Új Barázda, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

IWA április a, vasárnap omRAmn mégis kérik az esőt, hogy a tavaszi ve­tések jobban induljanak. A Meteorológai Intézet igen érdekes megfigyelést végzett a beérkezett jelen­tések alapján. Februárban igen előnytelen volt a csapadék nélküli napok eloszlása, mert két erős csapadékos nap után nem alkalmas munkára a csapadnélkü­li nap, hosszantartó eső után pedig az első csa­­padéktalan napok általában nem alkal­masak. Évtizedek óta végzett megfigyelés alapján megállapították, mennyi az egyes vármegyékben hónaponként a várható eső­­mennyiség. Februárban Bácsbodrog megyé­­ben 121 százalékkal, Tolna megyében 115 százalékkal, Somogyban szintén 100 száza­lékon felül és Baranyában közel 100 százalékkal volt az átlagnál több eső. Március 5-ikén országos eső köszöntött ránk, 13-án is országos eső volt, március 15-én már csak egyes helyeken esett, március 16-ika óta pedig teljesen megszűnt az esőzés, vagyis március 16-tól kezdve nincsen egyetlenegy olyan pontja az ország­nak, ahol nem lehetett volna dolgozni. 22 fok Celsius meleg, 5 fok Celsiush­ideg márciusban Ugyanilyen pontos statisztikát vezet a Meteorológiai Intézet a hőmérsékletről is. Tizenegy olyan állomás van az ország kü­lönböző pontjain, nevezetesen Sopron, Magyaróvár, Szombathely, Keszthely, Ka­posvár, Pécs, Budapest, Kecskemét, Szeged, Túrkeve, Debrecen, Csenger, Tarczal és Eger, amelyek távirati jelentéseikben a csapadék mennyiségén kívül tudatják a hőmérsékletet is, még­pedig a legmaga­sabb és a legalacsonyabb hőmérsékletet. Márciusban a nappalok rendkívüli mele­­gek, az éjszakák ellenben hűvösek voltak. Az idén már elértük a húsz Celsius-fokot (Magyaróváron 22 fok, Pécsett és Buda­pesten 20 fok). Az éjszakai hőmérséklet a szokásosnál hűvösebb. Március 20-án Deb­recenben fagypont alatt öt fokot észleltek. Ez ugyanis homokos vidék, ahol a talaj hősugárzása erősebb, mint az agyagos vi­déké. Az éjszaka erősen harmatos, de a harmat pótolja az esőt, mert a lecsapódott pára felszáll a nedves talajrétegekből és táplálja a tavaszi vetéseket. Csonkamagyarországnak csak egyféle az éghajlata, ezzel szemben Nagymagyaror­­szág éghajlata hat-hétféle típusból állott. A Felvidék hűvös, nedves volt, a Délvidék meleg és nedves, a Dunántúl közepesen hűvös és nedves, Erdély nedves és köze­pesen meleg, az alföldi részek szárnak, nyáron melegek, télen nagyon hidegek. Most csak ez az utóbbi rész maradt meg. A különböző típusú éghajlatnak az volt a nagy előnye, hogy ezeknek a hatása alatt a termelésben erős kiegyenlítés állott be. Ha például a dunántúli időjárás kedvezett, az erdélyi pedig nem, az egész ország terméseredményében kiegyenlítés állott be. Mivel Csonkamagyarország ég­hajlata csak egyféle típusú, a ter­més eredménye évről-évre nagyobb szélsőségek között fog mozogni. Nagymagyarországon 43 millió mázsa volt a búzatermés átlaga és az ingadozás körülbelül húsz százaléknak felelt meg, vagyis nagyon jó termés esetén ennél húsz százalékkal több volt, rossz termés esztendejében pedig húsz százalékkal kevesebb. Az utóbbi esztendőkből még hiányzik a hivatalos termésjelentés, de az egyes esztendők terméseredményei között sokkal nagyobb lesz a különbség. Időjárási alapon egészen pontosan meg lehet állapítani esztendőről-esztendőre a várható termést, amint ezt az amerikaiak, akik elméleti kutatásaikat kísérleti alapra tudják fektetni, évről-évre be is bizonyítják. Ami az időjóslást illeti, a huszonnégy órára szóló időjóslás igen fontos az inten­zív, vagyis kisgazdálkodásra. Az extenzív gazdálkodás, vagyis a nagybirtok, ezt már nem veheti figyelembe, mert nem tud hozzá alkalmazkodni. A kisgazda a mezőn maradt szénát be tudja takarítani, ha zivataros esőt jósolnak, az extenzív gazdál­kodásnak azonban ez már a birtok kiter­jedésénél fogva sem áll módjában. Idő­jóslás hónapokkal előre A mezőgazdaságot legfőképpen az úgyne­vezett távidőjóslás érdekelné, mely hónapok­kal előre megmondhatja, milyen lesz az idő­járás valószínűség szerint. Amerikában igen sokat dolgoznak ezen a téren, mert látják, milyen nagy értéke volna annak, ha a gazda figyelembe vehetné a hónapok múlva várható időjárást és eszerint állít­hatja be a vetésforgót. Ha a távidő­­jóslás már bizonyos százalék valószínű­séggel dolgozhatik, a többtermelés igen szép eredményt érhet el. Az időjárás tulajdonképen nem más mint a természeti törvények teljesedése és érvényesülése. Ezeknek a törvényeknek az ismeretében hónapokkal előre meg­közelítő pontossággal jósolható meg az időjárás. Az időjóslás tehát tökéletesülhet és ezzel óriási szolgálatot tehet a mező­­gazdaságnak. Ma csak huszonnégy órával előbbre tudják megmondani a meteoro­lógusok, a levegő fizikusai, milyen idő vár­ható, de ez a tudomány is fejlődik. Ma a jövő zenéjének tekintik a távidőjóslást. Néhány esztendő múltán már irodák és vállalatok alakulnak, amelyek a gazda­társadalomnak felvilágosítást nyújthatnak arról, hogyan állítsa be a vetésforgót. Berecz Sándor. — Tessék. Ez ötszáz korona. Rigó Antal jó megnézte, tapogatta, simogatta, közbe meg is rázta a fejét. — Nem tetszik egészen — szólalt meg a végén — de én se nézek va­lamit, ha az úr háromszáz koronáért odaadja, Isten neki, megveszem. — Annak ötszáz korona az ára — kötötte meg magát a kőfaragó. — I És nem rostél az az ilyen da­rab kőért­­annyi pénzt kérni? Ötszáz koronáért olyan két tinót vehetek, hogy akár be is foghatom mindjárt. — De én azt hittem, az urnák sirke és nem tinó kell? — védekezett a kő­faragó. “ — Kell? Ki mondja, hogy meg muszáj vennem? Azt teszem, amit aka­rok. Ne adja háromszáz koronáért? Itt a kezem, kifizetem az utolsó garasig. A másik rázta a fejét. Amilyen kicsi ember volt, olyan kemény agyagból gyúrták. Alig akart engedni. De mégis megindult az alku, öt-hat kőre is alkudtak egyszerre. Közbe pedig elmúlt egy-két-három óra. A lovak már türelmetlenül kapálóztak az utcán. — Hát lesz, vagy nem lesz? — hajszolta Rigó Antal a kőfaragómes­­tert. Az a fehér nem kell, inkább emellett a sárga mellett maradok, de huncut legyek, hogy ha háromszáz ko­ronánál ezért is többet adok. — No hát vigye — ütött föl vég­tére a nyakas mester a sok huzavonát megunva. Isten látja lelkemet, még a levest sem szolgáltam meg mellette. — Csak ne beszéljen, csak maga ne beszéljen — fenyegette meg a gaz­da — én meg amondó vagyok, soha életében nem csinált ilyen jó vásárt. Egy darab kőért háromszáz koronát! Mit gondol ? — Micsoda nevet véssek rá? — tudakolta felelet helyett a kőfaragó. —­ Mindjárt Előbb kifizetem — mondta­­a gazda s b­eleeresztette a job­bik markát a ködmenje zsebébe. De ahogy beleeresztette, azonképpen kapta vissza onnan s olyan furcsa ké­pet vágott hozzá, hogy a kőfaragó ön­­kénytelen megkérdezte: — Valami baja van talán? — Bajom? Nem találom a pénze­met — fakadt ki elkeseredéssel Rigó Antal. —■ Ide tettem ... ebbe a zseb­be... megint belebujtatta szinte kö­nyökig a kezét, de megint csak az üres markát húzta ki onnan. — A guta megütötte. — Mit? — tudakolta növekedő kí­váncsisággal a kőfaragó. — Hát a háromszáz koronámat. Zseb­kendőbe kötöttem, ebbe a zsebembe csúsztattam... garas hija se volt, olyan igaz, minthogy egy Isten a meny­­nyékben. — Talán egy másik zsebében van? — Nyavalyát van — tipródott a kárvallott ember, hanem azért végig tapogatta mégis valamennyi zsebét s utána kimondhatlan ábrázattal fakadt ki megint — hát nem megmondtam? Hogy a görcs veszekedjék bele annak a tolvaj gazembernek minden száraz porcikájába. Kelmed is fölfüstölheti már a sirkövet most, aszondom. — Oh! ha csak az a baj — sietett vigasztalni a kőfaragó Rigó uramat — azért soh’se búsuljon. Tessék fölrakni a sírkövet... — Ingyen adja? — képedt el a gazda. — Majd megkapom én a pénzemet. Azon ne búsuljon kelmed. — Nem-e? — ordított most már dü­hösen Rigó a kőfaragóra. Hát azt gon­dolja, hogy futóbolond vagyok? Má­sik tinót adok el, hogy ezt a maskara követ megfizessem? Annyira még nem ment el az eszem. Hagyjon békét, ha jót akar, különben rugok, harapok. Is­ten megáldja kelmedet. Mérgében kinyargatt az utcára, föl­kapott a szekérre s a másik percben már porfelhő jelezte, merre robogott el a különös atyafi. A kőfaragómester földhöz vágta sap­káját. Hogyne ette volna a méreg, ha egyszer háromórai alkudozásnak ilyen lett a vége. Rigó uram pedig robogott hazafelé, mint a veszedelem. — No megvan a kő? — fogadta otthon mosolyogva az asszony. — Istennyila van — vágta a sarokba a ködmenjét a dühös ember. — Mi bajod? — ijedt meg az asz­­szony. — Nem hallgatsz? — mordult rá a gazda — szót se, különben keresztre feszítem az egész világot, de mindjárt. Az asszony ismerte a bolond termé­szetét az urának, ráhagyta. Másnap reg­gel úgyis olyan lesz, mint a kezes bá­rány, akkor majd kiszedi belőle, hol szorította a csizma. Aminthogy kiszedte belőle. A gazda töviről hegyire elmondta, hogyan járt azzal a pénzzel, meg utána a kőfaragó mesterrel. Az ostoba hitelbe akarta rá­kötni a követ, de ő csak azért se vá­dolta el. Mert minek? Hogy hatszáz koronába kerüljön a Miska gyerek ha­lálos holta után? Kinevetné az egész világ. — Igazad van — csittította a mind­inkább nekihevülő gazdát az asszony — minek is a sírkő! Van szegfű, mus­kátli a síron. Úgy illatoznak, hogy száz kő se csinálja utánuk. Azután a kereszt kitart tiz esztendeig. Azonköz­­ben megnő a fenyőfa is a fejfa ol­dalai; lassan megemberesedik s száz esztendeig hirdeti zöldelő lombjával, a mi kis Miskánk hol alussza az őrangyal védő szárnyai alatt az ő­siri álmát a föltámadás napjáig. Az asszony egészen belemelegedett a szóba. Úgy folyt a beszéd ajakáról, mintha csűrön méz volna. Az urát is szinte meghatotta vele. Rigó Antal kezet nyújtott a felesé­gének s hálás hangon mondta: — Köszönöm, hogy megvigasztaltál. Szó se essék többet közöttünk arról a pénzről. Azzal vége lett volna, ha Rigóné asz­­szony nem lett volna. Asszony létére pedig nem vehette lelkére, hogy ő is bele ne fusson abba a ködmen zsebbe, melyikben az ura annyiszor hiába ko­torászott. Ő is kikapta a markát, mintha hi­deg békára akadt volna, de nyomban neki futott a homlokának. — Hát úgy vagyunk? — szaladt ki a száján az örömteli kiáltás — hát persze, hogy persze. — Micsoda persze? — fordította oda hanyagul fejét a gazda. — A zseb elszakadt. A nehéz kendő lecsúszott a bélés alá. Itt... itt a pénz! Azzal diadalittasan húzta ki a csomóba kötött keszkenőt s magasra tartotta, hogy az ura jobban lássa. Rigó Antal fölugrott. Tényleg az ő pénze volt. Darabig gondolat nélkül me­redt hol a lelkesedő asszonyra, hol meg a keszkenőre, hanem utána ború költöz­ködött homlokára, odalépett melléje s kikapta kezéből a kendőt: — Asszony — szólalt meg majdnem könyörgő hangon — ez a pénz meg­öli a mi békeboldogságunkat. Az imént olyan nyugodtan voltam, hogy elveszett­nek tudtam és most megint hegyikénk indult a veszedelem. Engedd meg, én ezt a pénzt odaadom valakinek. Csor­­báné szegény asszony, leánya jó gyerek, férjhez megy... Talán úgyis az Úris­ten akarta úgy... Tegyük őket bol­doggá? Mit szólsz hozzá, lelkem? Az asszony darabig habozott. Sze­mébe könny szökött, hangja remegett, mikor a szó fakadt njakán: — Vidd el nekik. 3 Húsvét után határozott javaslatot terjeszt a német kormány az antant elé A berlini kommunisták szétverték az olasz kereskedők gyűlését — Nikita unokáját királlyá választják meg — Tüntető diákok beverték az oláh király palotájának ablakait A külföld hírei Egyik angol lap értesülése szerint a német birodalmi külügyminiszter köz­vetlenül húsvét után határozott javas­latokat fog terjeszteni a szövetséges kormányokhoz a jóvátételi fizetésekre nézve és a terv alkalmas lesz arra, hogy létrejöjjön a megegyezés. Essenben a franciák géppuskatüzet zú­dítottak az összegyűlt munkásokra. Né­hány ember meghalt, sok megsebesült. A Berlinben élő olasz kereskedők teg­nap gyűlést tartottak, amelyen arról ta­nácskoztak, miként lehetne az olasz és a német kereskedelmi kapcsolatot szo­rosabbá fűzni. A gyűlés alatt a berlini kommunisták vasbotokkal felfegyverezve berontottak a terembe s az olasz ke­reskedőket megverték. Több olasz sú­lyos sérülést szenvedett. A berlini olasz nagykövet tiltakozást jelentett be a né­met külügyminisztériumban. Belgrádból jelentik, hogy Albániában a legrövidebb időn belül megválasztják királlyá Nikita unokáját, néhai Mirka herceg fiát. A királyság székhelye Sku­­tari lenne. Albánia Olaszország segít­ségével megkísérelné Montenegró elsza­­kítását Jugoszláviától. Bukarestben újabb tüntetés volt, ame­lyet diákok rendeztek. A tüntetők és a katonaság között összeütközésre került a sor. A katonaságnak nem sikerült a tömeget szétoszlatni, mire a diákok a királyi palota mögé kerültek és bever­ték a palota hátulsó szárnyának abla­kait. Negyvenhat diákot letartóztattak. A ROYKÓ-féle Tiszaújlaki bajuszpedrő Magyar gyártmány, világhírű !

Next