Új Tükör, 1987. január-március (24. évfolyam, 1-13. szám)

1987-01-04 / 1. szám

Könyv AZ ÉN KÉPEM Dukai Takách Judit válogatott versei Az irodalmi és történelmi múltú város, Sárvár, halálának 150. évfor­dulóján, verseinek bibliofil kiadvá­nyával emlékezett a költőre. Dukai Takách Judit (1795—1836) „távol a nagyvilág fényes lármá­jától" a csendes kis vasi faluban. Dukán, később Felsőpatyon élt, ott, hol „a szép Rába a virágos rétek partjait locsolja”. De verseinek nemes ötvözetű, szép hangú lírája messze túljutott szülőföldje hatá­rain. Mély érzelmű lélek, aki megka­pó szépséggel és őszinteséggel tár­ja fel előttünk szívének minden örö­mét és bánatát. A kötet címadó ver­sében írja: Magyar születésem a m­agával 7"Z ! Hogy termé­szetem szomorú, mint Vidám A költőnő kora­i ,éves költőivel tartott Csőlátót Berzsenyi Dá­niel, aki közeli rokona volt, gyak­ran kereste fel otthonát­ Kazinczy Ferenccel sűrűn váltott levelet. És 1817-ben a keszthelyi Helikon Ün­nepségeken Berzsenyi, Kisfaludy Sándor, Pálóczi Horváth Ádám és más jeles írók, költők társaságá­ban ott volt Dukai Takách Judit is. A magányosság érzése régen sem volt ismeretlen. De feloldása első­ként mindig hordozóján múlik. Meg­szívlelendők szavai: „Óh, mily édes akkor nyugalma lelkemnek, Ha tisztemből semmit elmúlni nem ha­gyok; Kellemes körében kis házi­népemnek Érzem, hogy feleség s édesanya vagyok”. A verseket Papp János válogatta. (Sylvester János Könyvtár) Fónyad Ernő JÖTTEM, LÁTTAM . . . VESZTETTEM? Székely Éva könyve Férfiakról ír új könyvében Székely Éva. Férfiakról, akikkel hosszabb­­rövidebb ideig szorosabb vagy la­zább kötelékbe összehozta a sors. Szerelmeiről, barátairól, főnökei­ről, kollégáiról, sporttársairól. E kapcsolatok egy része, ahogyan könyve címében a harmadik szó a kérdőjel ellenére is sejtetni engedi, nem bizonyult sikeresnek. Néhány keserves pillanatában, meggyötör­ten a szerző mintha úgy érezné, a férfi—nő kapcsolatban vesztes csak a nő lehet. Nem így van per­sze. Mindannyian vesztesek va­gyunk. És magától értetődően: győz­tesek is. Ahogyan, mint a kis kö­tetből is kiderül, maga Székely Éva is éppúgy átélte a győzelem diadal­mas érzését szerelemben, munká­ban, sportban, barátságban, mint a vereség leverő kábulatát. Székely Éva bölcs és derűs lélek. Kiegyensúlyozott egyéniség, képes bizonyos magasságból és távolság­ból tekinteni a világra, s ahogyan a férfiakat, önmagát is bájos és üdí­tő iróniával szemléli. Mentes min­den egyoldalúságtól és elfogultság­tól, a harcias dogmatikusságtól plá­ne. Könyvét odaadó kíváncsisággal és őszinte elismeréssel olvastam. Székely Éva érdekesen ír, frissen és elevenen, élményeit jó érzékkel alakítja formás anekdotákká, a be­fejezésben ügyesen elhelyezett poé­nokkal. Csakhogy — s ezt sincs okunk elhallgatni — amíg a szerző első könyvének — Sírni csak a győztes­nek szabad! — komoly, nagy tétje volt, az olimpiai győzelem vagy ve­reség­, azaz ha tetszik, a nemzet di­csősége, addig ennek a nyilván el­ső nagy siker ihletésére született második könyvnek már nincs meg ez a tétje. A léc itt kétségtelenül alacsonyabbra van állítva. (Mag­vető) Ökrös László még, amely arra kényszeríti, hogy alig-barátságait, alig­ szerelmét odahagyva elinduljon délre, ősei szülőföldjére. Célja nem más, mint megkeresni azokat a gyökereket, amelyek a jelent legalább valame­lyest megmagyarázzák, illetve elfo­gadtatják vele — mondanám, ha nem félnék attól, hogy ezzel megté­vesztem az olvasókat. Mert Morri­son könyve semmivel sem rokonít­ható kevésbé, mint épp a Gyöke­rekkel, Alex Haley népszerű, „tévé­­sítve” is közismert családkrónikájá­val. Ez a mű ugyanis nem annyira külső, mint belső történésekben, nem annyira izgalmas fordulatok­ban, mint gondos jellemrajzokban és lélektani árnyalatokban gazdag. A fordítás Molnár Katalin nyelvi leleményekben gazdag munkája. (Magvető) Petrőczi Éva SALAMON-ÉNEK Toni Morrison regénye Latin-Amerika és a mágikus realiz­mus — ezt a párosítást már volt időnk megszokni. Toni Morrison amerikai néger írónő jóvoltából most ugyanennek a regényírói stí­lusnak (vagy inkább munkamód­szernek, szemléletmódnak ...) USA- beli változatával találkozhatunk. Ifjabb Malcolm Dead (gyerekko­ri csúfnevén: Tejes!) a néger felső tízezerhez tartozik. Apja gazdag, bár meglehetősen kusza előéletű üzletember, zűrzavaros családi kap­csolatokkal. Ez a talaj­talanság lesz aztán a fiú igazi öröksége. Az örök- Bessenyei József A HÉTTORONY FOGLYA Bessenyei József könyve „Maga Maylád Ferdinánd király pártján állott, de Erdélyben, ahol birtokai feküdtek, ez a párt igen visszaszorult, és mindenki előtt nyilvánvaló lett, hogy Ferdinánd uralma nem tud gyökeret verni ott. Ezért Maylád, hogy birtokait meg­tarthassa, Szapolyaihoz kívánt pár­tolni. Másképpen állt a dolog a pil­lanatnyilag. Szapolyait támogató Nádasdyval. Ő házasodni készült, s választottjának, a dúsgazdag Kani­zsai Orsolyának birtokai Nyugat- Magyarországon feküdtek, Ferdi­nánd országrészében. Érdekei azt diktálták, hogy visszatérjen a Habs­­burg-táborba. Meg is állapodtak Berzencén, hogy Maylád átsegíti Nádasdyt Ferdinánd oldalára, Ná­­dasdy pedig megkönnyíti Maylád átállását Szapolyaihoz . ..” Hát így . Így ment ez, egy hazáért, ámde leginkább kinek-kinek a maga ja­vára, a három részre szakadt Ma­gyarországon, Mohács után. E kor magyar főurainak, amikor a mohó török, a fél Európában érdekelt, mégis, vagy épp ezért oly sebezhető német (osztrák) Habsburg és a ,,nemzeti'’ király. Szapolyai János, majd csecsemő fia egymást sértő érdekszféráinak labirintusában tal­pon próbáltak maradni, ezer a mentségük. Alig tehettek másként. Ártatlanságuk mégsem mondható ki. És ha van deheroizáló magyar történetírás, akkor — akarja, nem akarja — erre ítéltetik, aki igaz kíván adni enyingi Török Bálintról E nagyhatalmú, vitéz, bátorsággal annyiszor pártot változ­tató úr — kisnemesi sorból családja csak nemrég emelkedett ki — nem volt ugyan, mint egyesek vélik, II. Lajos elveszejt őse Mohácsnál ám ennél alig kevésbé káros utóhatá­sú cselekedetek sokaságát elkövet­te Bessen­yei József arról is meg­emlékezik, hogy alakja miként di­ KIRÁLYOK AZ ALAGÚTBAN Huszti Péter írásai Szóformába önteni a pillanatot, új­raidézni a változást, melyet elindí­tanak a szerepek, féltve dédelgetni a barátságokat, megörökíteni a rá­­csodálkozást városokra és tájakra, egyáltalán: minél több bensőséget átmenteni a foglyul ejtett múltból a csalogató jövőbe — ennyi és nem több Huszti Péter írói ambíciója. Ha poétikus lendület feszítené, mindenekelőtt versek születnének ebből az ösztönzésből. Alkata azon­ban költőkénél elgondolkodóbb. Prózába fog tehát, láttatóba, fegyel­mezetten érzelmesbe. Nem tagadja, hogy Illés Endre iskolájába járt stí­lust ellesni, élményt sűríteni. Az író távolságtartó személytelensé­gét mégsem kísérelte — mint jel­mezt — ráölteni személyiségére. Me­legszívű személyességét, hű ragasz­kodásait — akár cserépkannák a teaaromát — szerencsésen érvény­re juttatja. Amikor főhős­ magáról beszél, példás a szerénysége. Holott sorban abszolválta a megtisztelő színpadi feladatokat. Róluk illő komolyság­gal tűnődik, elemez, összegez. De­rűs öniróniáját fölszabadítják a kü­lönleges karakterszerepek. Könnyed eleganciát hoznak ki belőle a nagy komédiás egyéniségek; azért kell írnia, mert e pazarlón adakozó szín­­játékos másokban önmagát keresi. (Szépirodalmi) Iszla­i Zoltán Kovács Attila (szoknyaszerepben) és Bakonyi Ilona (nadrágszerepben) csőült meg mégis, a hozzá hű Tinódi Lantos Sebestyén, a benne a hős katonát joggal ünneplő közvetlen utókor és persze Gárdonyi Géza jó­voltából. Ám aligha véletlen, hogy teljes — kíméletlen? igazsághű? — életrajza most készült először. Ke­serű kedvvel írott, keserű szájízzel olvasható csak. (Helikon) Lázár István Színház OFFENBACH­­EGYFELVONÁSOSOK Pécsi Nemzeti Színház A pécsi operatársulat meglepő pro­dukcióval avatta fel a Kamaraszín­ház stúdiótermét: Offenbach két orfeumoperáját mutatta be Éry-Ko­­vács András rendezésében. A két vak és a Tulipatan szigete jófor­mán ismeretlen műnek számít a ha­zai repertoárban, mint ahogy az előadás stílusa is újdonság; szokat­lan, hogy a nézők gyertyafényes

Next