Ügyvédek lapja, 1919 (36. évfolyam, 1-17. szám)
1919-01-04 / 1. szám
ÜGYVÉDEK LAPJA 3 rendszert kell megalapoznunk, amely prolegomenája lesz minden jövő jogtudománynak. Minden jövő jogtudománynak közös alapja ez a prolegomena. Ez és semmi több. Közös benne a jogászi forma, tartalmát a mindenkori állampolitika szabja meg. E közös formában helyet talált a legszélsőbb abszolutisztikus rendszer, az individualizmus korszaka és meglel olt helyei a legtúlzóbb kommunizmus és mindezeknek bármely változata. Ebbe a keretbe belehelyezhető tehát a közjogi, a szocialisztikus, valamint a magánjogi, az individualisztikus alapokon, nyugvó államrendszer, mint végeredményben jogtartalmi, jogpolitikai rendszer. Sőt azt, amit eddig a közjogi és magánjogi rendszerről, mint általában elfogadottat tudtunk, a jövő idők jogpolitikai rendszerében is megtarthatjuk elvi alapként,habár e kérdés nem tartozik a jogtudomány prolegomenája körébe), és csak az lesz a kérdés, hogy a közjogi rendszer a magánjog birodalmából mennyit fog kisajátítani, megszüntetvén az egyéni érdekeknek kizárólagos érvényesülését még oly tereken is, amelyeket az évezredes hagyományok az individualisztikus magánjog területeinek ismertek. E területek új uralkodója többékevésbé kizárólagos hatalommal a közérdek, a közjogi rendszer lesz. Úgy látszik, az idők forgataga itt visszavisz a XVIII. század nagy politikai eszméihez: a közérdekben benn foglaltatik az egyének egyenlő, csorbítatlan érdeke. Il a tudományos tekintetekből mint jogkeletkezési elmélet bírálat tárgyává vált lehető Rousseau tanítása, amely szerint az a feladat: trouver une forme d association, qui defend et prolége de toute la force commune la personne et les biens de chaque associé, et par laquelle chacun, sanissant á tous, lVobéisse pourtant qu‘a lui-même, et reste aussi libre qu'auparavant (Contrat Séciat livre I, chap.VI.), az ebből levonható gyakorlati következés ma megvalósulás előtt áll. Az individualizmus, szocializmus, nem is oly merő ellentétek! De további megnyugtatásul a közjogi rendszer lérfoglalása a szorosan vett magánjogi területeken a legmerevebb individualisztikus jogrendszerek mellett sem volt ismeretlen. Még a római jogban is (!) az ordo judiciorum privatorum korában az un. praetoria cognitio esetében, midőn, i idei commissumok, gyermekek, rabszolgák jogviszonyairól, alimentációs kérdésekről volt szó, az állam kikérte a maga hozzászólási jogát minden egyes esetben, ami gyakorlatilag úgy valósult meg, hogy az állam praetor útján bírói eljárást provokálhatott ez ügyekben és a megindult perekben az államérdeket juttatta érvényre. A modern állam polgárainak státusügyeiben, de különösen a házassági kötelék kérdéseiben már eddig is fölbe helyezte az individualisztikus érdekeknek a szociális érdekeket. Most csak arról lehet szó, hogy ez a közérdek a dologi és kötelmi jog terén is érvényre jusson. Az ilyátalakulás bizonyos fokozatait volt alkalmunk a háborús magánjogi intézkedések kapcsán gyakorlati úton is tapasztalni, habár ezeket a háborús rendelkezéseket nem irányítható a tiszta közérdek. De még akár az egész magánjog általános szocializálásának biztosítása formai jogi szempontból is foganatosítható az eddig ismert minták alapján: elképzelhető, hogy épp úgy, mint a státuskérdésekben, ezentúl a magánjogi kérdésben általában vagy a magánjogok bizonyos területein a jogváltoztató, jogszüntető, sőt a jogot keletkeztető bizonyos tényeket jogérvényesnek az állam csak akkor ismer el, ha oly konstitutív bírói ítéletnek volt tárgya, amely ítéletet megelőző peres eljárásban az állam ügyészének aktív szerepe volt. Történhetik természetesen magánjogi kérdések rendezése közigazgatási úton is; a független bíróság közreműködésének nagyobb garanciáját még a kommunisztikus államban is elkerülhetetlen jogviták elintézésénél azonban el kell ismernie minden pártatlan szemlélőnek. De természetesen mindez egyelőre csak elmélet. Mi lesz már most az új jogrend kebelében a jogász feladata? A jogásznak működési köre kettős. A jogalkotás és a jogalkalmazás. Nagyon is különböző szerepkör, habár a kettő közötti határvonal szigorúan meg sem húzható. Maga a jogalkotás szorosan véve, bármily különösen hangzik, nem is jogászi munka. E téren, mint sok más helyütt, gondolkodásunkat elavult, téves ideológiáktól kell megtisztítanunk. Valljuk be őszintén, ha például a magyar kereskedelmitörvényt majdnem szó szerint nem fordítja le a magyar törvényhozó a német, az osztrák törvényből, tekintet nélkül arra, hogy minek a vonatkozó hazai gazdasági viszonyok, vagy ha bármely, most közelebbről teremre nem hívott törvényünket nem kompilálják össze a legkülönbözőbb európai kódexekből, várjon e törvényeket akkor is konstruálhatta volna mert hiszen csak konstruktőri munkát végzett a jogász , a csak jogász?! De vájjon népjóléti, közgazdasági, pénzügyi, közoktatásügyi, földmivelésügyi, birtokpolitikai törvényeket megalkothatja a jogtudomány mivelője? Talán egyedül a formai jellegű- az eljárási szabályokat tartalmazó törvények megalkotása kizárólagos jogászi munka; de még ez sem egészen, mert hisz a leginkább alaki természetű jogi diszciplínában, a perrendtartásban is politikai elvek jutnak kifejezésre, mint például a vádelv, az officialitás elve, a tárgyalási, a nyomozási elv, a szóbeliség, a nyilvánosság, az eljárás olcsóságának elve. A jogalkotás terén a jogászi munka ott kezdődik, amikor a politikai tekintetek által megállapított államcél szerint, az államférfiak részéről körülírt tartalmakat jogszabály, norma alakjába kell önteni. A politikai kodifikátor munkáját a jogász kodifikátor tetszi be. Ő hangszereli a politikai kodifikátor zenei gondolatát. , A jogeszme általános megnyilatkozása ad útmutatást a jogszabály megtestesítésére; ez a megnyilatkozás az uralkodó felfogás (Kelsen, Jellinek, Bierling, Somló) szerint a norma, a követelés logikai formája. A jogtartalom beleillesztése a norma logikai kategóriájába sajátos technikai eszközök igénybevételét követeli meg. E formai, koncipálási feladat mellett a jogásznak azt kell majd célul szem előtt tartania, hogy a jogszabály tartalma az alattvalók akaratára lelki determinánsként hasson, a szükséghez képest fizikailag kikényszeríthető legyen (habár ez sok esetben jogtartalmi, jogpolitikai kérdés), s emellett minden tekintetben a politikai kodifikátor valódi akaratát juttassa kifejezésre. A jogásznak itt körülírt törvényhozói ténykedése sem a legutolsó feladat. Gondoljuk meg, hogy a bonyolult szerződéseket jogi formába öltöztető jogtanácsos is a szerződés tartalmát a felektől kapja, s munkája azért nagyon is tiszteletreméltó és valóban nélkülözhetetlen. Last bat not fleast: a jogász a jogtudományon felül az életet is ismerheti, lehet kitűnő szociológus, nemzetgazda, szocialpedagógus és ügy tovább, s nyomban a legkitűnőbb törvényhozó. Mindevvel csak azt akartam kidomborítani, hogy azért, mert a törvényhozó jogszabályok formájában fejezi ki akaratát, a törvényhozási munka még nem csak a jogász munkája. Ennek elmondása pedig éppen ma nem felesleges. Törvényeinket eddig, kevés kivétellel, a csak jogászok alkották. Az a kevés meghallgatása az érdekelteknek csak a regiszer formai lelkiismeretének elszenderítése miatt történt. A cél mindenkoron egyes osztályok érdekének (tehát sohasem a közérdeknek) biztosítása volt. A legkitűnőbb eszköz pedig erre a jogászi törvényhozói instrumentumok régtől bevált fegyvertára: konstrukciók, nemzeti hagyományok, régóta „igazaknak” bizonyult tudományos tantételek és főleg külföldi példák. Ide valóban alig kellett más, mint a romáknak az embere, a csak jogász. Abban a megalkotott jogszabály az életben gyakorlati érvényesülés, felé törekszik, midőn az ellentétes érdekek közöttigazságot kell szolgáltatnia, akkor ez szabályként, a jogász kezén keresztül történik. Ez a jogalkalmazás. Nem foglalkozhatom most e súlyos kérdés pszichikai és logikai oldalaival, és csakarra kívánok rámutatni, hogy ez a jogászi munka leginkább a jogszabály értelmezéséből, analógiák alkalmazásából és konstruálásokból állott. Nem érintem most a tényállás jogászi megállapításának kérdését sem. Az, amit dogmatikai jogtudománynak ismerünk, túlnyomórészt azt tűzte feladatául, hogy a jogszabály hézagaiként szükségkép mutatkozó ürességekes, értelmezések, analógiák, konstrukciók szülte szabályokkal, amelyek egyébként mindig a lex sempta szellemébőlfolytak, valahogy kitömje. Ezen még a freirechtlehrek gyűlölt iskolája sem mert nagyon túlhaladni. Még Kantorowitz is kézzellábbal tiltakozik az ellen, hogy ő contra legem csinálna jogot; ide ha sine lege kell csinálni, akkor sem mehet Lili a bíró a törvényhozó által kitűzött célon; a bíró részéről alkotott jogszabály ez esetben úgymond csak eszköz e cél elérésére (Kantorowitz: Rechtwissenschaft und Soziologie*tel. és köv. o.). De ismerjük el, hogyy a szorosan vett jogtudomány (nem a jogpolitika!) ezen a mesgyén nem igen hághat át. Amíg lesz valaha államhatalom, enélkül pedig, aminthogy jogszabály nélküli emberi* élet fogalmilag lehetetlen, az állam törvényeinek érvényesítését mindenkor meg fogja követelni s a jogszabályok feltalálását nem fogjál a jogalkotói hatalommal fel nem ruházott bíróira bízni. Ha némelyik törvényhozás, mint pl. a svájci, úgy intézkedik, hogy külön feljogosítja bíráit jogszabályalkotásra, amennyiben magában a törvénykönyvben az elbírálás tárgyául szolgáló jogesetre szabályt nem találna, ez nem figyelemre méltó kivétel az említett tétel alól, mert az életviszonyok legszélesebb körét felölelő és emberi lehetőség szerint minden elképzelhető eshetőségre kiterjedő kódex uralma alatt ily bírói jogszabály alkotására csak kivételesen kerülhet sor, de ez a jogalkotás fogalmilag sem lehet contra legem és ezenfelül csak alkalmi jogszabályt állapít meg és a bírói ítélkezés még itt sem lesz jogforrásé. Meggyőződésem hogy a jogalkalmazás eddig ismert eszközei a jövőben sem lesznek mellőzhetők, hacsak talán annyiban nem következik be valami változás, hogy az eddigi instrumentumokat logikusabb következtetési módok fogják felváltani. A mindenre ki nem terjedő törvényt valamelyes operációval mégis csak hozzá kell idomítani az élethez. Az új várható jogrend alatt változás lesz, változásnak kell lennie azonban annyiban, hogy a törvény magyarázatánál, ha a bíró kutatni fogja a ratio juris-t és ratio legis-t, a valódi közérdekből indul majd ki és megszűnik majd híre is annak, ami eddig legmagasabb elvként az u. n. individuális igazságosság volt. Végül még csak egyet: a jogot alkalmazó bíró, ügyvéd, közhivatalnok, általában mindenki, aki gyakorlatilag a joggal