Új Tükör, 1986. április-június (23. évfolyam, 14-26. szám)
1986-04-06 / 14. szám
И ПI и ЛИ |лт KÖNYV BERZSENYI DÁNIEL Németh László esszéje A klasszikus magyar irodalmi örökség gondozására hivatott kiadónk igazán kitett magáért: Berzsenyi Dániel halálának százötvenedik évfordulójára kihozta a Magyar Remekírók egyre teljesebbé váló sorozatában a költő munkáit, Orosz László mintaszerű gondozásában. A Berzsenyi-titok a Nyugat nagy nemzedékét is foglalkoztatta: ez a hatalmas tehetség, aki a klasszikus forma szabta keretben is — olykor a benne dúló indulatoktól csaknem szétfeszítve őket —, ha úgy tetszik a legmodernebb életérzést fogalmazta meg: ember és transzcendens örök titkán töprengett. Páratlan érzékkel ragadott meg elfutó pillanatokat. Nem csoda, hogy Füst Milán róla írta egyik legfontosabb tanulmányát, úgyszintén korábban Szabó Dezső is. S már itt vagyunk az Eötvös Kollégium nagy nemzedékénél: közülük a nagy irodalomtörtéénsz, Horváth János szentelt maradandó tanulmányt Berzsenyinek. Kodály a Megkésett melódiák csodálatos sorozatában szólaltatta meg ... S itt van a kezünkben a másik ajándék: nagyon szerencsés elgondolásként az életmű után külön is kiadták Németh László Berzsenyikönyvét — így ez a harmadik kiadás először 1937-ben jelent meg, hozzávéve a témához tartozó egyéb Németh-írásokat. A Berzsenyikönyv elmaradt bevezetése, Berzsenyi útja, Esték Sümegen, s a híres kaposvári beszéd, már a felszabadulás után, a Berzsenyi ürügyén, amely nemcsak szubjektív vallomás volt a készségről az új élet építésében, de valósággal revelációszerűen fedezte fel Berzsenyiben a felvilágosodás neveltjét az észt ünneplő hatalmas ódákban. (Szépirodalmi) Varga József akkor ér valamit, ha a kölcsönös bizalomra épül. Erről a kettős kötésről szól mindenekelőtt a kötet címadó verse. Formáját a pszichológus emlékezése adja; eszébe jutnak az úgynevezett típusos esetek s a jellemző lelkisegély-kérők magatartásainak líraigondolati kommentárjaiból kerekedik ki a költemény, mely a tanácsadásra hivatott szerzőt és életelveit éppúgy bemutatja, mint fölidézett alakjait, kik — nem is mellesleg — társadalmunk izgalomra szoruló képviselői, megtestesülései. A választott kötöttség s a végiggondolt hűség ritka erényeinek lírába öntése a regényíróként sem másképp vélekedő szerző egészen egyéni (mert újabban hiányzó) magatartása irodalmunkban, hol az önző vagy önös írók elszaporodását is tapasztalhatjuk. Kautzky egyedülálló családversei arról tanúskodnak, hogy a kapott kötelmek alól sem bújik ki, az adott örökségek vállalásának is bajnoka. Jól esik egy olyan hangsúlyozottan férfiköltővel találkozni, ki nem nyavalyog, hanem állja a csapásokat s akinek — ha szabad az ő szellemében hasonlatot mondani — akkor is talaj van a lába alatt, ha úgy látszik, hogy kicsúszik alóla. (Magvető) Iszlai Zoltán VALLATÓ Kautzky Norbert versei Van ennek a könyvnek egy verssora, mely pontosan megfogalmazza Kautzky Norbert, a költő és prózaíró életfelfogását: „Választhatunk, közösség vagy a kényszer az, / ami összetart.” Az alkotó — természetesen — az első tartóoszlop mellett cövekelt le. Egész költészete hitvallás a bensőnkből, döntés útján kötött emberi kapcsolatok, valamint az emberies Kautzky Norbert versei családi, társadalmi, hivatásbeli viszonyok mellett. Lélekgyógyász foglalkozásával is együtt járhat az a belátásból eredő meggyőződése, hogy az embereknek szükségük van egymásra. Ám a segítségadás csak VALLATÓ 2. BORSOS MIKLÓS RAJZAI Szokásunk szerint most ide kellene írni apróbb betűkkel, hogy kinek a monográfiájáról, albumáról van szó, ki „dolgozta fel a témát”, tudniillik Borsos Miklós rajzait. Csakhogy itt nincs szerző, nincs tudós kutató: a könyv Borsos Miklós könyve. Ő maga gyűjtötte-válogatta ceruza- és diópáccal festőivé tett tusrajzait meg rézkarcait, általában a témát tartva szem előtt, de elvontabb dolgokat is, mint a fény és az árnyék hangsúlyát, így azután egy-egy igen hasonló jellegű, 1983-ban készült, Odüsszeia-tusrajz messze került egymástól: az egyik a Magánélmények és mitológia, a másik az Evangéliumi képek a hagyományon kívül tárgykörben került reprodukálásra. Nem tragédia, de — számomra legalábbis — azt jelzi, hogy a legszemélyesebb, vallomásos kötetben sem árt a megértő, de kívülről néző szerkesztői kéz. Sajnos, Borsos túl „könnyű témának” látszik, és ezért kevéssé népszerű a kutatók között. Lapozgató könyv; a reprodukciók kitűnőek. A mester fáradt szíve már nem ad erőt a márványfaragáshoz; szobrászi művét évek óta rajzolóként építi. Mert ezek a művek többnyire síkplasztikák (tudom, abszurdum ...), akár a kontrasztos feketefehér fotó. Még akkor is, ha látszólag a lendületes vonal és foltok lágy KANADÁBAN ZÖLDEBB A FO ... Kálmán Zsófia útikönyve Kedvelem, ha valaki szakismerete éber „működtetésével” utazik. Szerző az egészségügy és a szociálhigiénia nézőpontjából vizsgálódott, mert bár kutatóorvos férjét kísérte el egy évre, amint gyerekeiket elhelyezték óvodában-iskolában, belevetette magát az őt érdeklő kanadai szakintézmények és társadalmi szervezetek tanulmányozásába. A tanulság? Többarcú. Irigylendőek a testi és lelki gyógyítás óriási anyagi-technikai lehetőségei, hogy ami ingyenes, az valóban az, a — tulajdonképpen „semmibe nem kerülő” — liberális szemlélet; s e kapitalista és oly vegyes népességű ország lakosságának oly sokrétűen megnyilvánuló kollektivizmusa, a rengeteg társadalmi munka. Ám a hatékonyság olykor még sincs arányban a sok és sokféle befektetéssel, ott is sűrű a deviancia. Megcsodáljuk, hogy szinte ismeretlen az utcai vandalizmus, ami nálunk már-már katasztrofális, harlemi méreteket ölt, a kábítószerkérdés viszont igen súlyos. Amit azután Kálmán Zsófia a hétköznapokról és az alkalmi kirándulások-országjárások élményeiről ír — azaz, ami „szokványosabb” útirajz —, abban számomra a legérdekesebb az angol és a francia Kanada közötti, mélyreható, a nyelvin messze túlmenő — temperamentum, szokásrend stb. — különbségek érzékeltetése. (Szerző maga is jelzi járatlanságát, ám a lektoráláskor illett volna fölfedezni, hogy a rénszarvas nem „erdők sűrűjében” él; hogy az őskori rajzoló által festékül használt hematit nem „vöröses kő”, hanem ásvány, a vas egyik fontos érce; és hogy amit bokorról szedtek, az aligha lehet „illatos szamóca .) (Gondolat) Lázár István BORSOS MIKLÓS RAJZAI festőisége uralkodik rajtuk. Sok rajz mesél — lovakról, Balatonról, görög-ibibikus-itáliai kultúraörökségünkről. De a legfontosabb rajzokban, a legegyszerűbbekben egyegy nagy szobor álma szunnyad. (Szépirodalmi) Székely András HOLLÓSY KORNÉLIA Diósszilágyi Sámuel tanulmánya Vidéki levéltáraink, múzeumaink kiadványai csaknem mindig kultúrhistóriánk értékes mozzanatait tárják fel és teszik hozzáférhetővé — akkor is, ha az anyag közvetlenül csak az ország egy részét érinti. A makói József Attila Múzeumnak ez a könyve feltétlen országos érdekességű, sőt, nemzetközi érdeklődés is elképzelhető iránta. A makói származású, Bécsben, Milánóban tanult Hollósy Kornélia ugyanis a múlt század ötvenes éveinek kimagasló énekesnője, mai fogalommal sztárja volt, a hazaiak mellett Korfuban, Torinóban, Bukarestben, Bécsben Varsóban is emlékezetes sikereket aratott. A ragyogó pályafutás hamar véget ért — a káprázatos koloratúr az „Ég vigaszát zengő dalos” (idézet Egressy Gábortól) harminchat évesen elhallgatott, ritka erőről és bölcsességről tanúskodva. (Egyetlen alkalommal lépett fel még két év múlva, amikor 1865-ben, Liszt Ferenc jelenlétében a mester Szent Erzsébet-oratóriumának címszerepét érékelte a pest-budai Hangászegylet bemutatóján.) Dombegyház úrnőéként huszonöt évet élt még ezutn. Hollósy Kornélia művészetét annak idején olyan költő-, íróbarátk ünnepelték maradandó sorokkil, mint Eötvös József, Jókai Mir, Szász Károly, Tompa Mihály, Vara János és — még mások mellett — Arany János, akinek a verse cmében is a nagy énekesnő nevét viseli. E nem mindennapi előzményhez illő a könyv szerkesztő, sajtó alá rendező, tájékoztatóval, névmutatóval ellátó, képanyagát válogató, lektoráló gárdájának a névsora: Tóth Ferenc, Péter László, Cenner Mihály, Ófalussy József, Horváth Károly. Kiváló olvasmánnyá és forrásművé tömörítették dr. Diósszilágyi Sámuelnek, Makó volt kórházi főorvosának bámulatos odaadással és hozzáértéssel készített hatalmas életrajzi anyagát, amely a makói múzeumban teljes egészében a kutatók rendelkezésére áll. (Makói Múzeum) Rajk Andás SZÍNHÁZ VÁGY A SZILFÁK ALATT Szegedi Kisszínház Eugene O’Neill szerzési-szerelmi tragédiája, a Vágy a szilfák alatt a súlyos, „leskelődős” drámák közé tartozik. Ráismerősdit játszik velünk, leshetünk, ilyenek (is) vagyunk. Bodolay Géza rendezése pedig közel hozza hozzánk az amerikai történetet. „Színhely: New England, időpont: 1850” — szól egy hang, mielőtt felmegy a függöny, s hozzáteszi: „egy évvel a magyarországi szabadságharc leverése után”. S az előadás valóban ide köti, nekünk szegezi hőseit, tehetetlenségüket és vétkeiket, szánandóságukat és kegyetlenségüket. Ismerősek a tudati-érzelmi létminimumon tengődő fgurák: Ephraim (Simon György tettes, erőteljes alakításában), Abbe (kinek szerepében Dobos Kati éppen a szerelmet nem tisztázza eléggé a számítás ellenében, így avary kicsit hiányzik a