Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)
1977-07-03 / 27. szám
HETI AJÁNLAT KÖNYV A REGÉNY ÉS AZ IDŐ Ungvári Tamás könyve Az idő, amelyben élünk, sokféleképpen múlik. Úgy is, ahogy karóránk és naptárunk jelzi, vagy úgy, ahogy éber állapotban érzékeljük, és megint másképp, ahogy alvásunk időtlenségében kergetik egymást álomképeink. Mi több: az évszázadok múlásával is különbözik az emberiség időélménye, más-más ritmusban éltek a primitív népek, az ó- és a középkoriak, és gyökeresen, sőt robbanásszerűen változott meg a mi időtudatunk, a XX. század szülötteié; az eddig észrevehetetlenül múló idő hirtelen ránk tört, és ma már nemcsak cselekvésünknek, hanem eszméletünknek, egész létezésünknek irányítója, ura, zsarnoka lett. „A regény az élet tükre” — tükrözi tehát az ember létét a társadalomban, a térben és az időben. Ungvári Tamás az idő szemszögéből vizsgálja a regényt, a műfaj kezdeteitől Proustig, Thomas Mannig, Joyce-ig, Kafkáig, Faulknerig. Nagy anyagismeretével, elemzéseinek alaposságával, a rejtőző összefüggések frappáns föltárásával talán többet ért el, mint amennyit akart. Könyve nemcsak a kutatókhoz és a mai regény bennfenteseihez szóló szakmunka (és mint ilyen: tudományos remeklés), hanem szellemes és olvasmányos útikalauz is azok számára, akik tájékozódni vágynak e birodalom új léptékű térképén. A modern regénynek az időkérdés a kulcsa: ezt nyújtja át Ungvári az olvasóinak. (Gondolat) Örkény István kien esendő; olykor az öngyalázásig önironikus. Csapongó érzései néha veszélyeztetik a szabadvers képiszerkezeti egységét, képsoraiba önkényes szókapcsolatok keverednek („permetezik géneink gondja”). Érett poéta, de megmaradt az ifjúi érzések költőjének, fiúi rajongásában a legszebb apás-anyás versek szerzőihez tartozik (Vagyonom). Elragadtatott és elragadó, például amikor paraszti sorból kiemelkedett lírai hősét így jeleníti meg: „Neptun fölemelkedik klottgatyában.” Gesztusai rá vallanak, de stílusa változatos — tárgyhoz, élményhez, lelkiállapothoz kötött, hangvételét szeszélyesen hullámzó kedélye határozza meg. Sokat várhatunk még tőle, mert kitűnő versek birtokában is távol áll a véglegességtől, a befejezettségtől. (Magvető) Alföldy Jenő Ungvári Tamás A REGÉNY ÉS AZ IDŐ JÓL VAGY? Ágh István versei „Fa akartam volna lenni / fényen járó lódarázs, / két felhő között a semmit / összekötő szárnycsapás, virág, pillék, csak ne ember / kínját kelljen elviselnem, / bűnt és lelkifurdalást” — olvasom Ágh István ötödik verseskönyvének egyik legszebb darabjában. A vers Vitéz Mihály emlékére íródott. Aki más költő formavilágába helyezkedve ilyen személyes hangon tud énekelni, annak tehetsége talentummal méretik. Hogyan gazdálkodik a költő általában ezzel a tehetséggel és mesterségbeli tudással? Alanyi költészetet művel, de lírai hősét nem idealizálja. Ellenkezőleg: szertelen önkifejező, szeretetvágyó, lelkes és dühös, férfias és gyerme kE3 1964 - SZIGET Dobai Péter könyve Nagy szerelmek, nagy tengeri utazások! — vagy: Szép nők, szép kikötők! — így lehetne reklámozni Dobai Péter új könyvét, ha rászorulna effajta szembeötlő szavakra. A kötetben egybefoglalt két írás persze csakugyan szép nőkről és szép kikötőkről szól, meg nagy utazásokról, és ha nem is nagy, de annál több futó szerelemről, vagy pontosabban szeretkezésről számol be higgadtan, tárgyilagosan, ahogy modern prózába illik. De ez csak legelső rétege a könyvnek. Egy következőben éppen a higgadt, már-már tárgyias tárgyilagosság lepleződik le, mint elavult konvenció, és Dobai Péter arra törekszik, hogy az új próza javára felhasználja a modern irodalomból száműzött érzelmeket. Az elégia felé fordul és már a szentimentalizmushoz is egészen közel kerül, ami azonban nem hátrányára válik, hanem erénye lesz, mert magasabb esztétikai színvonalon ritkán hallott hangot üt meg vele. Aztán a hűvös tárgyilagosságból érzelmességbe átváltó előadásmód kellős közepén itt is, ott is az intellektuális próza forrásai törnek föl, és esszébe illő, okos, szellemes eszmefuttatások szakítják meg, vagy éppen kötik össze a történteket. Ezek a legjobb lapok a könyvben. Öröm ilyen mondatokat olvasni: „A szabadság fogalmát nem definiálhatjuk máshogyan, csak mint szabad emberek fogalmát önmagukról.” A két írás gondolati központja a szabadság és forradalom; az 1981- es napló és a kubai útirajz egyaránt a szabadság és forradalom lehetőségeit és megnyilatkozását keresi és figyeli a közelmúlt világban: néha nyersen, kihívóan, szinte kérkedve TÉL A HEGYEKBEN John Wain regénye Jó az nekünk, ha már a nyugati lektűr is baloldali?... Az alaphelyzet különben rég ismerős. Roger Furnivall nyelvész, filológus azért megy Walesbe nyelvet tanulni, mert a kelta nyelveknek mintha éppen konjunktúrája kezdődnék, s a tanulás legjobb módja, ha osztozik a walesiek mindennapjaiban. Így csöppen az apróbb-nagyobb helyi küzdelmek és torzsalkodások szövevényébe, mi több, megismervén a walesi nyelv és költészet prófétáit, a különféle kelta maradék népek s általában az elszigetelt, kis népek problematikájába. Ami az eseti, a helyi és az angol tőke által egyaránt kizsarolt embereket illeti, végül teljes szívvel harcaikba veti magát, bár látja, hogy győzniük legfeljebb időlegesen lehet. Ami a kihalóban levő nyelvek felélesztését, s ezen úton e kis népek önállóságának visszaszerzését illeti, ennek harcosaitól sem tagadja meg rokonszenvét, de csak iróniával tudja szemlélni e pici-piti nacionalizmusokat. Rokonszenves hangulatú — erotikával is bőven átitatott —, ám eléggé túlírt, túlszerkesztett mű John Wain regénye. De a legfőbb kérdés, ismétlem, ez; jó az nekünk, ha már a nyugati lektűr is baloldali? S mert röviden kell válaszolnunk, feleljünk egyszerűen: mindenesetre jobb — sokkal jobb! —mintha jobboldali lenne. S tendenciát jelez. Úgy látszik, nemcsak a bertisztikának, hanem a baloldaliságnak is konjunktúrája van. Még ott is — például Nagy-Britanniában —, ahol ez a választásokon leadott voksokban kevéssé mutatkozik. (Európa) Lázár István JOHN WAIN saját magának és nemzedékének történelmi tapasztalatlanságával. Az elmefuttatások egy másik része viszont sajnos az idő és emlékezés ravasz cselvetései körül forog, olyan téma körül, amiről Bergson és Proust óta oly sokan írtak, hogy csepp hiányérzetünk sem támadna, ha Dobai ezúttal nem bonyolódna bele. Annál is inkább, mert az 1964 című kisregényben annyi mindenről szó esik, hogy végül a mese lényege marad csak homályban, az a szerelmi történet, amire épül. A Dimitrov tér és Alexandria, tűnő kalandok és úti élmények mind megfelelő felidéző erővel rajzolódnak ki, csak az emlékek folyamát igazgató diáklány arcképe sikerül olyan halványra, mintha egy rosszul beállított utcai gyorsfényképező automatában készült volna. Vagy mintha féltékenységből magának akarná megőrizni az író. (Magvet°) Kenyeres Zoltán KI MONDTA? MIÉRT MONDTA? Gyapay Gábor, Megyer Szabolcs és Ritoók Zsigmond könyve Nem pletykák, köznapi szólásmondások eredetét nyomozták az Iskolarádióban és adják most közre hiteles források nyomán a szerzők. Három tucatnyi szállóige ürügyén elvezetnek az ókori Keletre, a görög-római mitológiába, a középkorba, de még az újkorba is így a „Heuréka” megismertet Archimédesz zsenialitásával, a „Kilóg a lóláb” a garabonciásokkal, Fausttal és a tudós professzor Hatvaniéval. A „Harapófogóval sem lehet kihúzni belőle” révén bepillantunk a kínvallatásokba. (Ki gondol rá, hogy erre utal a „felcsigázott”, „elcsigázott”, „lebilincsel”, a „csapnivaló” és a „kicsapás” is?) A népi bölcsességgel átszőtt történelmi epizódok, anekdoták különösen érdekesek Damoklésztől Hannibálon, kanosszajáráson, a Jeruzsálem felé tartó Makó keresztesvitézen és Kolumbusz tojásán keresztül Napóleonig, sőt Joliot-Curie-ig. Nem kevésbé tanulságosak rég volt foglalkozásokon, elfelejtett népszokásokon, vagy akár konyhánk sajátosságain alapuló szállóigéink sem. („Malmára hajtja a vizet”, „Kereket old”, „Borsot tör az orra alá”, „Horogra akad” és társai.) A sokfelé ágazó történetek végül is jóval többet, szórakoztatóbbat nyújtanak, mint amit az ízléses kivitelű, szépen illusztrált könyv címe, vagy akár tartalomjegyzéke is ígér. (RTV — Minerva) Magyar Pál i.jajff • Rumik KI MONDTA? MIÉRT MONDTA? RTV «sm FILM HOTEL PACIFIC Színes lengyel—csehszlovák film Itt vagyunk a régi szép húszas években a filmrendezők kedvelt korszakában, amelyet olyan vonzóan, stílusosan lehet fényképezni, kékesszürke szivarfüstön át, a lámpák opálos fényében.És nem is akárki az operatőr. Miroslav Ondricek fény-