Új Ember, 1958 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1958-01-05 / 1. szám

EGY KÖTELESSÉG HÁROM PILLÉRE írta : Mag Béla c. apát, az Opus Pacis ügyvezető igazgatója A békéről s megvédéséről van szó. A cím homályosnak látszik. A ke­reszténynek elég lenne csak annyi, hogy a feltámadt Üdvözítő első szava apostolaihoz így hangzott: "»Békesség nektek!« (Jn. 20, 19.) És ez az újra ismételt isteni szó nemcsak szokásos üdvözlési forma volt, hanem program, mert Üdvözítőnk a békét szánta egyik legnagyobb ajándékának az emberek részére. De visszhangzott-e, mélyült-e követőiben? És mi lesz sorsa a jövőben? Erre is válaszolni kell. Ezért nyugszik három pilléren a kötelesség. Aspectus A Szentatya mondotta, hogy lapot fordítottunk a történelemben. Nincs jel arra, hogy az új lap ini­ciáléját majd egyháziak szorgalmas kezemunkája ékesíti, de szent a meg­győződésünk, hogy a történések min­den fázisa, lefolyása az isteni Gond­viselés őrködő és végső diadalát szol­gáló műve lesz. Emberi szemmel nézve a kereszténység időben kifej­tett és az emberiségre kiható tevé­kenységét, azt látjuk, hogy kezdet­ben kovász volt a régi és bomlás­nak indult birodalmak erjedő világá­ban, majd dajka lett a pogányság­ból megtért népek bölcsőjénél; aztán a nagykorúság önérzetében kardot fogott, hogy világi fejedelmeikkel egyenrangúan munkálkodjék a »Ci­­vitas Dei«-n. Ez utóbbiból nem ke­rült ki győztesen, de isteni Alapítója szerinti céljairól sohasem mondott le, és ma sem statisztája, hanem tevé­keny szereplője az emberiség törté­nelmének. Az új korszak küszöbét ismét kovász-szerepben, missiós munka izzásában s a szeretet ural­mának útkészítésében lépi át. Tegyük hozzá, hogy a béke zöldelő olaj ágát tartva kezében a vérözöntől megcsömörlött és abból kiemelkedni a­karó emberiség felé. Krisztus földi helytartója és a vele közösségben élő apostolutódok nem szűnnek a nagy korforduló problé­máit a krisztusi hit és erkölcs mér­legére tenni. Szavuk eljut a földke­rekség valamennyi katolikusához. A visszhang és intenzitás lemérése nem fizikus­ munka. Annál érdekfeszítőbb, mert műszerek nélkül ugyan, de nem a csalóka fantáziára hagyatkozva, hanem a lélek benső és mindenre rezumáló világában folyik a vizsgáló­dás. A kérdést konkréten így fogalmaz­zuk: milyen a magyar katolikus pap­ság és hívek magatartása a háború és béke kérdésében? Ha egységesen a béke mellett szól — és másképp hogyan is szólhatna —, akkor követ­kezik a magatartás intenzitásának megállapítása és a perspektíva fel­vázolása. Ez a perspektíva is lehet vagy pozitív, vagy... nem, csak pozitív lehet, mert különben nem perspektíva, hanem sivár üresség, vagy roskadt fatalizmus. Intensitas Olvassuk el főpásztoraink buzdítá­sait a békemunkára. Vegyük kézbe és olvassuk el újra Félegyházy József pápai kamarás az Egyház béke törek­véseiről az Opus Pacis első nagygyű­lésén tartott előadását, ami — úgy tudom — ott van minden paptestvér asztalán. Utána szívre a kezet, vagy egy adoráció meghitt csendjében a szenteléskor ígért engedelmesség vó­­tumát idézve, kérdezzük meg jóma­gunktól, hogy mit tettünk a Krisztus szándékából, az evangélium szelle­méből és az Anyaszentegyház taní­tásából folyó eme kötelességünk tel­jesítésében? Eredménnyel zárulna legtöbbször ez az önvizsgálat. Deo gratias! Az önvizsgálat azonban még nem elég. Csak egy lépés. És az »acies bene ordinata«-ban elvárható lépés. De tovább kell menni. Az élet — akárcsak a lelki élet — nem ismer megállást. Van ideje a pihenésnek, az erőgyűjtésnek, az elmélkedésnek és szemlélődésnek, de az igazi mag­vető utána a tettek mezején érzi ma­gát otthon, kezében a tiszta búzával, vagy érthetőbben: ajkán Isten igéjé­vel, szívében egyháza, hazája, fele­barátai szeretetével, szólva, hintve az örök élet és a békés földi élet ter­mékeny magvait, eszméit. Ehhez akar segítséget, támogatást nyújtani az Opus Pacis, amely a püs­pöki kar szándéka és célkitűzése sze­rint alakult a katolikus békemunka új kereteinek a kidolgozására. Az Opus Pacis első nagygyűlése után avatott tollú író világos látással mu­tatott rá, hogy a reánk váró munká­nak még csak a kezdetén vagyunk. *A legsürgősebb teendő — olvashat­tuk —, hogy most már szerte az or­szágban mindenütt megismerjék az Opus Pacis létrejövését és program­ját, valamint első békegyűlésének lefolyását és határozatát. Nagyo­n elő fogja segíteni ez annak az óha­junknak megvalósulását, hogy a pa­pok és hívek is minél egységesebben átérezzék — megszívlelve a Szent­atya útmutatásait is — az atom­bomba eltiltásának, a kísérleti rob­bantások abbahagyásának kérdésé­ben az erkölcsi parancsokat és a ka­tolikus lelkiismeret szavát.« Meg­állapítást nyert az is, hogy az Opus Pacis további tevékenységét ki kell terjeszteni — magasságban és mély­ségben. Tegyük hozzá — mert itt az idő —, hogy szélességben is. Az egyházmegyei papi békegyűlé­seken testet ölt a püspöki kar május 24-én megjelent nyilatkozatának egyik határozata: »...szeretettel el­várjuk, hogy egyházunk, valamennyi papja fokozottabban magáévá tegye a béke gondolatát és híveivel egye­temben amellé az elv mellé álljon, amely kis és nagy, belső és külső problémák megoldását békés tárgya­lások útján keresi.« Az intenzitás megmérésének egyik fontos állomásához érkezünk a kö­zeljövőben, amikor a papság — a fő­­pásztorok hívó szavára — egyházme­gyénként összejön, foglalkozik nap­jaink legnagyobb gondjával, állást foglal a béke mellett, hangot ad er­kölcsi elveknek és tagja lesz annak a kórusnak, amely az első karácsony éjszakáján angyali szóval, napjaink­ban pedig a jóakaratú népek, embe­rek százmillióinak felerősödött sza­vával internálja a fülnek, szívnek, testnek, léleknek legmelegebb üzene­tét, akaratát, a békét. _ _ Perspective! E harmadik pillért, nagy bizalom­mal a világot teremtő és kormányzó Istenben, elvekre és tényekre kell felépíteni. Bízni a történelmet irá­nyító Mindenhatóban és ugyanakkor mindent elkövetni, hogy kőtáblára és emberi szívbe írott parancsai, törvé­nyei teljesüljenek. Elvek: A békéért való munka nem szívesség, hanem hivatásból folyó kö­telesség Nem ilyen vagy olyan cso­port, párt mellé való állás, hanem az igazság m­ellett való kiállás. Nem po­litikai vagy hatalmi érdek kiszolgá­lása, hanem az egész emberiség — benne egyházunk és hazánk — érde­kének vértelmezése. Az Opus Pacis nem ötleteket rakétáz tagjai felé, ha­nem a természettörvényt magában foglaló és tökéletesítő evangélium törvényét hirdeti és teljesíti a béke védelmében is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetésben részesített több egyházi személyiséget az ellen­­forradalom alatt a népi hatalom mel­lett tanúsított bátor helytállásukért, és az azóta eltelt egy év alatt szocia­lizmust építő hazánk és népünk ér­dekében a békemozgalomban, vala­mint az állam és az egyház jó viszo­nyában kifejtett áldozatos munkás­ságukért. A Magyar Népköztársaság Zászló­rendje II. fokozatát kapták: Be­­reczky Albert református püspök és Dr. Vető Lajos evangélikus püspök, országgyűlési képviselő. A Magyar Népköztársaság Zászló­rendje III. fokozatát kapták: dr. Hor­váth Richárd, a budapesti római ka­tolikus ferences templom igazgatója, országgyűlési képviselő, dr. Beresz­­tóczy Miklós, c. prépost, a budai ró­mai katolikus Erzsébet-templom igaz­gatója, országgyűlési képviselő, Mag Béla c. apát, az Opus Pacis ügyveze­tő igazgatója, dr. Barta Tibor refor­mátus teológiai tanár, debreceni pa­­rochus, Sós Endre, a Magyar Izraeli­ták Országos Irodájának alelnöke, Berki Feriz görögkeleti esperes, Sza­bó László, a baptista egyház elnöke és dr. Pákozdi László Márton refor­mátus teológiai professzor. A Magyar Népköztársaság Zászló­rendje IV. fokozatát kapták: dr. Po­­tyondi Imre nagyprépost, a budapesti római katolikus központi szeminá­rium rektora, Miháczi József c. apát, budapesti római katolikus plébános, Regős Gyula c. kanonok, debreceni római katolikus plébános, Vattamány Imre hajdúdorogi görögkatolikus templomigazgató, Hajdú Péter refor­mátus esperes, budapesti parochus, Mekis Ádám evangélikus esperes, bé­késcsabai parochus, Szamosközi Ist­ván esperes, budapesti parochus és Nyári Pál református püspökhelyet­tes, kaposvári parochus. A Magyar Népköztársaság Zászló­rendje V. fokozatát kapták: Rozsák­ Menyhért római katolikus esperes, verpeléti plébános, dr. Halász György c. apát, budapesti római katolikus templomigazgató, dr. Varga Sándor érseki tanácsos, gyöngyösi római ka­tolikus plébános, Langmár Lipót c. ,apát,­siófoki római katolikus plébá­nos és Huszti Kálmán, a Református Konvent csoportvezetője, a Reformá­tus Békebizottság titkára A kitüntetéseket Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke adta át hétfőn az Országházban. A kitüntetések átadá­sánál jelen voltak: Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Péter János, az Elnöki T­anács tagja, a Kulturális Tények. Óriás léptekkel halad az emberiség a boldogulás vagy a pusz­tulás felé. A vezető államférfiak, a nagy dirigensek asztalán ott van a béke és háború partitúrája. A földön élő emberek nagy többsége a béke taktusát diktálja. A Shakespeare-i időkben csak az uralkodók és főne­mesek adhattak kifejezést — főkép­pen tragikus — érzelmeiknek. Turge­­nyev megdöbbentette kortársait az­zal az állítással, hogy a jobbágyok érzelmei nem nagyon különböztek uraikétól. Az volt mindig az általá­nos nézet, hogy olyan érzelmek, ame­lyek mögött nem áll hatalom, nevet­ségesek. Ma másként van. Meg is je­lent szervezett formában a történe­lem porondján egy új nagyhatalom: a béke híveinek világmozgalma. Van­nak sikerei és ez erőt ad a kishitű­ségben. De vannak kudarcai is és ez memento az elbizakodottságban. Mindkettő kötelességre sarkall: erősödni és erősíteni a hitben, hogy a népeknek és vezetőiknek többségé­ben lesz erő a békéért folyó küzdel­met folytatni, győzelemre vinni. A pap, a hívő adja ehhez az imáját és mindenki munkájában, hivatásában a helytállást, egyéni, családi, társa­dalmi életben az igazságra, szeretetre való törekvést, hogy jöjjön az idő, amikor »az igazság s a béke csókot vált«. (Zsolt, 84, 11.) Bíztató a perspectiva, a háború el­kerülhető, ha a jóakaratú emberek összefognak és a Zsoltáros e szavai­hoz igazodnak: »Keresd a békét és járj utána.« (33, 15.) Vízkereszt után lesznek az egyház­­megyei papi békegyűlések. Sok he­lyen megvan az a szép szokás, hogy ennek az ünnepnek a nyolcadában a hívek megszenteltetik hajlékaikat. A szertartást végző pap ezekkel a sza­vakkal lép a lakásokba: »Békesség e háznak és minden lakójának!« E so­rok írója 1950 vízkeresztje után egy békésmegyei község nyolcszáz házá­ból hétszáznak a küszöbét lépte át e kívánsággal. Azóta is ezt teszi és mindnyájan ezt tesszük szent hivatá­sunk minden területén, funkciójában. Munka közben pedig papság és hívek szívéből nem szűnő melegséggel száll Istenhez az eucharisztikus kongresz­­szus himnuszából a fohász: »Forrassz eggyé­­ ékességben minden népet, nemzetet!« Kapcsolatok Intézetének elnöke, Mi­­hályfy Ernő, az Elnöki Tanács tag­ja, művelődésügyi miniszterhelyet­tes, az evangélikus egyház felügyelő­je, Horváth János, a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalá­nak elnöke, Hantos János és Herling Jakab, az Országos Béketanács tit­kárai, valamint az egyházi élet több vezető személyisége. Jelen volt a ki­tüntetések átadásánál Kwan-Hsun- Ting püspök vezetésével a kínai pro­­testáns egyházak hazánkban tartóz­kodó küldöttsége is. A kitüntetések átadásaikor Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke be­szédben üdvözölte a kitüntetette­ket: »A Népköztársaság Elnöki Taná­csa nevében szeretettel és barátság­gal köszöntöm Önöket — mondotta — abból az alkalomból, hogy a bé­kemozgalom területének kiszélesí­tése érdekében végzett munkájukért, valamint az ellenforradalom és a konszolidáció idején tanúsított ma­gatartásuk, munkájuk elismerése­ként kormánykitüntetésben része­sültek.« Beszéde további során, han­goztatta: »Érdemes és igen na­gy emberi cselekedet a béke biztosítása érde­kében munkálkodni, fáradhatatlan­nak lenni, dolgozni, világnézetre, foglalkozásra, nemzetiségre való te­kintet nélkül az egész világon.« A kitüntetettek nevében dr. Be­­reczky Albert református püspök mondott köszönetet: »Az egyház egy-egy nemzedéke sohasem él valahol a felhők felett — mondotta többek között beszédé­ben Bereczky Albert —, hanem itt, ezen a földön és szeretetből fakadó szolgálatát itt kell betöltenie. Külö­nösen három téren láttunk és látunk magunk előtt egyházi szolgálatot is az új magyar életforma kialakításá­ban. Az egyik a közösségi lelkűlét ébresztése és ápolása. A másik terü­let a munkaerkölcs ápolása. A har­madik terület a legszélesebb és leg­mélyebb, de ugyanakkor lehatol a családi és egyéni élet gyökeréig, a békességszerzés szolgálata. Minden jótakaró embernek legfőbb feladata, hogy segítsen a háború fenyegető rémét legyőzni és a béke erőit dia­dalmaskodni.« Egyházi személyek kitüntetése A homo Christianus csak a béke munkája lehet A Szentatya karácsonyi beszéde A Magyar Kurír jelenti: XII. Pius pápa a vatikáni Sala del Consistoró­­ban december 22-én fogadta a bíbo­rosok Szent Kollégiumának, vala­mint a Vatikán prelátusainak hagyo­mányos karácsonyi hódolatát és jókí­vánságait. A megjelentek nevében Tisserant bíboros, a Szent Kollégium dékánja tolmácsolta a jókívánatokat. Válaszában a Szentatya a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz, hívei­hez és az egész emberiséghez intézte évente megismétlődő karácsonyi szó­zatát. A beszédet a vatikáni rádión kívül igen sok ország rádiója szó sze­rint közvetítette. Rövid tartalma a következő: — A karácsony gondolatát megka­­póan tolmácsolják az ószövetségi szentírás prófétai szavai: »Ecce iam venit plenitudo temporis ... et regna­­bit super nos salvator mundi.” (Íme, eljött az idő teljessége és a világ Megváltója uralkodik rajtunk.) E szavakra gondolva gyermeki szívvel üdvözöljük a betlehemi születést, amellyel a világ Megváltója az üd­vösséget hozta nekünk. A gyermek Jézus fénye a mai világ felett is megjelenik és ragyog és sohasem ho­mályosul el teljesen. Amint hogy nem homályosult el azokban a ko­rokban sem, amelyekben az Isten és a világ viszonyát fel nem ismerő irányzatok Istenen kívül keresték a világ értelmét. A mai világ egyre tökéletesebben látja a természet csodáit és keresi azok eredetét, a bennük megnyilat­kozó harmónia magyarázatát. A ma­gyarázat pedig csak Isten lehet és, ezt az emberi technika még oly bá­mulatos fejlődése sem szorítja ki a szívekből, amelyeknek a hit nyújtja az egyedüli reménységet arra, hogy el lehet viselni az ember és a világ viszonyában és az elmúlás gondola­tában jelentkező nehézséget. A Szentatya ezután filozófiai és teológiai vizsgálódásnak vetette alá a világ és az ember általános viszo­nyát és ennek derűs és borús felfo­gását. Az optimista felfogás eredete Krisztus, az Istenember, ő oszlatja el a pesszimizmust, megmutatva Istent, aki nemcsak teremtője, hanem fenn­tartója is a világnak és segít ben­nünket ama fáradozásainkban, ame­lyek a természet javainak helyes fel­­használására irányulnak. — Domine Dominus noster, quam admirabile est romen tuum in uni­­versa terra! — Urunk Istenünk, mi­lyen csodálatos a te neved az egész földön. Isten a legnagyobb méltósá­got adta az embernek az összes te­remtett dolgok felett. Ugyanakkor azonban feladatul adta neki a köze­delmet. A küzdelmet elsősorban a rossz ellen, amely különböző formák­ban nyilvánul meg a világban. Ez az ember erkölcsi kötelessége a termé­szetes világban az isteni rend meg­tartására. A keresztény ember a ne­ki adott szabadságban is Krisztust, az Istenembert akarja követni, hogy a világban az isteni rend és annak harmóniája fennmaradjon. Ha ez a harmónia Isten és az ember között megbomlik és megszűnik a remény­ség az anyag és a szellem viszonyá­nak kiegyensúlyozására, az emberi­ség története szomorú képet mutat . Az egyes korokban különbözőek voltak a felfogások az élet értékeiről A keresztény szemében azonban a legnagyobb érték mindig ennek az isteni harmóniának a fenntartása marad. Rend és harmónia: ezek a legnagyobb értékek a világban. Eze­ket kell szolgálnia a haladásnak és a fejlődésnek minden téren. Tudo­mányban, technikában, az emberi élet és a világ minden anyagi javá­nak használatában ennek kell bizto­sítani az előnyt és minden új útnak ide kell vezetnie. — Ezt kell szolgálnia — mondotta végül a Szentatya — minden keresz­ténynek a béke nagy gondolatának szempontjából is. A békére kell tö­rekedni állandóan. Törekedni az egyén, a család, a társadalom és az egész világ békéjére, amely egyik feltétele a rendnek és a harmóniá­nak. Ezért nem szűntünk meg han­goztatni pápaságunk egész eddigi ideje alatt a béke szükségességét. Ma inkább, mint valaha, a betlehemi gondolattal fordul atyai szívünk a béke oly sokszor hangoztatott kíván­sága felé. Meg kell akadályozni a háborút megfelelő nemzetközi intéz­mények létesítésével és meg kell te­remteni az összes népek együttmű­ködését. Még az eddiginél is erőseb­ben kívánjuk és hirdetjük az Isten által reánk bízott tisztnél fogva is a népek békéjét és minden viszály el­tüntetését. Mert a béke a legnagyobb jó. A népek egyetértenek ebben ve­lünk és ugyanezt várják kormányaik­tól is, hogy meg­legyen a béke a jó­akaratú emberek között. — És erre meg is van a remény. Mert vannak ugyan az emberiség ég­boltozatán és a látóhatáron rossz és veszélyes jelek, de vannak biztató je­lek és ígéretek is arra, hogy az­ egész emberiségre nehezedő veszély, féle­lem hamarosan elmúlhat. A homo sapiens és elsősorban a homo chris­­tianus csak a béke munkája lehet. Főpásztori szózat az év végén Szilveszter napján a templomok­ban a következő főpásztori szózatot olvasták fel: Kedves Hívek! Amikor az év vé­gén, Szilveszter estéjén, hálát adunk Istennek a jótéteményekért, amelyekkel az egész év folyamán el­halmozott, külön megköszönjük neki, hogy megóvta számunkra a békét és nem engedte ránk zúdulni a háború borzalmait. Mi is lett volna, ha né­pünk békés termelőmunkáját újra harcok akasztották volna meg és ín­ség és pusztulás, betegség és halál telepedtek volna hazánk mezőire, falvaira és városaira! De ne csak há­lát adjunk, hanem az új év küszöbén kérjük is a Mindenhatót, hogy to­vábbra is őrizze meg számunkra legnagyobb ajándékát, a békét. Kér­jük ezt annál sürgetőbben, mert a háború veszélye állandóan fejünk fölött lebeg, többek közt azoknak a hidrogénbombáknak a formájában, amelyek a levegőben keringenek. Csak egy véletlen kell hozzá, hogy tűz­be lobbanjon a világ, és pusztulnak gyermekek, asszonyok, öregek, véd­telen emberek seregestül és megsem­misülnek hosszú fáradsággal ter­melt javak tömegestül. De a véletle­nek felett ott lebeg az isteni gond­viselés, és mi abban bízunk. És bí­zunk a népek békevágyában, amely mind erősebben és általánosabban nyilvánul világszerte, szervezett mozgalmakban, spontán tüntetések­ben és népek vezetőinek felhívásai­ban. De leginkább bízunk az isteni Kisdedben, akinek születése ünnepét ültük és akit a Béke Fejedelmének nevezett a próféta. Ő maga béke kí­vánattal szokta köszönteni tanítvá­nyait. Országa a béke országa, mert tanítása és erkölcsi törvényei a bé­kében terjednek, míg a háború ta­pasztalat szerint Isten parancsainak megvetését és lábbal tiprását szokta magával hozni. Esedezzünk tehát a békéért a Miatyánk szavaival: „Jöj­jön el — mennyei Atyánk — a te or­szágod.” Jöjjön el a béke, az igazság és szeretet országa, ahol nyugodtan ülhet anyja ölében a kisded, és nem kell félteni az asszonynak hitvesét, a márkának jegyesét, a szülőknek gyermekét. Adj nekünk békét, Iste­nünk, hogy életben maradjunk és Neked biztonságban szolgálhassunk! íme, megfogadjuk mindnyájan, mi a te gyermekeid, hogy áldani fogjuk szent nevedet és engedelmesen meg­tartjuk örök törvényeidet Ámen. Miért nincs esti mise? Az esti misékkel kapcsolatos leg­utóbbi néhány írásunkra több leve­let kaptunk olvasóinktól. Egyönte­tűen csendül ki belőlük a hívek vá­gyakozása az esti mise után azokon a helyeken is, ahol ilyen nincs. Szin­te irigykedve emlegetik azokat a fő­városi templomokat, ahol a hívek részesülhetnek abban az örömben, hogy este, napi munkájuk végezté­vel, kényelmesen és nyugodtan mi­sét hallgathatnak. »Kora reggel, hat órára kell munkahelyemen lenni — írja egyik olvasónk levelében. — Nincs módomban reggel misét hall­gatni S nálunk nincs esti mise. Ál­dozni sem tudok emiatt mindennap. És még többen is vagyunk itt ha­sonló helyzetben. Nálunk két temp­lom is van. Miért nem lehet itt ná­lunk is esti mise?« A kérdést a levelek nyomán fel­tettük illetékes helyen magunk is. Hogyan is állunk e pillanatban az esti­ misék figyében, mikor az élet fejlődése és a hívek fgénye is felé­je mutat. A tapasztalat azt mutat­ja, hogy amíg a reggeli hétköznapi miséken csak gyéren üldögélnek a padokban a hívők, este megtelik a templom. Egyházi részről látják, hogy mek­­kora a jelentősége és haszna, ha a késői órában is biztosítanak mise­hallgatási lehetőséget a híveknek. Kellően indokolt esetben, amennyi­ben megvan rá a lehetőség, nehéz­ség nélkül engedélyezik. Azonban épp a lehetőség nincs meg minde­nütt. Sok helyen például a hitokta­tás éppen a késő délutáni és esti óráit foglalja le a papnak. Az is két­ségtelen, hogy a hívők egy része ra­gaszkodik ahhoz, hogy napot szent­ misehallgatással kezdje. Csak azokon a helyeken könnyű az esti mise bevezetése, ahol egy templomban több pap működik. An­nál is inkább, mert ahol élénkebb a lelki élet, a miséző mellé gyóntató is kell, aki a mise alatt beül a gyón­tatószékbe. Innen van, hogy még fő­városi viszonylatban is csak olyan templomokban tudják megoldani a kérdést, ahol négy-öt pap működik.

Next