Typographia, 1919 (51. évfolyam, 1-46. szám)

1919-09-19 / 32. szám

Szeptember 19 TYPOGRAPHIC lehet nevezni — egymagában a kormány hivatalos lapja , amely ismét a Budapesti Közlöny címet kapta —­ látta el. A hivatalos lapot naponként kétszer­, többnyire 2—4 oldal terjedelemben adták ki. A reggeli lapot az Athenaeumban,­­az esti lapot pedig Légrády Testvéreknél állították elő. A Budapesti Köz­löny bizonyára már sok viharos napot és a kor­mány­rú­dnál nem egy gazdát látott. De hogy egy hivatalos lapot olyan célokra használja­nak föl, amint azt Friedrichék a Budapesti Közlönnyel megtették, arra még Magyar­­országon sincsen példa. Az osztály- és faj­gyűlölet, az uszítás és üldözés az „ébredő magyarok“ szaklapjává sülyesztették az ország hivatalos lapját. 1919 közdeteken ismertették a bekövetkezett poli­tikai változás jelentőségét. Annak ellenére, hogy"­ a nyomdai bizalmi férfiak az előző napon tartott értekezleten e tekintetben már tájékoztatva lettek, augusztus 2-án, szomba­ton délután 4 órakor ugyancsak az Omniá­­ban politikai napirenddel újabb bizalmi férfi­­értekezletet tartottunk, amelyen Gyürey Rudolf szaktárs elnökölt, az előadó , pedig Wiesenberger Vilmos szaktárs volt, aki rész­letesen boncolta azokat az okokat, amelyek a politikai változást előidézték. A nemzetközi proletariátus világforradalmának késése, az orosz szovjet hadsereg beígért segítségének elmaradása, végül a teljesen kimerült ma­gyar proletariátus áldozatkészségének csökke­nése késztették a kormányzótanácsot­­ arra, hogy a hatalmat a szakszervezetek gyakor­lati embereinek átadja. Wiesenberger­­ szak­társ továbbá nem mulasztotta el megállapí­­tani, hogy a nyomdászszervezet vezetősége a diktatúrát megelőzően több ízben fejtette ki álláspontját, azonban a szaktársak akkor nem értették m­eg a vezetőséget. A vezetőség már akkor megmondotta, hogy a diktatúra alatt fokozottabb szenvedés és nyomorúság vár a proletárságra, anélkül, hogy ily módon­ a kitűzött cél megvalósítható lenne. Az elkövet­kező politikai harcokban a burzsoázia a dik­tatúra bukását ki fogja használni. Azzal fog agitálni és érvelni, hogy a szocializmus csődbe jutott. A valóság ezzel szemben az, hogy sem árviszonyok, sem az emberek nem érettek még egy fejlődöttebb társadalomra. Egyébként is új társadalmat máról-holnapra megvalósítani nem lehet. Az előadó végül fegyelmezett összetartásra és a munkáskor­mány támogatására hívta föl a bizalmi­férfiakat.. . ■ A Peidl-kormánytól elsősorban­ a korlátlan sajtószabadság visszaállítását reméltük. Biz­tosan számítottunk rá, hogy­ a napilapok és egyéb időszaki lapok a legrövidebb időn belül ismét megjelenhetnek és ezzel szakmánkban a normális termelés­ lehetősége helyreáll. Mindjárt az első napokban a Vörös Újság megszűnt és helyébe­­ az Esti Népszóva lépett. Érdekes megemlíteni, hogy a reggeli és esti Népszava, valamint a Volksstimme­l válto­zott viszonyok következtében ekkor már a Magyarországi Szocialista­ Párt tulajdonában jelentek meg. E lapok fejeiből tehát a kom­­munista szó kikerült. A sajtószabadság visszaállítása, úgy amint reméltük, csakhamar meg is történt. Az augusztus 4-én, hétfőn délután megtartott minisztertanács 6. számú rendeletével elren­delte, hogy a sajtót korlátozó 1919. évi már­cius hó 21 óta tett minden intézkedés hatályát veszti és a sajtóra az 1918. évi II. néptörvény irányadó. A rendelet azonnal hatályba lépett­­ és azt Peidl Gyula szaktárs miniszterelnök és Ágoston Péter, az igazságügyi minisz­térium ideiglenes­ vezetésével megbízott kül­ügyminiszter írták alá, Friedrichék puccsa. Közben katonai téren olyan események történtek, am­elyek tehetetlenné tették a munkáskormány további megmaradását. A Tisza-front összeomlott és a román királyi hadsereg élei vasárnap este már Budapesten voltak. A megszállással járó dermedtséget fölhasználva, az ország sorsával könnyel­műen hazardírozó reakciós dzsentricsemeték és mindenáron érvényesülni akaró lakás­­­demagógok Clemenceau által is megbélyeg­zett rendőri segédlettel a Peidl-kormányt augusztus 6-án másodszori fölszólítás után lemondásra bírták. Ami ezután következik, az már a fehér­terror fejezetébe tartozik. Friedrich István gyár­­tulajdonos Habsburg József egykori főher­ceget Magyarország kormányzójává tette meg, aki viszont Friedrich Istvánt miniszter­elnökké nevezte ki. Az új rezsimben a párt­­lapok és a Pester Lloyd néhány száma erő­sen cenzúrázva még megjelent, de azután megjelenésüket teljesen be kellett szüntetni. A Typograph­ia 32. számának szerkesztőségi munkája az utolsó betűig elkészült, de augusztus 6-án, szerdán délelőtt, közvetlenül a tördelés megkezdése előtt a Világosság­nyomda egy a fehér terroristák részéről ter­vezett támadás elől kitérve, üzemét bizony­talan időre beszüntette, a személyzet pedig a nyomdából kivonult. A pártházat másnap a rendőrség emberei szállották meg. Budapest szervezett munkássága e naptól kezdve tel­jesen sajtó nélkül maradt. Az utcán a leg­régibb makulatúra is vevőkre talált. A fő­városban a hírszolgálatot — ha ezt annak Minthogy a kormány a hivatalos lapot kézzelfogható hazugságai terjesztésére már nem használhatta föl, augusztus 18-án a Budapesti Hírlap nyomdájában megindította Reggeli Hírek és Esti Hírek címén naponta kétszer megjelenő lapjait. Ez a kormánysajtó természetesen ott folytatta, ahol a Budapesti Közlöny az uszítást abbahagyta. A Reggeli Hírek első számában mindjárt erélyes ki­rohanást intézett a beszüntetett polgári és munkássajtó ellen, és azok megjelenhetésé­­nek lehetőségét a jövőre nézve kétségessé tette. Sejtető szavakkal arra célzott, hogy Magyarországon a jövőben csak az úgyneve­zett „keresztény sajtó“ kap majd engedélyt a megjelenésre. E provokációra a megjele­néstől kizárt lapok azzal feleltek, hogy szoli­daritást vállaltak egymással szemben. Ez a Reggeli Hírek és Esti Hírek megjelenésének ötödik napján történt, amikor a munkanél­küli nyomdai munkások száma már több mint 3000 volt. A lapszemélyzetek közül egyedül a Budapesti Hírlap személyzete dol­gozott . Ekkor a Budapesti Hírlap nyomdájában dolgozó munkások és munkásnők spontán el­határozással magukévá tették a megjelenés­től kizárt lapok határozatát és kijelentették, hogy valamennyi lapnak adassák meg­ a mód a megjelenésre vagy pedig ne jelenjen meg egy lap se és a Reggeli Hirek és Esti Hírek előállítását beszüntették. A nyomdai­­ mun­kásság szolidáris érzületének, a munkás­­öntudatnak és önbizalomnak gyönyörű és pá­ratlan megnyilvánulása volt ez, amely a leg­súlyosabb időben mutatott példát arra, mi­ként kell az összmunkásságnak a reakció határtalan tobzódásával szembeszállnia. A Budapest Hírlap személyzetének e magatar­tását a magyar munkásmozgalom történeté­ben ékes betűkkel kell följegyezni. Lechner Rezső focsuszterol. Miután a Reggeli Hirek és az Esti Hirek nem jelenhettek meg,­ a kormány meg volt fosztva uszitó sajtójától, ami helyzetét lénye­gesen aláásta. A kormány kritikus helyzetén úgy vélt segíteni, hogy az Államnyomda sze­mélyzetét­­ akarta lapjai elkészítésére kény­szeríteni. Ez az akció azonban az Állam­nyomda személyzetének kollegiális és hatá­rozottan elutasító magatartásán hajótörést szenvedett. Néhány napig tartott ez az álla­pot, mire az ébredő magyarok társasága, erő­szakos támadással, amelyben a rendőrség is segítségére volt, a Budapesti Hírlap nyom­dáját lefoglalta és apácákkal, műegyetemi hallgatókkal, meg mindenféle egyéb hason­lókkal, továbbá Meininger Ferenc, Kusmann Lipót és Soltész többszörös szegedi suszterek, Valamint ifjabb és_ idősb Terelmes László tömöntők és Sarkadi Alajos rotációs gépmes­ter (legutóbb az Ujságüzemben dolgozott) közreműködésével hozzáfogtak a Reggeli Hirek előállításához. A vegyes elemekből álló társaság nagy buzgalommal látott neki a munkához, de a lapot elkészíteni sehogy sem tudta. Már úgy látszott, és professzionátus suszterek aljas vállalkozása kudarccal végződik, amidőn az utolsó órában a suszterek segítségére sietett egy a stréberségéről közismert és minden zavart a maga javára kihasználó egyén, nevezetesen Lechner Rezső nyomdatulaj­donos, ■ aki az 1907—1908. években szervezetünkben ellenőrző bizottsági tag volt és minden ereje latbavetésével lehetővé tette, hogy a világ leg­piszkosabb­ sajtója újra föltámadhasson. Lehner Rezső szolgálataiért tudásbérét az ébredő magyaroknál már bizonyára bezse­­­­belte. Mi sem akarunk adósak maradni. Addig is, míg ez ügyre vissztérünk, árulá­sáért a szervezett nyomdai munkásság meg­vetését utaljuk ki neki Fogyatékos lenne a leírásunk, h­a a Buda­pesti Hírlapnál lefolyt eseményekkel kapcso­latban nem jegyeznék föl azt is, hogy ártat­lanul letartóztatott szaktársaink közül néhá­nyat szabadon bocsátottak azzal, hogy nyom­ban­ tartoznak a Reggeli Híreknél munkára jelentkezni. És noha letartóztatott szaktár­sainknak fogalmuk sem volt arról, ami a Budapesti Hírlap nyomdájában történt, a nyomdai munkások fegyelmezettségét jel­lemzi hogy a kormány sajtója ilyen módon kirántakat mégsem kapott. A szorongatott helyzetben lévő szaktársak inkább a további bebörtönzést választották, de Lehner Rezső 1 . szerepére nem vállalkoztak. A Friedrich­-kormány hivatalba lépése után politikai és gazdasági téren a felfordulás tökéletessé vált. A szocializált nyomdaüze­meket ismét tulajdonosaik vették át, ámde a legtöbb üzemnek a szükséges pénz a mun­kások kifizetésére nem állt rendelkezésére. Munka pedig úgyszólván semmi sem volt. Iyen viszonyok között tömegesen történtek a nyomdákban rögtöni elbocsátások és fel­mondások, anélkül, hogy a munkások bérei­ket megkapták volna. E tekintetben egyes nyomdafőnökök részéről igazságtalanságok és túlkapások is történtek, így például nem szocializált üzemek is megtették azt, hogy a megdolgozott bér­­ kifizetése nélkül bocsátot­tak el munkásokat, amit indokolni semmivel sem lehet. Az ilyen természetű ügyek ré­szünkről egyelőre függővé tétettek, de remél­jük, hogy ezek rövid idő múlva a békéltető útján elintézhetők lesznek. Egyes nyomda­üzemek nem átallották a nyomdaipar katasz­trofális helyzetét munkásaik megfélemlíté­­sére kihasználni. Egyrészt árszabályellenes intézkedésekkel kísérleteztek, másrészt pedig fenyegető ukázokk­al üzengettek a személy­zeteknek. Mi ismerjük a szervezett nyomdai munkásságot. Ezért nem tulajdonítottunk nagy fontosságot ezeknek a hatalmi meg­nyilvánulásoknak. Legyenek a viszonyok bármilyen súlyosak, az a meggyőződésünk, hogy a szervezett nyomdai munkásokat nem lehet megfélemlíteni és nem lehet árszabály­­ellenes cselekedetekre rábírni. De miután az elbocsátások alkalmával az illető nyomda­főnökök részéről Konvicsnn-szellemben meg­írt levelezések is történtek, a munkanélkü­liekre való tekintettel, a következő, röpcédu­lát bocsátottuk ki: Centura!: Avram. T. Szaktár­sak és Szaktársnők! Szervezetünknek mindenkor a tagok fe­gyelmezettsége és egységes föllépése adott tekintélyt és erőt. Összes eredményeinket céltudatos és egységes akaratunkkal vívtuk ki. A jelenlegi válságos időkben fokozottab­ban van szükség arra, hogy a szervezet erős és a nyomdai munkásság egységes legyen. Ez úgy érhető el, ha a tagok a vezetőség intézkedéseit bizalommal és megértéssel hajtják végre. A nagy munkanélküliség tűzpróbája szervezettségünknek. Mndene­kelőtt arra kell ügyelnünk, hogy a kishitűség soraink­ban erőre ne kapjon. Nagy áldozatok árán * létrehozott szervezeti intézményeink mel­­ yÁ nyomdaipar katasz­trófája. / Reggeli Hírek, *«

Next