Tükör, 1974. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
1974-01-01 / 1. szám
Táplálkozás, lakás és ami utána következik BESZÉLGETÉS BÁLINT JÓZSEF ÁLLAMTITKÁRRAL, A KSH ELNÖKÉVEL Szombat. A Központi Statisztikai Hivatal Keleti Károly utcai központjában a munkatársak fele szabad ma. Az elnöknek, Bálint Józsefnek is szabad szombatja lenne, ha nem fáradt volna be a kedvemért, erre a találkozóra. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a beszélgetés is ezen a tájon, a több szabadidő kihasználása körül indul, ami statisztikai témának sem érdektelen. A KSH- soknak, mint megtudom, számos sport, turisztikai stb. lehetőségük nyílik hét végén, bár az igény nagyot nőtt és — ahogy az elnök mondja — a „számlát” ezzel kapcsolatban, akárcsak sokhelyütt, a sportvezetők benyújtották már. Általánosabb értelemben is faggatom e témáról, hiszen a „szabadidő” felmérések, megfigyelések világszerte napirenden vannak. — Az a személyes tapasztalatom — mondja az államtitkár —, hogy egy bizonyos műveltségi, érdeklődési szinten, legyen szó munkásról, értelmiségiről, vagy bárkiről, nem olyan nagy probléma a mai szabadidő „eltöltés”. Nehéz megoldást találni viszont a gyermekes anyák helyzetében ... Végül is oda lyukadunk ki, hogy némileg divat is a ma annyira előtérbe került szabadidő-kutatás, és hogy e probléma valamelyest fel van fújva. Itt az év vége, az új év kezdete. Egy és más új jelenség felől kérdezgetem Bálint Józsefet, amiről most, e fordulón, különösen érdemes szót ejteni. — Nem könnyű statisztikailag megragadni az ilyesmit — hangzik a válasz. — De amit nagyon fontosnak tartok, még ha nem is egészen új jelenség, hogy az ország alapjában véve úgy fejlődik, ahogy a tervekben meghatároztuk, ahogy előre láttuk. A nemzetközi háttere ennek, ami a szocialista országokat illeti, hasonló; egyébként nem tűnünk ki különösebben közülük, de nem is kullogunk hátul. A fejlett tőkés országokban viszont fellelhető legalább három olyan körülmény, amit kinn járt magyar turistáik is jól ismernek. Mindenekelőtt, a nagy mítosszal körülvett dollár megingott, pedig szinte szimbólumként lebegett a magasban már régóta, a háború előtt is, a mi közvéleményünk előtt is. Persze, ha meg is ingott, azért még erős. A másik jelenség a gyorsuló infláció, a harmadik, a legújabb pedig, az olajkrízis, vagy energetikai válság, aminek úgy tűnik, súlyos következményei lehetnek, s a kérdés kimenetele számunkra sem egyértelmű. — Visszatérve kiindulópontunkhoz, azt hiszem, nem szerénytelen, ha azt mondjuk: amit 1973- ban elértünk, nagyon szép teljesítmény. És nagy élmény is mindenki számára, aki formálója, részese a gazdaságpolitikának, az országban folyó munkának. Megkérdem az államtitkárt, vajon mióta mondható elfogadhatónak a tervek és a tények összhangja? — Talán 1965—1966 óta — mondja kicsit tűnődve Bálint József —, azt követően, hogy a mezőgazdaság szocialista nagyüzemei szervezetileg és gazdaságilag teljesen megszilárdultak és tisztázottabb lett az iparfejlesztés jellege, amit intenzívnek nevezünk. Akkor váltak ugyanis tartóssá gazdaságunkban azok a tényezők, amelyekre a valóban tervszerű munka felépülhetett. Tehát nem azért, mert akkor „nagyon okosak” lettünk. Ezért nem teszem ezt az időpontot 1957-re. Bár annak a jelentőségét, csak mi, magyarok ismerjük igazán. De azután bizonyos tervszerűtlenségek, gazdasági nehézségek még meg-megleptek bennünket. Egyszóval, most már elég jól meg tudjuk tervezni, amit akarunk, és a teljesítés elég közel áll a tervhez.■ Természetesen, azóta is akadtak problémáink, például az 1971-ben jelentkezett „takaró-kérdés”, azaz hogy mire futja nemzeti jövedelmünkből. Vagy, közgazdasági nyelven, milyen a népgazdasági egyensúly. Nos, ez is sokat, javult azóta és ma kielégítőnek mondható, nemScöltünk többet, mint amit termelünk. Jelentkeztek tőlünk független nehézségek, például a hetvenes árvíz, az állattenyésztés járvánnyal kapcsolatos zavarai, a harmadik azonban, tudniillik a beruházások túlfűtöttsége, tőlünk függött Az 1971. és 1972. évi központi bizottsági határozat azonban nagy horderejű döntéseivel jó irányba orientált, és ma joggal beszélünk az azóta végzett munka nagy eredményeiről. Ráadásul megvannak a feltételeink is, hogy ez a stabilitás ne boruljon fel. Természetesen, ez nem érvényesül önmagától, de nem is fenyegeti komoly veszedelem. Most már gyümölcsözik a vállalati kezdeményezés, a törekvés a jobb minőségre, a bátrabb üzletpolitika, mindaz, ami a reformmal elindult, tehát hogy sokan gondolkoznak, kezdeményeznek, vállalkoznak, s ez beváltja a reményekeit. Ha már ebben a házban találkoztunk, nem támasztaná alá ezt néhány sokatmondó ténnyel? — jegyzem meg. — Kivitelünknek az ötéves időszak végére tervezett szintjét már ebben az évben felülmúljuk — mondja az államtitkár. — És kiemelem, hogy ez az irányzat érvényes tőkés exportunkra is. Nos, ez az iparnak és a mezőgazdaságnak nagy fegyverténye s a kereskedők munkáját is dicséri. A mezőgazdaságban viszont elértünk egy bizonyos fordulóponthoz: nevezetesen, a gabonatermelésben stabil helyzet alakult ki. A tervidőszak végére 31 mázsa hektáronkénti termést terveztünk, és az idei eredmény 34,7 mázsa immár. Megint kijelenthetjük, hogy gabonaexportáló ország vagyunk. Továbbá: az egykori 33 kilogrammos hús-,,fejadag” máig 65—66 kilogrammra növekedett. Ehhez persze takarmány kell. Egyébként 1975-re egy főre terveztünk 67 kilogramm húst, és ezt a szintet már három év alatt csaknem elértük. Mindezt a mezőgazdasági termelés jelentős ösztönzése s korszerűsítése nélkül nem értük volna el. Valóban imponáló tények, de vajon csupán ezek kiemelése alapján (bár én tudakoltam ezeket), nem túl szép a menyasszony? — Amit én kritizálnék — folytatja az államtitkár —, az először is az építőanyagipar, amelynek teljesítménye sem a tervet, sem a szükségleteket nem fedezi. Az utóbbi három évben fele olyan gyorsan növekedett, mint ahogy számítottunk rá. Hosszú az építkezések ideje is. A zöldség- és a gyümölcstermelés, valamint a burgonyatermelés ugyancsak nem éri el a kívánt mértéket, fogyasztói áruk is emelkedő. Ezek tehát adott feladatok és foglalkozunk is velük, hogy javuljon a helyzet. És ha még megemlítem, hogy a fogyasztási árak összességében is nagyobb mértékben emelkedtek, noha nagyobbrészt központi intézkedések alapján, mint azt az ötéves tervben számítottuk, akkor gondolom, igaz a kép. Azt hiszem, ideje, hogy előretekintsünk. 1974-re terelem a szót, pontosabban az új esztendőben elérhető, megfogható tényekre. — Mindenekelőtt: biztos úton haladunk a magas szintű, korszerű táplálkozás felé. A legfejlettebb országok fogyasztásától mindössze 15— 20 kilogramm hús választ el bennünket, s így ebben utolérni őket már nem olyan távoli. A lakáshelyzetet is a kitűzött céloknak megfelelően javítjuk. Ebben ugyan még nagy erőfeszítés vár ránk, de a lakásépítés megillető helyén van már szociálpolitikánkban és arányos az ország teljesítőképességével. Tehát az egymillió lakás... ? — folytatnám a gondolatsort. — Azt túlteljesítjük, de a mennyiségre törekvés szakasza ezzel nem zárul le, mert még nem teljesítjük vele az „egy háztartás — egy lakás” célt. Viszont a jelenlegi ütem, azaz ezer lakosra 8—9 új lakás évenként, elegendő ahhoz, hogy pár év alatt eljussunk a megvalósításhoz, ha a városokban növeljük az építési tempót És végül is: táplálkozás, lakás ezt tartom a jelenlegi fejlődési szakaszban alapvetőnek. Természetesen, egyebekben is tovább haladunk, legyen szó a háztartás gépesítéséről, gépkocsiról és nem utolsósorban a művelődésről. De ahhoz, hogy örömmel menjünk el a munkába, vagy akár egy moziba, vagy vásárolni egy jó öltönyt, kell egy lakás, ahonnan örömmel elindulhatunk és ahova szívesen térünk meg. Milyen feltételek teljesítésétől függ ez a helyes irányú és kedvező ütemű előrehaladás? — kérdem. — Először is, folytatjuk az említett mezőgazdasági politikát. Az ugyanis, hogy ilyen mezőgazdaságot tudtunk teremteni, igen előnyös számunkra. Továbbá, a mostaninál is szelektívebb, azaz „válogatósabb” iparpolitkát tervezünk. A nyereséget pedig, véleményem szerint, nem szidni, hanem csinálni kell. Attól, hogy itt-ott tapasztalható manipuláció — amit természetesen én is elítélek — nem válhat gyanússá a nyereség, hiszen ebből származik a lakás és egyáltalán az egész szociálpolitika. Végül, nagyon fontos a nemzetközi versenyképességünk növelése. Úgy tapasztalom, hogy éppen ez utóbbiról, tehát a magyar produkcióról, főleg ipari vonatkozásban, feltűnően megosztó az emberek véleménye — említem meg, ön hogyan látja ezt? — Versenyképességünk ma már jobb, mint amilyennek hisszük, avagy olykor tálaljuk. A termékek igen széles körének műszaki és minőségi jellemzőiben lényeges javulás tapasztalható. Hadd hivatkozzam hirtelenében a Videoton kis méretű elektronikus számítógépeire. Mondhatom, elsőrendűek! Vagy autóbuszainkra... És folytathatnám sokáig a sort. Én a hibát a költségekben látom. Sok üzemben drágán termelünk. Ezen pedig csak a szelektivitás segíthet, tehát a következetesebb válogatás a gyártandó cikkekben. A kiválasztottakat azután nagyobb sorozatban, korszerűbb technológiával, olcsóbban állíthatjuk elő. Hogyan foglalná össze a mondottakat? — kérdem végül is Bálint József államtitkárt, megjegyezve, hogy ha már eddig sikerült, kerüljük továbbra is az ünnepélyességet, bár ezt a beszélgetést újévi számunk élére tervezzük. — Számadásunk kedvező. Terveink jók, biztatóak. Nő a termelés s ennek alapján az életszínvonal. örvendetes az ipari és építőipari munkásság 1973-ban végrehajtott béremelése. Most a szociálpolitikában következik nagyobb lépés. Ennek középpontja a család, a gyerekes, a több gyerekes család. Nem egyszerűen a nőket kell általában támogatnunk, hanem elsősorban a családot, a gyerekes családokat. A jövő évi terv ebben az irányban tesz további lépéseket. Számomra, és gondolom, mások számára is, nagyon megnyugtató, hogy nálunk elég világossá vált, merre kell a szocialista építésben haladnunk. Tanakodunk, de a döntésekben sikerül megragadnunk a fő irányokat. És innen ered, hogy az emberek a magántervezésükben is stabilitásra, létbiztonságra számíthatnak és számítanak Ez a határozottság a politikában, a gazdaságban és a szociálpolitikában az alapja a jó közérzetnek. Megköszönöm a beszélgetést, és már csak távozóban váltunk néhány szót. Az államtitkár uszodába, e sorok írója a hegyekbe készül. Szabadszombat van. BALOG JÁNOS