Turul 2003 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1-2. füzet - 1. Értekezések, önálló cikkek - Gross, Lidia: A Szent Lélek-rend ispotályai Erdélyben (13-16. század) (Fordította Pap Ferenc)
A SZENT LÉLEK-REND ISPOTÁLYAI ERDÉLYBEN (13-16. SZÁZAD)* Történeti művek A 19. század közepén jelent meg Friedrich Müllernek a Szent Lélek-rend Erdélyre vonatkozó, mindeddig egyedülálló összefoglaló munkája. Még ma is ez az egyetlen olyan szakmunka, amely az Erdéllyel foglalkozó kutatások kiindulópontja lehet. Hozzátehetjük még Friedrich Teutschnak az erdélyi evangélikus egyházzal foglalkozó művét, amely a kérdésben nagy szerepet elfoglaló intézmények viszonylatában részletesen ír az Erdélyben is működő rendekről, főként ezek belső vallási életéről, s ennek kapcsán nyújt néhány adatot a Szent Lélek-rend erdélyi létesítményeiről is. A kérdéskörrel magyar szakemberek is foglalkoztak, így pl. Pásztor Lajos,3 Somogyi Zoltán,4 Kubinyi András.5 E néhány könyvészeti adatot azért tartottuk szükségesnek felhozni, mert - az elérhető dokumentáció függvényében - ezekre épül, ezekből indul ki a jelen dolgozat is. A Szent Lélek-rend erdélyi létesítményei A Rend erdélyi ispotályai Besztercén (Bistrita/ Bistrita), Brassóban (Kronstadt/Brasov), a Beszterce-Naszód megyei Királynémetiben (Beierdorf/Crainimat), a barcasági Földváron (Marienburg/Feldioara), Nagyszebenben (Hermannstadt/Sibiu), Segesváron (Schossburg/Sighișoara) és Marosvásárhelyen (Neumarkt/Târgu Mureș) működtek. Nagyszeben A rend nagyszebeni ispotályára vonatkozik a legrégibb biztos okleveles adat (1292), és ugyanerre a létesítményre utal a legtöbb információ, így érthető, hogy közleményünket a nagyszebeni ispotállyal indítjuk. A legrégebbi adat, amire fennebb is hivatkoztunk, 1292. június 24-éről származik. Szerződésről van szó, amelyből világossá válik az, hogy miként tértek át az ispotályban a világi ügykezelésről az egyházi, rendi ügykezelésre. Az áttérés a következőképpen történt: a helyi városvezetőség - ennek a kezelésében volt addig az ispotály - átadta a Rend tagjainak (fratribus cruciferis de ordine sancti spiritus) a már régóta ispotálynak használt házat, összes tartozékaival, s átengedte a Rendnek az összes használati jogot. Ezek után is gondoskodni kellett a szegények, a magatehetetlen emberek, a sánták vagy nyomorékok, valamint az idevetődött „idegenek" lakáskörülményeiről és ellátásáról (et ipsi pauperibus, debilibus advenis et claudis ... subveniant). A Rend tagjai kötelezték magukat arra, hogy ezentúl is megtartják és biztos körülmények között folytatják le a vallási szertartásokat, a miséket, hogy a jótevő és jóakaratú hívők adományaiból támogatni fogják mindazokat, akiknek erre szükségük van. Nincs folyamatos adatunk arról, hogy a rákövetkező évszázadban (14. század) volt-e, s ha volt, milyen kapcsolat alakult ki a nagyszebeni magisztrátus és az ispotály között. Erre vonatkozólag csupán elenyésző, szórványos információval rendelkezünk. Mindez semmiképpen sem elég ahhoz, hogy összefüggő . Szerkesztőségi megjegyzés: a szerkesztőség mindig örömmel ad helyet olyan, nem magyar kutatók írásainak, amelyek közös, kárpát-medencei történelmünkre vonatkoznak.