Erdélyi Figyelő, 1992 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1992-01-01 / 1. szám
WM1) Markó Bélát 1989 decemberéig sajátos hangú, öntörvényű világot teremtő költőként, esszéíróként, szerkesztőként ismertük. Alkotó értelmiségiként azóta sem lett hűtlen a versíráshoz, szerkesztéshez — irodalmi folyóiratunk, a SATÓ főszerkesztője —, de a közvetlen politikai életnek is cselekvő részese: Maros megye szenátora, az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke. Több igen fontos kérdésben hallatta szavát a parlamentijén. Bevezetésképpen azt szeretném megkérdezni: hogyan éli át Markó Béla e kettős vonzódást, vagy hogyan viseli el ezt a kettős terhet? — Őszintén szólva, elég nehezen. Az az igazság, hogy egyelőre inasai vagyunk annak, amit politikának vélünk, vagy amit politikának lehetne nevezni. A romániai magyar értelmiségben mindmáig nem jött létre az a munkamegosztás, amire szükség lett volna. Saját példámra utalva, egyszerre vagyok író, szerkesztő és ugyanakkor szenátor. Ez nem kivételes, ez általánosnak mondható. Számomra állandó dilemma, hogy tulajdonképpen pályát módosítottam, miközben eredeti hivatásomhoz való kötődésem is megmaradt, és én ezt meg is akarom őrizni. Dilemma ez nyilván minden olyan alkotó értelmiségi számára, aki valamiképpen cselekvő részesévé válik a közéletnek vagy akár a szűkebb értelemben vett politikának. Egyéni pályámon ez a dilemma úgy nyilvánul meg, hogy az írónak minden körülmények között meg kell őriznie saját látásmódját és kritikai rálátását közösségének életére. Az író létének tulajdonképpen ez az értelme; ő egy olyan sajátos, egyedi szemléletet visz be a közösség életébe, amely egyszerre belső és külső rálátást is jelent. Ez ajubtikában nem képzelhető el. A politikusnak is szüksége van az egyéniségre, és minél markánsabb ez az egyéniség, annál jobb; ugyanakkor viszont a politika egy közösségnek való fegyelmi alávetettséget is jelent, Így van ez az RMDSZ-ben is; adott esetben aláveted magad a többség véleményének, és a közösség szószólója vagy. — Úgy gondolom, hogy a személyes dilemmádként átélt kettősség nagyon sok politizáló erdélyi magyar értelmiségire, sőt az egész RMDSZ-re is jellemző... — Nyilvánvaló, hogy az RMDSZ is hasonló dilemmával küszködik, és próbálja azt a saját keretein belül feloldani. Ezt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy az egység és sokszínűség ellentéte, közösségi alávetettség és egyéni szabadság szembenállása. A nyugati társadalmakban is léteznek ezek a szembenállások, sőt, ideológiákban is megfogalmazódnak. Ezért különbözik például a liberálisteológia a kereszténydemokrata ideológiától. Ezért is. A liberális az individuum szabadságára helyezi a hangsúlyt. Ugyanakkor az ember közösségben és társadalomban létezik, mert rá van utalva a saját közösségére. A robinsoni magatartás és a robinsoni lét az ifjúsági regények témája, de az emberi társadalomban mindez elképzelhetetlen. Mindaz, amit alkotott az emberiség, az egyéni ötletek és lelemények összessége ugyan, de közösségek erőfeszítéseképpen jöhetett létre. Ugyanakkor minden ember alapvető joga, hogy saját egyéniségét szabadon kiO A politikusnak is szüksége van egyéniségre O Az egység és sokszínűség ellentéte O Meg kell adni az autonómia lehetőségét O Egy kisebbség sokkal érzékenyebb a demokráciára, mint a többség O A népeket nem lehet szétszemelgetni O Nem hiszem, hogy sorvadásra, pusztulásra vagyunk ítélve O A valóság a törvényhozói szándékokra is rá fog cáfolni O Mindezek nagyon kis lépések O Sok tűz között O A fiatal generáció csalódott O Kritikai hang nélkül minket is fenyeget a nacionalizmus fejezhesse. Ez állandó ütközéseket jelent egyéni és közösségi érdek között. Tulajdonképpen ez a demokrácia lényege. Azt keresik mindmáig a nyugati társadalmak is, hogy a kettőt kibékítsék és összeegyeztessék. — Szeretném, ha bővebben szólnál az említett egység és sokszínűség ellentétéről. Arra gondolok egyrészt, hogy a magyarság többfelé egységes tömbökben él, a legtöbb helyen viszont vegyesen más nemzetiségűekkel, sokfelé pedig elenyésző kisebbségben, szórványban. Ettől függően is másképpen lehet és kell politizálnia a magyarságnak. Másrészt csak az RMDSZ a magyarság egyedüli képviselője? Vagy mit szól saját ellenzékéhez? — Világos, hogy minél egyértelműbb az RMDSZ ideológiája, vagy minél inkább van ideológiája — Erdélyi Figyelő 1992/1 liberalizmus, szociáldemokrácia, kereszténydemokrácia és így tovább —, minél inkább meghatározza a saját ideológiáját, annál nagyobb lesz az ellenzéke a magyarságon belül, mert ezáltal félresodorja, kiszorítja a másféle ideológiákat .Ebben a pillanatban ez még nem jelentkezik igazából. Ideológiai szempontból nem sokszínűsödött— legalábbis én úgy érzékelem — sem az RMDSZ, sem a magyarság. Ami az érdekképviseletet illeti, s amire utaltál, a területi megoszlása a magyarságnak, tény, hogy másképpen oldható meg egy szórványvidéken és másképpen Maros megyében és Marosvásárhelyen, ahol fele-fele arányú a magyar lakosság, és megint másképpen tevődnek fel a kérdések Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön vagy Székelyudvarhelyen. Ilyen szempontból máris érzékelhető az álláspontoknak és érdekeknek a pluralizálódása. De akár ilyen, akár más alapon, az RMDSZ-nek szembe kell néznie majd ezzel és éppen ezért nem válhat soha szűk értelemben vett párttá. Ezért tartom én reálisnak azt az elképzelést — amelyet sokszor sokan kifejtettek —, hogy az RMDSZ olyan ernyőszerű, védőhálószerű szervezetté váljék, amely magába tudja foglalni a különböző lehetséges ideológiákat, platformokat, csoportosulásokat. — Van-e erre már példa a közelünkben vagy a távolabbi világban, vagy teljesen újszerű, esetleg kísérletnek tekinthető ez ? — Én mindmáig jól működő és lemásolható modellekről nem tudok. Tehát amit mi itt most teszünk, az valamiképpen példaértékű, és csak azért nem nevezném kísérletnek, mert itt tévedni nem szabad: több mint kétmillió ember sínylené meg. Az RMDSZ létének és formájának kérdése nem választható el az autonómia kérdésétől. Attól, hogy ennek a közösségnek meg kell adni az autonómia lehetőségét. Ebbe beleértendő nyilván a kulturális autonómia, de beleértendők másfajta autonómialehetőségek is. Az RMDSZ létével és a benne rejlő ellentmondásokkal eleve erre az autonómia-lehetőségre alapoz. Illetve arra a tényre, hogy a magyarság mint közösség: entitás. Ez az entitás jól körvonalazható, jól megfogalmazható: a hagyomány, a kultúra, a nyelv, a nemzeti tudat egysége. Ezt az entitást politikai síkon és más síkokon is ki kell fejezni, ennek az entitásnak a kifejezője kell hogy legyen az RMDSZ. A nagy kérdés az, hogy miképpen tudja elkerülni a maga diktatúráját a saját közössége felé, miképpen tudja elkerülni, hogy elfojtsa a látszólag vele szemben fellépő véleménykülönbségeket. Úgy kell megkonstruálni — mindeddig nem sikerült ez, de én bízom benne, hogy sikerülni fog —, hogy a véleménykülönbség, a most ellenzéknek tekintett másság a saját keretén belül nyilvánuljon meg, ne minősülhessen külső támadásnak. A magyarságon belül létező másság, másságok az RMDSZ számára nem jelenthetnek külső tényezőt, mert — perspektívában legalábbis — át kell fognia az egész magyarságot. Természetesen nem vállalhatja föl azokat a jobbról vagy balról létező (Folytatása a 10. oldalon) Merre, RMDSZ? Merre? A „különlétek együttléte" Beszélgetés Markó Bélával sorskérdéseinkről, cselekvési lehetőségeinkről ..., 3