Új Élet, 1983 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1983-01-10 / 1. szám

erőt, Egészségét, HOSSZÚ ÉLETET! írta. Kovács József, az Államtanács alelnöke, a Babeş—Bolyai Tudományegyetem prorektora Ünnepi érzések kerítik hatalmukba ezekben a napokban és hetekben az or­szág minden egyes lakosát, románt, ma­gyart, németet és más nemzetiségűt, nőt és férfit, kicsit és nagyot, az iskolás gyerektől az aggastyánig, kivétel nélkül mindenkit. A fővárostól a legeldugot­tabb hegyi faluig vagy síkvidéki ta­nyáig, nincs olyan talpalatnyi hely. Má­­ramarosszigettől Konstancáig és Iaşi­tól Turnu Severing nincs olyan település, ahol ne emlékeznének meg január 26- áról, arról a napról, amelyen Nicolae Ceauşescu elvtárs, a Román Kommu­nista Párt főtitkára, Románia Szocia­lista Köztársaság elnöke, életének 65. és forradalmi tevékenységének 50. évét tölti be. Fél évszázados kitartó és következe­tes forradalmi cselekvés, lankadatlan munkálkodás a nép érdekében, nem mindenkinek juthat ez osztályrészül. Kevés emberről lehet elmondani azt, amit pártunk főtitkáráról, államunk el­nökéről, hogy élete és munkássága azoknak az eszméknek a jegyében fo­gant és azokat a célokat sugározza, amelyek az egész haladó emberiség ide­áljai. Anyagi jólét, magas szintű szel­lemi műveltség, forradalmi öntudat, egyetértés, béke — ezek tevékenységé­nek vezérlő elvei. És még kevesebb em­berről lehet elmondani, hogy a tömegek érdekével azonosuló elméleti és gyakor­lati tevékenysége párját ritkító mun­kabírással, fáradtságot nem ismerő cse­­lekvőkészséggel, elismerést és csodálatot kiváltó sokoldalúsággal és éleslátással párosul. A televízió és a rádió közleményei­ből, a sajtó híradásaiból, sőt a mind sűrűbb és sűrűbb személyes találkozá­sok emlékeiből is egyre többünknek kö­zös élménye a hozzáértés, ahogy Nicolae Ceauşescu elvtárs gazdasági életünk fejlődését, az ipari és mezőgaz­dasági termelés fellendítését irányítja; ahogy a biztató, bátorító szavakat az eltévelyedést, a visszamaradást, a rutint és a kényelmességet elítélő bírálattal párosítja. S teszi mindezt a hibák idejé­ben való kiküszöbölése, az alkotó munka színvonalának emelése, a nem­zetközi kooperáció előmozdítása érde­kében. Számunkra, akik az oktatásban dol­gozunk, állandó szempontként, hasznos figyelmeztetésként szolgál az a mód, ahogyan pártunk főtitkára, államunk elnöke figyelemmel kíséri és irányítja a termeléssel egybehangolt kutatás, okta­­tás szüntelen javítását, a szakemberkép­zést. Gazdag és sokoldalú belpolitikai tevékenységének központi célkitűzései: országunk gazdasági és társadalmi rendjének szüntelen fejlesztése, ennek alapján az anyagi jólét előmozdítása, kulturális életünk, szellemi tevékenysé­günk fellendítése, a román nép és az együttélő nemzetiségek jogegyenlőségé­nek és előrehaladásának biztosítása. És arról is közvetlen élményekkel, emlékezetbe vésődő benyomásokkal rendelkezünk sokan, hogy a merész és mozgósító erejű belpolitikai célkitűzé­sek a békét és biztonságot, az atomve­szély elhárítását és a leszerelést, az igaz­ságosabb nemzetközi r­endet szolgáló kitartó, következetes erőfeszítésekkel párosulnak. Ezeknek Nicolae Ceauşescu elvtárs világszerte elismert és méltatott képviselője. Nincs olyan nemzetközi ér­tekezlet, amelyen országunk képviselői a békét és a haladást szolgáló konkrét javaslataikkal ne hívnák fel magukra az egész világ figyelmét; alig akad államfő világszerte, aki otthoni és külföldi tár­gyalásaival személyesen is olyan kitar­tóan és következetesen tevékenykedni az emberiség előtt álló legfőbb kérdések megoldásáért, mint államunk elnöke. Alig pár hét telt el a Román Kom­munista Párt Országos Konferenciája óta, melyen Nicolae Ceauşescu elvül i­s történelmi jelentőségű előadói beszédé­ben értékelte szocialista társadalmunk eddig megtett útját, és a XII. kong­resszus határozatainak szellemében, e határozatokat továbbfejlesztve megha­tározta ötéves tervünk következő idő­szakának — és bizonyos vonatkozások­ban távlati fejlődésünknek is — a fela­datait. Országépítő jellegűek, anyagi, szellemi és erkölcsi javainkat gyarapí­­tóak ezek a feladatok. Most rajtunk a sor, hogy odaadással, fegyelemmel, ön­tudatos munkával és alkotókészséggel teljesítsük a megszavazott programot, magasabb szintre emelve az országot és mindannyiunk életét. Mindezekért — ahogy ez nálunk szo­kás — erőt, egészséget, hosszú életet kívánunk Nicolae Ceauşescu elvtársnak 65. születésnapja és forradalmi tevé­kenységének 50. évfordulója alkalmá­ból! Hogy sokáig folytathassa áldozatos munkáját a nép, a haza, az emberiség javára! ________________________ Cornel Brudaşcu olajfestménye A JELENLÉT EREJE Húsz éve immár, hogy riporterként járom az országot. Ennyi idő alatt na­gyon sok várost, falut, gyárat, üzemet, munkaközösséget kerestem föl, s h­a most útjaimra visszagondolok, elmond­hatom: kevés olyan helyen fordultam meg, ahol pártunk főtitkára, államunk elnöke, Nicolae Ceauşescu elvtárs még nem járt. Ha például“ interjút készítek valahol, legtöbbször ezt hallom: „A fő­titkár elvtárs legutóbbi munkalátoga­tása alkalmával ezt mondta nálunk...“ Igen, ez az ő munkastílusa: ott lenni a helyszínen. Jelen lenni mindenütt az országban, ahol szükség van tanácsra, biztatásra, jó szóra, közös elhatáro­zásra, döntésre, megfontolásra, az egy­ség és a testvériség érzésére; ott lenni, ahol a nép sorsa alakul, ahol a holnap formálódik; ott lenni, ahol tisztességet kell adni valaminek, ami reánk maradt a múltból. Ma, a híradástechnika jelenlegi fej­lettségi fokán, roppant egyszerű lenne üzeneteket intézni a fővárosból az or­szág bármely részébe. Országunk veze­tője azonban, ha csak teheti, nem üzen, hanem megjelenik az ország bármely városában vagy falujában, elmegy a gyárakba, a mezőkre, mert a saját sze­mével akar meggyőződni arról, hogy hol mi a helyzet, miképpen valósulnak meg a tervek, a határozatok. Ha most valaki megkérdezné, miért van szükség erre a sorozatos és követ­kezetes jelenlétre, azt válaszolnám: mert van úgy, hogy a népnek nem elég, ha üzennek neki. Elvárja, igényli vezetőjé­nek jelenlétét. Azt, hogy kezet lehessen vele szorítani, hogy az egyszerű ember a maga mindennapjairól a „legmaga­sabb szinten“ tárgyalni tudjon. Ezért is alakult ki bizonyára az a régi szokás, hogy a nép kenyérrel és sóval fogadja vezetőjét. Annak a munkastílusnak kö­szönhetően nem veszett ki ez a szokás, mely pártunk főtitkárát jellemzi. Ő honosította meg. Ő tette gyakor­lattá a közvetlen kapcsolatok elmélyíté­sét. Az ő látogatásai tulajdonképpen emberi kapcsolatok — nem csupán po­litikai vagy gazdasági tárgyalások. Ezért azt is mondhatjuk, hogy látogatásai a demokráciát erősítik. Az elmúlt nyáron például a Duna —Fekete-tenger csatorna építkezéseiről írtam riportot. Agigeán, a zsiliprend­szernél Mihai Dulica mérnök elvezetett egy olyan helyre, ahol jó a kilátás, és azt mondta: — Néhány héttel ezelőtt itt járt pártunk főtitkára, épp ezen a he­lyen állt meg, ahol most vagyunk. So­káig beszélgetett a szakemberekkel, mérnökökkel és technikusokkal. Kide­rü­lt, hogy bizonyos mennyiségű víz ha­szontalanul folyik le a zsilip két olda­lán. Ceauşescu elvtárs nem tudott ebbe belenyugodni, azt mondta, építsenek oda két kis turbinát, hogy villanyára­mot fejlesszen a lezuhanó víz. Később, hogy magunkra maradtunk, a mérnö­kök közül valaki megjegyezte: — Ez nekünk is eszünkbe juthatott volna... Amikor a zetelaki vízduzzasztó gát építéséhez hozzákezdtek, pánikszerűen terjedt­ a hír: emberek százai válnak hajléktalanná; egy falunak el kell köl­töznie. Siettem oda, hogy írjak valamit az elköltöztetésre ítélt faluról. De ami­kor megérkeztem, mondták a helybe­liek: itt járt Nicolae Ceauşescu elvtárs, a költözködésből nem lesz­ semmi. Úgy jelölte ki a mesterséges tó területét, hogy figyelembe vette a lakosság érde­keit is... Valahol Makfalva határában, egy me­redek oldalban felborult annak idején egy traktor. Már több hasonló esetről hallottam, ezért elmentem a mezőgépé­szekhez, hogy megtudjam, mi az oka az ilyesminek. — Nincs olyan traktorunk, amelyikkel biztonságosan lehetne szán­tani a hegyvidékeken — mondták. Ellátogattam a brassói Traktor­gyárba, s a Csíkszeredáiba is. Előadtam, milyen szomorú tapasztalataim vannak a traktoristákkal kapcsolatban. — Már készülnek azok a traktorok, amelyekkel biztonságosan lehet szántani a meredek hegyoldalakban is — válaszolták az ille­tékesek. És hozzátették: — Itt járt a pártfőtitkár, határozott utasítást adott ilyen traktorok gyártására... Riportsorozatot írtam hazai városok­ról. Megcsodáltam Nagybánya, Szat­már, Temesvár új lakótelepeit, de észre vettem azt is, sok városban lebontják a még szilárd alapokon álló, szép, rém házakat. Egy polgármestertől megkér­deztem: vajon a várostervező mérnökök ceruzáját időnként nem kellene meg­vizsgálni? Úgy látom, túlságosan sok a bontás. Főleg a városközpontban... — Erre azt mondta a polgármester. — Erre figyelmeztetett nemrég pártunk fő­titkára. A városközpontokban ezután úgy építkezünk, hogy megőrizzük a régi emlékeket, sőt renoválni kell a jellegze­tes házakat... Aki figyelmesen járja az országot, észreveheti: azokon a vidékeken, ahon­nan régebb a megélhetésért messzire kellett elutazni, ma üzemek vannak. Pártunk főtitkára ugyanis nem kerülte ki ezeket a tájakat, ha­­ munkalátoga­tásra indult. Megkérdezte minden ilyen helyen, hogy mit lehetne tenni, minek van hagyománya, mihez vannak feltéte­lek, milyen iparág fejlesztéséhez vagy megalapozásához — és cselekedett. Vagyis: döntött. Ahol megfordult, valamit mindig ész­revett, és kellő tájékozódás után hatá­rozott is. Az ő munkalátogatásainak mindig nyoma maradt. Vagy úgy, hogy fölépült egy lakónegyed, egy gyár, egy iskola, fölavattak egy szobrot, lecsapol­tak egy mocsaras tavat, vagy úgy, hogy ahol járt, az emberek hozzáláttak kör­nyezetük szépítéséhez, hagyományaik ápolásához. Nyomot hagyott nemcsak az ország térképén, hanem az emberi lelkekben is. ELEKES FERENC

Next