Mértékadó, 2015. december 28. - 2016. december 26.
2015-12-28
__________________Arcvonások___________________________2. Szeretetbe csomagolva Karácsonyi beszélgetés Gryllus Vilmossal Mikulás vagy Télapó? - hangzott el a kérdés az egyik fővárosi mozi termében. A választ ugyan magunk is kitalálhattuk volna, de helyettünk Gryllus Vilmos Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész mesélte el. „Történt egyszer, hogy egyik évben Mikulás vállára vetette a zsákját, amikor is egy nagyot nyilallott a háta, lerogyott, és ágynak esett. Fájós derékkal fekve épp azon töprengett, hogyan fogja elvinni a gyerekekhez az ajándékokat, ha meg se bírja emelni a nehéz puttonyt? Ekkor kopogtattak az ajtaján: Télapó érkezett a meszszi északról, aki a hófelhőket fújja-rázza, fehér takaróval borítja be telente a földet. Nos, Télapó csodálkozva látta, hogy Mikulás az ágyat nyomja betegen decemberben, és jószívűen felajánlotta, hogy idén elviszi a gyerekeknek ő a csomagokat, ha kap megfelelő cím- és ajándéklistát. Így is történt, Télapó Mikulás felépüléséig évekig hordta a gyerekek cipőjébe az ajándékokat. De mi történt akkor, mikor Mikulás végre meggyógyult?" A kérdésre Gryllus Vilmos tovább meséli a választ gyerekműsorain - dalokkal, történetekkel, csellóval, furulyával, hegedűvel, angyalokkal, és nem utolsósorban, ahogy ő fogalmazza, mindezt „szeretetbe csomagolva" adja. Legelőször erről kérdeztem. Az egyik Nótás Mikulás előadáson történt, hogy ugráló és zsibongó gyerekek között megkönnyeztem a Karácsonyi angyalok apa-lánya duettjét. Ebben az értelemben létezik gyerek-, illetve felnőttzene? - Azt kell mondanom, hogy létezik, annak ellenére, hogy többen állítják az ellenkezőjét is. Weöres Sándor a saját bevallása szerint soha nem írt gyerekverset. Ő verseket faragott, és a szerkesztők készítettek belőlük gyerekköteteket, elsősorban a szövegek ritmikája, lüktetése miatt. Ennek alapján gondolhatnám azt is, hogy csak jó, illetve rossz vers létezik, más nem. Én azt állítom, hogy az előadó-művészetben a zenei nevelés szempontjából érdemes megcélozni egy-egy konkrét korosztályt, figyelembe véve az adott életkori sajátosságokat. Igyekszem olyan dalokat írni, amelyek a gyerekek számára jól érthetők és reprodukálhatók. Attól még persze a felnőttek is szerethetik ezeket a dalokat, és sok visszajelzést kaptam már arról, hogy ez így is van. Igyekszem úgy összeállítani a CD-ket, hogy a felnőttek számára is élményt jelentsenek. Ha ez mégsem így van, akkor jó eséllyel nem jó színvonalú a szerzemény - és nem az az oka, hogy gyerekeknek íródott a dal. A koncertekre, azaz a színpadra is ugyanez vonatkozik? - Az élményszerzés és az együttlét mellett a közös éneklés a célja a műsoroknak. Ezért ennek megfelelően állítom össze a repertoárt, ha pedig nem megy még az együtt zenélés, akkor próbálok játékosan kedvet csinálni hozzá úgy, hogy különféle „szerepekbe bújtatom a gyerekeket": pókok, falevelek, juhászok képében élményszerűbb a daltanulás. Nem az énekórák módszereivel dolgozom, hanem párbeszédekkel, játékokkal és a színpadon elsősorban a gyerekekhez szólok. Ez persze függ attól is, hogy milyen a közönség: van amikor csak gyerekek ülnek a nézőtéren, és van hogy családok. Eszerint alakul a közös éneklés is. De lehet ezt másképpen is csinálni: a Kaláka együttes Ragyog a mindenség című gyerekvers-antológiájának bemutatásakor „hagyományos értelemben" koncertezünk, ilyenkor nem kérdezzük meg a hallgatóságtól, hogy hogyan szeretne bekapcsolódni a zenélésbe, hanem mi játsszuk a dalokat egymás után. „Szeretek énekelni. Felnőtteknek azért, hogy meghallgassák. / Gyerekeknek azért, hogy ők is énekeljenek" - írja a honlapján. - Azt gondolom, hogy az embereknek szeretetre van szükségük, szinte kivétel nélkül mindenkinek. Egy-egy viszszajelzésből arra következtetek, hogy sikerül „szeretetbe csomagolni" a műsoraimat. Ez azt jelenti, hogy mai kifejezéssel élve „átmegy az üzenetem" a zenén keresztül. Emlékszem, egyszer előfordult, hogy az egyik gyerekkoncert után odajött hozzám egy apa, és azt mondta: „Szeretnélek megölelni, nem baj?" Akkor nekem könnybe lábadt a szemem... Alkotói munkáját, színpadi jelenlétét nemcsak hivatalos és személyes elismerések sora jellemzi, hanem a természetesség és nem mellékesen a játékosság. - Az embernek természetesen többféle arca van, és más jön elő egy komoly beszélgetésben és más a különböző koncerteken. A játékosságot, azt hiszem, hogy mára - a körülményektől függetlenül - megtanultam előhívni magamból. Amikor 1969-ben elkezdtem muzsikálni a Kalákával, akkor abban a repertoárban renge-