Turul 2012 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

1. füzet - 1. Értekezések - SZUROMI SZABOLCS ANZELM: AZ egyházi anyakönyv mint az egyházi levéltári állomány sajátos kategóriája. Áttekintés a Katolikus Egyház hatályos kánoni előírásai alapján

A magyarországi hatályos részleges jog tekintetében feltét­lenül szükséges ismerni a Magyar Katolikus Püspöki Konfe­rencia által 1988-ban kiadott Egységes Katolikus Anyaköny­vezési Szabályzatot.12 Ezt egészítik ki az egyes egyházmegyék saját levéltári szabályai, amelyeknek­­ az egyetemes jog előírá­saira figyelemmel (vesd össze 486. és 491. kánon) - részét ké­pezi a plébániai levéltárakra vonatkozó rendtartás is.13 Magyarországon a 19. század legvégéig az egyházi anya­könyvek állami közokiratnak minősültek. Ennek ellené­re szükséges aláhúznunk: az állami anyakönyvezésről szóló 1894. december 9-én jóváhagyott és december 18-án kihirde­tett 1894. évi XXXIII. tc. 1. §-ában rögzítette, hogy a szüle­tések, házasságok és halálesetek 14 közhitelű nyilvántartására az állami anyakönyvek hivatottak, de egyben arról is rendel­kezett, hogy a törvény hatálybalépése előtt vezetett egyházi anyakönyvekből továbbra is kiállíthatók a korábbi időszakot érintő közhitelű kivonatok az illetékes egyházi hatóság ál­tal.15 Ezzel lényegében megtörtént Magyarországon az örö­kösödés, a házasságkötés és az anyakönyvezés szekularizáci­ója, azaz leválasztása az egyházi adminisztrációról,16 amely folyamat 1994. december 18-ával végérvényesen lezárult, az 1894. évi XXXIII. tc. hatálybalépésétől számított 100 év el­teltével. A kérdéses - korábban közokiratnak minősülő - ok­irati körről, a jelenleg Magyarország területén elhelyezkedő plébániák tekintetében másolat található a Magyar Orszá­gos Levéltárban. A plébániai levéltárak és az egyházi anyakönyvekre vonatkozó hatályos egyházjogi környezet­i levéltárakra vonatkozóan - amint arra már fentebb utal­tunk - elsődlegesen a hatályos CIC kánonjai tartalmazzák a kötelezően megtartandó kánoni alapelveket, így jelenleg há­rom fajta levéltárat tudunk megkülönböztetni: a) általános le­véltárat (486. kánon 2-3. §§), b) titkos levéltárat (489. kánon), c) történelmi levéltárat (491. kánon 2. §). A CIC 486. kánon 1. § szerint „Az egyházmegyére vagy plébániára vonatkozó minden okmányt gondosan kell őrizni." Ennek alapján egy­értelmű, hogy a plébániai okiratokat, azon belül az 535. ká­nonban részletesen szabályozott anyakönyveket is, az egyházi levéltári állomány részének tekinti a jogalkotó, tehát az álta­lános levéltári rendelkezések - kivéve, ha annak az ellenkező­je a jogszabály szövegéből kifejezetten kitűnik - is vonatkoz­nak rájuk. Erre utal az 535. kánon 4. §-a, amely a plébánián őrzött anyakönyveknek a plébániai levéltárban való elhelye­zéséről rendelkezik. A CIC 535. kánona pontosan felsorolja a plébánián meg­található anyakönyvek egyes kategóriáit, amikor az 1. §-ban nevesíti a keresztelési, a házassági, a halotti, valamint az egyéb anyakönyveket. Ugyanez a kánon rendelkezik a további szent­ségek felvételéről szóló, valamint más - a krisztushívő életál­lapotát érintő információk (például a házasság eredeti érvény­telenségének kinyilvánítása; pápai felmentés a klerikusi jogok és kötelességek, valamint a cölibátus alól; szerzetesi intéz­ményben letett nyilvános örökfogadalom alóli pápai felmen­tés)­­ keresztelési anyakönyvbe történő későbbi bejegyzéséről, amint arra az 1121-1123. kánonok is kitérnek a házasságkö­tések kapcsán. Látható, hogy a keresztelési anyakönyvnek kiemelkedő jelentősége van a Katolikus Egyház mindenna­pi szentség és szentelmény kiszolgáltató életében, így érthe­tő a rávonatkozó precíz kánoni szabályozás szükségessége. Bármely egyházi levéltár sajátossága a lelki és az anyagi ügyekre vonatkozó okmányok őrzése és megfelelően elzárt módon történő kezelése. A plébániai anyakönyvek vonatkozá­sában - ahogy az egyházmegyei bíróságok házassági és bün­tető eljárási okiratainak tekintetében is - hangsúlyosan igaz a lelki ügyekhez való tartozás, így az okiratok körültekintő ke­zelése, őrzése és a szigorú óvintézkedések körültekintő meg­tartása szorosan hozzátartozik a lelkek üdvösségéért való fe­lelősségteljes fáradozáshoz. Nem véletlen tehát a 491. kánon 1. § azon előírása - mely kifejezetten vonatkozik a plébániai okiratokra is -, hogy ezen levéltári iratokat ne csak őrizzék, hanem két példányban leltár és kimutatás is készüljön róluk, amelyből az egyiket az egyházmegye központi levéltára őriz­ze. Az említett előírás szó szerint átveszi a CIC (1917) 383. ká­non 1. § szövegét, amely XIII. Benedek pápa 1727. évi konsti­túcióján alapul.17 Az említett kánoni szabály nagy segítséget jelentett és jelent mindmáig azokban az esetekben, amikor valamilyen oknál fogva nem lelhető fel egy konkrét egyházi anyakönyv, amelyet indokolhat a kérdéses plébánia azóta tör­tént megszüntetése és levéltárának másutt - főszabály szerint az egyházmegyei levéltárban­­ történt elhelyezése. Mind a régi jog, mind a hatályos és a korábbiakban fel­sorolt jogforrásokban rögzített kánonok, valamint az illeté­kes egyházi hatóság által adott kötelező központi útmutatá­sok alapján egyértelmű, hogy a plébániai levéltárat, annak állományát - így az ahhoz sajátosan is hozzátartozó egyhá­zi anyakönyveket - nem tekinti a katolikus egyházfegyelem nyilvánosnak. Az iratok, így az anyakönyvek kivételére - azt is csak rövid időre - szem előtt tartva a CIC levéltárakra vo­natkozó általános rendelkezéseit, csak a megyés püspök - és nem a plébános önálló módon - adhat engedélyt, hiszen az iratok elenyészése vagy a jó hírhez és a magánszféra védelmé­hez való jog esetleges sérelme (vesd össze 220. kánon) súlyo­san veszélyeztetheti az Egyház lelki célját.18 Egyedi kérdést vet 13 Egységes Katolikus Anyakönyvezési Szabályzat. Bp., 1988. 13 Vö. pl. Esztergom-Budapest Főegyházmegye. 14 Ferenczy Rita-Szuromi Szabolcs Anzelm: Megjegyzések a holtnak nyilvánítás polgári jogi és kánonjogi sajátosságaihoz. In: Jogtudományi Közlöny, 60. (2005) 75-81. 15 Vö. 1894. évi 33. tc. 94. §. 16 Ferenczy Rita-Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházi házasság mint államilag elismert házassági kötelék (Kritikai megjegyzések jogtörténeti, civiljogi és kánonjogi szempontból). In: Jogtudományi Közlöny, 57. (2002) 184-189., különösen 185.; Szuromi Szabolcs Anzelm: Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből - források és intézmények­­ (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 111/15.) Bp., 2011.182,199. 17 Benedictus XIII, Const. Maxima vigilantia (14 iun. 1727): Leges Ecclesiae post Codicem iuris canonici editae, VII. 9340. 18 Código de Derecho Canónico. Edición bilingue comentada (por los professores de la Facultad de Derecho Canónico da la Universidad Pontificia de Salamanca, dir. Echeveria, L.) [Biblioteca de Autores Cristianos 442.] Madrid, 1983.2263. 3

Next