Turul 1951–1992 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

Kubinyi András: A TURUL újraindítása elé

ván kevésbé vonzotta, így emelte ki Radvánszky a ge­nealógiát. Itt viszont erősen kihangsúlyozta a kritikai szemlélet szükségességét, és harcot hirdetett a dilettan­tizmus ellen. A Turul szerkesztői kivétel nélkül ismert, jó képzettségű tudósok voltak, akik egykori idős kol­légáim elbeszélése szerint valóban végig is olvasták a kéziratokat, és keményen beleszóltak, ha szerintük hi­bára akadtak. Minden jel arra utal, hogy Radvánszkyék valóban egyaránt teret adtak mind a bár történetileg autodidak­ta, de magas színvonalon íróknak, mind a hivatásos tu­dósoknak, így szerepel pl. az első kötetben Báró Nyáry Albert, Majláth Béla, Szopori Nagy Imre és mások mellett pl. Fejérpataky László, Komáromy András, vagy Tagányi Károly. A Turul szerzőgárdájának ez a kettőssége tulajdon­képpen végig nem tűnt el, viszont igaz, hogy főként az első világháború után túlsúlyra került a szaktudomány. Ez nyilván annak is következménye volt, hogy az első réteg - a birtokos nemesség - száma megcsappant, a Fejérpataky, majd Szentpétery vezette történeti segéd­tudományi iskola pedig ontotta magából a jó szakem­bereket. Ez nyilván egyben az olvasóközönségben is változást hozott: előtérbe kerültek a történészek és egyetemisták. Itt jelenhettek meg a legjobb segédtudo­mányi doktori disszertációk, mint Kumorovitz L. Ber­náté (1928) és Szilágyi Lorándé (1929). A genealógia különben kissé háttérbe szorult, bár nem tűnt el teljesen. Ez nem csak az érdeklődés hiá­nyából eredt. Szentpétery Imre, aki akkor a Társaság fő egyénisége volt, mutatott rá arra, hogy a magyar genealógusoknál még mindig elavult módszerek és kér­désfeltevések találhatók, és sürgette egy modernebb szemlélet kibontakozását. (A Hóman Bálint szerkesz­tette A magyar történetírás új útjaiban, II. kiadás, 1932.) Később maga mutatott példát: a Turul 58-60 (1944-46) kötetében „Adalékok a parasztcsaládok le­származása és története kutatásának módszertanához" címmel jelentetett meg tanulmányt. A genealógia ugyan­is Nyugaton már régen nem szűkül le a nemes családok kutatására. A Társaság feloszlatása a Rákosi-rendszerben felte­hetően következménye volt nevének: az illetékesek a genealógiát a nemességgel kapcsolták össze, és így mint feudális csökevényt üldözni kellett. Ez különben a rendszerváltás miatt érthető is volt, hiszen a francia forradalom után ott is üldözték a genealógiát, de csak rövid ideig. A genealógia „gyanússága" nálunk tovább élt. A hatvanas évek végén Lederer Emma professzornő védelme alatt először volt mód évtizedek óta genealó­giai oktatást adni a budapesti egyetemen. Tanszéki utó­da ezt már nem merte vállalni, és ezért közölte velem, hogy tartsak más órát genealógia helyett! Közben nemcsak a genealógia, hanem a többi se­gédtudomány sem fejlődött. (Azt ugyan nem mondhat­juk, hogy nem működött a történeti segédtudományok legtöbb ágában egy-két kutató.) Megfelelő publikációs lehetőségek hiányában ez nem is lehetett másként. El­vileg egyedül a Levéltári Közlemények profiljába tar­tozott bele a segédtudományi cikkek közlése. Az is vi­tán felül áll, hogy ennek eleget is tett, a legtöbb ilyen vonatkozású tanulmány ott jelent meg az elmúlt negy­ven évben. Csakhogy az említett folyóirat fő profilja mégsem ez, így gyakorlatilag nem sokkal több segéd­tudományi tanulmány jelent meg ott, mint amennyi a Turul fennállása idején is megjelenhetett. Ugyanakkor megint akad szép számban genealógia és heraldika iránt érdeklődő nem hivatásos történész, akik szorgalmasan kutatnak, nem sok kiadási lehető­séggel. Egy komoly szakmai kontrollt jelentő folyóirat körül kikristályosodhat közülük is egy szerzőréteg. A gyakorlatlanság, szakmai ismeretek bizonytalansága ál­tal okozott esetleges hibákat a szerkesztés éppúgy ki­küszöbölhetné, mint a régi Turul idejében. Nagyon sok szakember is szembetalálkozik olyan adatokkal, ame­lyek alkalmasak kisebb-nagyobb genealógiai, vagy más segédtudományi cikkek elkészítésére, de nem esnek be a szokásos szakmai kiadványok profiljába. Ezek a kérdések már a rendszerváltás előtt is nyil­vánvalóak voltak a szakmai közvélemény előtt. Nem véletlen, hogy újjáalakult a Heraldikai és Genealógiai Társaság. A Turul újjáalakításának gondolata egy lel­kes kis csapatban született meg, amelyben a nemrég elhunyt Fügedi Erik és Vajay Szabolcs voltak a vezér­egyéniségek. Az övék és munkatársaiké, a folyóirat szerkesztőié a fő érdem, hogy ez meg is valósult. Re­mélhetőleg a 42 éves kihagyás után az immár 110 éves Turul be fogja tudni tölteni azt a szerepet, amelyet a múlt század végétől a magyar tudományban játszott. Hátra van még valami. Mit várna el az új folyóirat­tól a magamfajta, idősebb kutató, aki még megjelenése után, friss számként forgatta a régi Turul két utolsó számát. Nyilvánvalóan először azt, hogy folytassa a Turul régi jó hagyományát, hiszen a név kötelez: a maj­dani kései olvasó ne két különböző, de azonos nevű folyóiratként forgassa lapjait. Ez azt jelenti, hogy bár a tudomány szigorú módszertani és szakmai követel­ményeinek maximálisan meg kell, hogy feleljen, mégis

Next