Tükör, 1971. október-december (8. évfolyam, 40-52. szám)
1971-10-05 / 40. szám
KÉPES POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: VETŐ JÓZSEF H. FŐSZERKESZTŐ: BÁCSKAI LÁSZLÓ MŰVÉSZETI SZERKESZTŐ: BaJkAI OSZKÁR OLVASÓ SZERKESZTŐ: ZÁGONI FERENC HAZAI TUDÓSÍTÁSOK BALOG JÁNOS KULTURÁLIS ÉLET: MAJOR OTTÓ FOTÓFŐMUNKATÁRS: REISMANN JÁNOS KARIKATÚRA: KAJÁN SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VIk., GYULAI PÁL U. 14. TELEFON: 137-460 POSTAHÓK: BUDAPESTS. PFG KIADJA: a hírlapkiadó VÁLLALAT FELELŐS KIADÓ: CSOLLÁNY FERENC TERJESZTI A MAGYAR POSTA ELŐZETHETŐ BÁRMELY POSTAHIVATALNÁL, A KÉZBESÍTŐKNÉL, A POSTA HÍRLAPÜZLETEIBEN ÉS A POSTA KÖZPONTI HÍRLAP IRODÁNÁL BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 1. SZ. ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓNAPRA 16, FORINT NEGYEDÉVRE 48, FORINT EGY ÉVRE 192, FORINT 7050» ATHENAEUM NYOMDA BUDAPEST ROTÁCIÓS MÉLYNYOMÁS FELELŐS VEZETŐ: SOPRONI BÉLA IGAZGATÓ INDEX 25817 Meg nem rendelt fényképekért és kéziratokért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. A címoldalon: Ludmilla Szaveljeva, a Háború és béke feledhetetlen Natasája, a szovjet filmművészet nemzetközi rangját jelképező Oscar-díjjal. Az idei ünnepi szovjet filmhéten négy újabb, kiváló alkotást láthatunk. Erről szóló beszámolónk a 10. oldalon. A hátoldalon: A sütőüzemben. Dorozsma új nevezetességeiről szóló riportunk a 3—4. oldalon Fotó: Zaránd Gyula DOROZSMAI ÚJ SZELEK Ha a község tábláját nem tűzték volna le az út mellé, az ember azt hinné, még Szegeden jár. A hidat szinte észre sem lehet venni, amelyik átfedi a Zsilipcsatornát. Mellettünk sárga villamos zötyög — mint Budapest valamely külvárosában —, homlokán a 7-es számot viseli és húszpercenként tesz Szegedről egy fordulót Dorozsmára. Aztán kertes házak következnek, s a templomnál az út elágazik ... Reggelente négyezer ember megy innen dolgozni a város nagyüzemeibe, kerékpárral, motorral, villamoson és autóbuszon. Megélhetését ott találja, de amikor délután megérkezik, akkor tudja, hogy — hazajött. A határ a csatorna — Alvóközség vagy nagyközség? Sokszor tűnődünk mi ezeken az urbanisztikai kifejezéseken — mondja Ambrus Péter, a dorozsmai pártbizottság titkára —, de akármilyen jelzőt használjunk, az nem változtat a helyzeten. Minősítés, besorolás, legfeljebb a statisztikusoknak, tanulmányíróknak jelent valamit. Nekünk viszont e tízezer lelket számláló település jelen gondjait értenünk, a jövőbelieket pedig látnunk kell. Kissé komoran hangzanak e szavak, s még nem tudni, a felelősség vagy a keserűség érződik ki belőlük. — Tehát a dorozsmaiak itt Szeged fényében vagy árnyékában élnek? — Jut mind a kettőből. Fény: az utat, amelyen jöttek, kandeláberek övezik, s egy darabig eljutott hozzánk a városi víz is. Jó a közlekedés, az emberek innen könynyen elérik az üzemeket. Árnyék? Az elmúlt években sok mindentől elestünk, ami nagyon kellett volna, azzal az indokkal, nincs messze a város, egyszer úgy is Szegedhez tartoztok majd ... De ez távoli valóság, mondhatnánk, illúzió. Közben a lakosság egyre gyarapszik, kedvező a természetes szajorulat aránya s jönnek még a bevándorlók a tanyákról meg a kivándorlók a városból. (Az utóbbiak többsége, mert nem jutott lakáshoz Szegeden, hát telket igényel Dorozsmán és itt építkezik.) A legutóbbi népszámlálás óta mintegy háromszázzal emelkedett így a lélekszám. Gondoskodni róluk pedig az itteniek dolga. — De nem is csak a miekrritről! A csatornánál, a község határánál találkozik Szeged második és harmadik kerülete, onnan hamarabb ideér valaki, mint Szeged belvárosába. Ide járnak hát vásárolni, főleg a zöldséget, húst, kenyeret. Valóban, a holnapi munkához előbb mindig enni kell. S aztán jön a többi gond: világítás, víz, csatorna, építkezés ... Egyszóval mindaz, amit az élet, s most már a teljesebb, az emberibb élet megkíván. De mit és miből? A válasz a község vezetőire vár, akik társakat keresnek a megoldáshoz, együtt gondolkodókat és cselekvőket, mégpedig abból a felismerésből, hogy közösen lehet csak előbbre jutni. Mai híresség: a sütőüzem Valamikor a malom volt a híresség errefelé, amiről énekeltek szerte az országban: „nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom”. Amíg forgott, jó lisztet őrölt, s hozzáértő kezek szép kenyeret sütöttek belőle. — A kenyér nálunk is elsőrendű kérdés — mondta Ambrus Péter. — Nem múlt el taggyűlés, tanácsülés, választás, hogy az emberek ne panaszolták volna. És mindig a múltat emlegették. Pedig akkoriban százaknak, ezreknek nem jutott elég a foszló cipókból... Jó érzésű ember nem hallgathatta ezt sokáig. Összeültünk az ÁFÉSZ-szel... Enek az „összeülésnek” az eredménye, hogy most már egy új sütőüzem Dorozsma híressége. Nóta még nem szól róla, de közelben-távolban annál inkább tudják, hogy e három és fél millió forint értékű építkezést kilencven nap alatt fejezték be. (Az épület falán márványtábla hirdeti e tényt és dicséri a szövetkezet építőbrigádját!) A sütőüzem a legkorszerűbb technológiával dolgozik, dagasztógéppel és olajfűtésű gőzkemencével. Mindenütt vakító fehér csempe, ragyogó tisztaság. Naponta hatvan mázsa finom, foszlós kenyeret sütnek, s a messzi falvakból, Bordányból, Kistelekről motorral, autóval járnak ide vásárolni. — Öten jöttünk haza pékek — nyilatkozik Szunyogh Mihály üzemvezető. — Jómagam még felmondásban vagyok az előző helyemen, mert nem engedtek el áthelyezéssel. Megértem, sajná- lom is a régi vállalatomat, huszonkét évet dolgoztam ott egyhuzamban, de itthon, végre, feltámadt a szakma.