Katolikus gimnázium, Trencsén, 1880
A főgymnásiumi ethnographiai és régészeti múzeum ügye, és az éremgyűjtemény. Századunk történetírásának fő jellege az, hogy a titkos, fondorkodó diplomatikai fogások és a világrázkódtató hadi események felsorolása mellett, kutatásait népiesb alapra fektetvén, mindinkább az emberiség természetes viszonyok feltételezte békés és csendes fejlődését is szereti beható tanulmányai tárgyává tenni, hogy ekkér tájékoztató fényt árasszon a családok, népek, nemzetek, sőt az egész emberiség törekvésének tömkelegében (útvesztőjében); hogy midőn az emberiség múltját élénkbe teszi, kulcsot adjon kezünkbe a jelen megértésére, és melylyel, ha jól kezelni tudjuk, némelykor még a jövő rejtekébe is benyithatunk. Ennek természetes kifolyása azon meggyőződés, hogy a történetírásnak ezen tanulságosabb irányban való haladtával, a történelemnek bármelyik ágát vagy korszakát képviselő régiségek gyűjtése, megóvása, leirása és közlése hasznos és szükséges; — a művelődés története minden lépten, nyomon a régészetnek legújabb vívmányaira szorul, s ennek alapos tanulmányozása nélkül sok tekintetben amannak biztos fejlődése sem igen remélhető. Vizsgáljuk csak az egyes korokat képviselő eltérő alakokat, az eszközök és edények díszítéseit és azt fogjuk találni, hogy a különböző népek között különféleképen fejlődött ki a civilisatio. 1*