Ügyvédek lapja, 1885 (2. évfolyam, 41-94. szám)

1885-01-03 / 41. szám

Ü G Y V É DJE K LAPJA. bánánfából égj etlen egy ág elég, hogy idővel ab­ból egy egész erdő legyen : úgy elég e sok pa­naszból, e sok méltatlanságból egyetlen egy is, hogy a gyökérből egy egész erdő legyen, mely- lyel aztán olyan könnyedén bánni nem lehet Ébredjen fel a közvélemény. Egy hatalmas sereg, észben, tekintélyben győzhetetlen áll készen a harczra az egész bírói s az egész ügyvédi karban. Egyik is, másik is elégedetlen a mai álla­potokkal. Egyiket is, másikat is sértik méltatlanul »felülről*; egyiknek is, másiknak is érdekei lábbal tapostatnak. Kart karhoz öltve, egyesült erővel követeljünk egy jobb, üdvösebb igazságügyi politikát, hogy ez uj év ne múljék el igazi újí­tás, az igazságos érdekek méltó kiegyenlítése nélkül! Az igazságügyi palotát hiába építik fel, ha az egész igazságügynek két oly hatalmas oszlopa, a bírói és ügyvédi kar, roskadozik. Erre gondoljanak azok, kikre az »uj év* új­ból rábízta állami létünk kormányzását! Az individuum. Irta : Dr. Kened! Géza budapesti ügyvéd. A kimúlt esztendő, sok minden más közt, egy igen szomorú örökséget ad át az újnak. Az érté­kében megfogyatkozott individuumot. A jogászt érdekli első sorban ez a hereditas onerosa s a jogászok között is első sorban az ügyvédet, a ki, meglehet, rövid idő múlva, egyetlen ép támasza marad az egyéniség ingadozó jogainak. Hogy mit jelent a jogban és a jogtörténelem­ben ez a szó: »egyén*, azt megmagyarázni nem szükséges. Tudja mindenki. A legelső könyv, a mit a jogtanuló kezébe vesz, ezzel kezdődik és ezzel zárja le a gyakorlati életben is utolsó percso­móját. Minden elvének és cselekedetének ez a vi­lágtörténelmi elv az alapja és végoka. Csakhogy az egyéniség elvének és jogainak megszámlálhatlan ellenségei vannak. A világosság, mely az emberi jogok eme gyülekező pontjáról sugárzik szét a társadalmakra, gyakran elborul. Valamikor Athénből ragyogott elő a vakító fény három világrészre. A görögök társadalmi és jogi rendje harmonikusan fejlesztette ki az egyén szabadságának és souverainitásának teremtő elvét. De nincs is ahoz fogható ragyogás, mely az Akro- polis ormairól a régi és uj világra szétáradott. Homer, Miltiadés, l’erikles s a görög művészek és bölcsek neve most is ott lebeg a XIX. század műveltsége fölött. Mert minden műveltségek legfőbb forrása, a jog által megvédett és a társadalom által megbe­csült individuum. A római világ szállította át az egyént a gö­rögöktől az uj világra. Menedékhelye később is Rómában maradt. A kánoni jog nélkül, martalékává lett volna a feudális chablonoknak. A franczia for­radalom és századunk hivatása lett volna, hogy az ó világ eme nagy örökségét visszaadja az emberi­ségnek. Angliában és az amerikai Unióban a nagy világtörténelmi hagyatéki eljárást siker koronázta. De nem koronázta Közép-Európában. Úgy látszik, hazánkban is alig legyőzhető akadályok állják útját az egyéniség teljes érvényre emelkedésének. Ez idő szerint az emberek nálunk is szembetünőleg átlagoztatnak, a mi pedig rendesen a jog rová­sára megy. Megvallhatjuk, hogy a magyar törvényekben az egyéni jogoknak hézagos és elégtelen biztosí­tékai vannak s a mi van, az is csak félmunka, bevégzetlen alkotás. Az 1848. évi törvények kimondották a törvény Az ,,ügyvédek Lapja" tárczája. Az én praxisom. — Egy ügyvéd naplójából. — Az „Ügyvédek Lapja* eredeti tárczája. Irta: Don Diegó. Egy hete nem láttam már egy árva klienst sem, de ilyen átkozott napom, mint ez a mai, már réges régen volt. Korán reggel beállít hozzám a segédem. — Mi kell ? mondom neki. — Kérek tiz forintot — feleli ő egész arczátlanul. — Tiz forintot! Micsoda tiz forintot ? — Hát a munkadijamat. — Munkadij ! Hát mit dolgozott maga egész hónapon keresztül ? — Semmit, kérem alásan. — No hát ? — De azért csak kijár a tiz forint. — Miért ? — Hát azért, hogy itt ültem. — Néma megvetés után, oda adom neki a tiz forintot. Kopognak. No talán már csak bevetődik valami rongyos kliens — gondolom magamban — és ezalatt oda súgom a se­gédemnek : Amice, vegyen papirost maga elé és tegyen úgy, mintha Írna. Egy vézna alak lép he az ajtón. Nézem az arczát, hát fel van dagadva. Tele van kék foltokkal. No ez súlyos testi sértés . . védelem a fenyiíő törvényszéknél . . . törvényszéki csarnok . . . minden lapban vastag hetükkel nevem . . . remek védbeszéd stb. Mialatt igy gondolkozom, látogatóm kivesz a kabátja alól valami fekete bőrbe csavargatott iratcsomót. Bizonyára a visum repertum. Látogatóm nem szól egy kukkot sem, hanem hosszabb ke­resés után, kezembe nyom egy négyszegletes Írást. — Mi ez ? — Adóintő czédula. Nyolcz nap • múlva exequálják fiskális urat, ha nem fizet. Ezzel látogatóm, se szó, se nesz, veszi a kalapját és megy tovább. Bizonyosan valami korcsmából lökték ki az éjjel, azért volt dagadt az arcza meg kék foltos. Hogy segédemnek dolgot adjak, küldöm az adóhivatalba, hogy — kérjen halasztást. Nehezen indul nagyon. Hogy kedvet kapjon, kezdem biztatni. — Menjen be először a főnökhöz és ha az megtagadja a halasztást, menjen az adófelügyelőhöz. Ecsetelje helyzetünket. Szükség esetében, vigye magával bizonyíték gyanánt, a tárgyalási naplót. Május végéig nincs beirva egyetlen egy tárgyalás sem. Szóval, járjon el ügyesen barátom. így tesz az ember szert pénz­ügyi praxisra. Segédem valamit morog a fogai között és távozik. Kezembe veszem a tárgyalási naplót. Lapozgatom. Milyen tiszták lapjai. Nap nap után, hó hónap után tűnik . . . végre május 30-ára be van írva nagy betűkkel: Klein Miksa contra Itavasz Péter sommás tárgyalás délelőtt 8 órakor a VI. és VII. kér. kir. járásbíróságnál. Nagyon rósz az én emlékező tehetségem. Kit is képviselek én ebben a perben ? Teremtucscse elfelejtettem. Hamar kiveszem a keresetet. Nini, hisz én a felperest képviselem ... én irtani a keresetet. De csoda-e, ha elfelejtettem, mikor olyan rég volt, hogy beadtam ... egy fél esztendővel ezelőtt! Es csak május végén van a tárgyalás! Hátha az alperes addig kidől! Úgy sincs most semmi dolgom, mondok érte egy miatyánkot, majd beszúrom valahogy a költségjegyzékbe. Összekulcsolom kezeimet és a legnagyobb ájtatossággal kezdem : Miatyánk ur isten, ki I vagy a menyekben . . . 2

Next

/
Thumbnails
Contents