Erdélyi Figyelő, 1992 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1992-01-01 / 1. szám

WM1) Markó Bélát 1989 decemberéig sajátos hangú, öntörvényű világot teremtő költőként, esszéíróként, szerkesztőként ismertük. Alkotó értelmiségiként azóta sem lett hűtlen a versíráshoz, szerkesztéshez — irodalmi folyóiratunk, a SA­TÓ főszerkesztője —, de a közvetlen politikai életnek is cselekvő ré­szese: Maros megye szenátora, az RMDSZ szená­tusi frakciójának elnöke. Több igen fontos kérdés­ben hallatta szavát a parlamentijén. Bevezetésképpen azt szeretném megkérdezni: hogyan éli át Markó Béla e kettős vonzódást, vagy hogyan viseli el ezt a kettős terhet? — Őszintén szólva, elég nehezen. Az az igazság, hogy egyelőre inasai vagyunk annak, amit politiká­nak vélünk, vagy amit politikának lehetne nevezni. A romániai magyar értelmiségben mindmáig nem jött létre az a munkamegosztás, amire szükség lett volna. Saját példámra utalva, egyszerre vagyok író, szerkesztő és ugyanakkor szenátor. Ez nem kivéte­les, ez általánosnak mondható. Számomra állandó dilemma, hogy tulajdonképpen pályát módosítot­tam, miközben eredeti hivatásomhoz való kötődé­sem is megmaradt, és én ezt meg is akarom őrizni. Dilemma ez nyilván minden olyan alkotó értelmisé­­­gi számára, aki valamiképpen cselekvő részesévé válik a közéletnek vagy akár a szűkebb értelemben vett politikának. Egyéni pályámon ez a dilemma úgy nyilvánul meg, hogy az írónak minden körül­mények között meg kell őriznie saját látásmódját és kritikai rálátását közösségének életére. Az író lété­nek tulajdonképpen ez az értelme; ő egy olyan sajá­tos, egyedi szemléletet visz be a közösség életébe, amely egyszerre belső és külső rálátást is jelent. Ez a­­jub­tikában nem képzelhető el. A politikusnak is szüksége van az egyéniségre, és minél markánsabb ez az egyéniség, annál jobb; ugyanakkor viszont a politika egy közösségnek való fegyelmi alávetettsé­get is jelent, Így van ez az RMDSZ-ben is; adott esetben aláveted magad a többség véleményének, és a közösség szószólója vagy. — Úgy gondolom, hogy a személyes dilemmád­ként átélt kettősség nagyon sok politizáló erdélyi magyar értelmiségire, sőt az egész RMDSZ-re is jellemző... — Nyilvánvaló, hogy az RMDSZ is hasonló di­lemmával küszködik, és próbálja azt a saját keretein belül feloldani. Ezt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy az egység és sokszínűség ellentéte, közösségi alávetettség és egyéni szabadság szembenállása. A nyugati társadalmakban is léteznek ezek a szembe­nállások, sőt, ideológiákban is megfogalmazódnak. Ezért különbözik például a liberális­­teológia a ke­reszténydemokrata ideológiától. Ezért is. A lib­erális az individuum szabadságára helyezi a hangsúlyt. Ugyanakkor az ember közösségben és társada­lomban létezik, mert rá van utalva a saját közössé­gére. A robinsoni magatartás és a robinsoni lét az ifjúsági regények témája, de az emberi társada­lomban mindez elképzelhetetlen. Mindaz, amit al­kotott az emberiség, az egyéni ötletek és lelemé­nyek összessége ugyan, de közösségek erőfeszíté­seképpen jöhetett létre. Ugyanakkor minden ember alapvető joga, hogy saját egyéniségét szabadon ki­O A politikusnak is szüksége van egyéniségre O Az egység és sokszínűség ellentéte O Meg kell adni az autonómia lehetőségét O Egy kisebbség sokkal érzéke­nyebb a demokráciára, mint a többség O A népeket nem lehet szétszemelgetni O Nem hiszem, hogy sorvadásra, pusztulásra va­gyunk ítélve O A valóság a tör­vényhozói szándékokra is rá fog cáfolni O Mindezek nagyon kis lépések O Sok tűz között O A fia­tal generáció csalódott O Kritikai hang nélkül minket is fenyeget a nacionalizmus fejezhesse. Ez állandó ütközéseket jelent egyéni és közösségi érdek között. Tulajdonképpen ez a de­mokrácia lényege. Azt keresik mindmáig a nyugati társadalmak is, hogy a kettőt kibékítsék és össze­egyeztessék. — Szeretném, ha bővebben szólnál az említett egység és sokszínűség ellentétéről. Arra gondolok egyrészt, hogy a magyarság többfelé egységes töm­bökben él, a legtöbb helyen viszont vegyesen más nemzetiségűekkel, sokfelé pedig elenyésző kisebb­ségben, szórványban. Ettől függően is másképpen lehet és kell politizálnia a magyarságnak. Másrészt csak az RMDSZ a magyarság egyedüli képviselője? Vagy mit szól saját ellenzékéhez? — Világos, hogy minél egyértelműbb az RMDSZ ideológiája, vagy minél inkább van ideológiája — Erdélyi Figyelő 1992/1 liberalizmus, szociáldemokrácia, kereszténydemo­krácia és így tovább —, minél inkább meghatároz­za a saját ideológiáját, annál nagyobb lesz az ellen­zéke a magyarságon belül, mert ezáltal félresodor­ja, kiszorítja a másféle ideológiákat .Ebben a pilla­natban ez még nem jelentkezik igazából. Ideológiai szempontból nem sokszínűsödött— legalábbis én úgy érzékelem — sem az RMDSZ, sem a magyar­ság. Ami az érdekképviseletet illeti, s amire utaltál, a területi megoszlása a magyarságnak, tény, hogy másképpen oldható meg egy szórványvidéken és másképpen Maros megyében és Marosvásárhelyen, ahol fele-fele arányú a magyar lakosság, és megint másképpen tevődnek fel a kérdések Csíkszeredá­ban, Sepsiszentgyörgyön vagy Székelyudvarhe­lyen. Ilyen szempontból már­is érzékelhető az állás­pontoknak és érdekeknek a pluralizálódása. De akár ilyen, akár más alapon, az RMDSZ-nek szem­be kell néznie majd ezzel és éppen ezért nem válhat soha szűk értelemben vett párttá. Ezért tartom én reálisnak azt az elképzelést — amelyet sokszor so­kan kifejtettek —, hogy az RMDSZ olyan ernyő­szerű, védőhálószerű szervezetté váljék, amely ma­gába tudja foglalni a különböző lehetséges ideoló­giákat, platformokat, csoportosulásokat. — Van-e erre már példa a közelünkben vagy a távolabbi világban, vagy teljesen újszerű, esetleg kí­­­sérletnek tekinthető ez ? — Én mindmáig jól működő és lemásolható mo­dellekről nem tudok. Tehát amit mi itt most teszünk, az valamiképpen példaértékű, és csak azért nem nevezném kísérletnek, mert itt tévedni nem szabad: több mint kétmillió ember sínylené meg. Az RMDSZ létének és formájának kérdése nem vá­lasztható el az autonómia kérdésétől. Attól, hogy ennek a közösségnek meg kell adni az autonómia lehetőségét. Ebbe beleértendő nyilván a kulturális autonómia, de beleértendők másfajta autonómia­lehetőségek is. Az RMDSZ létével és a benne rejlő ellentmondásokkal eleve erre az autonómia-lehe­tőségre alapoz. Illetve arra a tényre, hogy a ma­gyarság mint közösség: entitás. Ez az entitás jól körvonalazható, jól megfogalmazható: a hagyo­mány, a kultúra, a nyelv, a nemzeti tudat egysége. Ezt az entitást politikai síkon és más síkokon is ki kell fejezni, ennek az entitásnak a kifejezője kell hogy legyen az RMDSZ. A nagy kérdés az, hogy miképpen tudja elkerülni a maga diktatúráját a saját közössége felé, miképpen tudja elkerülni, hogy el­fojtsa a látszólag vele szemben fellépő vélemény­különbségeket. Úgy kell megkonstruálni — mind­eddig nem sikerült ez, de én bízom benne, hogy si­kerülni fog —, hogy a véleménykülönbség, a most ellenzéknek tekintett másság a saját keretén belül nyilvánuljon meg, ne minősülhessen külső támadás­nak. A magyarságon belül létező másság, másságok az RMDSZ számára nem jelenthetnek külső ténye­zőt, mert — perspektívában legalábbis — át kell fognia az egész magyarságot. Természetesen nem vállalhatja föl azokat a jobbról vagy balról létező (Folytatása a 10. oldalon) Merre, RMDSZ? Merre? A „különlétek együttléte" Beszélgetés Markó Bélával sorskérdéseinkről, cselekvési lehetőségeinkről­ ..., 3

Next