Új Tükör, 1982. január-március (19. évfolyam, 1-13. szám)

1982-01-03 / 1. szám

XIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1982. JANUÁR 3. TARTALOM A címlapon: Moór Marianna, a tévé szilveszteri műsorának egyik szereplője Farkas Tamás felvétele (összeállításunk a 37. oldalon.)____________ A hátlapon: Egyiptomi hercegnő, férjével Kékesdy Károly reprodukciója (Cikkünk a 18—19. oldalon.)________________ Heti ajánlat Kaján: B. Ú. É. K._______________________2-4 Hubay Miklós: Vence-i napló_______________5 Tamás Ervin: Nyúl a bokorban___________6—7 A pápai udvar káplánja (Örvös Lajos)_______8 Gunder Andersson: Aki megrágalmazta a rendőrséget Székely Dezső: Árnyékos oldal______________9 A mormon Róma (Kulcsár István)__________10 Kiss Dénes, Gyárfás Endre, Bíró József, Simai Mihály, Kerék Imre, Gyarmati Farkas Dezső versei______________________11 Rekordok______________________________12—13 Björnstjeme Björnson: Veszedelmes leánykérő A novellát Osztojkán Béla mutatja be Szántó Piroska: Topolánszky sírja_______14-15 Surányi Endre: A beszélő kutya Kunszabó Ferenc: Maszekban__________16-17 Pajzán és szerelmes szobrok (Székely András)_____________________18—19 Kubinyi Ferenc: Vita egy legendáról II. 20—21 6 fotós 6 képen 22 De rajt ne fogjanak . . . (Fekete Sándor)_________________________23 Bartókról Vasarely_____________________24—25 Moldova György: A kultúra támaszai Lilja Linko-Lind: Időrabló, idegtépő, pokoli hexaéder_________________________26 Becsomagolt asszonyok a kútnál (Székely András)________________________27 A meglepő Jókai (Köröspataki Kiss Sándor) Miss Arizona (Barabás Tamás) Miért nem nyílik már a sárga rózsa? (Székely Gabriella)__________________28-29 Az élet közbeszól (Balog János) Magyar művész, francia „halhatatlan" (Patkó Imre) A fogadtatás adatai (Révész Klára) Tévékrónika (Tamás István) A költő emlékezete (Melczer Tibor) 30—31 Rádió- és tévéműsor___________________32—33 72 óra mínusz 90 perc (Somos István) Ellenfél: Mark V., a sakkozógép (Linder László)_______________________34—35 Lábak: Tám László felvételei______________36 Szilveszteri előjelek___________ 37 Pickam­mny (Flórián Tibor) Rejtvény 38 Tamka Sirató Károly: Majomország_______39 Világ-Tükör Különleges egyetem (Nemere István) A rokongyűlölő milliomos bosszúja (Poor Edit)__________________________40-42 Hazai Tükör______________________________43 Horgászkarácsony (Nagy Miklós) Orvosi üzenetek______ 44 Levelezés E héten válaszol: (Barabás Tamás)_________45 Horgászok az iskolapadban (Hunyady Judit) Pofonok árnyékában (Bene Mihály)________46 Mondom, hogy Vence-ba ké­szülök, egy jó barátom, aki épp itt nyaral, feleleveníti, amit Hatvanytól hallott, hogy gróf Károlyinál a pesti palo­tában annyit kabátot látott az előszobában, hogy azt hitte, nagy társaság van odabent, talán pártvezetőségi gyűlés. De a komornyik felvilágosí­totta: ez mind a gróf úr ka­bátja. önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy vajon hány ka­bát birtokában döbbentette meg Hatvanyt Károlyi kabát­kollekciója. Károlyi Mihály emlékiratai­ban ugyanis azt olvasom, hogy a fivérének 800 öltönye volt. Ezt megrovólag írja. Esztelenségnek tartja. Az is. * Károlyi emlékirataiban az egyik legfeledhetetlenebb ol­dal, ahogy leírja, hogyan vált meg utolsó felöltőjétől Lon­donban. — S hogy aztán mek­kora ívben kerülte azt az ócskást, mert rajta kereste a kabát hiányzó övét... * „Márton, szent, született Pan­nóniában, tours-i püspök. Szü­lei pogányok voltak. Vitézsége mellett szelídségével, szív­tisztaságával és a szegények iránt való részvétével tűnt ki. Amiens város kapujánál egy didergő koldusnak télen a ka­bátja felét adá.” (Révai Nagy Lexikona.) * „A világ legkisebb ebédlője” — mondja Károlyiné, ahogy ide-oda húzva a kis kártya­­asztalt, végre sikerül a lá­bunknak helyet találni az asztallábak között. A két szemben levő falról két férfi néz farkasszemet egymással: Metternich és Kossuth, a Habsburg-ház kancellárja és a Habsburg-házat 1849-ben detronizálni merészelő ma­gyar kormányzó. Találkoztak ők csakugyan egymással, még a kancellár szobájában, de itt e két rézbe metszett és ideali­zált portré, mint egy klasszi­kus élőkép mutatja be a konf­liktust, mely a Szentszövetség nagyhatalmi egyensúlyrend­szere és a szabad népek szu­verenitásigénye között any­­nyiszor, de annyiszor újrate­remtődik. — „Metternich ro­konunk volt a Zichyek ré­vén” — mondja a háziasz­­szony, mintegy magyarázatul, hogy ez a Proto-Kissinger is benéz a falról a levesestálba. Hogy Kossuth miért van itt, nem szorul magyarázatra: a Habsburg-házat másodszor detronizáló Károlyi egykori otthonában. Mindenki mondogatja mos­tanában, hogy közel járunk egy új háborúhoz. Közben a földtekén ma este is szorong­va nézi a tévét az emberiség. E fölött a csöpp asztal fölött, a környező nagy csendben sú­lyosabbnak hat a háború fe­nyegetése, mint a vezércik­kekben, vagy akár Schmidt kancellár figyelmeztetésében, amikor a már csak egy kar­nyújtásnyira levő új Szaraje­vót említette. Hiszen ebben a házban a fa­lakat körbe lehetne dekorálni, az 1848 — „te csillag” — emlé­két idéző metszetek mellett nagyon sok huszadik századi háború- és békecsináló képé­vel, azon az alapon, hogy ro­kona, barátja vagy személyes ellensége volt a háziaknak. (Hogy Berchtold gróf — ál­matlanságát elűzendő — ágyá­ból kikelve, csak úgy lenge osztrák-magyarban Íróasztalá­hoz ül és a Szerbinának szóló ultimátumba még betold egy­két vastag és elfogadhatatlan feltételt: ezt is az egyik Káro­lyi-emlékiratban — Berch­­toldné révén szinte első kézből — olvastam, s eltűnődhettem azon, hogy — történeti szük­ségszerűség dogmája ide, a Gondviselésbe vetett hit oda — milyen semmiségek csúsz­hatnak be utolsó pillanatban egy világháború okai közé...) A hátamban Metternich Ke­lemen herceg — Csönd-her­cegi — jelenlétét érzem. „Jaj nekem, ha visszanézek.” Világháború előtti csend volt az is. A legnagyobb forgószelek központjában, azt mondják, a levél se rezdül. * Ő szent a szalmakunyhók küszöbe, mert itt születnek a nagyok... (Petőfi) Károlyi Mihály szikár-szálas férfi volt. Ebbe a kis házba, ahol utolsó éveit élte, csak mélyen meghajolva léphetett be, olyan alacsony a bejárat szemöldökfája. Az ajtó mellett egy tenyér­nyi márványtábla közli, hogy itt is halt meg. Egy Horatius­­idézet helyesbíti ezt a tényt: „nem egészen”. A márvány­táblácskát már elérte és befutja az itt oly gyakori kúszó muskátli pa­rasztrózsaszín virága. Megfordítom magamban a Petőfi-verset: „Ó szent a szalmakunyhók küszöbe, mert itt halnak meg a nagyok ...” Ezen a küszöbön azóta is fejet hajtva lép át minden lá­togató. K ötszáz írót és költőt, festőt és szobrászt vendégeltek itt ed­dig Károlyi Mihály nevében. Nem „főúri” vendéglátással, hanem épp ellenkezőleg: asz­­kétikus körülmények közt. A fogyasztói és természetpusztí­tó világban ez a nehezebb, ilyen körülményeket teremte­ni. Mondhatnám: ma ez a legnagyobb luxus. Provánsz daltelt mezői és erdei itt még olyanok, ahogy Petrarca láthatta őket. Egyet­len fa, egyetlen madár se hi­ányzik. Illenek ide a nyerskőből és fából rótt házak. Igazi reme­telakók. Aki azért jön, hogy megtalálja a kifejezést, az üzenetét nemzedéktársai szá­mára (vagy az ő nevükben), itt alkalma nyílik kontemplá­­cióra — mondjuk úgy: a dol­gok alapvető újragondolására —, ami nélkül a legsikeresebb alkotás is rutinná fajulhat, vagy ami rosszabb: holmi bedolgozássá egy nagy és rosszízű-rosszvégű manipulá­cióba ... Az Alapítvány névadója és háziasszonya életükkel és életükről tett vallomásaikkal bizonyítják, hogy lehetséges alapjaiban újjágondolni a vi­lágot és másik életet kezdeni benne. (Mondhatni: szentpáli­­lag.) A világ négy sarkából ide­vetődő ötszáz, jobbára fiatal írót és művészt pár hónapos remeteségükben bizonyára se­gítette megújhodni ez a táj, és főleg az az ethosz, amely itt szinte kézzelfoghatóan ér­zékelhető — egy házaspár ala­kította ki ezt, a huszadik szá­zadi történelem alternatívái során mindig az igazság, és ezzel a lemondás útját vá­lasztva. Egy finom sugárzásmérő bizonyára kimutatná az itt készült művekben ennek az ethosznak a hatását. A meg­növekedett fogékonyságot igazságra, lemondásra. * Az a félezer (jobbára fiatal) művész és író, aki itt dolgo­zott az épp soron levő főmű­vén, amikor erről a hegyről szétpillantott, nemcsak a ten­gerre láthatott el, hanem Ma­gyarországra is. Páratlanul szép kilátás nyí­lik innen Magyarországra. Talán csak Rodostóból lehe­tett még ilyen szép. HUBAY MIKLÓS Vence-i napló

Next