Tükör, 1971. október-december (8. évfolyam, 40-52. szám)

1971-10-05 / 40. szám

KÉPES POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: VETŐ JÓZSEF H. FŐSZERKESZTŐ: BÁCSKAI LÁSZLÓ MŰVÉSZETI SZERKESZTŐ: BaJkA­I OSZKÁR OLVASÓ SZERKESZTŐ: ZÁGONI FERENC HAZAI TUDÓSÍTÁSOK BALOG JÁNOS KULTURÁLIS ÉLET: MAJOR OTTÓ FOTÓFŐMUNKATÁRS: REISMANN JÁNOS KARIKATÚRA: KAJÁN SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VIk­., GYULAI PÁL U. 14. TELEFON: 137-460 POSTAHÓK: BUDAPESTS. PFG KIADJA: a hírlapkiadó VÁLLALAT FELELŐS KIADÓ: CSOLLÁNY FERENC TERJESZTI A MAGYAR POSTA ELŐ­ZETHETŐ BÁRMELY POSTAHIVATALNÁL, A KÉZBESÍTŐKNÉL, A POSTA HÍRLAPÜZLETEIBEN ÉS A POSTA KÖZPONTI HÍRLAP IRODÁNÁL BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 1. SZ. ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓNAPRA 16, FORINT NEGYEDÉVRE 48,­ FORINT EGY ÉVRE 192, FORINT 7050» ATHENAEUM NYOMDA BUDAPEST ROTÁCIÓS MÉLYNYOMÁS FELELŐS VEZETŐ: SOPRONI BÉLA IGAZGATÓ INDEX 25817 Meg nem rendelt fényképe­kért és kéziratokért a szer­kesztőség nem vállal felelős­séget. A címoldalon: Ludmilla Szaveljeva, a Háború és béke feledhetetlen Natasája, a szovjet filmművészet nemzetközi rangját jelképező Oscar-díjjal. Az idei ünnepi szovjet filmhéten négy újabb, kiváló alkotást láthatunk. Erről szóló beszámolónk a 10. oldalon. A hátoldalon: A sütőüzemben. Dorozsma új nevezetességeiről szóló riportunk a 3—4. oldalon Fotó: Zaránd Gyula DOROZSMAI ÚJ SZELEK Ha a község tábláját nem tűzték volna le az út mellé, az ember azt hinné, még Szegeden jár. A hidat szin­te észre sem lehet venni, amelyik átfedi a Zsilipcsa­­tornát. Mellettünk sárga vil­lamos zötyög — mint Buda­pest valamely külvárosában —, homlokán a 7-es számot viseli és húszpercenként tesz Szegedről egy fordulót Do­­rozsmára. Aztán kertes házak követ­keznek, s a templomnál az út elágazik ... Reggelente négyezer ember megy innen dolgozni a város nagyüzemeibe, kerékpárral, motorral, villamoson és au­tóbuszon. Megélhetését ott találja, de amikor délután megérkezik, akkor tudja, hogy — hazajött. A határ a csatorna — Alvóközség vagy nagy­község? Sokszor tűnődünk mi ezeken az urbanisztikai ki­fejezéseken — mondja Amb­rus Péter, a dorozsmai párt­­bizottság titkára —, de akár­milyen jelzőt használjunk, az nem változtat a helyze­ten. Minősítés, besorolás, leg­feljebb a statisztikusoknak, tanulmányíróknak jelent va­lamit. Nekünk viszont e tíz­ezer lelket számláló telepü­lés jelen gondjait értenünk, a jövőbelieket pedig látnunk kell. Kissé komoran hangzanak e szavak, s még nem tudni, a felelősség vagy a keserűség érződik ki belőlük. — Tehát a dorozsmaiak itt Szeged fényében vagy árnyé­kában élnek? — Jut mind a kettőből. Fény: az utat, amelyen jöt­tek, kandeláberek övezik, s egy darabig eljutott hozzánk a városi víz is. Jó a közleke­dés, az emberek innen köny­­nyen elérik az üzemeket. Ár­nyék? Az elmúlt években sok mindentől elestünk, ami na­gyon kellett volna, azzal az indokkal, nincs messze a vá­ros, egyszer úgy is Szegedhez tartoztok majd ... De ez távoli valóság, mond­hatnánk, illúzió. Közben a lakosság egyre gya­rapszik, kedvező a természe­tes szaj­orulat aránya s jön­nek még a bevándorlók a ta­nyákról meg a kivándorlók a városból. (Az utóbbiak többsége, mert nem jutott la­káshoz Szegeden, hát telket igényel Dorozsmán és itt építkezik.) A legutóbbi nép­­számlálás óta mintegy há­romszázzal emelkedett így a lélekszám. Gondoskodni ró­luk pedig az itteniek dolga. — De nem is csak a miekrrit­­ről! A csatornánál, a község határánál találkozik Szeged második és harmadik kerü­lete, onnan hamarabb ideér valaki, mint Szeged belváro­sába. Ide járnak hát vásá­rolni, főleg a zöldséget, húst, kenyeret. Valóban, a holnapi munká­hoz előbb mindig enni kell. S aztán jön a többi gond: világítás, víz, csatorna, épít­kezés ... Egyszóval mindaz, amit az élet, s most már a teljesebb, az emberibb élet megkíván. De mit és miből? A válasz a község vezetőire vár, akik társakat keresnek a megoldáshoz, együtt gon­dolkodókat és cselekvőket, mégpedig abból a felismerés­ből, hogy közösen lehet csak előbbre jutni. Mai híresség: a sütőüzem Valamikor a malom volt a híresség errefelé, amiről éne­keltek szerte az országban: „nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom”. Amíg forgott, jó lisztet őrölt, s hozzáértő kezek szép kenye­ret sütöttek belőle. — A kenyér nálunk is első­rendű kérdés — mondta Ambrus Péter. — Nem múlt el taggyűlés, tanácsülés, vá­lasztás, hogy az emberek ne panaszolták volna. És min­dig a múltat emlegették. Pe­dig akkoriban százaknak, ez­reknek nem jutott elég a foszló cipókból... Jó érzésű ember nem hallgathatta ezt sokáig. Összeültünk az ÁFÉSZ-szel... Enek az „összeülésnek” az eredménye, hogy most már egy új sütőüzem Dorozsma híressége. Nóta még nem szól róla, de közelben-távolban annál inkább tudják, hogy e három és fél millió forint értékű építkezést kilencven nap alatt fejezték be. (Az épület falán márványtábla hirdeti e tényt és dicséri a szövetkezet építőbrigádját!) A sütőüzem a legkorszerűbb technológiával dolgozik, da­gasztógéppel és olajfűtésű gőzkemencével. Mindenütt vakító fehér csempe, ragyo­gó tisztaság. Naponta hatvan mázsa finom, foszlós kenye­ret sütnek, s a messzi fal­vakból, Bordányból, Kiste­lekről motorral, autóval jár­nak ide vásárolni. — Öten jöttünk haza pé­kek — nyilatkozik Szunyogh Mihály üzemvezető. — Jó­magam még felmondásban vagyok az előző helyemen, mert nem engedtek el áthe­lyezéssel. Megértem, sajná-­­ lom is a régi vállalatomat, huszonkét évet dolgoztam ott egyhuzamban, de itthon, végre, feltámadt a szakma.­­

Next