Ügyvédek lapja, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-04 / 1. szám

4 ÜGYVÉDEK LAPJA semmiségi okot nem képez. Mégis a törvény rendelkezése arra való tekintet nélkül respektálandó, hogy a törvénysértés meg­semmisítést von-e maga után vagy sem. Azért, ha a főtárgyalási elnök a B. T. 319. §-ában fel nem említett valami­ely okból kíván a perbeszédekre észrevételt tenni, úgy azt vagy a per­beszéd befejezése után köteles megtenni, vagy az elnöki fejte­getés során. Hogy ez az észrevétel közvetlenül a perbeszéd után tétetik- e meg, avagy az elnöki fejtegetés során, annak a jogorvoslattal való megtámadhatóság szempontjából van mélyreható jelentő­sége. Utóbbi esetben ugyanis az elnöknek minden nyilatkozata és megjegyzése revízió tárgyává tehető (B. T. 427 §. 5.). Míg ellenben az, hogy a fejtegetésen kívül tett elnöki intézkedések és nyilatkozatok mennyiben támadhatók meg jogorvoslattal, legalább is kétséges és vitás. A törvény nem tartalmaz rendelkezést az iránt, hogy a fejtegetésen kívül más elnöki nyilatkozatok és intézkedések is jogorvoslattal megtámadhatók volnának. A Curia pedig hosszú időn át egyenesen elzárkózott ez elől, hogy a főtárgyalási elnö­kök egyéb intézkedéseit is revízió tárgyává tegye. Több ízben kimondotta a Curia, hogy az elnöki intézkedés nem bírói hatá­rozat, mely ellen semmiségi panasz használható volna. (B. J. T. LIX. 207. §. LXI. 4. LXIII. 206. 208. lap). Kimondotta továbbá, hogy a főtárgyalási elnöknek a pervezetés jogkörében tett kijelentései miatt, a B. P. 427. §. 5. pontjában megjelölt eset kivételével, perorvoslat nem használható, s így a főtárgya­lás során egyébként tett, az elnöki jogkör és eljárással bár össze nem egyeztethető kijelentések jogorvoslattal meg nem támadhatók (B. J. T. LXII.­ 159). A Curia régebbi gyakorlatából csak egy esetet tudok, a­mikor az az álláspont jutott érvényre, hogy bár az elnöknek a főtárgyalás során hozott határozata ellen külön perorvoslatnak helye nincsen, mégis az elnök határozata és intézkedése foly­tán keletkezett jogsérelem az ítélet ellen semmiségi panasz útján orvosolható (B. J. T. LIX. 199). A jogi irodalom a fenti gyakorlattal szemben, az utóbbi hivatkozott határozatban megnyilatkozott jogi felfogás mellett szállott síkra. Ebben az értelemben szólalt fel Vargha Ferenc (B. J. T. LXI. 1.), aki meggyőzően kimutatja, hogy az elnök határozata ellen épen úgy van helye jogorvoslatnak, mintha a határozatot a bírói tanács hozta volna. Majd Kovács Lajos (B. J. T. LXII. 159. 1.) tette szóvá és bírálta a gyakorlatot, mely szerint a főtárgyalás elnökének ténykedése ellen, ha mind­járt az a törvény rendelkezésével legélesebb ellentétben áll is, jogorvoslatnak helye nincsen. És a Curia gyakorlata legújabban tényleg irányt változ­tatott (B. J. T. LXIV. 13.), sőt egy határozatában (B. J. T. LXIV. 15.) elvi éllel indokolja a Curia, hogy az elnök határo­zatai ellen van helye semmiségi panasznak. E liberális irány fejlődése előreláthatólag oda fog vezetni, hogy a B. T. 427. §. 5. pontjában körülírt semmiségi panasz ne csak a fejtegetés, de a főtárgyalás egyéb szakában tett elnöki nyilatkozatokkal szemben is álljon rendelkezésre. Mert tényleg nem az a lényeg, hogy a tárgyalás mely szakában hangzik el valamely nyilatkozat, hanem az, hogy maga a nyilatkozat sérelmes-e felek valamelyikének a szempontjából. Az elnöki nyilatkozat, mely semmiséget állapít meg a fejtegetés során, meg kell hogy állapítsa ugyanazt a semmiséget akkor is, ha a főtárgyalás másik szakában hangzik el. Alig egyeztethető össze az eljárás céljának komolyságával, hogy az elnök a per­beszédek elhangzása után, talán közvetlenül a kérdések utolsó felolvasása (B. T. 363. Ij. 1. bek.) előtt, semmiség nélkül tehet oly nyilatkozatokat (például nyilatkozhat a bizonyítékok mérle­gelése és bizonyítás eredménye felől), amelyek ha néhány perccel később, az elnöki fejtegetés során hangzanának mélhatlanul semmiséget vonnának maguk után. Figyelemmel kísérve a" Curia gyakorlatának fejlődését, alig lehet kétséges, miszerint a joggyakorlat a B. T. 427. §. 5. pont­jában körülírt semmiségi okot előbb-utóbb a fejtegetésen kívül tett elnöki nyilatkozatokra is ki fogja terjeszteni. Hisz a közel­múltban a Curiának egy illusztris tagja adott kifejezést ama nézetének, hogy a főtárgyalás bármelyik szakában hangzik el a­ rossz fejtegetés, az „mindég csak nagy sérelmet okozhat s mindig eredménynyel megtámadható”1 (Valkó Pál: Jogtudományi Közlöny 1912. év, 364. lap). Mindazonáltal a joggyakorlat ebben az irányban ez ideig ki nem fejlődött s így legalább is kétséges, hogy a fejtegetésen kívül tett elnöki nyilatkozatokat lehet-e jogorvoslattal meg­támadni. A lelkiismeretes főtárgyalási elnök pedig nem igyekszik nyilatkozatait a revízió alól elvonni. Ellenkezőleg, csak meg­nyugtatására szolgálhat, ha feleknek módjában áll netaláni tévedéseivel szemben orvoslást keresni. Éppen azért, ha a perbeszédekre (a B. T. 319. íj­ának esetén kívül) észrevételt kíván tenni, leghelyesebben teszi, ha ezt az észrevételt nem a perbeszéd félbeszakításával, sem közvetlenül ennek elhangzása után teszi meg, hanem a fejte­getés során. Felmerül már most az érdemi kérdés: mennyiben állapítja meg a B. T. 427. I1. 5. pontjában körülírt semmiségi okot az, ha az elnök a perbeszédek során a tanúvallomásokra vonatko­zólag tett nyilatkozatokat kiigazítva, constatálja, hogy a főtár­gyaláson kihallgatott tanú mily vallomást tett. Ahol a resumé meg van engedve (mint azelőtt a francia jogban, a régi német perrendekben, jelenleg pedig Ausztriában, Olaszországban, Norvégiában), ott az elnök jogosítva, sőt köte­lezve is van, a kitanítás során a bizonyítékokat is röviden összegezni. Ámde a legtöbb continentális perrend éppen azért mellőzi a resumét, mert a pártatlan összegezés lehetetlennek bizonyult. A jogtörténeti fejlődés is nyilvánvalóvá teszi tehát, hogy ahol nincs resumé, ott a bizonyítékok összegezése meg­engedve nincsen. Akkor pedig nem lehet megengedve az sem, hogy az esküdtek figyelme az elnök részéről a bizonyítékok egyikére vagy másikára felhívassék. A nyilatkozat, hogy egyik vagy másik tanú milyen vallo­mást tett, e bizonyítás eredménye tekintetében való vélemény nyilvánítás keretébe tartozik. Ily nyilatkozattal ugyanis elnök véleményt nyilvánít a tanú vallomásának lényege és értelme, felől. Ettől pedig a B. T. 363. §-a értelmében el van tiltva Nemcsak a bizonyítékok mérlegelése tekintetében nem szabad véleményt nyilvánítania, de a bizonyítás eredménye tekintetében sem. Már­pedig az, hogy a tanúk milyen vallomást tettek, ide tartozik. Az erre való utalás tehát megállapítja a B. T. 427. Ij. 5. pontja szerinti semmiségi okot. Hogy a tanú vallomására való utalás a jegyző feljegyzé­seire alapított konstatálás formájában történik-e, az teljesen közömbös. A főtárgyaláson megjelenő tanú az esküdt jelenlé­tében hallgattatik ki. Az esküdt az élőszóval tett vallomásra köteles döntését alapítani. Az tehát, hogy a tanú vallomása miképen van feljegyezve, az esküdt szempontjából teljesen közömbös. Decker egy művében (Das Verfahren vor den Schwar­­und den Schöffengerichten 597. 598. 1.) foglalkozik e kérdéssel, mily eljárást tanúsítson az esküdtbírósági elnök a perbeszédek ténybeli tévedéseivel szemben. Szerinte a tényállításokat kiigazítani jogosítva nincsen. Nincsen jogosítva kimutatni, hogy a fél előadása téves, s a tár­gyalás adatainak meg nem felel. Ajánlja ellenben a nagynevű szerző, miszerint az esküdtek ilyen esetben figyelmeztetve legye­nek, hogy a döntésnél magukat a bizonyítékokat és csakis a bizonyítékokat vegyék alapul. Ez az eljárás mutatkozik tényleg a legkorrektebbnek. Részvény­veszély. írta : dr. Várady Zsigmond budapesti ügyvéd, országgyűlési képviselő. Részvényjogunk általában véve sürgős reformra szorul. A magyar nemz­etvagyon­nak immár jelentékeny része fekszik részvényekben. Több ok működött közre, hogy ez ered­­­mény oly rövid idő alatt előállott. Egyik az uzsoratörvény, mely gátolja a tőkének egyéni kihasználását, de kapcsolatban egy felette laza és a részvénytársaságnak minden uzsorát megbocsátó bírói gyakorlattal, a pénzintézetek mesés elszaporodására vezettek. A sok ügyvéd és más kötött állású ember, kik saját nevükben sem pénz- sem iparüzletet nem vihetnek, de részvényesek lehetnek tetszésük szerint, szintén hozzájárult e fejlődéshez. Az új adótörvény, mely a társaságoknak nem jelentéktelen adó­­kedvezményt ad a magáncégek felett, már­is több egyéni és társas céget bírt reá a részvénytársasági forma megszerzésére. E tényezők további működése tehát a részvénytársaságok számára és tőkevagyonára ezután is emelőleg fognak hatni. Párhuzamosan a részvénytársaságok ily szaporodásával és erősödésével, kifejlődött a társadalom hanyatló erkölcsei és gyenge ellenálló képessége folytán egy, nyugati Európában ily mértékben ismeretlen bűn, melyet legjobban szeretnék részvény­­társasági erkölcstelenségnek nevezni-A vezérigazgató megszerzi egy általa készített sok mérleg után a részvények felét. Elsikkasztja a vagyont. A csőd kike­rülése végett a többi részvényes kénytelen őt nemcsak futni engedni, de részvényeit nagy árban megszerezni is. E jeles transactio keresztülvivői lesznek az új igazgatók, akik szenvedett

Next