyek egyelőre távol fekszenek tőlünk, mondjuk pl. Ame­rikában, Nagy-Britanniában és Franciaországban, ahol semmit sem veszít a keresztény erkölcs, noha a po­litikai zászlókra a nemzeti jelszó mellé nem nagyon aggatják, hanem olyan valami érthetetlen és megve­tett d­olgot, amire mi már nem is emlékszünk, de úgy hívták, hogy demokrácia. Hát sajnos, ez már meg­bukott — nálunk — mi már húsz éve ezt temetjük és azok a fránya nyugatiak még most sem akarják el­hinni. De hátha bejönnek ők is a mi utcánkba?... jót és szépet találunk, mintha őrizték, féltették volna mindazt, amit a nagy elődök erkölcsiekben e névvel reájuk hagyományoztak. Hiszen ha visszemlékezünk a nem is oly régen elhunyt Széchenyi Aladárra, aki erős ellenzéki ember volt és az egész ország felfigyelt felsőházi megnyilatkozásaira, mégsem került sohsem a rendőrségre. Vagy ha magunk előtt látjuk Széchenyi Bertalan grófot, a felsőház elnökét, aki nemcsak nesz­tora ennek a családnak, de külső és belső megjele­nésében, cselekedeteiben, szavaiban igazi képvise­lője a nagy családi hagyományoknak, vagy a képvi­selő Széchenyi Györgyöt nézzük, aki legszebb ér­téke a magyar katolikus társadalomnak, akkor meg­okolt ez a feljajdulásunk. És felkérhetjük szépen, csendben azt a fiatal grófot, hogy legyen tekintettel ezekre a nem kodifikált, de mégis kötelező törvé­nyekre (mondjuk nem a család miatt, mert ebbe be­leszólásunk nem lehet), de az egész nemzet törté­nelmi tiszteletére és kérjen sürgősen névváltozatást a belügyminisztertől. Ehhez joga van, mint ahogy po­litikai meggyőződését is joga van követni és kinyi­latkoztatni — természetesen a rendőrség által meg­szabott határokon belül — s ezenfelül mi sem talá­lunk abban kivetni valót. Meg vagyunk győződve ar­ról, ha ma beadna egy névváltoztatási kérvényt a belügyminiszterhez, mondjuk »Nyilassy« névre, ak­kor 24 órán belül megkapná az engedélyt, így, ahogy írtuk: »ssy«. Erre kérjük, tegye meg a mi kedvünkért. Gróf Széchenyi a­­ rendőrségen Hiszen nincs talán ebben semmi kivetni való, lehet, hogy mi vagyunk kissé szentimentálisak, vagy olyan nagy érzések ébredeznek bennünk, ha a leg­nagyobb magyar családi nevét olvassuk nyomtatás­ban, de mégis fáj, egy rendőri hírrel összekösve. Nem is olyan régen írtunk erről, összehasonlítva két mai politikus Széchenyi grófot és akkor is az volt a véleményünk, hogy valamikép védelem illetné meg ezt a családi nevet attól a fiatal grófitól, aki a szélső­séges politikába keveredett és most talán rendőri felügyelet alá kerülhet. Még csak leírni is szégyeljük: egy gróf Széchenyi rendőri felügyelet alatt. Hát hol vagyunk, milyen időket élünk? Ha keresünk, kutatunk, a Széchenyiek történetében, nem találunk rá példát, mindvégig csak örökletes szépet olvashatunk e csa­ládi névvel összekötve, akár hadvezér volt, akár fő­pap, akár múzeumalapító, akár a »legnagyobb ma­gyar«, sőt ha új időkben keresünk, akkor is csak Hitt­erizmus és a munkásság írta. Tobler János, országgyűlési képviselő. (Szerzőnek ill közölt értekezése egy fejeze­te annak, ami a ga Korunk Sztlvan négy könyvtéra 24. szántában jelent meg »,a munkásság helyzete a diktatóri­­­s államokban« címen.) 1X‘ milyen a h­elyz­et a Harmadik Birodalom­ban, ahol a. nemzeti ».«szociáli­stav. m­unkásp­u­l a vörös járom alól akarta felszabadítani az rom­­bért«, n­ogy utána az egyéniséget egy másszínű kollektivizmus igá­jába hajtsa? És bár látszólag a Hlarm­adik Birodalmat a szovjettől éles ellentét vá­lasztja el, ■ rendszerükben mégis gyakran talál­koznak. A belrna állam is mindent magának kö­vetel, így elsősorban a gazdasági élet irányítá­sát a maga világnézeti elgondolása szerint óh­a­jt­­ja vezetni és e célból a kapitalista rendszer alapját a­ f­üggetlen­ vállalkozó szabad kezde­ményezését az állam mindenható kezdeményezési jogával pótolja. A »Der Deutsche Volkswirt írja: »A kapitalista g­azdasági rendszert levál­totta a nemzeti szocialista, amely egészen más szellemi iránytól vezéreltetik és más belső törvé­nyekre hallgat, mint amilyenek a kapitalista, gazdaságot irányítják. A nemzeti szocialista ál­lam át is vette a tőkep­iac, a b­ank és hitel, az agrárgazdaság, a fogyasztás, a nyerstermelés, a ki- és behozatal, a bér­ek és a fizetések irányí­tását«. Mindezekből természetesen az következik, hogy ez az új irány, amely korlátlanul vezet a saját maga által egyedül megállapított úton, cselekményeiért egyedül felel. Ez az új irányzat mielőtt uralomra jutott, a munkásság »felszabadítását« hirdette. Mikor 30

Next