Ügyvédek lapja, 1885 (2. évfolyam, 41-94. szám)

1885-01-03 / 41. szám

4 ÜGYVÉDEK LAPJA, vés jog) akár polgári, akár bünfenyitő után érvényesíthesse. Vagy megvédje az igazságtalanságoktól, a melyek pedig bőven teremnek ott, a hol a morál hanyatlik s az eskü szentsége s a tanuk megbizhatósága elhomályosul. Nagyon sok és nagyon szomorú példák feküsznek előttünk e tekintetben. De épen azért, mert az egyén értéke lefelé megy s mert biztonsága megcsökkent, épen azért szükséges, hogy a jog védelmére rendelt ügyvédi kar kemény akarattal s még keményebb kézzel tejesitse hivatását. Nagy kár, hogy nincsen e karnak alkalmas autonóm orgánuma, mely egy zilált jogrendszeres fogyatékos — több , szánalomra méltó törvényvégrehajtás közepette, a sanyargatott individuum jogvédelmét a területi hatalom egész súlyával vezethetné. A kamarai rendszer, legalább erre, születésétől kezdve képtelen pedig kiszámíthatlan lenne az a jótétemény, mely ez által az egész társadalom fölött szétáradna. És nagy az a becsület, mely a kar meghanyatlott tekintélyét igen rövid idő alatt fölváltaná. Másra kiszabott szabadságvesztés büntetés kiállása. Irta : Ir. Heil Falisztál budapesti ldr. alügyész. (Két közlemény.) I. Az „Ügyvédek Lapja" 32. számában olvassuk a következő esetet: Román György a Anakulus valami kihágás miatt három heti elzárásra elitéltetvén, reá bírta Román György a Lapulust, hogy ez neve alatt jelentkezzék a büntetés kiállására. Ezt a nevezett meg is tette s tényleg 13 napot kitöltött, midőn az üzelem felfedeztetvén, mindketten és pedig az elitélt mint felbujtó, a büntetés kiállására helyette jelentkezett egyén mint tettes, büntetőjogi felelősségre vonattak. Az első biróság a cselekményt „bűnpártolásnak" minősítette, a btkv 374. §-ának azon rendelkezése alapján, hogy: A ki valamely bűntett vagy vétség tettesének vagy részesének segítséget nyújt arra, hogy „büntetlenül maradjon" .... Az ítélet indokaiból ez ugyan egész határozottsággal ki nem tűnik, de kétségtelennek veendő, hogy a bűnpártolásnak csak ezen esete lebeghetett az ítélő bíróság szemei előtt, mert a bűnpártolásnak a btkv 374. §-ában felsorolt egyéb elkövetési módjai a priori kérdésen kívül esnek. A kbr. ítélő tábla magáévá tette az első bíróság felfogását. Ezt kell legalább következtetnünk abból, hogy az első bíróságilag elitélt vádlottakat a bűnpártolás vádja alól csak azon indokból mentette fel, mert a btkv 274. §-a szerint, bűnpártolás csak a bűntett vagy vétség tettese vagy részese érdekében követhető el, Román György a Anikulus pedig csak kihágásért volt elitélve. A kérdésben forgó cselekményt a bűnpártolás fogalma alá vonja, minden indokolás nélkül Merkel (Holtzendorff: Handbuch III. köt. 740. oldal): „Beistandleistung zur Vermeidung der Bestrafung . . . Hierher gehört es, wenn stehl Jemand statt des Verurtheilten, unter dessen Namen zur Strafvollstreckung stellt." A német judicatura azonban Merkel ezen tanát nem fogadta el. S én azt hiszem, hogy jól tette. A kérdésben forgó cselekmény nem képez bűnpártolást. Ezen minősítés kizárására egy indok is teljesen elegendő és ez : a megfelelő dlolusnak, tehát az intencionális elemnek hiánya. A bűnpártolás azon esete, melyről itt szó van, „segélynyújtás arra, hogy a bűnös büntetlenül maradjon" az igazságszolgáltatás elleni delictum ; objectuma a társadalom azon joga, azon társadalmi közérdek, hogy a bűnös megbüntettessék, hogy az elítélten a büntetés végrehajtassák. Ezen jogsértő eredmény előidézésére irányzott szándék képezi a kérdésben forgó delictum intentionális elemét. Aki más helyett annak nevében jelentkezik a fogházfelügyelőnél, hogy a másiknak büntetését helyette „leülje", az bizonyára nem cselekszik ezen szándékkal. Szándéka s czélja, ha barátságból megteszi, ami talán ritkán lesz az eset, hogy szívességet tegyen az illetőnek; ha jutalomért, szándéka s czélja az, hogy valamit szerezzen. És semmi más. Igaz, azt lehet mondani, hogy midőn valamely eredmény egy bizonyos szándékos cselekedetnek szükségszerű vagy legalább rendszerinti következménye, akkor a szándékot az eredményre irányzottnak is kell tekinteni. Aki akarja az okot, akarja a szükségszerű vagy rendszerinti okozatot is. És ez teljesen igaz. S mi nálunk bűnvádi gyakorlatunkban inkább arról lehet panasz, hogy ezen igazság, különösen az alsóbb bíróságoknál, kellő felismerésre s általános érvényre még nem jutott. Csak ebből lehet megmagyarázni azt, hogy p. o. — saját személyes tapasztalatomból merítek — azon vádlott, a ki ellenfelét egy karvas vastagságú rúddal szándékosan fejbe ütötte, úgy, hogy agyveleje kifrecscsent s azon másik vádlott, a ki hátából, tehát orozva, ellenségének szivébe szúrta a kését, oly mélyen, hogy átszurta a szivet s a szerencsétlen legott szörnyet halt — első biróságilag csak halált eredményezett súlyos testi sértés bűntettében ítéltettek el; mert tagadták, hogy szándékuk ölésre irányult. De kézen fekszik s alig szükséges indokolást, hogy ezen kétségtelen igazság itt nem alkalmazható, mert akallmaz hatásának előfeltételei hiányoznak. A dlolás két elemből áll. E két elem: „a tudat" és „az akarat.” Hogy concret esetben azt mondhassuk, hogy az akarat bizonyos eredményt átölelt s átfoglalt, szükséges előbb, hogy azt mondhassuk, hogy ezen eredmény a tettes tudatában volt. „Voluntas non tertur in incognita." Várjon, ha Román Györgyöt a Lapulást azt kérdeznék, akarta-e vagy tudta-e, hogy cselekedete által segélyt nyújt az elítéltnek, hogy büntetlenül maradjon, bizonyára nagyot nézne ránk. Dehogy akarta, dehogy tudta. Egy pár garast akart szerezni és semmi más. De nemcsak a buta oláhról áll ez, hanem, sőt még inkább, minden más okosabb emberről, mert a cselekedet és azon eredmény, mely ellen a bűnpártolás büntető sanctiója irányul, egyáltalán nem állnak oly viszonyban egymással, hogy amarra irányzott akaratból, emennek tudatára következtetni lehetne. Nemcsak, de egyátalán okozati viszonyról sem lehet szó. S ez arra vezet, hogy a kérdéses vétség „materiális elemét" is vegyük szemügyre. Ez oly cselekedet lehet csupán, mely segélyt nyújt másnak, hogy büntetlenn maradjon. „Segélyt nyújt" — nem a tettes nézete vagy véleménye szerint, hanem igazán és valóban. Mely tehát objektív minősége szerint erre alkalmas. A subjektivismus hívei természetesen itt félbeszakítanának engemet. No de szabad legyen ezekkel nem törődnöm. Nálunk, hál’ istennek, nem igen jönnek számba. S azon keveseknek, akikben néha-néha egy kis subjektív hajlam visszhangra talál, teljes bizalommal a magyar természetes józanságában, a különben s egyéb tekintetben a leggondosabb tanulmányozásra méltó lipcsei Reichsgericht judicaturáját ajánlom figyelmébe. Figyelmekbe ajánlom e kiváló testlet a subjectivimismus tudományos kamarájából merített, bámulatos érvekkel támogatott azon ítéleteit, amelyekben állandóan és következetesen kimondatik, p. o. az, hogy: „Holtan született gyermeken gyermekölési kísérlet lehetséges" ; vagy hogy : „Azon nő, a ki „tévesen" terhesnek hívén magát, holott nem terhes, magzatának elhajtására irányzott szándékkal, oly szereket vesz be, melyeket tévesen ezen eredmény előidézésére alkalmatosaknak tart, holott valójában e szerek erre absolute alkalmatlanok s egészen ártatlan szerek, méhmagzat elhajtás kísérletét követi el" és meg vagyok győződve, hogy Magyarországban ez minden subjektív velicitásoknak azonnal véget vet.