Új Tükör, 1978. július-szeptember (15. évfolyam, 27-39. szám)

1978-07-02 / 27. szám

HETI AJÁNLAT KÖNYV LEGENDÁRIUM Bereményi Géza regénye Csillogó, eredeti, sajátos családre­gény. Kezdődik a múlt század kö­zepe táján, a dédapával, aki felta­lálja az ismétlőpuskát s fel is ajánl­ja Kossuthnak, s befejeződik a jövő században az egyik dédunoka visz­­szaemlékezésével. Minden fejezete más hangvételű, más stílusképletet követ, minden fejezetnek más a hő­se: a gonoszságának örömében meg­haló nagyapa, a link apa, a fitest­­vérek, a szerencsétlenül tehetetlen lánytestvér. Bereményinek sikerült ebbe a játékos, személyes, ironikus regénybe szinte észrevétlenül bele­építenie a mindennapi történelmet s majdnem sikerült befognia — ez mindig a prózaíró legnagyobb küz­delme — a megfoghatatlan külső és belső időt, a múlandóságot. Azért csak majdnem sikerült, mert úgy érzem, részleteiben jobb a könyv, mint egészében. Kitűnő próza, iga­zán gyönyörűséget szerzett az olva­sása, annyi benne az ötlet, a szel­lem, annyi a pontos és plasztikus kép, olyan jók és stílszerűek a hangváltásai, melyekkel egyes sze­replőihez alkalmazkodik — nem is alkalmazkodik, megteremti őket. De a vége, János házassága a különös Annával, s a nem általa nemzett magzatnak a története — amely pe­dig érzésem szerint gondolatilag is, érzelmileg is az író legfontosabb mondanivalóját hordozza — arány­talan s helyenként még mesterkélt is. Bereményinek már az első no­­velláskötete is nagyon tetszett. Örü­lök, hogy ilyen látványos prózai tel­jesítménnyel igazolta várakozásai­mat. (Magvető) Szász Imre sikert aratott, igaz, színpadit s nem irodalmit. Alfred Kerr — ha jól emlékszem — azt írta Molnár da­rabjáról: megrendítő mestermű­vekben is akad a legforróbb ponton egy csepp giccs, itt a giccsben van egy zseni-mozdulat. Modern drámánk történésze re­ménytelen helyzetben van, sem a hagyományban, sem a kortársi vi­lágirodalomban nem vetheti meg a lábát. Nagy Péter valóban úttörő könyvében az egyedül lehetséges módszert választja: a félszázad iro­dalmának 1919 őszével két (lehető­ségeit nézve összehasonlíthatatlan) felvonásra osztott történetében ke­resi meg a dráma arányos helyét, szembesítve a szándékot az ered­ménnyel. Könyvének nyolc esszéje nyolc ess­zéírói technika, megközelí­tési mód példája, csak jelzésül: Bródy esetében azt elemzi, hogyan vált a naturalista program áldoza­tává, holott az a realizmus álcája volt, hogy jutott el Lengyel Meny­hért az ibseni ihletésű indulástól Bernsteinig, a dekrektív aprólékos­ságával deríti fel, miért nem lett Móric-­ nagy drámaíró, Herczeg munkáit csak tárgyilagosan leírja, mert az irónia már túlértékelés vol­na. Történész a kritikussal, tudós a dramaturggal fogott össze e dráma­történeti szintézissé teljesedő esszé­sorozat megszületése érdekében. A Drámai arcélek — a lapos cím mö­gött jelentős mű rejtőzik — mint tárgy is szép: figyelemkeltő a cím­lapja, szellemes a tipográfiája. (Szépirodalmi) Sík Csaba középkor technikailag sok mindent létrehoz és tökéletesít, ami még „nem kell” — zenélő szerkezetekhez a programvezérlés mechanikáját, a gótikában a vázszerkezetes építke­zést stb. —, de ami mégis már „ké­szen van” a jövő számára. Az ada­tokban, összevetésekben és gondo­latokban hallatlanul gazdag kis könyv szemléletét pedig érzékeltes­se egy idézet, ugyancsak a gótiká­ról: „A bordanyalábos pillérekből kiinduló karcsú bordaszerkezet, a hálós mennyezet a díszes zárókővel, a karcsú támpilléreken nyugvó támívek nem elsősorban egy eszté­tikai törekvés kifejezői, ahogy saj­nos manapság tanítjuk (!), hanem egy statikai elvet alkalmaznak kö­vetkezetesen.” A (!) jelet a mondat­ba én illesztettem. És annyit teszek hozzá: nem mindenki tanítja így — de történelemszemléletünk helyes formálásához mégis szükséges a mondatba iktatott figyelmeztetés —, és sok olyan remek tudományos műhelytanulmány kellene,, amilyen Endre Walter e műve. (Magvető) Lázár István DRÁMAI ARCÉLEK Nagy Péter színháztörténeti írásai Nálunk bárki leérettségizhet anél­kül, hogy tudná: Móricz drámát is írt — a tankönyv beszél ugyan drá­­maiságáról, de színműveiről még­sem ejt szót —, Karinthy, aki sze­rint Az ember tragédiája nagyobb mű a Faustnál, megbukna egy kez­dő tanársegédnél is. Teljes és rend­szeres magyar drámatörténet nincs, 20. századi színműirodalmunkról még tudományos igényű résztanul­mány is alig, e felfedezetlen terület­re merészkedő konkvisztádor csak hírlapi kritikákra támaszkodhat. Holott a Tájfun és a Liliom világ­ A KÖZÉPKOR TECHNIKAI FORRADALMA Endrei Walter könyve Milyen is volt hát a középkor? Ha az ókor némely fényeit nézzük, ak­kor kétségkívül „sötét”. De a törté­nelmi fejlődésről nem elég azt mon­danunk, hogy sohasem egyszerűen lineáris, hanem hullámzó, olykor spirálvonalas. A középkorra sem csak az jellemző, ami visszaesés — gyenge állam, elmerevedő keresz­ténység, dogmatizálódó tudomány, romló higiéniai viszonyok stb. —, hanem az is, ami a jövőbe mutat. Endre Walter e nagyszerű köny­vecskéje elsősorban azt hangsúlyoz­za, hogy az energiafelhasználással, átalakítással kapcsolatos és más mű­szaki megoldások, a mind „okosabb” gépezetek feltalálása és felhaszná­lása hosszú folyamatában mi volt a középkor szerepe. S közvetlen át­menetet bizonyít az újkor, sőt a leg­újabb kor nem egy technikai vív­mánya felé. A gazdasági-társadalmi­­tudományos-ideológiai folyamatok nem teljes összhangja közepette a IRIGYSÉG Jurij Olesa kisregénye és novellái Századunkban mintha a líra és a próza szerepet akarnának cserélni, de legalábbis kölcsönveszik egymás eszközeit — megpróbálnak vissza­térni az irodalom közös eredetéhez. Jurij Olesa Irigység című kisregé­nye és novellái is azok közé az írá­sok közé tartoznak, amelyeknek lé­nyegét nem a fátyolszerűen lazán redőződő szerkezet, sem pedig a hi­deg kiszámítottság, hanem a szavak és jelenségek költői szövevénye adja. Az irodalmi formák új eszközei Olesánál, aki kisregényét a húszas években írta, nem afféle elégedet­lenségből fakadnak, mintha a régi eszközöket únná, vagy mindenáron „újítani” akarna, hanem egy válto­zásban levő, addig nem ismert vi­lágnak akarja csakis az eddigitől eltérő módon ábrázolható képét ad­ni. A húszas évek Szovjetuniójában az értékek még viszonylagosak, amelyek között bizonyos fokig egy új gazdasági igazgató éppen úgy ironikusan ábrázolható, mint a kép­telen találmányaival handabandázó fantaszta, és a kettő között imboly­gó kispolgár, akit a tehetetlen irigy­ség gyötör. A kötet egyéb írásai, tu­lajdonképpen, sem novellának, sem tárcának nem nevezhetők, hanem ezek a leghétköznapibb jelenségek­nek — mint amilyen az odesszai stadion — prózában írt költemé­nyei. (Európa) Császár István PORTRÉK ÉS FEJLŐDÉSKÉPEK Turczel Lajos tanulmányai A hatvanadik életévéhez közeledő Turczel Lajos jelentős személyisége a csehszlovákiai magyar szellemi életnek. Az Ipoly menti Szálkán született — szülőfalujáról legutóbb terjedelmes lírai vallomást írt —, s tanulmányait a budapesti és a po­zsonyi egyetemen végezte. Élete leg­inkább a pozsonyi Komensky Egye­tem magyar nyelvű tanszékén el­töltött években teljesedett ki. Tanul­mánykötetei, a még megírásra váró csehszlovákiai magyar irodalomtör­ténethez, forrásmunkául szolgálhat­nak majd. Turczel Lajos legújabb kötetében megtalálhatjuk a klasszikus irodal­mi múlt és a csupán még kritikával mérhető jelen történelmi-társadalmi elemzését. Kazinczy Ferenc Kassán és Kármán József Losoncon eltöl­tött éveinek új adatokkal kiegészí­tett feltárásától a szlovák műfordí­tás 1945 és 1968 közötti útjának vizsgálásáig, különös tekintettel az élő magyar irodalom szlovák nyelvű fordításaira. A kötet különösen figyelemre ér­demes tanulmánya a csehszlovákiai Petőfi-kép kialakulásáról szól, a két háború közötti időszakban. „Köztu­domású — írja Turczel Lajos —, hogy Petőfihez a szlovák polgári közvélemény egy része már koráb­ban is elutasítóan viszonyult, és a származásából kiindulva nemegyszer renegátként, a szlovák nép árulója­ként bélyegezte meg őt.” Illesse tisztelet viszont a cseh és szlovák de­mokratákat, köztük a kiváló cseh történészt, Zdenek Nejedlyt, aki a Petőfi-kör 1936-os alakuló közgyű­lésén nemcsak megjelent, de felszó­lalásával is hitet tett a magyar köl­tő mondanivalójának humanizmusa és egyetemessége mellett. (Madách) Tóbiás Áron SZÁGULDÁS A FÖLDÖN Hámori Tibor riportkönyve Kit cserkészne be, kivel készítene interjút Egon Erwin Kisch, ha ma élne és sportriporterként kellene megkeresni a kenyerét? Pelé, Mu­hammad Ali, Joe Namath, Beljajev és Puskás skalpja aligha hiányzott volna a „száguldó riporter” gyűjte­ményéből. Hámori Tibor mindezt megszerezte. Le a kalappal előtte a világhírű egyéniségek becserkészéséért. Me­nedzserek, titkárok, reklámfőnökök és testőrök zárják el őket minden­kitől, nehezíti a megközelítést napi 25 óra elfoglaltságuk is. Hogyan is kezd az ilyesmihez, a „Nagy Ri-

Next