Ügyvédek lapja, 1914 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1914-01-03 / 1. szám

ÜGYVÉDEK LAPJA tartandó összejövetelek céljának és tárgyának helyes szabályo­zására mint a rendeletek értékesebb részeire utalunk. Az össze­jövetelek ügyében csak annyit jegyzünk meg, hogy azok szer­vezése a vidéken könnyebben fog menni, mint a fővárosban, de a fővárosban ezekre nem is lesz annyira szükség, mert azoknak, akik tanulni és tudni akarnak, a főváros tudományos jogászi egyesületei elégséges alkalmat nyitjanak a tanulási vágy kielégítésére. A kényszer alkalmazása pedig alig fogja a kívánt gyümölcsöket megteremteni. Az elővásárlási jog szabályozásának kérdéséhez. (A magy. ptkv. javasl. 1184—1198. §§.) Irta : dr. Schuster Rudolf, curiai bíró. Elővásárlási jog (jus protimiseos) alatt azt a jogot szokták érteni, melynél fogva a jogosult fél követelheti, hogy a tulaj­donos (a kötelezett fél) az illető dolgot neki átengedni tartozik, ha azt egyáltalában eladóvá teszi. Kétféle elővásárlási jogot szokás megkülönböztetni, t. i. törvényest és jogügyleten alapulót. A javaslat is ismeri mindkettőt. A törvényen alapuló elővásárlási jog már inkább a jog-­­ történet tárgya. Mert ma már, pl. a praemonitio, mely szerint a jószágát eladó fél köteles volt az osztályos atyafiakat vele megkínálni és az admonitio, mely szerint a nem osztályos atyafiak, szomszédok stb. jogosítva voltak az eladni szándékozó félnek vételi ajánlatot tenni, ma már szerepet nem játszanak többé és a többi törvényes elővásárlási jogok is megszűntek. A javaslat egyetlen egy esetét tartotta fenn a törvényes elővásárlási­­ jognak. A javaslat ugyanis — eltérve a T. első szövegétől — az örökösödési jogban, az 1932. §-ban úgy rendelkezik: „ha az egyik örököstárs örökségét vagy hagyatéki tárgyból való illetményét harmadiknak eladja, a többi örököstársakat elő­vásárlási jog illeti, melyre az 1184—1198. §§. szabályait kell megfelelően alkalmazni. “ Ez, a különben helyes rendelkezés, tudtunk szerint az egyetlen eset, melyben a javaslat a törvényes elővásárlási jogot fenntartotta. Az elővásárlási jogot kü­lönben más szempontból is szokás megkülömböztetni, megkülömböztetnek ugyanis dologi és kö­telmi elővásárlási jogot. A javaslatunk — nagyon helyesen — csak a kötelmit szabályozza, mert a dologira tényleg nincs semmi szükségünk. Ez alatt ugyanis mintegy új telki terhet (Reallast) érte­nek, mely a telek elidegenítése esetén a szerzőt is köti és úgy határozható meg, hogy az, kinek javára a megterhelés történt, a tulajdonossal szemben az elővásárlásra jogosítva van, de az elővásárlási jog egy más ingatlan mindenkori tulajdonosa javára is kiköthető (német ptk. 1094. §.). Gazdasági jelentő­ségét a dologi elővásárlási jognak abban látjuk, hogy ez az intézmény hivatva lenne bizonyos más, már megszűnt jog­­intézményt (örökbért, emphyteusist) pótolni, de szolgálhatja különösen azt a célt is, hogy pl. egy birtok valamely család részére fenntartassék stb. A javaslat azonban nem követte a német ptkvet, az elő­vásárlási jogot nem osztotta két részre és nem kodifikálta külön a dologi elővásárlási jogot, hanem azt egészen mellőzve, csak a kötelmi elővásárlási jogot szabályozza, amely eljárásra vonatkozó indokolás teljesen meggyőző (1. T. első szövegéhez tartozó Indok. II. köt. 15. lapok.). Ha az elővásárlási jognak bejegyzését megengedjük — amint azt a javaslat is meg-­­­engedi — a szabályozásnak ez a módja teljesen kielégítő és kár lett volna a kodifikálandó jogunkba egy új, homályos fogalmat behozni. A javaslatnak az elővásárlási jog szabályozását képező rendelkezéseire ez alkalommal a következőket jegyezzük meg: A javaslat az elővásárlási jogot a kötelmi jog hatodik számának harmadik fejezetében tárgyalja, még­pedig „a vétel a különös nemei “ elnevezés alatt, ahol ugyanis 1) a próbára való és a mustra szerinti vételt, 2) a visszavásárlási jogot, 3) az elővásárlási jogot tárgyalja. Ez az elhelyezés arra a téves felfogásra vezethetne, mintha az elővásárlási jog is (úgy mint pl. a visszavásárlási jog) csak adás-vevési szerződésnél fordulhatna elő, mely téves felfogás nagy tápot nyer azáltal, hogy hazánknak egy részé­ben még ma is hatályban levő o. ptk. 1072. §. az elővásárlási jogot egyenesen úgy határozza meg, hogy az az eladó javára fenntartott jog. • Már­pedig nyilvánvaló, hogy ez a felfogás téves és az o. ptk.nek fenti meghatározása nem helyes. Az elővásárlási jog előfordulhat más élők közti jogügyleteknél és halálesetre szóló intézkedéseknél is. Ezt még az o. ptk. kommentátorai is (pl. Stubenrauch II. 1072. §-nál; Pfaff-Krainz System II. 365. §( 11. jegyz.) kifejezetten kimondják és az oszt. judikatura is ily értelemben fogja fel ezt a jogot. (Glaser-Ungar 1344. sz.) Nálunk is különben általánosan elfogadottnak mondható az a nézet, hogy az elővásárlási jog nemcsak vételi ügyletnél, hanem más élők közti ügyletnél és halálesetre tett intézkedé­seknél is kiköthető (1. Fodor-féle magy. magánjog III. 459. 1.). Végül a német jogászoknál sem vitás, hogy a jog kiköt­­hetése nincs korlátolva a vételi ügyletekre (Staudinger, Kommentár II. 250. lap, Planck, Bü­rgerl, Gesetzbuch II. 275. lap.). Ha már most ez a felfogás ezek szerint mindenütt, tehá nálunk is, általánosan elfogadottnak mondható, helyes és cél­szerű lenne, ha a javaslatunk az elővásárlási jogot vagy ne tár­gyalná a vétel különös nemei között — (e jog nagy fontosságáná fogva külön fejezetben volna tárgyalható) vagy pedig mondja ki külön a javaslat expressis verbis azt, hogy az elővásárlási jog kiköthetése nincs korlátozva a vételi ügyletre, hanem az helyt foghat más élők közti jogügyleteknél és a halálesetre szóló intézkedéseknél is. Ez­által a javaslat sok téves nézetnek és felesleges vitának elejét venné és a judikatúránk egységességét biztosítaná. Egyik további fontos kérdés az, vajon az elővásárlási jog csakis valamelyik szerződő fél javára, vagy pedig az ügyletben részt nem vett harmadik személy javára is kiköthető ? Meghatá­rozottnak kell-e lennie a harmadik személynek vagy elegendő annak általános megjelölése? A javaslat maga erre direkt feleletet nem ad, sőt az 1184. §-ból az olvasható ki, hogy az elővásárlási jog harmadik személy javára nem köthető ki, mert a §. így szól: „Aki valamely tárgyra nézve az elővásárlási jogát köti ki magának“ stb. Ez a §. tehát csak azt a magyarázatot látszik tűrni, hogy az elővásárlásra jogosított csak egyik jogügyleti fél lehet. Ez pedig téves felfogás és ha e §. ezzel ki akarta zárni, hogy e jog harmadik javára is kiköthető legyen, akkor ez nem helyes intézkedés. Mert nincs semmi elfogadható indok arra, hogy e jog harmadik fél javára ne legyen kiköthető. Még az osztrák jog­­ízók is, dacára a fent említett szűk fogalom meghatározásnak, abban a nézetben vannak, (pl. Stubenrauch id. h.) hogy nincs törvényes akadálya annak, hogy az elővásárlási jogot a szer­ződő felek egy harmadik személy javára megállapítsák. Ugyanez a felfogás jut kifejezésre az osztrák judikatúrában (Glaser- Ungar 9759.); egy konkrét esetben az osztrák legfelsőbb bíró­ság kimondta, hogy vevőtársak egy­más javára kiköthetik e jogot, mert az elővásárlási jog nemcsak az eladó javára, hanem más személyek javára is („zu Gunsten anderer Personen“) kiköt­hető. (Allgemeine öster. Gerichtszeitung 134. sz.) Windscheid (Pandekten II. 388. §. 12. jegyzet) azt mondja, hogy jogügy­letben az is kiköthető, hogy a tulajdonos az illető tárgyat csakis bizonyos személynek adhassa el, mit a gyakorlat oda fejlesztett, hogy ez áll akkor is, ha az a bizonyos személy nem is névjeg, hanem csak általánosan van megjelölve. Ide tartozik annak a nagy vitának felemlítése Poroszországban, ahol a poroszok és lengyelek közt folyó elkeseredett harcnál nagy állami érdek is beleszól ebbe az elővásárlási jogba. A poroszok ugyanis — az ország keleti részeiben — birtokok eladásánál ki szokták kötni, hogy a vevő a birtokot csak porosz­nak adhassa el, még pedig kötbér terhe alatt. E kötbér kér­dése bíróság elé kerülvén, a Reichsgericht a kikötést joghatá­lyosnak mondta ki és a kötbért megítélte, mivel a vevő a bir­tokot lengyelnek adta el a szerződés ellenére. Rövid idővel azután előfordult az illető esetnek megfordíto­ttja, hol ugyanis az eladó lengyel kikötötte, kötbér megfizetése terhe alatt, csakis lengyelnek adhassa el, de németnek adta el; ebben az esetben is a Reichsgericht természetesen megítélte a kötbért. E dön­tések indokolása e kérdésre vonatkozó monografikus remekműve a jogászi indokolásnak. Minthogy a harmadik személy javára kötött ügyleteket nálunk is elismerik és nincs semmi akadálya, hogy az a har­madik személy javára kikötött előny elővásárlási jog legyen, azt véljük, hogy vagy az 1184. §. máskép szerkesztendő, vagy pedig egyébként kifejezésre hozandó az, hogy az elővásárlási jog harmadik személy javára is kiköthető. Nem célszerű ily kérdé­seket függőben hagyni vagy túl sokat „magától értetőnek“ mondani. Van végül a javaslatnak egy rendelkezése azonban, mely nézetünk szerint egyenesen téves. Az 1190. §. szerint ugyanis, ha a jogosult a kötelezettől nyert közlés alapján gyakorolja elővásárlási jogát, a kötelezett

Next