Turul 2014 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

2014 / 1. füzet - ÉRTEKEZÉSEK - Reisz T. Csaba: Az állami anyakönyvek kutatásának jogi keretei

biztosítsuk. Ez vonatkozik a hozzáférés egyáltalán a biztosítá­sára, valamint tér- és időbeli kereteinek bővítésére (védelmi idők csökkentése, távoli elérésű szolgáltatások, felhasz­nálóbarát nyitvatartási idő), továbbá arra, hogy a szakmai (összlevéltári) és intézményi szinten egyaránt átlátható, ért­hető és egységes feltételrendszerben tevékenykedhessenek a kutatók. Talán nem is gondolnánk, hogy ez utóbbi elvárás is a jogbiztonság szerves része, teljesítésének mértéke pedig az intézmények presztízsét növelik, sajnálatos esetben azon­ban csökkenthetik is. Minderre tekintettel nem mindegy, hogy a levéltári anyag kutatók számára biztosítását milyen jogi környezetben végez­zük. Mit tehetünk és mit nem? Mi a felelősségünk? Mik a fel­adataink? Milyen végzetes hibákat ne kövessünk el? Hogyan tudjuk a kutatói igényeket a jogszabályok előírásait figyelembe véve és betartva maximálisan kiszolgálni? Feladata-e a levél­táraknak jelezni a jogalkotók számára azokat az akadályo­kat, amelyek a kutatásokat, a kutatási igényeket értelmetle­nül korlátozzák? Olyan kérdések ezek, amelyek meghaladják az egyes levéltári dolgozók szakmai felkészítésének kereteit és lehetőségeit, és amelyek még az intézményvezetők elbizony­talanodását is eredményezhetik. Ha pedig ezt tapasztaljuk, feladatunk csak az lehet, hogy a hiányos ismereteket pótol­juk, a tudásbéli divergenciákat továbbképzéssel megszüntes­sük, a jogi anomáliák kijavítására pedig hívjuk fel az illetéke­sek (jogalkotók) figyelmét. 1. A jogi keretek Az állami anyakönyvekre vonatkozó jogi keretek alapjait ere­detileg törvényben (1894. évi XXXIII. törvénycikk az anya­­könyvekről) szabályozták, ez a polgári Magyarország anya­­könyvezési gyakorlatát végigkísérte a kezdetektől 1952-ig.­ Azóta az anyakönyvekről (1952:19. tvr.) és a házasságköté­si eljárásról (1963:33. tvr.), továbbá a névviselésről (1982:17. tvr.) három, tartalmilag bővülő, hatályában egymást váltó törvényerejű rendelet született, legutóbbi még ma is hatályos, ezeket szokták anyakönyvi törvényként nevezni és rövidíteni (Rt.). Előbb egy, utóbb két évtized kellett az újraszabályozás­hoz, majd három évtizednek kellett eltelnie, hogy­­ a „rend­­szerváltozódást”­ követően 20 évvel­­ ismét a jogalkotási csú­cson, törvény formájában szabályozzák a kérdést (2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról). Ez utóbbi történetének kü­lön fejezetet szentelek alább. A törvényi szintű előírások végrehajtását különféle sze­replők normaalkotási tevékenysége szabályozta. A polgári korban következetesen és kizárólag a belügyminiszter adott ki rendeleteket az anyakönyvi ügyintézés egyes részleteinek - pl. a másodpéldányok vezetésének vagy kezelésének - sza­bályozására (pl. 80.000/1906. BM). A világháborút követő - kommunista, szocialista - időszakban megfigyelhető a jog­alkotói szintek egyre lejjebbre kerülése, illetve az alkalmazott jogszabályok széles skálája. Végrehajtási jogszabályként az anyakönyvek vezetéséről és a házasságkötési eljárásról előbb belügyminiszteri utasítások (2/1952. BM , Ru.­, 10/1955. /TK 42./ BM), majd kormányrendelet (38/1963. /XII. 25./) készült, utóbbit tartották és nevezték anyakönyvi rendeletnek (Ar.). Ezt a ma is hatályos tvr. (At.) helyezte hatályon kívül. Leg­újabban a névviselés szabályait is tartalmazó belügyminisz­teri rendelet (6/2003. /III.7./) tartalmazza a végrehajtás rész­letes szabályait. A hierarchia más fokán is születtek további normák, így például a kormány elnöke (6/1963. /TK 82./ KE) utasításban, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke rendelkezés­ben (2/1982. /VIII. 14./) alkotott részletszabályokat. A levéltár anyakönyvekkel kapcsolatos feladatainak rész­letes szabályozását már az 1952. évi BM-utasítás (Au.) a köz­­oktatásügyi miniszter hatáskörébe utalta, aki a belügymi­niszterrel egyetértésben, utasítás formájában rendelkezhetett a teendőkről.­ Erre azonban egészen 1968-ig, vagyis 16 évig nem került sor. A levéltáros szakma akkori szervezeti-szak­ismereti állapotát tükrözi, hogy a hiányzó miniszteri uta­sítást 1953-tól előbb a Levéltárak Országos Központja (pl. 1/1956. LÖK), majd annak jogutódja, a Művelődési Minisz­térium Levéltári Osztálya (pl. 1/1961. MM LO) saját hatáskör­ben kibocsátott utasítással szabályozta, míg végül a 133/1968. (MK 12.) MM utasítás kiadásával megvalósult a miniszteri szintű szabályozás.10 * * * * Megjegyzendő, hogy a szabályozás ilyen sokszintű léte­zése már önmagában is a jogbiztonságot veszélyezteti, ezért is elengedhetetlen, hogy jó kodifikációs gyakorlat segítse a jog­­alkalmazókat, kutatókat és levéltárakat egyaránt. 2. Levéltári anyag Az anyakönyvi másodpéldányok kutathatóságával kapcso­latosan az argumentációban esetenként az is felmerül, hogy azok nem is minősülnek levéltári anyagnak, így nem vonat­kozik rájuk a levéltári anyagra megállapított időhatár, amely elteltével az iratok kutathatóvá válnának. A szabályozás kez­detén ez valóban így lehetett, később aztán megtalálták az­ t Nincs konkrét adat arra, hogy Borsa Iván 1951. évi, a cikk elején idézett kifakadása mennyiben segítette elő az új szabályozást 1952-ben, szeretnénk hinni, hogy a szakma sürgetését (is) meghallotta a jogalkotó. A polgári kor­szakban a vármegyei levéltárnak mint a helyi közigazgatás irattárának vol­tak feladatai az anyakönyvi másodpéldányokkal kapcsolatosan, de azok magánszemélyek általi kutatása fel sem merülhetett, így arra vonatkozó sza­bályozás sem született. Jelen dolgozat éppen ezért csak az 1945 utáni idő­szak jogi kereteivel foglalkozik. ” A kifejezést szándékosan használom így, mert abban sincs konszenzus, hogy rendszerváltás,­­változás vagy­­változtatás történt. 9 An. 186. § (4) bekezdés: „A levéltárnak az anyakönyvekkel kapcsolatos feladatait a közoktatásügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben külön utasításban szabályozza.” 10 A téma megérdemelné, hogy szakmatörténeti és igazgatási okokból egy­aránt az egyházi és az állami anyakönyvi ügyek teljes jogtörténeti feldolgo­zása (forrásgyűjteménnyel) elkészüljön. Erre irányuló kezdeményezésem ez ideig nem talált meghallgatásra. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Buda­pest Főváros Levéltára által megalkotott, létrehozott és fenntartott Magyar Levéltári Portálon elérhető Levéltári Korpusz az anyakönyvi ügyekre vonat­kozó tematikus gyűjteményt is magában foglal (http://www.archivportal. arcanum.hu/korpusz). Ezt kellene kiegészíteni (nem sok kell hozzá), majd a feldolgozást elkészíteni, és egy problémával megint kevesebb lenne. 2

Next