Új Barázda, 1932. november (14. évfolyam, 137-144. szám)

1932-11-03 / 137. szám

____ a kisebb gazdaegzisztenciák védel­mére az 50 holdnál kisebb ingatlanok tulajdonosainak a kedvezmények eny­hébb feltételeit adja meg, amennyiben a kataszteri tiszta jövede­lem tizenötszörösét kitevő eladósodás esetén is igényelhetik a rendelet alkal­mazását. Az új rendeleten az a szellem vonul végig, hogy ezalatt az egy év alatt az adós helyzete felesleges eljárásokkal és költségekkel ne nehezítessék. Új perek indítása esetén költség az adós terhére nem számítható fel, ha a követelést el­ismeri. Árverés 1933 október 31-ig nem tűz­hető ki. Ezeket a kedvezményeket azonban csak akkor élvezi az adós, ha folyó kamatokat megfizeti, illetőleg zálogleveles kölcsönök­nél egy a nuitás részletét fizeti. Kamatfizetés nélkül is megadja az árverés elhalasztásának kedvezmé­nyét azoknak a súlyosan eladósodott gazdáknak, akiknek bekebelezett adós­sága a kataszteri tiszta jövedelem harmincszorosát, összes adóssága pe­dig ennek negyvenszeresét is túlha­ladja. Végezetül az adósságoktól függetlenül is megadja a rendelet a kedvezményt mindazoknak a gazdáknak, akik szá­razság, vagy más elemi csapások folytán előre nem látott károkat szen­vedtek. A rendelet további intézkedései túl­­m­ennek az eladósodott gazdák körén s általános jellegűek. A peres és végrehaj­tási eljárásban a költségek korlátoztat­­nak. Sikertelen árverés után újabb árverést Csak két hónap letelte után lehet kérni. Ingóságokat az árveréseken a ki­ Lakatos Gyula előadói beszéde után­­Imrédy Béla pénzügyminiszter szólalt fel. — A tervezetből — mondotta — teljes kiállás­­át kétharmadánál alacso­nyabban nem lehet eladni. Az összes végrehajtási költségek nem haladhatják túl a követelés bizonyos szá­zalékát. Mindezek olyan jogpolitikai intézkedé­sek, amelyek a hitelezői érdekek sérelme nélkül a gazdasági életre megkönnyeb­bülést fognak hozni. Talán legnagyobb jelentőségű intéz­kedése a tervezetnek a mezőgazdaság ja­vára az eladósodottságtól függetlenül nyújtott az a kedvezmény, hogy záloglevélkölcsönzés után az eddigi 7,5, illetőleg 7 százalékos kamat he­lyett a következő évben c­sak­ 5 szá­zalék kamatot kötelesek fizetni. De ezt a mérséklést a tervezet nem te­kinti­ véglegesnek és az előadó annak a reményének adott kifejezést, hogy a pénz­ügyminiszternek a külföldi hitelezőkkel való tárgyalásai során sikerülni fog ha­sonló arányú engedményeket véglegesen elérni és az engedmények tárgyi körét a mezőgazdasági érdekeltségen túlmenő­­leg is termelő társadalmunk egyéb olyan osztályainak is megszerezni, amelyek ugyancsak szintén képtelenek az eddigi magas kamatterhek viselésére. Lakatos Gyula ismertetése után vita indult meg a javaslat egyes rendelkezé­sei fölött, egészében nem tűnik ki az a konstruk­ció, amelyet a gazdavédelmi intézkedések alapján megalkottunk. A végleges rendezés ideje még nem mert a mezőgazdasági adósságok kérdés© igen szoros összefüggésben van a külföldi adósságok generális problémájával, amelynek elintézése még igen beható tár­gyalásokat tesz szükségessé a külföld­del.­­ Ezeket a tárgyalásokat a legna­gyobb erővel szorgalmazni fogjuk. Végle­ges rendezés azért sem lehetséges, m­ert ennek gazdasági alapjai még nem rajzo­lódtak ki az árviszonyokban, a kamatvi­szonyokban és az értékelési viszonyok­ban. Ezekben a kérdésekben még vam­ hullámszín, olyan bizonytalanság uralko­­dik, nemcsak itt nálunk, hanem világ­szerte, hogy egy végleges rendezés szolid gazdasági bázisául nem lehet megtenni. Az átmeneti rendelkezésnek konzerváló természetűnek kell lennie s nem szabad elébe vágnia a végleges rendezésnek, amelynek körvonalait még nem látjuk tisztán kibontakozni. Védeni, koncet­rálni kell tehát az adósok érdekét, amennyire lehet, — de védeni kell a jog­rendszert, a jogbiztonságot, a hitelbizton­ságot és a hitelszervezet épségét is. — A további alapelv, hogy a mezőgazdaságnak abban a krízisé­ben, amelyben most szenved, annyi enyhítést hozzunk, amennyit csak egyáltalában a jelen körülmények kö­zött lehet. A harmadik alapelv az volt, hogy az át­meneti rendezés költségeinek csökkenté­sére törekedjünk.­­ Végül további alapelv, hogy a krit­földi hitelezőkkel való tárgyalások leh­e­tőségét ne vágjuk el, ne nehezítsük meg sőt lehetőség szerint elősegítsük azokat. A pénzügyminiszter ezután néhány óta Imrédy Béla pénzügyminiszter szerint a végleges rendezés ideje még nem érkezett el lmam TÁRCA Fülöpi szerelme írta­ Molnár József Ha az öreg Pápai, a nyugalomba vonult főjegyző, halra éhezett, Helén, a leánya, mindig tőle vett a piacon. A halász izmos, barna kezében ilyen­kor remegett a mérleg. Alig mert a leányra nézni, aki, látva zavarát, kedvesen mosolygott reá. Bizonyosan el is pirult, mikor Helén finom ujja érdes tenyeréhez ért pénzolvasás köz­ben, de napégette arcán nem lehetett észrevenni. Tágranyilt szemekkel nézett a leány után s csak amikor eltűnt az, a heti­piac tömegében, vonaglott meg az arca. Amúgy sem volt bőbeszédű, de ha Helént látta, azután meg éppen nem lehetett szavát venni. Egész nap szót sem szólt. Most is, piac után került a folyópartra. Társai meg sem kísérelték, hogy szót vált­sanak vele. — Fülöpi — igy hívták a halászt — szívta kurtaszáru pipáját s me­rengve nézett át a túlpart sűrűjébe. A többiek hajóra szálltak, csak ő és az öreg Simon maradtak a parton még. Kevés idő múltán, hogy társaik eltávoztak, megszólalt Simon: — Én tudom, mi a bajod neked, Fülöpi! A legény csodálkozva nézett rá. — Tudja kend? . . . — Tudom. — No, mi? — Pápai Helén . . . — Hát aztán, ha az is? . . . — Nem szeret az téged! . . . Úri­ember kell annak ... —­ Az az én bánatom! — mondta szomorúan. — Ahhoz pedig senki­nek semmi köze!... — kiáltotta és beugrott csónakjába. Evezni kezdett a víz ellenében. Szerette volna kifárasztani izmait, hogy a fáradtság tompítsa szívének fájdalmát. De karjai nem akartak lankadni. — Hátha szeret? . . . Hiszen olyan szépen nézett rám ma is . . . Behúzta az evezőt. Ekkor már al­konyodon. Lehever­edett a csónak fe­nekére és nézte az eget, melyen itt is, ott is kigyult egy-egy csillag. Késő este volt, amikor kikötött a város alatt. Az ég hirtelen beborult s alighogy kilépett a ladikból, nagyot villámlott és hatalmasat dördült. Fülöpi nem félt a vihartól más­kor. De most egy kicsit megrebbent, még össze is borzongott. Gyorsabban kezdte szedni otromba csizmákba bujtatott lábait. Felért a gátra. — Teremtette, ki hitte volna, hogy ilyen vihar lesz! — dörmögte. Mintha kiáltást hallott volna. Két­ségbeesett, segélyt kérő kiáltást. Megállt. A víz felől jött a hang gyen­gén, beleveszve a viharba. Emberek rohantak el mellette li­hegve. Egy neki is ütközött. — Mi az, hé? — kiáltott rájuk. — Fölfordult a ladik . . . — Milyen ladik? — kérdezte, utá­nuk szaladva. A víz felől újabb kiáltás hallat­szott. Fülöpi megrázkódott futtában. — Mindjárt vége! — ordította előtte valaki. — Ki az? ... Ki fuldoklik? . . . Megálltak a parton. A vadul tornyosuló hullámok fölött ugatott a szél, ronyitva. Nyugaton villámlott hosszan, vakítón. — Ott van ii! — mutatott az öreg Simon ujjával a zúgó habok közül pillanatra előbukkanó fejre. Újra sötét lett. — Ki kell menteni! . . . Gyor­san ! . . . •— kiáltották többen, de cselekedni egyik sem mert. Fülöpi nem hallott semmit. Meg­­dermesztette az előbbi látvány. Úgy rémlett neki, mintha Helén lett volna a fuldokló.­— ítéletidő . . . Lehetetlen meg­menteni! . . . Felfordult a csónak . . . Az emberek tehetetlenül álltak s a borzalom eszüket vette. Fülöpi elszántan csónakba ugrott s evezni kezdett. Izmos karjain ujjnyi vastagra dagadtak az erek. A jármű recsegett, ropogott. A hullámok do­bálták s a szél néha-néha megfor­gatta, mint a legény tánc közben a leányt. De azért haladt közelebb, egyre közelebb azon hely felé, ahol az előbb felbukkant­ a csapzott fel. Fülöpi már-már utolsó erejét ki­adta. Izmai ellankadtak az emberfe­letti küzdelemben. Belecikázott a sötétbe a villám. A parton állók látták, amint a ha­lászlegény egy élettelennek látszó tes­tet emel csónakjába a mozgó hullá­mokból. Fülöpi beleorditotta a viharba: — Helén! . . A leány csónakázott s a vihar vi­zen érte. Nem bírt megküzdeni a hullámokkal és csónakja felfordult. Fülöpi nem érezte már a fáradt­ságot. Helén életéért való aggódása erőt adott karjaiba. Most már bizo­nyosan felesége lesz . . . A gőgös és gazdag Pápai beleegyezik házassá­gukba, hiszen leányának életét men­tette meg, így gondolkozott a halász evezés közben. Az ég dörgött s a szél ugatott ro­nyitva a morjaió hullámok fölött. Fülöpi mosolygott. Kiért a partra, ahol már tömeggé gyűltek az emberek. Karjaiba kapta a leányt s kiemelte a ladikból. — Gyerünk az orvoshoz. Két lámpás ember ment elől, akik világítottak. Fülöpi, karjaiban édes terhével, sietett utánuk. Az orvos rendelője közel volt. Pár perc alatt odaértek. Alighogy letette Fülöpi a leányt, berohant a rendelőbe az öreg Pápai, nyomában egy fiatalemberrel, akit a halász már néhányszor látott Helén­­nel sétálni. — Drága kisleányom, mi történt veled? ... — zokogta apja. — Helén! . . . Helénkém! . . .­­— kiáltott kétségbeesve a fiatalember s megcsókolta a leány hideg, vizes kezét.’ Fülöpi felmordult. — Ki ez? •— Vőlegénye . * 5 A halász szeme vérbeborult. Úgy érezte, hogy ölni fog. Helén az övé! . . . Szereti és megmentette! . . . A nagy, dermedt csendbe két szó zuhant bele az orvos ajkáról: — Már meghalt. Lassan kiürült a rendelő. Fülöpi is hazafelé tartott, öklei­vel törölgette szemét. Szeretett volna őrjöngeni fájdalmában, de nem birt, mert szivének legmélyén káröröm sarjadt ki, hogy az a sápadt, finom­­kezű fiatalember, aki Helén vőle­génye volt, nem lehetett férje annak a leánynak, akit ő minden érzésével szeretett és szeretni fog ezután is. ­jjbiMim 1959 november 3. csütörtök a Hasznos tudni,­­ v hogy a derűs hangulat, a jó közízlés min­ ’adgSRá#­­lig a gyomor és belek kifogástalan mi­­e­ködésétfll függ ^ Szorulásban szenvedőknél, a- .I&jVV^ emésztési hiányoknál pedig yv r Schmidthauer* terméssetes //% ffssnmB heseröviae válik be legfotertean érkezett el, fisztikai adatot ismertetett, amelyek sze­rint a mezőgazdaságnak a pénzintézetek­kel szemben fennálló bekebelezett terhe 1363 millió. Ebből 300 millió esik az úgynevezett Le­bonyolító Szövetkezeti kölcsönökre, ame­lyek egész külön anyagot képeznek. A LEBOSz-kölcsönök nélkül 1036 mil­lió pengő a teher. Ebből az 50 katasztrá­­lis holdnál kisebb birtokokra körülbelül ISO millió esik, az ötven holdon felüli birtokokra 383 millió.­­ Ebből az 1033 milliós jelzálogköl­­csönállományból hosszúlejáratú kölcsön­nek tekinthető 322 millió és az 1363 mil­lió pénzintézeti bekebelezett terhen kí­vül van a mezőgazdaságnak más forrá­sokból eredő bekebelezett terhe, körülbe­lül 350 millió. Ugyanennyire tehető a be nem kebelezett teher, amely egyes becslések szerint 330—100 millió között mozog. Az eladósodott birtokok — Ami a mezőgazdaság eladósodását jelenti, itt elsősorban a mezőgazdasági birtokok számából kell kiindulni a meg­ítélésnél. Az eladósodott birtokok s­zám­a 1.278.000. Ebből azonban Lebos-kölcsönnel van ter­helve 200.000. Ez az a bizonyos kate­gória, amelyet kikapcsolandónak vélek a tárgyalások anyagából, úgy, hogy 908.000 birtokról lesz szó. Az egyes bi­rtokka­tegóriákon belül a pénzintézeti kölcsönökkel megterhelt bir­tokokra a következő adatok állanak ren­delkezésre. Öt katasztrális holdig a megterhelt birtokok száma kereken körülbelül 23 százalék, 0—10 holdig 36 százalék, 11—50 holdig 20 százalék, 50—100-ig 39 száza­lék, 100—1000 holdig 44 százalék, az ezer holdon felüli birtokok 50 százaléka van megterhelve. Ha a jelzálogkölcsönökkel megterhelt területeket nézzük és a Lebos-kölcsönöket is beszámítjuk, akkor a terület 37 százaléka van mezőgaz­dasági kölcsönnel terhelve. A statisztikai adatok ismertetése után a miniszter részletesen kitért azokra a könnyítésekre, amelyeket a gazdák érde­kében a kormány megtenni kíván, majd megindult a javaslat, általános vitája.

Next