Új Ember, 1958 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1958-01-05 / 1. szám
EGY KÖTELESSÉG HÁROM PILLÉRE írta : Mag Béla c. apát, az Opus Pacis ügyvezető igazgatója A békéről s megvédéséről van szó. A cím homályosnak látszik. A kereszténynek elég lenne csak annyi, hogy a feltámadt Üdvözítő első szava apostolaihoz így hangzott: "»Békesség nektek!« (Jn. 20, 19.) És ez az újra ismételt isteni szó nemcsak szokásos üdvözlési forma volt, hanem program, mert Üdvözítőnk a békét szánta egyik legnagyobb ajándékának az emberek részére. De visszhangzott-e, mélyült-e követőiben? És mi lesz sorsa a jövőben? Erre is válaszolni kell. Ezért nyugszik három pilléren a kötelesség. Aspectus A Szentatya mondotta, hogy lapot fordítottunk a történelemben. Nincs jel arra, hogy az új lap iniciáléját majd egyháziak szorgalmas kezemunkája ékesíti, de szent a meggyőződésünk, hogy a történések minden fázisa, lefolyása az isteni Gondviselés őrködő és végső diadalát szolgáló műve lesz. Emberi szemmel nézve a kereszténység időben kifejtett és az emberiségre kiható tevékenységét, azt látjuk, hogy kezdetben kovász volt a régi és bomlásnak indult birodalmak erjedő világában, majd dajka lett a pogányságból megtért népek bölcsőjénél; aztán a nagykorúság önérzetében kardot fogott, hogy világi fejedelmeikkel egyenrangúan munkálkodjék a »Civitas Dei«-n. Ez utóbbiból nem került ki győztesen, de isteni Alapítója szerinti céljairól sohasem mondott le, és ma sem statisztája, hanem tevékeny szereplője az emberiség történelmének. Az új korszak küszöbét ismét kovász-szerepben, missiós munka izzásában s a szeretet uralmának útkészítésében lépi át. Tegyük hozzá, hogy a béke zöldelő olaj ágát tartva kezében a vérözöntől megcsömörlött és abból kiemelkedni akaró emberiség felé. Krisztus földi helytartója és a vele közösségben élő apostolutódok nem szűnnek a nagy korforduló problémáit a krisztusi hit és erkölcs mérlegére tenni. Szavuk eljut a földkerekség valamennyi katolikusához. A visszhang és intenzitás lemérése nem fizikus munka. Annál érdekfeszítőbb, mert műszerek nélkül ugyan, de nem a csalóka fantáziára hagyatkozva, hanem a lélek benső és mindenre rezumáló világában folyik a vizsgálódás. A kérdést konkréten így fogalmazzuk: milyen a magyar katolikus papság és hívek magatartása a háború és béke kérdésében? Ha egységesen a béke mellett szól — és másképp hogyan is szólhatna —, akkor következik a magatartás intenzitásának megállapítása és a perspektíva felvázolása. Ez a perspektíva is lehet vagy pozitív, vagy... nem, csak pozitív lehet, mert különben nem perspektíva, hanem sivár üresség, vagy roskadt fatalizmus. Intensitas Olvassuk el főpásztoraink buzdításait a békemunkára. Vegyük kézbe és olvassuk el újra Félegyházy József pápai kamarás az Egyház béke törekvéseiről az Opus Pacis első nagygyűlésén tartott előadását, ami — úgy tudom — ott van minden paptestvér asztalán. Utána szívre a kezet, vagy egy adoráció meghitt csendjében a szenteléskor ígért engedelmesség vótumát idézve, kérdezzük meg jómagunktól, hogy mit tettünk a Krisztus szándékából, az evangélium szelleméből és az Anyaszentegyház tanításából folyó eme kötelességünk teljesítésében? Eredménnyel zárulna legtöbbször ez az önvizsgálat. Deo gratias! Az önvizsgálat azonban még nem elég. Csak egy lépés. És az »acies bene ordinata«-ban elvárható lépés. De tovább kell menni. Az élet — akárcsak a lelki élet — nem ismer megállást. Van ideje a pihenésnek, az erőgyűjtésnek, az elmélkedésnek és szemlélődésnek, de az igazi magvető utána a tettek mezején érzi magát otthon, kezében a tiszta búzával, vagy érthetőbben: ajkán Isten igéjével, szívében egyháza, hazája, felebarátai szeretetével, szólva, hintve az örök élet és a békés földi élet termékeny magvait, eszméit. Ehhez akar segítséget, támogatást nyújtani az Opus Pacis, amely a püspöki kar szándéka és célkitűzése szerint alakult a katolikus békemunka új kereteinek a kidolgozására. Az Opus Pacis első nagygyűlése után avatott tollú író világos látással mutatott rá, hogy a reánk váró munkának még csak a kezdetén vagyunk. *A legsürgősebb teendő — olvashattuk —, hogy most már szerte az országban mindenütt megismerjék az Opus Pacis létrejövését és programját, valamint első békegyűlésének lefolyását és határozatát. Nagyon elő fogja segíteni ez annak az óhajunknak megvalósulását, hogy a papok és hívek is minél egységesebben átérezzék — megszívlelve a Szentatya útmutatásait is — az atombomba eltiltásának, a kísérleti robbantások abbahagyásának kérdésében az erkölcsi parancsokat és a katolikus lelkiismeret szavát.« Megállapítást nyert az is, hogy az Opus Pacis további tevékenységét ki kell terjeszteni — magasságban és mélységben. Tegyük hozzá — mert itt az idő —, hogy szélességben is. Az egyházmegyei papi békegyűléseken testet ölt a püspöki kar május 24-én megjelent nyilatkozatának egyik határozata: »...szeretettel elvárjuk, hogy egyházunk, valamennyi papja fokozottabban magáévá tegye a béke gondolatát és híveivel egyetemben amellé az elv mellé álljon, amely kis és nagy, belső és külső problémák megoldását békés tárgyalások útján keresi.« Az intenzitás megmérésének egyik fontos állomásához érkezünk a közeljövőben, amikor a papság — a főpásztorok hívó szavára — egyházmegyénként összejön, foglalkozik napjaink legnagyobb gondjával, állást foglal a béke mellett, hangot ad erkölcsi elveknek és tagja lesz annak a kórusnak, amely az első karácsony éjszakáján angyali szóval, napjainkban pedig a jóakaratú népek, emberek százmillióinak felerősödött szavával internálja a fülnek, szívnek, testnek, léleknek legmelegebb üzenetét, akaratát, a békét. _ _ Perspective! E harmadik pillért, nagy bizalommal a világot teremtő és kormányzó Istenben, elvekre és tényekre kell felépíteni. Bízni a történelmet irányító Mindenhatóban és ugyanakkor mindent elkövetni, hogy kőtáblára és emberi szívbe írott parancsai, törvényei teljesüljenek. Elvek: A békéért való munka nem szívesség, hanem hivatásból folyó kötelesség Nem ilyen vagy olyan csoport, párt mellé való állás, hanem az igazság mellett való kiállás. Nem politikai vagy hatalmi érdek kiszolgálása, hanem az egész emberiség — benne egyházunk és hazánk — érdekének vértelmezése. Az Opus Pacis nem ötleteket rakétáz tagjai felé, hanem a természettörvényt magában foglaló és tökéletesítő evangélium törvényét hirdeti és teljesíti a béke védelmében is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetésben részesített több egyházi személyiséget az ellenforradalom alatt a népi hatalom mellett tanúsított bátor helytállásukért, és az azóta eltelt egy év alatt szocializmust építő hazánk és népünk érdekében a békemozgalomban, valamint az állam és az egyház jó viszonyában kifejtett áldozatos munkásságukért. A Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatát kapták: Bereczky Albert református püspök és Dr. Vető Lajos evangélikus püspök, országgyűlési képviselő. A Magyar Népköztársaság Zászlórendje III. fokozatát kapták: dr. Horváth Richárd, a budapesti római katolikus ferences templom igazgatója, országgyűlési képviselő, dr. Beresztóczy Miklós, c. prépost, a budai római katolikus Erzsébet-templom igazgatója, országgyűlési képviselő, Mag Béla c. apát, az Opus Pacis ügyvezető igazgatója, dr. Barta Tibor református teológiai tanár, debreceni parochus, Sós Endre, a Magyar Izraeliták Országos Irodájának alelnöke, Berki Feriz görögkeleti esperes, Szabó László, a baptista egyház elnöke és dr. Pákozdi László Márton református teológiai professzor. A Magyar Népköztársaság Zászlórendje IV. fokozatát kapták: dr. Potyondi Imre nagyprépost, a budapesti római katolikus központi szeminárium rektora, Miháczi József c. apát, budapesti római katolikus plébános, Regős Gyula c. kanonok, debreceni római katolikus plébános, Vattamány Imre hajdúdorogi görögkatolikus templomigazgató, Hajdú Péter református esperes, budapesti parochus, Mekis Ádám evangélikus esperes, békéscsabai parochus, Szamosközi István esperes, budapesti parochus és Nyári Pál református püspökhelyettes, kaposvári parochus. A Magyar Népköztársaság Zászlórendje V. fokozatát kapták: Rozsák Menyhért római katolikus esperes, verpeléti plébános, dr. Halász György c. apát, budapesti római katolikus templomigazgató, dr. Varga Sándor érseki tanácsos, gyöngyösi római katolikus plébános, Langmár Lipót c. ,apát,siófoki római katolikus plébános és Huszti Kálmán, a Református Konvent csoportvezetője, a Református Békebizottság titkára A kitüntetéseket Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke adta át hétfőn az Országházban. A kitüntetések átadásánál jelen voltak: Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Péter János, az Elnöki Tanács tagja, a Kulturális Tények. Óriás léptekkel halad az emberiség a boldogulás vagy a pusztulás felé. A vezető államférfiak, a nagy dirigensek asztalán ott van a béke és háború partitúrája. A földön élő emberek nagy többsége a béke taktusát diktálja. A Shakespeare-i időkben csak az uralkodók és főnemesek adhattak kifejezést — főképpen tragikus — érzelmeiknek. Turgenyev megdöbbentette kortársait azzal az állítással, hogy a jobbágyok érzelmei nem nagyon különböztek uraikétól. Az volt mindig az általános nézet, hogy olyan érzelmek, amelyek mögött nem áll hatalom, nevetségesek. Ma másként van. Meg is jelent szervezett formában a történelem porondján egy új nagyhatalom: a béke híveinek világmozgalma. Vannak sikerei és ez erőt ad a kishitűségben. De vannak kudarcai is és ez memento az elbizakodottságban. Mindkettő kötelességre sarkall: erősödni és erősíteni a hitben, hogy a népeknek és vezetőiknek többségében lesz erő a békéért folyó küzdelmet folytatni, győzelemre vinni. A pap, a hívő adja ehhez az imáját és mindenki munkájában, hivatásában a helytállást, egyéni, családi, társadalmi életben az igazságra, szeretetre való törekvést, hogy jöjjön az idő, amikor »az igazság s a béke csókot vált«. (Zsolt, 84, 11.) Bíztató a perspectiva, a háború elkerülhető, ha a jóakaratú emberek összefognak és a Zsoltáros e szavaihoz igazodnak: »Keresd a békét és járj utána.« (33, 15.) Vízkereszt után lesznek az egyházmegyei papi békegyűlések. Sok helyen megvan az a szép szokás, hogy ennek az ünnepnek a nyolcadában a hívek megszenteltetik hajlékaikat. A szertartást végző pap ezekkel a szavakkal lép a lakásokba: »Békesség e háznak és minden lakójának!« E sorok írója 1950 vízkeresztje után egy békésmegyei község nyolcszáz házából hétszáznak a küszöbét lépte át e kívánsággal. Azóta is ezt teszi és mindnyájan ezt tesszük szent hivatásunk minden területén, funkciójában. Munka közben pedig papság és hívek szívéből nem szűnő melegséggel száll Istenhez az eucharisztikus kongreszszus himnuszából a fohász: »Forrassz eggyé ékességben minden népet, nemzetet!« Kapcsolatok Intézetének elnöke, Mihályfy Ernő, az Elnöki Tanács tagja, művelődésügyi miniszterhelyettes, az evangélikus egyház felügyelője, Horváth János, a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának elnöke, Hantos János és Herling Jakab, az Országos Béketanács titkárai, valamint az egyházi élet több vezető személyisége. Jelen volt a kitüntetések átadásánál Kwan-Hsun- Ting püspök vezetésével a kínai protestáns egyházak hazánkban tartózkodó küldöttsége is. A kitüntetések átadásaikor Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke beszédben üdvözölte a kitüntetetteket: »A Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében szeretettel és barátsággal köszöntöm Önöket — mondotta — abból az alkalomból, hogy a békemozgalom területének kiszélesítése érdekében végzett munkájukért, valamint az ellenforradalom és a konszolidáció idején tanúsított magatartásuk, munkájuk elismeréseként kormánykitüntetésben részesültek.« Beszéde további során, hangoztatta: »Érdemes és igen nagy emberi cselekedet a béke biztosítása érdekében munkálkodni, fáradhatatlannak lenni, dolgozni, világnézetre, foglalkozásra, nemzetiségre való tekintet nélkül az egész világon.« A kitüntetettek nevében dr. Bereczky Albert református püspök mondott köszönetet: »Az egyház egy-egy nemzedéke sohasem él valahol a felhők felett — mondotta többek között beszédében Bereczky Albert —, hanem itt, ezen a földön és szeretetből fakadó szolgálatát itt kell betöltenie. Különösen három téren láttunk és látunk magunk előtt egyházi szolgálatot is az új magyar életforma kialakításában. Az egyik a közösségi lelkűlét ébresztése és ápolása. A másik terület a munkaerkölcs ápolása. A harmadik terület a legszélesebb és legmélyebb, de ugyanakkor lehatol a családi és egyéni élet gyökeréig, a békességszerzés szolgálata. Minden jótakaró embernek legfőbb feladata, hogy segítsen a háború fenyegető rémét legyőzni és a béke erőit diadalmaskodni.« Egyházi személyek kitüntetése A homo Christianus csak a béke munkája lehet A Szentatya karácsonyi beszéde A Magyar Kurír jelenti: XII. Pius pápa a vatikáni Sala del Consistoróban december 22-én fogadta a bíborosok Szent Kollégiumának, valamint a Vatikán prelátusainak hagyományos karácsonyi hódolatát és jókívánságait. A megjelentek nevében Tisserant bíboros, a Szent Kollégium dékánja tolmácsolta a jókívánatokat. Válaszában a Szentatya a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz, híveihez és az egész emberiséghez intézte évente megismétlődő karácsonyi szózatát. A beszédet a vatikáni rádión kívül igen sok ország rádiója szó szerint közvetítette. Rövid tartalma a következő: — A karácsony gondolatát megkapóan tolmácsolják az ószövetségi szentírás prófétai szavai: »Ecce iam venit plenitudo temporis ... et regnabit super nos salvator mundi.” (Íme, eljött az idő teljessége és a világ Megváltója uralkodik rajtunk.) E szavakra gondolva gyermeki szívvel üdvözöljük a betlehemi születést, amellyel a világ Megváltója az üdvösséget hozta nekünk. A gyermek Jézus fénye a mai világ felett is megjelenik és ragyog és sohasem homályosul el teljesen. Amint hogy nem homályosult el azokban a korokban sem, amelyekben az Isten és a világ viszonyát fel nem ismerő irányzatok Istenen kívül keresték a világ értelmét. A mai világ egyre tökéletesebben látja a természet csodáit és keresi azok eredetét, a bennük megnyilatkozó harmónia magyarázatát. A magyarázat pedig csak Isten lehet és, ezt az emberi technika még oly bámulatos fejlődése sem szorítja ki a szívekből, amelyeknek a hit nyújtja az egyedüli reménységet arra, hogy el lehet viselni az ember és a világ viszonyában és az elmúlás gondolatában jelentkező nehézséget. A Szentatya ezután filozófiai és teológiai vizsgálódásnak vetette alá a világ és az ember általános viszonyát és ennek derűs és borús felfogását. Az optimista felfogás eredete Krisztus, az Istenember, ő oszlatja el a pesszimizmust, megmutatva Istent, aki nemcsak teremtője, hanem fenntartója is a világnak és segít bennünket ama fáradozásainkban, amelyek a természet javainak helyes felhasználására irányulnak. — Domine Dominus noster, quam admirabile est romen tuum in universa terra! — Urunk Istenünk, milyen csodálatos a te neved az egész földön. Isten a legnagyobb méltóságot adta az embernek az összes teremtett dolgok felett. Ugyanakkor azonban feladatul adta neki a közedelmet. A küzdelmet elsősorban a rossz ellen, amely különböző formákban nyilvánul meg a világban. Ez az ember erkölcsi kötelessége a természetes világban az isteni rend megtartására. A keresztény ember a neki adott szabadságban is Krisztust, az Istenembert akarja követni, hogy a világban az isteni rend és annak harmóniája fennmaradjon. Ha ez a harmónia Isten és az ember között megbomlik és megszűnik a reménység az anyag és a szellem viszonyának kiegyensúlyozására, az emberiség története szomorú képet mutat . Az egyes korokban különbözőek voltak a felfogások az élet értékeiről A keresztény szemében azonban a legnagyobb érték mindig ennek az isteni harmóniának a fenntartása marad. Rend és harmónia: ezek a legnagyobb értékek a világban. Ezeket kell szolgálnia a haladásnak és a fejlődésnek minden téren. Tudományban, technikában, az emberi élet és a világ minden anyagi javának használatában ennek kell biztosítani az előnyt és minden új útnak ide kell vezetnie. — Ezt kell szolgálnia — mondotta végül a Szentatya — minden kereszténynek a béke nagy gondolatának szempontjából is. A békére kell törekedni állandóan. Törekedni az egyén, a család, a társadalom és az egész világ békéjére, amely egyik feltétele a rendnek és a harmóniának. Ezért nem szűntünk meg hangoztatni pápaságunk egész eddigi ideje alatt a béke szükségességét. Ma inkább, mint valaha, a betlehemi gondolattal fordul atyai szívünk a béke oly sokszor hangoztatott kívánsága felé. Meg kell akadályozni a háborút megfelelő nemzetközi intézmények létesítésével és meg kell teremteni az összes népek együttműködését. Még az eddiginél is erősebben kívánjuk és hirdetjük az Isten által reánk bízott tisztnél fogva is a népek békéjét és minden viszály eltüntetését. Mert a béke a legnagyobb jó. A népek egyetértenek ebben velünk és ugyanezt várják kormányaiktól is, hogy meglegyen a béke a jóakaratú emberek között. — És erre meg is van a remény. Mert vannak ugyan az emberiség égboltozatán és a látóhatáron rossz és veszélyes jelek, de vannak biztató jelek és ígéretek is arra, hogy az egész emberiségre nehezedő veszély, félelem hamarosan elmúlhat. A homo sapiens és elsősorban a homo christianus csak a béke munkája lehet. Főpásztori szózat az év végén Szilveszter napján a templomokban a következő főpásztori szózatot olvasták fel: Kedves Hívek! Amikor az év végén, Szilveszter estéjén, hálát adunk Istennek a jótéteményekért, amelyekkel az egész év folyamán elhalmozott, külön megköszönjük neki, hogy megóvta számunkra a békét és nem engedte ránk zúdulni a háború borzalmait. Mi is lett volna, ha népünk békés termelőmunkáját újra harcok akasztották volna meg és ínség és pusztulás, betegség és halál telepedtek volna hazánk mezőire, falvaira és városaira! De ne csak hálát adjunk, hanem az új év küszöbén kérjük is a Mindenhatót, hogy továbbra is őrizze meg számunkra legnagyobb ajándékát, a békét. Kérjük ezt annál sürgetőbben, mert a háború veszélye állandóan fejünk fölött lebeg, többek közt azoknak a hidrogénbombáknak a formájában, amelyek a levegőben keringenek. Csak egy véletlen kell hozzá, hogy tűzbe lobbanjon a világ, és pusztulnak gyermekek, asszonyok, öregek, védtelen emberek seregestül és megsemmisülnek hosszú fáradsággal termelt javak tömegestül. De a véletlenek felett ott lebeg az isteni gondviselés, és mi abban bízunk. És bízunk a népek békevágyában, amely mind erősebben és általánosabban nyilvánul világszerte, szervezett mozgalmakban, spontán tüntetésekben és népek vezetőinek felhívásaiban. De leginkább bízunk az isteni Kisdedben, akinek születése ünnepét ültük és akit a Béke Fejedelmének nevezett a próféta. Ő maga béke kívánattal szokta köszönteni tanítványait. Országa a béke országa, mert tanítása és erkölcsi törvényei a békében terjednek, míg a háború tapasztalat szerint Isten parancsainak megvetését és lábbal tiprását szokta magával hozni. Esedezzünk tehát a békéért a Miatyánk szavaival: „Jöjjön el — mennyei Atyánk — a te országod.” Jöjjön el a béke, az igazság és szeretet országa, ahol nyugodtan ülhet anyja ölében a kisded, és nem kell félteni az asszonynak hitvesét, a márkának jegyesét, a szülőknek gyermekét. Adj nekünk békét, Istenünk, hogy életben maradjunk és Neked biztonságban szolgálhassunk! íme, megfogadjuk mindnyájan, mi a te gyermekeid, hogy áldani fogjuk szent nevedet és engedelmesen megtartjuk örök törvényeidet Ámen. Miért nincs esti mise? Az esti misékkel kapcsolatos legutóbbi néhány írásunkra több levelet kaptunk olvasóinktól. Egyöntetűen csendül ki belőlük a hívek vágyakozása az esti mise után azokon a helyeken is, ahol ilyen nincs. Szinte irigykedve emlegetik azokat a fővárosi templomokat, ahol a hívek részesülhetnek abban az örömben, hogy este, napi munkájuk végeztével, kényelmesen és nyugodtan misét hallgathatnak. »Kora reggel, hat órára kell munkahelyemen lenni — írja egyik olvasónk levelében. — Nincs módomban reggel misét hallgatni S nálunk nincs esti mise. Áldozni sem tudok emiatt mindennap. És még többen is vagyunk itt hasonló helyzetben. Nálunk két templom is van. Miért nem lehet itt nálunk is esti mise?« A kérdést a levelek nyomán feltettük illetékes helyen magunk is. Hogyan is állunk e pillanatban az esti misék figyében, mikor az élet fejlődése és a hívek fgénye is feléje mutat. A tapasztalat azt mutatja, hogy amíg a reggeli hétköznapi miséken csak gyéren üldögélnek a padokban a hívők, este megtelik a templom. Egyházi részről látják, hogy mekkora a jelentősége és haszna, ha a késői órában is biztosítanak misehallgatási lehetőséget a híveknek. Kellően indokolt esetben, amennyiben megvan rá a lehetőség, nehézség nélkül engedélyezik. Azonban épp a lehetőség nincs meg mindenütt. Sok helyen például a hitoktatás éppen a késő délutáni és esti óráit foglalja le a papnak. Az is kétségtelen, hogy a hívők egy része ragaszkodik ahhoz, hogy napot szent misehallgatással kezdje. Csak azokon a helyeken könnyű az esti mise bevezetése, ahol egy templomban több pap működik. Annál is inkább, mert ahol élénkebb a lelki élet, a miséző mellé gyóntató is kell, aki a mise alatt beül a gyóntatószékbe. Innen van, hogy még fővárosi viszonylatban is csak olyan templomokban tudják megoldani a kérdést, ahol négy-öt pap működik.