Új Élet, 1983 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1983-01-10 / 1. szám
erőt, Egészségét, HOSSZÚ ÉLETET! írta. Kovács József, az Államtanács alelnöke, a Babeş—Bolyai Tudományegyetem prorektora Ünnepi érzések kerítik hatalmukba ezekben a napokban és hetekben az ország minden egyes lakosát, románt, magyart, németet és más nemzetiségűt, nőt és férfit, kicsit és nagyot, az iskolás gyerektől az aggastyánig, kivétel nélkül mindenkit. A fővárostól a legeldugottabb hegyi faluig vagy síkvidéki tanyáig, nincs olyan talpalatnyi hely. Máramarosszigettől Konstancáig és Iaşitól Turnu Severing nincs olyan település, ahol ne emlékeznének meg január 26- áról, arról a napról, amelyen Nicolae Ceauşescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke, életének 65. és forradalmi tevékenységének 50. évét tölti be. Fél évszázados kitartó és következetes forradalmi cselekvés, lankadatlan munkálkodás a nép érdekében, nem mindenkinek juthat ez osztályrészül. Kevés emberről lehet elmondani azt, amit pártunk főtitkáráról, államunk elnökéről, hogy élete és munkássága azoknak az eszméknek a jegyében fogant és azokat a célokat sugározza, amelyek az egész haladó emberiség ideáljai. Anyagi jólét, magas szintű szellemi műveltség, forradalmi öntudat, egyetértés, béke — ezek tevékenységének vezérlő elvei. És még kevesebb emberről lehet elmondani, hogy a tömegek érdekével azonosuló elméleti és gyakorlati tevékenysége párját ritkító munkabírással, fáradtságot nem ismerő cselekvőkészséggel, elismerést és csodálatot kiváltó sokoldalúsággal és éleslátással párosul. A televízió és a rádió közleményeiből, a sajtó híradásaiból, sőt a mind sűrűbb és sűrűbb személyes találkozások emlékeiből is egyre többünknek közös élménye a hozzáértés, ahogy Nicolae Ceauşescu elvtárs gazdasági életünk fejlődését, az ipari és mezőgazdasági termelés fellendítését irányítja; ahogy a biztató, bátorító szavakat az eltévelyedést, a visszamaradást, a rutint és a kényelmességet elítélő bírálattal párosítja. S teszi mindezt a hibák idejében való kiküszöbölése, az alkotó munka színvonalának emelése, a nemzetközi kooperáció előmozdítása érdekében. Számunkra, akik az oktatásban dolgozunk, állandó szempontként, hasznos figyelmeztetésként szolgál az a mód, ahogyan pártunk főtitkára, államunk elnöke figyelemmel kíséri és irányítja a termeléssel egybehangolt kutatás, oktatás szüntelen javítását, a szakemberképzést. Gazdag és sokoldalú belpolitikai tevékenységének központi célkitűzései: országunk gazdasági és társadalmi rendjének szüntelen fejlesztése, ennek alapján az anyagi jólét előmozdítása, kulturális életünk, szellemi tevékenységünk fellendítése, a román nép és az együttélő nemzetiségek jogegyenlőségének és előrehaladásának biztosítása. És arról is közvetlen élményekkel, emlékezetbe vésődő benyomásokkal rendelkezünk sokan, hogy a merész és mozgósító erejű belpolitikai célkitűzések a békét és biztonságot, az atomveszély elhárítását és a leszerelést, az igazságosabb nemzetközi rendet szolgáló kitartó, következetes erőfeszítésekkel párosulnak. Ezeknek Nicolae Ceauşescu elvtárs világszerte elismert és méltatott képviselője. Nincs olyan nemzetközi értekezlet, amelyen országunk képviselői a békét és a haladást szolgáló konkrét javaslataikkal ne hívnák fel magukra az egész világ figyelmét; alig akad államfő világszerte, aki otthoni és külföldi tárgyalásaival személyesen is olyan kitartóan és következetesen tevékenykedni az emberiség előtt álló legfőbb kérdések megoldásáért, mint államunk elnöke. Alig pár hét telt el a Román Kommunista Párt Országos Konferenciája óta, melyen Nicolae Ceauşescu elvül is történelmi jelentőségű előadói beszédében értékelte szocialista társadalmunk eddig megtett útját, és a XII. kongresszus határozatainak szellemében, e határozatokat továbbfejlesztve meghatározta ötéves tervünk következő időszakának — és bizonyos vonatkozásokban távlati fejlődésünknek is — a feladatait. Országépítő jellegűek, anyagi, szellemi és erkölcsi javainkat gyarapítóak ezek a feladatok. Most rajtunk a sor, hogy odaadással, fegyelemmel, öntudatos munkával és alkotókészséggel teljesítsük a megszavazott programot, magasabb szintre emelve az országot és mindannyiunk életét. Mindezekért — ahogy ez nálunk szokás — erőt, egészséget, hosszú életet kívánunk Nicolae Ceauşescu elvtársnak 65. születésnapja és forradalmi tevékenységének 50. évfordulója alkalmából! Hogy sokáig folytathassa áldozatos munkáját a nép, a haza, az emberiség javára! ________________________ Cornel Brudaşcu olajfestménye A JELENLÉT EREJE Húsz éve immár, hogy riporterként járom az országot. Ennyi idő alatt nagyon sok várost, falut, gyárat, üzemet, munkaközösséget kerestem föl, s ha most útjaimra visszagondolok, elmondhatom: kevés olyan helyen fordultam meg, ahol pártunk főtitkára, államunk elnöke, Nicolae Ceauşescu elvtárs még nem járt. Ha például“ interjút készítek valahol, legtöbbször ezt hallom: „A főtitkár elvtárs legutóbbi munkalátogatása alkalmával ezt mondta nálunk...“ Igen, ez az ő munkastílusa: ott lenni a helyszínen. Jelen lenni mindenütt az országban, ahol szükség van tanácsra, biztatásra, jó szóra, közös elhatározásra, döntésre, megfontolásra, az egység és a testvériség érzésére; ott lenni, ahol a nép sorsa alakul, ahol a holnap formálódik; ott lenni, ahol tisztességet kell adni valaminek, ami reánk maradt a múltból. Ma, a híradástechnika jelenlegi fejlettségi fokán, roppant egyszerű lenne üzeneteket intézni a fővárosból az ország bármely részébe. Országunk vezetője azonban, ha csak teheti, nem üzen, hanem megjelenik az ország bármely városában vagy falujában, elmegy a gyárakba, a mezőkre, mert a saját szemével akar meggyőződni arról, hogy hol mi a helyzet, miképpen valósulnak meg a tervek, a határozatok. Ha most valaki megkérdezné, miért van szükség erre a sorozatos és következetes jelenlétre, azt válaszolnám: mert van úgy, hogy a népnek nem elég, ha üzennek neki. Elvárja, igényli vezetőjének jelenlétét. Azt, hogy kezet lehessen vele szorítani, hogy az egyszerű ember a maga mindennapjairól a „legmagasabb szinten“ tárgyalni tudjon. Ezért is alakult ki bizonyára az a régi szokás, hogy a nép kenyérrel és sóval fogadja vezetőjét. Annak a munkastílusnak köszönhetően nem veszett ki ez a szokás, mely pártunk főtitkárát jellemzi. Ő honosította meg. Ő tette gyakorlattá a közvetlen kapcsolatok elmélyítését. Az ő látogatásai tulajdonképpen emberi kapcsolatok — nem csupán politikai vagy gazdasági tárgyalások. Ezért azt is mondhatjuk, hogy látogatásai a demokráciát erősítik. Az elmúlt nyáron például a Duna —Fekete-tenger csatorna építkezéseiről írtam riportot. Agigeán, a zsiliprendszernél Mihai Dulica mérnök elvezetett egy olyan helyre, ahol jó a kilátás, és azt mondta: — Néhány héttel ezelőtt itt járt pártunk főtitkára, épp ezen a helyen állt meg, ahol most vagyunk. Sokáig beszélgetett a szakemberekkel, mérnökökkel és technikusokkal. Kiderült, hogy bizonyos mennyiségű víz haszontalanul folyik le a zsilip két oldalán. Ceauşescu elvtárs nem tudott ebbe belenyugodni, azt mondta, építsenek oda két kis turbinát, hogy villanyáramot fejlesszen a lezuhanó víz. Később, hogy magunkra maradtunk, a mérnökök közül valaki megjegyezte: — Ez nekünk is eszünkbe juthatott volna... Amikor a zetelaki vízduzzasztó gát építéséhez hozzákezdtek, pánikszerűen terjedt a hír: emberek százai válnak hajléktalanná; egy falunak el kell költöznie. Siettem oda, hogy írjak valamit az elköltöztetésre ítélt faluról. De amikor megérkeztem, mondták a helybeliek: itt járt Nicolae Ceauşescu elvtárs, a költözködésből nem lesz semmi. Úgy jelölte ki a mesterséges tó területét, hogy figyelembe vette a lakosság érdekeit is... Valahol Makfalva határában, egy meredek oldalban felborult annak idején egy traktor. Már több hasonló esetről hallottam, ezért elmentem a mezőgépészekhez, hogy megtudjam, mi az oka az ilyesminek. — Nincs olyan traktorunk, amelyikkel biztonságosan lehetne szántani a hegyvidékeken — mondták. Ellátogattam a brassói Traktorgyárba, s a Csíkszeredáiba is. Előadtam, milyen szomorú tapasztalataim vannak a traktoristákkal kapcsolatban. — Már készülnek azok a traktorok, amelyekkel biztonságosan lehet szántani a meredek hegyoldalakban is — válaszolták az illetékesek. És hozzátették: — Itt járt a pártfőtitkár, határozott utasítást adott ilyen traktorok gyártására... Riportsorozatot írtam hazai városokról. Megcsodáltam Nagybánya, Szatmár, Temesvár új lakótelepeit, de észre vettem azt is, sok városban lebontják a még szilárd alapokon álló, szép, rém házakat. Egy polgármestertől megkérdeztem: vajon a várostervező mérnökök ceruzáját időnként nem kellene megvizsgálni? Úgy látom, túlságosan sok a bontás. Főleg a városközpontban... — Erre azt mondta a polgármester. — Erre figyelmeztetett nemrég pártunk főtitkára. A városközpontokban ezután úgy építkezünk, hogy megőrizzük a régi emlékeket, sőt renoválni kell a jellegzetes házakat... Aki figyelmesen járja az országot, észreveheti: azokon a vidékeken, ahonnan régebb a megélhetésért messzire kellett elutazni, ma üzemek vannak. Pártunk főtitkára ugyanis nem kerülte ki ezeket a tájakat, ha munkalátogatásra indult. Megkérdezte minden ilyen helyen, hogy mit lehetne tenni, minek van hagyománya, mihez vannak feltételek, milyen iparág fejlesztéséhez vagy megalapozásához — és cselekedett. Vagyis: döntött. Ahol megfordult, valamit mindig észrevett, és kellő tájékozódás után határozott is. Az ő munkalátogatásainak mindig nyoma maradt. Vagy úgy, hogy fölépült egy lakónegyed, egy gyár, egy iskola, fölavattak egy szobrot, lecsapoltak egy mocsaras tavat, vagy úgy, hogy ahol járt, az emberek hozzáláttak környezetük szépítéséhez, hagyományaik ápolásához. Nyomot hagyott nemcsak az ország térképén, hanem az emberi lelkekben is. ELEKES FERENC