Tükör, 1920 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1920-01-04 / 1. szám
Iflíl. évfolyam 1 fő szám waros(vésérhaly, IS20, Január 4, vasárnap Elgfltftiéi) éra t ®.®fémn ... 40 kar. fftbévr* , . . . 20 kor»^”. OfV«* #**» Óra 80 fffL S*«rM*»st#*ég«skl»«**hivaisi t?ar«a Vésárhaly, S«éstienyMér 35. SS3» *««#■& «»stöségitelttVen *1, ára 80 fi!!. PárfojjHivul! politika! belnap, f| Kt#«IM»lwa*ail lai«f«a 83 Ura 80 fill. **imi6* »nhanlft • fóervay Zoltán Kiadó laptulajdonosi Hévész Béla Káosz. Az egész világ sajtóját végig böngészheted és nem találsz benne egyebet beszédeknél és tanácskozásnál. Mindenütt értekezlet, ankét, eszmecsere, gyűlés van, amelyeken szóáradatok ömlenek, bölcs szavak hangzanak és mindezek dacára a világ kátyúba rekedt szekere már második éve áll a mocsár közepén és nem megyen, nem bír haladni sem előre sem hátra. Az úgynevezett államférfiak utaznak erre, utaznak arra, itt is kivágnak egy nagyszerű beszédet, ott is mondanak valami szörnyen okosat és az eredmény ? Fájdalom az eredmény enyhén szólva semmi, ha ugyan a semminél is nem roszszabb. Mert ha csak áll is a nagy mechanizmus, ami a világ gépezetét hajtja, ez már a visszaesés. Mert az emberi haladás olyan, mint egy rakott kocsi, ami hegynek felhalad. Ha megáll, önsúlya hajtja vissza és ez a gyorsulás, a fizika törvénye szerint minél tovább tart, annál nagyobb... Mi szürke robotosai az életnek, akiknek e nagy pusztulásból csak a szenvedés a, osztályrészünk, nézzük, csodáljuk s hol fogcsikorgatva, hol letargiával tűnődünk, hogy merre itt a hiba? Hol itt a baj, hogy a világ legelső nemzeteinél sem lát az ember egyebet egy évvel a háború befejezése után zűrzavarnál. Mi okozza ezt a hullámzást, ezt a megnyugodni nem tudást, ezt a harcok utáni, további harcot, ami talán a népek számára keservesebb mint maga a háború volt! A diplomaták, az államférfiak elfogyhatatlan beszédeivel van tele a világ minden lapja, de a tetteiket a beszélgetések és ígérgetések utáni eredményt, sehol sem látja a szenvedéseibe beleőszült nép. Örökké, folyton mindenütt, csak az hangzik, hogy dolgozni, dolgozni, dolgozni, mert ez fogja helyrehozni a háború okozta pusztításokat. Hiszen mi elhisszük, tudjuk, hogy dolgozni kell. Mi egész életünkön át nem tettünk egyebet, mint nehezen, keservesen, inunkszakadtáig dolgoztunk. De hát adjanak módot rá, hogy dolgozhassunk, teremtsenek rendet, békét, rendes állapotokat, mert dolgozni csak ilyen viszonyok mellett lehet. Értsék meg egymást a nemzetek, ne igyekezzenek most is az utolsó órában mindenti üzletnek, haszonnak, praktikus befektetésnek nézni, hanem igyekezzenek egymással a kincseiket megosztani. Ha nekem kenyerem van és ruhám nincs, nem élhetek. Ha neked szened van és nekem munkagépem, te nem érsz semmit a szeneddel és én nem indíthatom meg a gépeimet. Ha neked meg vannak gépeid és nálam vannak azok a munkások, akik ezeket a gépeket munkába tudják fogni, egyikünk sem megy semmire a birtokában levő értékekkel.. És ez így forog végig az egész vonalon és mégsem akarnak összefogni és vállvetve nekifeküdni annak a munkának, amelyről annyit beszélnek. Mégsem akarnak önzetlenül, becsületesen, bátran és a huszadik század emberéhez méltóan — aki mindent megért és mindent megbocsát — testvériesen kezet nyújtani egymásnak és neki fogni a legnagyobb munkához: az emberiség feltámasztásához! Állandó hajlékot a képzőművészeteknek ! A maróvásárhelyi művészek e hó közepén lezajlott kiállása színben, erőben, eredetiségben oly magas színvonalon állott, hogy önként felvetődik a kérdés: Miért ne teremtenénk állandó hajlékot művészeink produkcióinak! Helyiség is volna, ott a Batrossucai Iparmúzem, termeit néhány gép, egy s más limlom köti le, a lenti célra kiválóan megfelelne. Kulturember mai igényeit már nem elégítik ki a tucatstílusú bútorok, zsibárusok olajnyomatai, kézimunkaüzletek géphímzései, bazárok tömeggyártmányai szobrokban, nippekként főleg ma, mikor az anyagot oly borsos áron kell megfizetnünk, miért ne kapjunk ellenében oly produkciókat, melyek művészi szempontból is kielégítenének. Tessék állandó kiállítást rendezni, teremtsük meg az egyenes összeköttetést művészeink és a közönség között, hogy az előbbi ne vesztegesse el műveit potom áron holmi „mű” vagy más kereskedőnek s a közönségnek pedig tegyen egy bevásárlási forrást, ahová azzal a megnyugtató tudattal léphet be, hogy ott garantált művészi produkciókat talál. Tessék interieurokat berendezni. Szobákat,nappalit, dolgozót, ebédlőt és hálót. És igyenek benne Jeddy tervezte mubátorok, Deák Etelka és Erdélyi Rózsika függönyei, diványpárnái s a falakat Marthy, Gulyás, Arnhold, Hajós, Demeter, stb. képei díszítsék, a szalonban Tímár szobrai álljanak és igy tovább. A közöség, mely eddig idegenbe ment művészetet, ízlést látni és tanulni, megtalálja igy azt városában is, akik pedig vásárolni óhajtanak, első kézből olcsót és szépet szerezhetnek. Marosvásárhely kulturális szempontokból ma kétségkívül a vidéki városok közt első helyen áll. Új irodalmi központ, mely egy „Zord Idő“-t szül meg és fejleszt mind magasabbra, oly zenei élet, mely évenként 15—20 hangversenyt és ötszázas létszámú zeneiskolát teremt, nem mehet el behunyt szemekkel a művészet többi falai mellett. Tessék állandó kiállítást rendezni ! Nyíljanak meg a bankok szekrényei, az eddig csupán a színművészet és főleg annak női tagjait egyoldalúan támogató mecénások zsebei, áldozzanak, nyújtsanak olcsó, előnyös hitelt, hogy a sok száz papíron heverő tervet anyagba lehessen önteni. Ceterum centro: Tessék állandó kiállítást rendezni! M. 1. : oaa mmmm mmmmm mmmmmsa.} Karácsonyi álom. Nahát! Mondhatom, hogy alaposan csalódtam az angyalkákban, most ez egyszeri . . . Pedig mindég jóban voltam velük. Most is gyermekes bizalommal vártam jövetelüket karácsony éjjelén, de csak nem jöttek, habár már késő éjjel volt ... és én vártam, vártam, míg az álmosság el nem fogott. Levetkőztem szépen, cipőmet ősi szokásokhoz hiven az udvarra nyíló ablak párkányára helyeztem, hogy az angyalkák ha geniroznák magukat hálószobámba bejönni, hát belehelyezhessék ajándékaikat a cipőimbe. Aztán lefeküdtem és elaludtam. Az álom tündére befogta táltosait a fantáziám könnyű szekerébe és elnyargalt velem árkonbokron keresztül, vidám bohókás utakra. * * * Ott jártam a boldog megelégedett város főterén és bámultam a mesevilágot, a nevezetességeket. Két szobor emelkedett kevélyen a piactéren. Aranybetűkkel volt írva az alapzatra: „Hoch Lajos pékmester műve. 1930.“ Nézem a szobrokat. A közélelmezési nagyságok alakjai finom nullás lisztből kisütve. A világháború emlékei! ... A parkokban mandula, vanillia, narancs, füge, mazsola és a legpompásabb gyümölcsfák, bokrok illatoztak, a szemétdombok aszaltszilvával voltak betakarva, a sétányok pedig fehér kristálycukorral behintve. A piackat helyén rasztoló napszámosok elegáns lakkcipőben, frakkban, keztyűvel, cilinderesen kaszinóztak és hozsannákat zengve vonultak fel a szobrok elé, ahol szafaládékoszorukat és friss komlós fehér cipókat helyeztek el. Az összes vízvezetéki és tűzcsapokból a legpompásabb küküllőmenti borok csörgedeztek, melyet a kövérre hízott frakkeres lovak boldogan szűrésűttek. A kávéház tulajdonosok a belépő vendégeiknek drága és értékes ajándékokkal kedveskedtek, a ruhakereskedők pedig hetenként kétszer ingyenes szövetkiosztást rendeztek és a megmaradt portékáikat városi szemetes kocsik hordták a határba elégetésre. A fűszeresek megrendelésre ajándékként szállították haza a kívánt dolgokat. Minden utcasarkon fináncok kínálgatták a legfinomabb cigarettákat, szivarokat. Bánrész idegenek messzi földről jönnek csodálni hét ország legfényesebb kulturmoziját, melynek előcsarnokát régi freskók helyett a nevesebb lánckereskedők és uzsorások portréi díszítik. A kispiacon gázfűtésre berendezett konyhákban illatozik a flekken, kofapecsenye és a kofaasszonyok a kóbor kutyákat kocsonyával és zsírba mártott kenyérrel vendégelik meg. Szolgálatkész szabók, cipészek erőszakkal hozzák le az emberekről a kevésbbé viselt cipőt, ruhát és újakkal cserélik ki. A színházban minden vasárnap délután féláru népelőadás. A színészek komolyan játszanak és az egész darabot előadják, nemcsak felét. A színházi cukorárusnak nincsenek meggazdagodási vágyai, 100 százalékkal olcsóbban és nem drágábban árul mint más cukorkakereskedő. Hangversenyeken a ruhatáros nem vesz minden darab ruháért két koronát, hanem még ő fizet. A város minden utcájában villany és járda. Az emberek arcán nem látható a gond bús ránca, mert mind vidámak és megelégedettek ... Tovább mentünk, a városnak mintegy ötven újágja volt. A legkisebb tizenkét oldal terjedelemben jelent meg. „Híradó“, „Déli Újság*, „Az Ellenzék“, „Jövő népe", „Ellenőr“, „Székely Napló“, „Tükör", „Zord Idő*, „Rivalda“, „Színházi Újság“, „Székely Ellenzék*, stb. stb. ... Az „Újságíró Otthon* elé értünk. Az „Otthon“ előtt egy nagy csoport jólöltözött gyermek és elegáns asszony állott: a rikkancsok. Könny buggyant a szemembe a sok szép, jó és nemes önzetlenség láttára, elkezdtem a boldogságtól zokogni. Az álom tündére szelíden megérintette a válam. — Csak kitartás fiam ! Ez még semmi. A város a lakóinak fele mindezeken kivül még adót is fizet, hogy így rójja le háláját a miért benne laknak! És ez az adó akkora összeg, hogy belőle a város minden egyes lakója pPQtri Mihály Bólyai-u-3- «•alatti p7inPQzPIP késziti a le«ele«án- p7in nV p t! Üdült Iviiildíj (Nemz. Szinh. bejáratával szembe) uli|jüu£uíu sabb, legmodernebb u LI |J UIV u I a Elismert és elsőrendű munkai Állandó kiállítás cipő különlegességekben! Kész cipők kapható ki J ' -