Mértékadó, 2015. december 28. - 2016. december 26.

2015-12-28

______________Jubileum_____________________________ Vigasztaló hangok Arvo Pärt nyolcvanéves Idén szeptember 11-én töltötte be nyolcvanadik életévét Arvo Pärt észt ze­neszerző. Ebben az esztendőben a világ számos pontján, köztük hazánkban is sokszor csendültek fel művei. Budapes­ten klub is alakult, ahol olyan filmeket vetítettek, amelyeknek zenéjét ő szerez­te. (A nagy érdeklődésre való tekintet­tel a moziestek jövőre is folytatódnak a BMC könyvtárában.) A komponista népszerűsége évtize­dek óta töretlen. Ugyanakkor néhány „szakmabeli" talán épp emiatt méregeti fanyalogva a szakállas, szelíd öregúr életművét. Hiszen nem megszokott, hogy egy kis balti állam kortárs zene­szerzőjét tucatnyi Grammy-díjra jelöl­jék, műveit a legpatinásabb kiadó gon­dozza, elismert művészek adják elő, miközben olyanok is csillogó szemmel beszélnek róla, akik nem sokat konyhá­nak a komolyzenéhez. Arvo Pärt egyet­len ok miatt lehet egyesek számára megosztó jelenség. Ez pedig éppen az, hogy nem megosztó. S az ilyesmi ma több mint gyanús... Zenei tanulmányait gyermekkorában kezdte. Később az Észt Rádió hangmér­nökeként dolgozott. Heino Eller irányítá­sával tanult zeneszerzést a tallinni kon­zervatóriumban, ahol 1963-ban diplo­mázott. Két kompozíciójával 1962-ben megnyerte a Szovjetunió fiatal zene­szerzőinek versenyét. Korai művei Sosztakovics, Prokofjev, Bartók, később „A zeném mindig hosszas hallga­tás gyümölcse. Ha hallgatásról beszé­lek, arra a Semmire gondolok, amely­ből Isten a világot teremtette. Ezért, eszményi értelemben, a csend szent. A csend nemcsak úgy egyszerűen adatott meg nekünk, hanem azért, hogy táplálkozzunk belőle. Ez a táp­lálék nem kevésbé értékes számunk­ra, mint a levegő. Van egy mondás, amely szerint ha szeretettel közele­dünk a hallgatáshoz, akkor abból ze­ne születhet. A zeneszerzőnek gyak­ran nagyon sokáig kell erre a zenére várnia. Ez a bensőséges várakozás éppen az a csend, amely olyan ked­ves nekem." pedig Schönberg hatását tükrözték. Az ultramodernnek is nevezhető korszak azonban megszakadt. Pärt határvonal­hoz érkezett, így beszélt erről az idő­szakról: „Akkora hangzavart csaptam, hogy nem hallottam ki belőle a saját hangomat." Alkotói válság szakadt rá, és fél évti­zeden át egyetlen művet sem írt. Egy tal­linni zenei fesztiválon jelentkezett újra 1978-ban, egy sor tintinnabuli stílusban komponált művel. Részben a gregorián zene, illetve XIV-XVI. századi francia és franko-flamand zeneszerzők művei ha­tottak rá. Vallomásában erről ezt mondja: „Felfedeztem, hogy elég, ha csupán egyetlen hangot szólaltatnak meg gyönyörűen. Ez az egyet­len hang, vagy egy csendes ütés, vagy egy pillanatnyi csend megvigasztal. Egyszerű anyagokból építkezem­­ egy hármashangzattal, egy bizo­nyos tonalitásban. A hármas­­hangzat három hangja haran­gokhoz hasonlít, ezért hívom ezt a kompozíciós eljárást tintinnabulinak." (A latin ere­detű szó harangocskát jelent.) Az új stílusban született leg­fontosabb művek közé tartozik a Für Alina, a Fratres, a Cantus in memóriam Benjamin Britten, a Tabula Rasa, a Spiegel in Spiegel. Pärt 1980-ban családjával együtt elhagyta hazáját. Zsidó szárma­zású feleségének lehetősége nyílt arra, hogy Izraelben telepedjen le, ahová a zeneszerző is követhette volna. A szov­jet rezsim szorításából már régóta sze­rettek volna szabadulni. De a kívánt úti cél helyett végül Nyugat-Berlinben lel­tek új otthonra. A komponista és csa­ládja, az észtek nagy örömére, évek óta már ismét hazájában él és tevékenyke­dik. (Idén májusban Tallinnban mutat­ták be Adam-passió című művét, ame­lyet Robert Wilson amerikai rendezővel közösen álmodott színpadra.) A választott emigráció első évei­ben a Nyugat nem ölelte keblére azonnal a zeneszerzőt, hiszen nem látták benne a rendszer által üldözött értelmiségit, zenéjét pedig sokan fél­reértették. Ő azonban továbbra is al­kotott, sorra születtek szakrális mű­vei: a János-passió, a Te Deum, a Magnificat, a Boldogmondások, a Berlini mise. Idővel kezdtek felfigyelni rá. A modern európai egyházzene megte­remtésében vállalt szerepéért 2005- ben Európai Egyházzene Díjban ré­szesült. Darabjainak előadása a karvezetők számára nagy kihívás. Pad Zoltán kar­nagy így fogalmazott egy interjúban: „Műveihez úgy szabad csak nyúlni, mint amikor márciusban kiültetik a palántákat, és azok még különösen érzékenyek, vigyázni kell rájuk." Ez a zene nem választható el szer­zőjétől és annak hitétől. Az evangéli­kus vallástól az ortodoxia felé fordult komponista egy róla szóló portré­filmben így vallott az Istennel folytatott párbeszédről: „Ha az imafüzért a ke­zedbe veszed, más szavak költöznek a szívedbe, a gondolataidba. Mintha a helyedre kerülnél, mintha rendre igazí­tanának. Az imádság végére nem lenne szabad pontot tennünk. Három pontot vagy valamiféle megbánásjelet kellene elhelyeznünk az utolsó szó után." Arvo Párt a Gondviselésben bízó szerzetes módjára él és komponál. Úgy van jelen és szólaltatja meg a csenden túlit, ahogyan csak azok képesek, akik nagyon közel vannak a Forráshoz. Aki csak ismeri, vallja, a zeneszerző legfon­tosabb ismérve: szelíd derűje. S valószí­nűleg ez utóbbi teszi minden gyönyörű műve mellett igazán hitelessé. Hiteles kereszténnyé... Koncz Veronika XVI. Benedek pápával

Next