Ügyvédek lapja, 1919 (36. évfolyam, 1-17. szám)

1919-01-04 / 1. szám

ÜGYVÉDEK LAPJA 3 rendszert kell megalapoznunk, amely prolegomenája lesz min­den jövő jogtudománynak. Minden jövő jogtudománynak közös alapja ez a prole­­gomena. Ez és semmi több. Közös benne a jogászi forma, tar­talmát a mindenkori állampolitika szabja meg. E közös formá­ban helyet talált a legszélsőbb abszolutisztikus rendszer, az individualizmus korszaka és meglel­ olt helyei a legtúlzóbb kommunizmus és mindezeknek bármely változata. Ebbe a keretbe belehelyezhető tehát a közjogi, a szocia­­lisztikus, valamint a magánjogi, az individualisztikus alapokon, nyugvó államrendszer, mint végeredményben jogtartalmi, jog­­politikai rendszer. Sőt azt, amit eddig a közjogi és magánjogi rendszerről, mint általában elfogadottat tudtunk, a jövő idők jogpolitikai rendszerében is megtart­hatjuk elvi alapként,­­habár e kérdés nem tartozik a jogtudomány prolegomenája körébe), és csak az lesz a kérdés, hogy a közjogi rendszer a magánjog birodalmából mennyit fog kisajátítani, megszün­tetvén az egyéni érdekeknek kizárólagos érvényesülését még oly tereken is, amelyeket az évezredes hagyományok az individualisztikus ma­gánjog területeinek ismertek. E területek új­ uralkodója többé­­kevésbé kizárólagos hatalommal a közérdek, a közjogi rend­szer lesz. Úgy látszik, az idők forgataga itt visszavisz a XVIII. század nagy politikai eszméihez: a közérdekben benn foglal­tatik az egyének egyenlő, csorbítatlan érdeke. Il a tudományos tekintetekből mint jogkeletkezési elmélet bírálat tárgyává vált lehető Rousseau tanítása, amely szerint az a feladat: trouver une forme d association, qui defend et prolége de toute la force commune la personne et les biens de chaque associé, et par laquelle chacun, sanissant á tous, lVobéisse pourtan­t qu‘a lui-même, et reste aussi libre qu'auparavant (Contrat Sé­ciat livre I, chap.­­VI.), az ebből levonható gyakorlati követ­kezés ma megvalósulás előtt áll. Az individualizmus, szocia­lizmus, nem is oly merő ellentétek! De további megnyugtatásul a közjogi rendszer lérfoglalása a szorosan vett magánjogi területeken a legmerevebb indivi­­dualisztikus jogrendszerek mellett sem volt ismeretlen. Még a római jogban is (!) az ordo judiciorum privatorum korában az u­n. praetoria cognitio esetében, midőn, i idei commis­­sumok, gyermekek, rabszolgák jogviszonyairól, alimentációs kér­désekről volt­ szó, az állam kikérte a maga hozzászólási jogát minden egyes esetben, a­mi gyakorlatilag úgy valósult meg, hogy az állam­­ praetor útján bírói eljárást provokálhatott­ ez ügyekben és a megindult perekben az államérdeket jut­tatta érvényre. A modern állam polgárainak státus­ügyeiben, de különösen a házassági kötelék kérdéseiben már eddig is föl­be helyezte az individualisztikus érdekeknek a szociális ér­dekeket. Most csak arról lehet szó, hogy ez a közérdek a dologi és kötelmi jog terén is érvényre jusson. Az ily­­átalakulás bizonyos fokozatait volt alkalmunk a háborús magánjogi intéz­kedések kapcsán gyakorlati úton is tapasztalni, habár ezeket a háborús rendelkezéseket nem irányíthat­ó­­ a tiszta közérdek. De még akár az egész magánjog általános szocializálásának biztosítása formai jogi szempontból is foganatosítható az eddig ismert minták alapján: elképzelhető, hogy épp úgy, mint a státuskérdésekben, ezentúl a magánjogi kérdésben általá­ban vagy a magánjogok bizonyos területein a jogváltoztató, jogszüntető, sőt a jogot keletkeztető bizonyos tényeket jog­­érvényesnek az állam csak akkor ismer el, ha oly konstitutív bírói ítéletnek volt tárgya, amely ítéletet megelőző peres el­járásban az állam ügyészének aktív szerepe volt. Történhetik természetesen magánjogi kérdések rendezése közigazgatási úton is; a független bíróság közreműködésének nagy­­obb garanciá­ját még a kommunisztikus államban is elkerülhetetlen jog­viták elintézésénél azonban el kell ismernie minden pártat­lan szemlélőnek. De természetesen mindez egyelőre csak elmélet. Mi lesz már most az új jogrend kebelében a jogász fel­adata? A jogásznak működési köre kettős. A jogalkotás és a jogalkalmazás. Nagyon is különböző szerepkör, habár a kettő közötti határvonal szigorúan meg sem húzható. Maga a jogalkotás szorosan véve, bármily különösen hang­zik, nem is jogászi munka. E téren, mint sok más helyütt, gondolkodásunkat elavult, téves ideológiáktól kell megtisztí­tanunk. Valljuk be őszintén, ha például a magyar kereskedelmi­­törvényt majdnem szó szerint nem fordítja le a magyar tör­vényhozó a német, az osztrák törvényből, tekintet nélkül arra, hogy minek a vonatkozó hazai gazdasági viszonyok, vagy ha bármely, most közelebbről teremre nem hívott törvényünket nem kompilálják össze a legkülönbözőbb európai kódexekből, várjon e törvényeket akkor is konstruálhatta volna mert hiszen csak konstruktőri munkát végzett a jogász , a csak jogász?! De vájjon népjóléti, közgazdasági, pénzügyi, közoktatásügyi, földmivelésügyi, birtokpolitikai törvényeket megalkothatja a jogtudomány mivelője? Talán egyedül a formai jellegű- az el­járási szabályokat tartalmazó törvények megalkotása kizáró­lagos jogászi munka; de még ez sem egészen, mert hisz a leginkább alaki természetű jogi diszciplínában, a perrendtar­tásban is politikai elvek jutnak kifejezésre, mint például a vádelv, az officialitás elve, a tárgyalási, a nyomozási elv, a szóbeliség, a nyilvánosság, az eljárás olcsóságának elve. A jogalkotás terén a jogászi munka ott kezdődik, amikor a politikai tekintetek által megállapított államcél szerint, az ál­lamférfiak részéről körülírt tartalmakat jogszabály, norma alak­jába kell önteni. A politikai kodifikátor munkáját a jogász kodifikátor tetszi be. Ő hangszereli a politikai kodifikátor ze­nei gondolatát. , A jogeszme általános megnyilatkozása ad útmutatást a jog­szabály megtestesítésére; ez a megnyilatkozás az uralkodó fel­fogás (Kelsen, Jellinek, Bierling, Somló) szerint a norma, a kö­vetelés logikai formája. A jogtartalom beleillesztése a norma logikai kategóriájába sajátos technikai eszközök igénybevéte­lét követeli meg. E formai, koncipálási feladat mellett a jo­gásznak azt kell majd célul szem előtt tartania, hogy a jogsza­bály tartalma az alattvalók akaratára lelki determinánsként hasson, a­ szükséghez képest fizikailag kikényszeríthető le­gyen (habár ez sok esetben jogtartalmi, jogpolitikai­ kérdés), s emellett minden tekintetben a politikai kodifikátor valódi akaratát juttassa kifejezésre. A jogásznak itt körülírt törvény­hozói ténykedése sem a legutolsó feladat. Gondoljuk meg, hogy a bonyolult szerződéseket jogi formába öltöztető jogtanácsos is a szerződés tartalmát a felektől kapj­a, s munkája azért na­gyon is tiszteletreméltó és valóban nélkülözhetetlen. Last bat not fleast: a jogász a jogtudományon felül az életet is ismerheti, lehet kitűnő szociológus, nemzetgazda, szocialpedagógus és ügy tovább, s nyomban a legkitűnőbb törvényhozó. Mindevvel csak azt akartam kidomborítani, hogy azért, mert a törvény­hozó jogszabályok formájában fejezi ki akaratát, a törvényho­­­­zási munka még nem csak a jogász munkája. Ennek elmondása pedig éppen ma nem felesleges. Törvé­nyeinket eddig, kevés kivétellel, a csak jogászok alkották. Az a kevés meghallgatása az érdekelteknek csak a regiszer for­mai lelkiismeretének elszenderítése miatt történt. A cél min­denkoron egyes osztályok érdekének (tehát sohasem a közér­deknek­) biztosítása volt. A legkitűnőbb eszköz pedig erre a jo­gászi törvényhozói instrumentumok régtől bevált fegyvertára: konstrukciók, nemzeti hagyományok, régóta „igazaknak” bizo­nyult tudományos tantételek és főleg külföldi példák. Ide va­lóban alig kellett más, mint a rom­áknak az embere, a csak jogász. Ab­ban a megalkotott jogszabály az életben gyakorlati ér­vényesülés, felé törekszik, midőn az ellentétes érdekek között­­igazságot kell szolgáltatnia, akkor ez szabályként, a jogász kezén keresztül történik. Ez a jogalkalmazás. Nem foglalkozha­tom most e súlyos kérdés pszichikai és logikai oldalaival, és csak­­arra kívánok rámutatni, hogy ez a jogászi munka leg­inkább­ a jogszabály értelmezéséből, analógiák alkalmazásából és konstruálásokból állott. Nem érintem most a tényállás jogá­szi megállapításának kérdését sem. Az, amit dogmatikai jog­tudománynak ismerünk, túlnyomórészt azt tűzte feladatául, hogy a jogszabály hézagaiként szükségkép mutatkozó üres­ségekes, értelmezések, analógiák, konstrukciók szülte szabá­lyokkal, amelyek egyébként mindig a lex sem­pta szelleméből­­folytak, valahogy kitömje. Ezen még a freirechtlehrek gyűlölt iskolája sem mert nagyon túlhaladni. Még Kantorowitz is kéz­­zellábbal tiltakozik az ellen, hogy ő contra legem csinálna jogot; ide ha sine lege kell csinálni, akkor sem mehet Lili a bíró a törvényhozó által kitűzött célon; a bíró részéről alkotott jogszabály ez esetben úgymond csak eszköz e cél el­érésére (Kantorowitz: Rechtwissenschaft und Soziologie*­tel. és köv. o.). De ismerjük el, hog­yy a szorosan vett jogtudomány (nem a jogpolitika!) ezen a mesgyén nem igen hághat át. Amíg lesz valaha államhatalom, enélkül pedig, aminthogy jogszabály nélkül­i emberi* élet fogalmilag lehetetlen, az ál­lam törvényeinek érvényesítését mindenkor meg fogja köve­telni s a jogszabályok feltalálását nem fogjál a jogalkotói ha­talommal fel nem ruházott bíróira bízni. Ha némelyik tör­vényhozás, mint pl. a svájci, úgy intézkedik, hogy külön fel­jogosítja bíráit jogszabályalkotásra, am­ennyiben magában a tör­­vénykönyvben az elbírálás tárgyául szolgáló jogesetre szabályt nem találna, ez nem figyelem­re méltó kivétel az említett tétel alól, mert az életviszonyok legszélesebb körét felölelő és em­beri lehetőség szerint minden elképzelhető eshetőségre kiter­jedő kódex uralma alatt ily bírói jogszabály alkotására csak kivételesen kerülhet sor, de ez a jogalkotás fogalmilag sem lehet contra legem és ezenfelül csak alkalmi jogszabályt álla­pít meg és a bírói ítélkezés még itt sem lesz jogforrásé. Meggyőződésem hogy a­ jogalkalmazás eddig ismert eszkö­zei a jövőben sem lesznek mellőzhetők, hacsak talán annyi­ban nem következik be valami változás, hogy az eddigi instru­mentumokat logikusabb következtetési módok fogják felvál­tani. A mindenre ki nem terjedő törvényt valamelyes operáció­val mégis csak hozzá kell idomítani az élethez. Az új várható jogrend alatt változás lesz, változásnak kell lennie azonban annyiban, hogy a törvény magyarázatánál, ha a bíró kutatni fogja a ratio juris-t és ratio legis-t, a valódi közérdekből­ indul majd ki és megszűnik majd híre is annak, ami eddig legmagasabb elvként az u. n. individuális igazságos­ság volt. Végül­ még csak egyet: a jogot alkalmazó bíró, ügyvéd, közhivatalnok, általában mindenki, aki gyakorlatilag a joggal

Next