Ügyvédek lapja, 1896 (13. évfolyam, 1-54. szám)

1896-01-04 / 1. szám

ÜGYVÉDEK LAPJA. módon kifejlődött peres eljárást, minden bosszantásával együtt. Miután pedig ez állapot már azokban az évezredekben is megvan, a­mikor Róma létezését még hiába keresnénk, ebből tisztán kivi­láglik, hogy a babyloniai jog képezte azt az ősforrást, melyből később a rómaiak, némi kerülővel, saját jogukat merítették. Lássuk most azonban magukat a percsomókat és hallgassuk meg, hogy mit árulnak el. Valami kis örökösödési per és ebből eredő családi viszály­kodás nyitja meg a sorozatot. Kr. sz. e. 513-ban meghal Babylo­­niában a vagyonos Achea, Nubia nevű özvegyet és Nergalachiddin nevű, már felnőtt fiút hagyva hátra. Eleinte minden szép rendben és egyetértésben marad, mígnem Nubia asszony, ki még erőteljes, javakorbeli özvegy lehetett, valami Karea nevű úriembernek lesz a feleségévé, alighanem fiának tudta, illetve az ő megkérdeztetése nélkül. Most pedig első házassága hozományának, kivételkép pe­dig Kusba nevű rabnőjének kiadatását követeli, a rabnőt gyerme­keivel és Nabusursu rabszolgával együtt. Nergalachiddin azonban megbotránkozik ez eljáráson és vonakodik anyja kívánságát telje­síteni. Mialatt a peres felek még viszálykodnak, a férfi rabszolga egy napon Nergalachiddin házában meghal, mire Nubia és Korea nyomban beadják a keresetet. A jó fiút kétségkívül az ügy­védje világosítja fel arról, hogy a bírák az ilyen esetekben gya­nakvók és hogy a kártérítésen kívül némi kis bírságban is elma­rasztalják a pervesztest. A tárgyalási határnapon a felperes házas­pár ki is jelenti, hogy Nergalachiddin időközben kiadta nekik Kusba rabnőt a gyermekekkel együtt, az elhalt Nabsursu-ért pe­dig készpénzben négy minát (a rendes rabszolgaárak kétszeresét) fizette, az általa megkeresett összegen felül. „Kijelentették tehát egymás előtt: „A­mit egymás ellen elpa­naszoltunk, az most már nem létezik.“ .... S u­­­a, Egibi fia, megint másforma, de épp oly kitanult atyafi, kipróbált üzletember, kit azonban a viszonyok arra kény­szerítenek, hogy ebbeli tulajdonságát mint „pumpoló“ lángész bi­zonyítsa be. Jobb napjaiban, egy bizonyos Sapiksirtől egy házat vett át zálogba és be is költözött oda, mert a kamatok és a ház­bérösszeg fedezték egymást. („Házbér nincs és pénz után járó ka­mat sincs,­ mondja az okirat). Ezen felül Sapiksirnek még két egyetemleges kezest is kellett állítania. Nemsokára Sulának m­a­­gának volt pénzre szüksége. Nyomban tovább zálogosította el a nála is zálogkép hagyott házat Nergaluballitnál két mina és 14 sekelért (összesen 134 sekel(409 korona). Igen természetes, hogy most ezt illeti a haszonbérlet joga is. Lula azonban tovább is ott akar lakni és a házat az alzálogostól visszabérli évi 27 Bé­késért, a­mely összeg az akkori kamatoknak megfelelően 20 szá­zalékkal ért fel. Úgy látszik, hogy Nergaluballit is kezeseket kívánt, Sula azonban ilyeneket aligha tudott találni. Erre Sula biztosí­­tékkép elzálogosítja rabszolgáit és minden vagyonát, sőt végül Sapiksir eredeti adóslevelét is. „Más hitelező ne rendelkezhessék felette, a­míg Nargulaballit a pénzét meg nem kapta." A derék Lula pedig lefekszik és meghal. Hogy Nabuac­iddin nevű fia és örököse az ebből szárma­zott bonyodalmakat három év alatt mi módon oldotta meg és mint elégítette ki az összes érdekelteket, már csak azért is érde­kes, mert általa pontos betekintést nyerünk a babyloniaiak jogászi korrektségébe. A részletek kissé fárasztó­ olvasmányt képeznének, azért hát egyszerűen azt állapítjuk meg, hogy a derék Nabuah­id­din végül még vagyonhoz is juttatta a családját. A sok okmány közt van egy olyan is, a­mely az ő gyakorlati értékét fényes vilá­gításban mutatja be. Lukai, bérlőinek egyike, hátralékban van és kilakoztatására kerülne a sor. Halasztást kér. (A­mig jó idő lesz). Nabuac­iddin most adóslevelet adat magának általa a hátralékos pénzösszegről, a bért a Kr. sz. e. 549-ik év Siván havának 1. nap- A községi illetőség nyilvántartása. Irta: dr. Dolenecz József. Az állami anyakönyvvezetés immár három hónap óta működik. Eltekintve a kezdettel járó nehézségektől, bátran el lehet mondani, hogy ez az új intézmény életbe lépett a­nél­kül, hogy némely oldalról kilátásba helyezett és legyőzhetlen­­nek jelzett akadályok útját állották volna. Az életbeléptetés tehát nagyjában és egészében sikerült, de azért mi sem tart­hatjuk még ezt a magyar állami anyakönyvvezetést tökéletes alkotásnak. Eltekintve azoktól a kisebb-nagyobb szervezeti hibáktól, a­melyek naponként mutatkoznak és a kormány iparkodik is azokon lehetőleg sürgősen segíteni; van ennek az intézménynek egy nagyobb hibája is. Épen a gerincze van kihagyva, elhanyagolva a személyi nyilvántartásnak: a köz­ségi illetőség anyakönyvezése. Míg ez irányban meg nem ja­vítjuk az állami anyakönyvvezetés szervezetét, addig az egész intézmény gyönge alapon fog nyugodni és azok a nehézségek mindig fen fognak maradni, a­melyekkel lépten-nyomon ta­lálkozunk, valahányszor az állami anyakönyvi bejegyzéseknél a törvény és rendeletek értelmében a személyazonosság iga­zolása szükséges. Később ez a hiány még inkább ki fog tűnni, midőn majd ezen állami anyakönyvi bejegyzések adatai alap­ján működik az egész közigazgatás. Ezen alapon állítják össze a sorozandók lajstromát, a katona­ kötelesek névjegyzékét stb. ! Csak erre az egy példára utalva, beláthatjuk ennek a szerve­­­­zeti hibának súlyos következményeit, midőn az illető anya­­i könyvvezető kimutatja ugyan az egyes korosztályokat, de már az anyakönyvvezetői kerületbe tartozó községek hatóságai nem fogják tudni, hogy ebből a névjegyzékből kik tartoznak a sa­ját illetőségük körébe, mert ennek az anyakönyvben sehol nyoma sem lesz. A sorozás pedig községenként történik és annak eredménye községenként van nyilvántartva. A hely­ben állandóan lakó katonaköteleseket valahogy csak ki lehet nyomozni, de már azokat, kik az 1894. évi XXXIII. t.-czikk 17. §-ának második bekezdése alapján lettek anyakönyvezve, bajosan fogja feltalálni a községi hatóság. Itt van az anyakönyvi törvénynek egyik nagy hibája 3 ges eltérését tekintetbe sem véve — 1895. október elseje óta csak oly házasságot ismer el törvényesnek, melyet a felek az illetékes anyakönyvvezető előtt kötöttek, tehát mely a köte­lező polgári házasság szerint jött létre, hogy ily Bécsben bé­csi nővel kötött „Nothem­­lede“ a magyar honpolgárra nem lesz érvényes. Ez tiszta sor. Azonban annál homályosabb a többi. Mert mit jelent például az, hogy a kor és cselekvő­ké­pesség és a 109. §. kivételével, a külföldön kötött házasságok érvényességét mindkét fél hazájának törvényei szerint kell megítélni ? Ezt azt jelenti, hogy az egyik házasuló félre nézve ugyanaz a házasság érvényes lehet, a másikra azonban nem ! És mit jelent az, hogy a házasságkötés alaki kellékei tekintetében, a házasságkötés idejében és helyén fennálló tör­vények szerint ítélendők meg ? Ez azt jelenti, ha magyar honosok például Oroszország­ban Pétervárott kötnek egymással házasságot, a­hol a pol­gári házasságnak semmiféle árnyalatát nem ismerik és aztán hazatérnek, ez a házasság az ottani törvények szerint lévén megítélendő, érvényes reend, habár alaki tekintetben nem is fe­lel meg a hazai törvénynek, habár egyáltalában nem is pol­gári kötésen, hanem egyházi áldáson alapul, mert hisz a há­zasságkötés helyén és idejében fennálló törvény szerint volt megkötve. A mi istenfélő mágnásainknak nem kell tehát egyebet cselekedniük, mint márkáikkal oly országba rándulni házasság­­kötésre, hol kötelező polgári házasság nincsen s ott ki­eszközölni a házasságkötést s akkor itthon is érvényes, leg­feljebb, a 113. §. 2. bekezdése értelmében itthon is meg kell hirdetni a külföldön kötendő házasságot és arra is ügyelni, hogy a magyar törvénybe ütköző tiltó akadály ne forogjon fenn, azonban alaki kellékek tekintetében a külföldi törvény szerint ítélendő meg az érvényessége. És e későbbi 113. szakasz, bizonyos ellentétben áll a 109. előbbeni szakaszszal, mely arról szól, ha magyar állam­polgár férfi külföldi nőt vesz el, akkor a házasság érvényes­sége a mi törvényünk szerint ítélendő meg. Hát ha midkét fél magyar és külföldön köt házasságot ? Pedig a házasság nem csupán tiltó vagy bontó akadályok fenforgása miatt lehetetlen, érvényes vagy érvénytelen, hanem a törvényben előírt, a megkötésnél követendő alaki kellékek miatt is az lehet, mert a törvény 30. §-ának 2. bekezdése tisztán azt rendeli, hogy „oly kötés, mely nem polgári tiszt­viselő előtt történt, a törvény erejénél fogva semmi vonatkoz­ásban nem t­e­k­in­t­e­t­i­k h­á­z­a­s­s­ág­n­a­k,“ te­hát maga a kötés érvénytelen, az abból származó gyermekek pedig nem törvényesek. Szóval, a törvény teljességgel nem világos. A­hol két oly kitűnő szakférfiú, dr. Edvi Illés Károly és dr. Mar­­k­u­s Dezső egészen ellentétes fölfogást vall, ott képzelhető, mily zűrzavar és eltérés lesz az ily esetek bíróság előtti meg­­bírálásánál, a­hol nem érnek reá alaposan tanulmányozni a kérdés theóriását. Jó lesz tehát mindenesetre a feleknek, ha követik Er­délyi igazságügyminiszter úr bölcs tanácsát és itthon meg­újíthatják a külföldön koholt házasságot, ne­hogy a tág terű „bírói felfogási" áldozataivá váljanak.

Next