Turul 2012 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1. füzet - 1. Értekezések - SZUROMI SZABOLCS ANZELM: AZ egyházi anyakönyv mint az egyházi levéltári állomány sajátos kategóriája. Áttekintés a Katolikus Egyház hatályos kánoni előírásai alapján
A magyarországi hatályos részleges jog tekintetében feltétlenül szükséges ismerni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 1988-ban kiadott Egységes Katolikus Anyakönyvezési Szabályzatot.12 Ezt egészítik ki az egyes egyházmegyék saját levéltári szabályai, amelyeknek az egyetemes jog előírásaira figyelemmel (vesd össze 486. és 491. kánon) - részét képezi a plébániai levéltárakra vonatkozó rendtartás is.13 Magyarországon a 19. század legvégéig az egyházi anyakönyvek állami közokiratnak minősültek. Ennek ellenére szükséges aláhúznunk: az állami anyakönyvezésről szóló 1894. december 9-én jóváhagyott és december 18-án kihirdetett 1894. évi XXXIII. tc. 1. §-ában rögzítette, hogy a születések, házasságok és halálesetek 14 közhitelű nyilvántartására az állami anyakönyvek hivatottak, de egyben arról is rendelkezett, hogy a törvény hatálybalépése előtt vezetett egyházi anyakönyvekből továbbra is kiállíthatók a korábbi időszakot érintő közhitelű kivonatok az illetékes egyházi hatóság által.15 Ezzel lényegében megtörtént Magyarországon az örökösödés, a házasságkötés és az anyakönyvezés szekularizációja, azaz leválasztása az egyházi adminisztrációról,16 amely folyamat 1994. december 18-ával végérvényesen lezárult, az 1894. évi XXXIII. tc. hatálybalépésétől számított 100 év elteltével. A kérdéses - korábban közokiratnak minősülő - okirati körről, a jelenleg Magyarország területén elhelyezkedő plébániák tekintetében másolat található a Magyar Országos Levéltárban. A plébániai levéltárak és az egyházi anyakönyvekre vonatkozó hatályos egyházjogi környezeti levéltárakra vonatkozóan - amint arra már fentebb utaltunk - elsődlegesen a hatályos CIC kánonjai tartalmazzák a kötelezően megtartandó kánoni alapelveket, így jelenleg három fajta levéltárat tudunk megkülönböztetni: a) általános levéltárat (486. kánon 2-3. §§), b) titkos levéltárat (489. kánon), c) történelmi levéltárat (491. kánon 2. §). A CIC 486. kánon 1. § szerint „Az egyházmegyére vagy plébániára vonatkozó minden okmányt gondosan kell őrizni." Ennek alapján egyértelmű, hogy a plébániai okiratokat, azon belül az 535. kánonban részletesen szabályozott anyakönyveket is, az egyházi levéltári állomány részének tekinti a jogalkotó, tehát az általános levéltári rendelkezések - kivéve, ha annak az ellenkezője a jogszabály szövegéből kifejezetten kitűnik - is vonatkoznak rájuk. Erre utal az 535. kánon 4. §-a, amely a plébánián őrzött anyakönyveknek a plébániai levéltárban való elhelyezéséről rendelkezik. A CIC 535. kánona pontosan felsorolja a plébánián megtalálható anyakönyvek egyes kategóriáit, amikor az 1. §-ban nevesíti a keresztelési, a házassági, a halotti, valamint az egyéb anyakönyveket. Ugyanez a kánon rendelkezik a további szentségek felvételéről szóló, valamint más - a krisztushívő életállapotát érintő információk (például a házasság eredeti érvénytelenségének kinyilvánítása; pápai felmentés a klerikusi jogok és kötelességek, valamint a cölibátus alól; szerzetesi intézményben letett nyilvános örökfogadalom alóli pápai felmentés) keresztelési anyakönyvbe történő későbbi bejegyzéséről, amint arra az 1121-1123. kánonok is kitérnek a házasságkötések kapcsán. Látható, hogy a keresztelési anyakönyvnek kiemelkedő jelentősége van a Katolikus Egyház mindennapi szentség és szentelmény kiszolgáltató életében, így érthető a rávonatkozó precíz kánoni szabályozás szükségessége. Bármely egyházi levéltár sajátossága a lelki és az anyagi ügyekre vonatkozó okmányok őrzése és megfelelően elzárt módon történő kezelése. A plébániai anyakönyvek vonatkozásában - ahogy az egyházmegyei bíróságok házassági és büntető eljárási okiratainak tekintetében is - hangsúlyosan igaz a lelki ügyekhez való tartozás, így az okiratok körültekintő kezelése, őrzése és a szigorú óvintézkedések körültekintő megtartása szorosan hozzátartozik a lelkek üdvösségéért való felelősségteljes fáradozáshoz. Nem véletlen tehát a 491. kánon 1. § azon előírása - mely kifejezetten vonatkozik a plébániai okiratokra is -, hogy ezen levéltári iratokat ne csak őrizzék, hanem két példányban leltár és kimutatás is készüljön róluk, amelyből az egyiket az egyházmegye központi levéltára őrizze. Az említett előírás szó szerint átveszi a CIC (1917) 383. kánon 1. § szövegét, amely XIII. Benedek pápa 1727. évi konstitúcióján alapul.17 Az említett kánoni szabály nagy segítséget jelentett és jelent mindmáig azokban az esetekben, amikor valamilyen oknál fogva nem lelhető fel egy konkrét egyházi anyakönyv, amelyet indokolhat a kérdéses plébánia azóta történt megszüntetése és levéltárának másutt - főszabály szerint az egyházmegyei levéltárban történt elhelyezése. Mind a régi jog, mind a hatályos és a korábbiakban felsorolt jogforrásokban rögzített kánonok, valamint az illetékes egyházi hatóság által adott kötelező központi útmutatások alapján egyértelmű, hogy a plébániai levéltárat, annak állományát - így az ahhoz sajátosan is hozzátartozó egyházi anyakönyveket - nem tekinti a katolikus egyházfegyelem nyilvánosnak. Az iratok, így az anyakönyvek kivételére - azt is csak rövid időre - szem előtt tartva a CIC levéltárakra vonatkozó általános rendelkezéseit, csak a megyés püspök - és nem a plébános önálló módon - adhat engedélyt, hiszen az iratok elenyészése vagy a jó hírhez és a magánszféra védelméhez való jog esetleges sérelme (vesd össze 220. kánon) súlyosan veszélyeztetheti az Egyház lelki célját.18 Egyedi kérdést vet 13 Egységes Katolikus Anyakönyvezési Szabályzat. Bp., 1988. 13 Vö. pl. Esztergom-Budapest Főegyházmegye. 14 Ferenczy Rita-Szuromi Szabolcs Anzelm: Megjegyzések a holtnak nyilvánítás polgári jogi és kánonjogi sajátosságaihoz. In: Jogtudományi Közlöny, 60. (2005) 75-81. 15 Vö. 1894. évi 33. tc. 94. §. 16 Ferenczy Rita-Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházi házasság mint államilag elismert házassági kötelék (Kritikai megjegyzések jogtörténeti, civiljogi és kánonjogi szempontból). In: Jogtudományi Közlöny, 57. (2002) 184-189., különösen 185.; Szuromi Szabolcs Anzelm: Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből - források és intézmények (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 111/15.) Bp., 2011.182,199. 17 Benedictus XIII, Const. Maxima vigilantia (14 iun. 1727): Leges Ecclesiae post Codicem iuris canonici editae, VII. 9340. 18 Código de Derecho Canónico. Edición bilingue comentada (por los professores de la Facultad de Derecho Canónico da la Universidad Pontificia de Salamanca, dir. Echeveria, L.) [Biblioteca de Autores Cristianos 442.] Madrid, 1983.2263. 3