Ügyvédek lapja, 1896 (13. évfolyam, 1-54. szám)
1896-01-04 / 1. szám
ÜGYVÉDEK LAPJA. módon kifejlődött peres eljárást, minden bosszantásával együtt. Miután pedig ez állapot már azokban az évezredekben is megvan, amikor Róma létezését még hiába keresnénk, ebből tisztán kiviláglik, hogy a babyloniai jog képezte azt az ősforrást, melyből később a rómaiak, némi kerülővel, saját jogukat merítették. Lássuk most azonban magukat a percsomókat és hallgassuk meg, hogy mit árulnak el. Valami kis örökösödési per és ebből eredő családi viszálykodás nyitja meg a sorozatot. Kr. sz. e. 513-ban meghal Babyloniában a vagyonos Achea, Nubia nevű özvegyet és Nergalachiddin nevű, már felnőtt fiút hagyva hátra. Eleinte minden szép rendben és egyetértésben marad, mígnem Nubia asszony, ki még erőteljes, javakorbeli özvegy lehetett, valami Karea nevű úriembernek lesz a feleségévé, alighanem fiának tudta, illetve az ő megkérdeztetése nélkül. Most pedig első házassága hozományának, kivételkép pedig Kusba nevű rabnőjének kiadatását követeli, a rabnőt gyermekeivel és Nabusursu rabszolgával együtt. Nergalachiddin azonban megbotránkozik ez eljáráson és vonakodik anyja kívánságát teljesíteni. Mialatt a peres felek még viszálykodnak, a férfi rabszolga egy napon Nergalachiddin házában meghal, mire Nubia és Korea nyomban beadják a keresetet. A jó fiút kétségkívül az ügyvédje világosítja fel arról, hogy a bírák az ilyen esetekben gyanakvók és hogy a kártérítésen kívül némi kis bírságban is elmarasztalják a pervesztest. A tárgyalási határnapon a felperes házaspár ki is jelenti, hogy Nergalachiddin időközben kiadta nekik Kusba rabnőt a gyermekekkel együtt, az elhalt Nabsursu-ért pedig készpénzben négy minát (a rendes rabszolgaárak kétszeresét) fizette, az általa megkeresett összegen felül. „Kijelentették tehát egymás előtt: „Amit egymás ellen elpanaszoltunk, az most már nem létezik.“ .... S ua, Egibi fia, megint másforma, de épp oly kitanult atyafi, kipróbált üzletember, kit azonban a viszonyok arra kényszerítenek, hogy ebbeli tulajdonságát mint „pumpoló“ lángész bizonyítsa be. Jobb napjaiban, egy bizonyos Sapiksirtől egy házat vett át zálogba és be is költözött oda, mert a kamatok és a házbérösszeg fedezték egymást. („Házbér nincs és pénz után járó kamat sincs, mondja az okirat). Ezen felül Sapiksirnek még két egyetemleges kezest is kellett állítania. Nemsokára Sulának magának volt pénzre szüksége. Nyomban tovább zálogosította el a nála is zálogkép hagyott házat Nergaluballitnál két mina és 14 sekelért (összesen 134 sekel(409 korona). Igen természetes, hogy most ezt illeti a haszonbérlet joga is. Lula azonban tovább is ott akar lakni és a házat az alzálogostól visszabérli évi 27 Békésért, amely összeg az akkori kamatoknak megfelelően 20 százalékkal ért fel. Úgy látszik, hogy Nergaluballit is kezeseket kívánt, Sula azonban ilyeneket aligha tudott találni. Erre Sula biztosítékkép elzálogosítja rabszolgáit és minden vagyonát, sőt végül Sapiksir eredeti adóslevelét is. „Más hitelező ne rendelkezhessék felette, amíg Nargulaballit a pénzét meg nem kapta." A derék Lula pedig lefekszik és meghal. Hogy Nabuaciddin nevű fia és örököse az ebből származott bonyodalmakat három év alatt mi módon oldotta meg és mint elégítette ki az összes érdekelteket, már csak azért is érdekes, mert általa pontos betekintést nyerünk a babyloniaiak jogászi korrektségébe. A részletek kissé fárasztó olvasmányt képeznének, azért hát egyszerűen azt állapítjuk meg, hogy a derék Nabuahiddin végül még vagyonhoz is juttatta a családját. A sok okmány közt van egy olyan is, amely az ő gyakorlati értékét fényes világításban mutatja be. Lukai, bérlőinek egyike, hátralékban van és kilakoztatására kerülne a sor. Halasztást kér. (Amig jó idő lesz). Nabuaciddin most adóslevelet adat magának általa a hátralékos pénzösszegről, a bért a Kr. sz. e. 549-ik év Siván havának 1. nap- A községi illetőség nyilvántartása. Irta: dr. Dolenecz József. Az állami anyakönyvvezetés immár három hónap óta működik. Eltekintve a kezdettel járó nehézségektől, bátran el lehet mondani, hogy ez az új intézmény életbe lépett anélkül, hogy némely oldalról kilátásba helyezett és legyőzhetlennek jelzett akadályok útját állották volna. Az életbeléptetés tehát nagyjában és egészében sikerült, de azért mi sem tarthatjuk még ezt a magyar állami anyakönyvvezetést tökéletes alkotásnak. Eltekintve azoktól a kisebb-nagyobb szervezeti hibáktól, amelyek naponként mutatkoznak és a kormány iparkodik is azokon lehetőleg sürgősen segíteni; van ennek az intézménynek egy nagyobb hibája is. Épen a gerincze van kihagyva, elhanyagolva a személyi nyilvántartásnak: a községi illetőség anyakönyvezése. Míg ez irányban meg nem javítjuk az állami anyakönyvvezetés szervezetét, addig az egész intézmény gyönge alapon fog nyugodni és azok a nehézségek mindig fen fognak maradni, amelyekkel lépten-nyomon találkozunk, valahányszor az állami anyakönyvi bejegyzéseknél a törvény és rendeletek értelmében a személyazonosság igazolása szükséges. Később ez a hiány még inkább ki fog tűnni, midőn majd ezen állami anyakönyvi bejegyzések adatai alapján működik az egész közigazgatás. Ezen alapon állítják össze a sorozandók lajstromát, a katona kötelesek névjegyzékét stb. ! Csak erre az egy példára utalva, beláthatjuk ennek a szervezeti hibának súlyos következményeit, midőn az illető anyai könyvvezető kimutatja ugyan az egyes korosztályokat, de már az anyakönyvvezetői kerületbe tartozó községek hatóságai nem fogják tudni, hogy ebből a névjegyzékből kik tartoznak a saját illetőségük körébe, mert ennek az anyakönyvben sehol nyoma sem lesz. A sorozás pedig községenként történik és annak eredménye községenként van nyilvántartva. A helyben állandóan lakó katonaköteleseket valahogy csak ki lehet nyomozni, de már azokat, kik az 1894. évi XXXIII. t.-czikk 17. §-ának második bekezdése alapján lettek anyakönyvezve, bajosan fogja feltalálni a községi hatóság. Itt van az anyakönyvi törvénynek egyik nagy hibája 3 ges eltérését tekintetbe sem véve — 1895. október elseje óta csak oly házasságot ismer el törvényesnek, melyet a felek az illetékes anyakönyvvezető előtt kötöttek, tehát mely a kötelező polgári házasság szerint jött létre, hogy ily Bécsben bécsi nővel kötött „Nothemlede“ a magyar honpolgárra nem lesz érvényes. Ez tiszta sor. Azonban annál homályosabb a többi. Mert mit jelent például az, hogy a kor és cselekvőképesség és a 109. §. kivételével, a külföldön kötött házasságok érvényességét mindkét fél hazájának törvényei szerint kell megítélni ? Ezt azt jelenti, hogy az egyik házasuló félre nézve ugyanaz a házasság érvényes lehet, a másikra azonban nem ! És mit jelent az, hogy a házasságkötés alaki kellékei tekintetében, a házasságkötés idejében és helyén fennálló törvények szerint ítélendők meg ? Ez azt jelenti, ha magyar honosok például Oroszországban Pétervárott kötnek egymással házasságot, ahol a polgári házasságnak semmiféle árnyalatát nem ismerik és aztán hazatérnek, ez a házasság az ottani törvények szerint lévén megítélendő, érvényes reend, habár alaki tekintetben nem is felel meg a hazai törvénynek, habár egyáltalában nem is polgári kötésen, hanem egyházi áldáson alapul, mert hisz a házasságkötés helyén és idejében fennálló törvény szerint volt megkötve. A mi istenfélő mágnásainknak nem kell tehát egyebet cselekedniük, mint márkáikkal oly országba rándulni házasságkötésre, hol kötelező polgári házasság nincsen s ott kieszközölni a házasságkötést s akkor itthon is érvényes, legfeljebb, a 113. §. 2. bekezdése értelmében itthon is meg kell hirdetni a külföldön kötendő házasságot és arra is ügyelni, hogy a magyar törvénybe ütköző tiltó akadály ne forogjon fenn, azonban alaki kellékek tekintetében a külföldi törvény szerint ítélendő meg az érvényessége. És e későbbi 113. szakasz, bizonyos ellentétben áll a 109. előbbeni szakaszszal, mely arról szól, ha magyar állampolgár férfi külföldi nőt vesz el, akkor a házasság érvényessége a mi törvényünk szerint ítélendő meg. Hát ha midkét fél magyar és külföldön köt házasságot ? Pedig a házasság nem csupán tiltó vagy bontó akadályok fenforgása miatt lehetetlen, érvényes vagy érvénytelen, hanem a törvényben előírt, a megkötésnél követendő alaki kellékek miatt is az lehet, mert a törvény 30. §-ának 2. bekezdése tisztán azt rendeli, hogy „oly kötés, mely nem polgári tisztviselő előtt történt, a törvény erejénél fogva semmi vonatkozásban nem tekintetik házasságnak,“ tehát maga a kötés érvénytelen, az abból származó gyermekek pedig nem törvényesek. Szóval, a törvény teljességgel nem világos. Ahol két oly kitűnő szakférfiú, dr. Edvi Illés Károly és dr. Markus Dezső egészen ellentétes fölfogást vall, ott képzelhető, mily zűrzavar és eltérés lesz az ily esetek bíróság előtti megbírálásánál, ahol nem érnek reá alaposan tanulmányozni a kérdés theóriását. Jó lesz tehát mindenesetre a feleknek, ha követik Erdélyi igazságügyminiszter úr bölcs tanácsát és itthon megújíthatják a külföldön koholt házasságot, nehogy a tág terű „bírói felfogási" áldozataivá váljanak.