Új Ember, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1965-01-03 / 1. szám
A Magyar Püspöki Kar újévi körlevele Szilveszter estéjén templomainkban a Magyar Püspöki Kar alábbi körlevelét olvasták fel: Kedves Hívek! A mai szilveszteri ájtatos- Gágon a Magyar Püspöki Kar tagjai különösen veletek óhajtanak lenni lélekben, és az ima egybeforrottságában, hogy közössé avatandó hálaadásunkba méltón szőjük bele az elmúló esztendő nagy egyházi eseményeit is. Az idő tovatűnésének érzékelését felfokozó évégi órákban mindenkinek akad lelke mélyén mondanivalója. Az emlékezés forgatja a letűnő év eseménydús lapjait Megkapó elevenséggel lépnek elénk a záródó évünk egyéni és közösségi örömei-bánatai, sikerei és eredménytelenségei, ajándékai és veszteségei. Amikor köszönettel adózunk az elnyert jókért és adományokért, ugyanakkor tudjuk elfogadni a megpróbáltatásokat is. Mindkettő a javunkat munkáló mennyei Atyának gondviselő szeretete által alakította életünket, fonódott bele 1964-es évgyűrűnkbe. Ezzel az istenre hagyatkozással szemléljük most egyéni és közösségi eseménysorozatunkat, majd egy szívvel és lélekkel zengjük: „Isten ki az időnek határát kimérted, örök bölcsességeddel sorsunkat intézed. Elődbe most ez évnek estéjén imádva jó néped és egy szívvel s lélekkel kiáltja: hála fenéked!” Hazánk minden templomában gyűljön ki a hála és szeretet lángja és ebben legyen meg a legtökéletesebb egység pásztor és nyáj között. Kedves Hívek! Lelkünk nemességének mindenkori fokmérője a bennünk ébredő és feltörő hála jótevőnk iránt. Bennünk ezt az erényt elsősorban maga az eucharisztia táplálja, a velünk élő Krisztus éleszti az oltáriszentségben, aki áldozásainkkor lelkünkbe száll és velünk szentségileg egyesül. Ezt a legnagyobb isteni adományt ünnepelte és imádta egyházunk egyeteme a bombayi 38-ik Eucharisztikus Világkongreszszuson. Ezen a páratlan indiai seregszemlén, amely oly hatásosan dicsőítette az isten- és emberszeretetet, hazánk egyházát három főpásztor képviselte, akikhez további főpapok csatlakoztak. Maga a Szentatya is zarándokként vett részt e magasztos kongresszuson. Beszédeiben buzdította híveit, hogy újuljanak meg az eucharisztia forrásaiból és legyenek magvetői, fénylő tanúságtevői a cselekvő hitnek, a növekedő reménykedésnek és a szép szeretőjének Isten és embertársaik iránt. Szava közben a nem hívőkhöz is szólott és el is érte őket. Így mélyült és szélesedett az eucharisztikus világtalálkozó tüze-heve. A szívek gerjedtek a szeretettől, a kezek barátivá szelídültek. A résztvevők és csatlakozók összefogtak az emberiség szent, szép, közös ügyeinek felkarolására és győzelemre vivésére. Magyar egyházunk képviselői reátok is gondoltak a kongresszusi oltárnál, kedves híveink, és ott mondott könyörgéseikbe belefoglalták kivétel nélkül minden magyar testvérüket, közös magyar jövőnket. Az eucharisztia maga is hálát jelent. Ezzel az eucharisztikus hálával eltelten köszönjük meg ma Istennek egyházunk, hazánk és világunk békéjét. Majd bontakoztassuk ki azon reménységünket, hogy közreműködésünk a jövőben is a békességet munkálja, erősíti, védelmezi és meg is őrzi. Istenünk békét akar e földön, egyházunk a békesség útjait rója szerte e világon és ez a közös óhajtása, törekvése minden jóakaratú embernek is. Áldjuk ezért hálatelt szívvel a mai estén a békesség Istenét, aki velünk marad a világ végezetéig, főleg az eucharisztiánkban és áldassuk általa az igazi béke minden munkálóját. Második nagy egyházi eseményünk a még folyó II. Vatikáni Zsinat harmadik szakasza. Ezen tíz magyar zsinati atya vett részt. Ha szerényen is, de hozzájárultak a felvetett nagy kérdések kiérleléséhez, az időszerű egyházi magatartások irányító megfogalmazásához. Ezen a szakaszon bontakozott ki örvendezésünkre igazi nagyságában és minden jó iránti érdekeltségében maga az Anyaszentegyház. Üdvözítőnk és maga a Szentlélek éltette titokzatos testben, amely az egyház, a pápa fősége mellett kidomborodik a püspökök általános felelőssége, papságunk nyomós szerepe és a hívek összességének és a megkeresztelteknek fontossága Ti vagytok, kedves hívek, püspökeitekkel, papjaitokkal együtt maga az egyház. Szent a ti hivatástok, nagy a ti súlyotok és felelősségiek egyaránt. Erről az egyházias öntudatosulásról szólunk még alkalmilag hozzátok. Most is kérünk azonban arra, hogy vállaljátok szent hivatásitokból a reátok eső részit és szüntelen imáitokban a mennyei Atyától kérjetek ehhez kegyelmeket, mint tulajdon gyermekei. Úgy éljetek, mint Isten házanépe családjaitokban, egyházközségeitekben. Hatáskörötökben pedig úgy tegyetek-vegyetek, mint Istennek felelősei. Nagy megtiszteltetés ez számotokra, de számadásra is elkötelező adottság. Egyházunk tájékozódott a zsinaton korunk minden emberéhez és feladatához kialakítandó viszonyulásáról is. Ennek végleges megfogalmazását elő is készítette, amelyet majd a legközelebbi, záró szakasz tár elénk. Ebből a világot örvendeztető vállalkozásból már most is szívleljünk és valósítsunk meg annyit, hogy Krisztus követségében járva szolgáljuk Istenünket a tevékeny felebaráti szeretet által Ezzel teszünk leghathatósabban eleget hitünk követelményeinek, Isten és korunk elvárásainak. A zsinatra figyelő világ szívesen és megnyugodva hallotta, hogy az egyház a szabadság, teljes egyenjogúság jegyében igyekszik megszüntetni az igaztalan megkülönböztetéseket ember és ember között, törekszik elhárítani a háború veszedelmét, véget vetni az éhségnek és népi betegségeknek. Az egyházunk sajátos eszközeivel segédkezet nyújt egy megbékéltebb, elégedettebb és boldogabb világ létrehozásához. Ezt a nagyszerű szerepet tegyük magunkévá szent hitünkből folyóan és adjunk hálát azért a megújulásért és szolgáló készségért, amely felragyogott egyházunk orcáján a zsinat folyamán és amely bevilágítja a mi egyéni és közösségi kegyelemmel és érdemszerűen jövőt építő útjainkat. Hazánk templomaiban és mindenütt, ahol édes anyanyelvünkön és a mienkhez hasonló lelkülettel dicsérik ma az Istent, szálljon külön hála az ég felé azért, hogy, amint azt már hallottátok és olvashattátok, megnyugtatóan indult el hazánkban egyházunk ügyeinek régen áhított rendezése az apostoli szentszékkel és kormányunk kölcsönös megértéséből és igyekezetéből. Boldogan ünnepeltük öt új magyar püspökünk szentelését a budapesti bazilikánkban. Boldogan vettük tudomásul, hogy hazánk katolikus papjai számára ismét megnyílnak a római Pápai Magyar Intézet kapui a kívánatos továbbképzésre. Mindezen törekvés és eredmény, papköltőnk szellemében született meg és bontakozik majd ígéretesen ki: „Úgy szép a hit és honszerelem, egymás keblére botrulva”. Új püspökeink és a következők, papságunkkal egyetemben, haza- és népszerető szívvel teszik le az állami esküjüket, amint az tisztükhöz illik, vagyis abból a krisztusi küldetésből folyóan, amely a lelkek elsődleges szolgálata mellett készséggel kér és vesz részt hazánk és népünk boldog jövőjének építésében. Legyen a mai estén e kedvező összegyházi és világközvéleményt is megelégedéssel és reménykedéssel betöltő eredményért hála Istennek, a minden jó adományozójának. Illesse egyben köszönet mindazokat, akik jóindulatukkal, törekvéseikkel, áldozataikkal ezen ígéretes gyümölcs magvait elvetették, vigyázták és megérlelték. Az eucharisztikus Bombay a lelki megújulást és emberi megértéstöbbletet sugárzó II. Vatikáni Zsinat, magyar egyházunk és hazánk belső békéjét erősítő megállapodás hármas csillaga ragyogja be a többi hálafénnyel együtt óesztendőnk szilveszteri estéjét! E megsokasodott javakból származó elmélyülés, tisztulás és megbékélés legyen egyházunk, hazánk, világunk szép jövőjének megannyi záloga! Kedves Híveink! Ezeket a gondolatokat kívántok betonni a nagy és közös idei évégi hálaadásunkba. Főpásztori szível kérjük számotokra Isten boldogító kegyelmeit és adjuk áldásunkat minden szép, tiszta szándékotokra, törekvéstekre és jövőtökre. Merítsetek lendületet és erőt a következő évre az Üdvözítő forrásaiból. Telítődjetek az eucharisztikus hála, a Szentlélek nyújtotta megújulás kegyelmeivel ás a szép hazafiság szellemével, hogy teljesedjék bennetek és általatok a mi közös szilveszteri óhajtásunk: „Ó, szép Jézus! Ez új esztendőben légy híveidben!” Úgy legyen, Budapest, 1964. december 17. MAGYAR PÜSPÖKI KAR Jézus neve „Nyolc nap múltán, amikor a Gyermeket körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, így nevezte őt az angyal, mielőtt fogantatott.” (Luk. 2. 21.) Az erdő vadja, a tenger hala leélheti életét név nélkül, az ember azonban nem. A hév révén válik megszólíthatóvá, kifejezhetővé és jellemezhetővé. A név által lép be a közösségbe, a társadalomba. Az Ige, midőn eljött közénk, nem csupán testet kívánt ölteni; magára vette embermivoltunk e pecsétjét is, hogy megszólíthassuk őt, beszélhessünk róla, mint önmagunkról, testvérünkről, barátunkról. Jézus neve nem evilági értékeket, testi tulajdonságokat, földi viszonylatokat kifejező jelző, amellyel az apai és anyai büszkeség és öröm díszíti az újszülött gyermeket. Jézus neve mennyei név. Azt is elárulja, hogy nem csupán földi anyánk, hanem mennyei Atyánk is ad nekünk nevet, amellyel megjelöl, jellemez, és hív bennünket. Jézus neve: misztérium. Jesuah annyit jelent: Isten a szabadító, Üdvözítő. Üzenet Isten szeretetének teljességéből. Jézus neve kapcsolódás, híd az Isten és az ember között.• Jézus neve a legrövidebb imádság. Mindnyájunk imádsága. Hirtelen és váratlan dübörög fel előttünk az élet sínein a veszedelem. . — Jézus nevét kiáltjuk. Már-már ledönt lábunkról a kísértés — Jézus nevébe kapaszkodunk. Eltévedünk problémáink útvesztőjében — Jézus nevének fényével keressük a kiutat. Jézus nevével szítjuk lankadó erőnket, türelmünket, ha a megoldás túlsokáig várat magára, ha a próbatétel túlságosan hosszan tart. Jézus nevének mentőhorgonyával kapaszkodunk fel bukásaink és bűneink gödreiből. Jézus nevében kérünk bocsánatot Istentől és felebarátunktól, ha megbántottuk őket . „Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember; megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta és minden mást felülmúló nevet adott neki: Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fi. 2, 8—11.) S. F. A papnevelés kérdéséről Beszélgetés Bánk József győri segédpüspökkel A zsinat harmadik ülésszakának programján szerepelt a papnevelés kérdése és annak reformja. A felszólalók általában elismeréssel szóltak a tervezetről s hogy mégis viszszaküldték a bizottságnak átdolgozásra, annak az az oka, hogy még jobbá legyen, hiszen jelentősége óriási, elvégre a zsinat határozatainak végrehajtása a papság feladata, s minthogy pedig nem kétséges, hogy az a szellemi átalakulás, amelyet a zsinat kezdeményezett és kezdeményez, évtizedeken át fog hatni, következésképpen döntő szerep vár az új generációra, a jövő fiatal papságára. Éppen ezért fontos probléma már a „nevelők nevelése" is, amiről Bánk József püspököt kérdeztük meg. Éppen azért őt, mert 21 éve tanít a Hittudományi Karon, illetve Akadémián, a kérdésben a zsinaton felszólalásra jelentkezett és javaslatát (aminek itt adjuk rövid summáját) írásban nyújtotta be. Helyénvaló az a megállapítás és gyakorlat — kezdte a püspök —, hogy a szemináriumi elöljárókat a legjobb papok közül kell választani és kellőképp előkészíteni. De hogyan? A fiatalok, akik az atyai házat elhagyják, családi otthonra vágynak a szemináriumban is. Ez elsősorban az elöljáróktól függ. Erre a különös munkára az elöljárókat elő kell készíteni. Ezért helyesnek látszik, hogy a szemináriumi elöljárók, főleg pedig a spirituálisok részére külön kurzusok tartassanak, ahol a teológiai, pszichológiai (pszichopatológiai), pedagógiai stb. ismeretek megszerzése után sajátos okmányt vagy képesítést kapnának a nevelői munkára. Egyébként az elöljárók kiválasztása tudományos módszerekkel történjék. Igen fontos, hogy az elöljáró állása ne legyen mellékállás. Az elöljárók tehát, akik a növendékeknek mindenben példaképül kell, hogy szolgáljanak, minden más munkától mentesíthessenek, hogy egészen és osztatlanul a papnevelés ügyének szentelhessék magukat. Egyébként inkább az atya, mint a főnök szerepét töltsék be, akiket szeretet, alázat és áldozatosság jellemezzen, akik kezébe a növendékek félelem és rettegés nélkül, teljes bizalommal tehetik le életüket és hivatásukat. Továbbá legyenek egyetértésben egymással, állandóan új és hatékonyabb nevelési módokat keresvén, hogy Krisztus képére buzgó papokat nevelhessenek. E célból gyakran tartsanak maguk között megbeszéléseket — És milyen legyen a papképzés szerkezete, figyelemmel arra a millióre, amelyből a ma papjelöltjei a szemináriumba érkeznek mindenütt a világon? — Minden szemináriumban (vagy több szeminárium részére) egy úgynevezett noviciatura, vagy a lelki nevelésbe való bevezetés lenne szükséges három vagy hat hónapig — mondja Bánk püspök. — Ezalatt a lelki élet teológiai ismeretére juthatnak (imaélet, aszketika, misztika). Ebben az előkészítő tanfolyamban elsősorban a természetes erények művelésére kell a fősúlyt helyezni A kispap elsősorban egész ember legyen, hogy utána egész pap lehessen. A kegyelem feltételezi az egészséges természetet. A már a pogányoktól vallott három elv: „Honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere” (Tisztességesen élni, senkit meg nem sérteni és mindenkinek megadni a magáét) a papnevelésben is szükséges alap a természetfeletti felépítésére. (Pl. őszinteség, udvariasság, igazságérzet, szerénység, szolgálatkészség, áldozatkészség, nehézségek elviselése stb.) Magáról a teológiai képzésről szólva Bánk püspök helyes arányt javasol a spekulatív és pozitív teológiai oktatás között és kívánja, hogy a teológiával összefüggő természettudományok is helyet kapjanak a teológiai oktatásban. — A latin és görög nyelven kívül — mondja azután —, legalább egy élő nyelv is kötelezőleg taníttassék, egyrészt azért, hogy a növendékek a teológiát tudományosan művelhessék és a különböző né- ■ pek egyházi férfiai egymással érintkezni tudjanak. Igen kívánatos lenne, hogy a különböző országok szemináriumai között baráti kapcsolat létesülne és főleg nyári vakáció alkalmával nyelvtanulás vé- gett csereakciók lennének. — A pasztorális teológia mindenütt fő tárgy legyen, amelynek többek között főfeladata lesz, hogy e szent zsinat határozatait és főleg a korproblémákat a teológia fényében a hallgatókkal elméletileg és gyakorlatilag megismerteti. — Az ékesszólástan, vagyis homiletika minden szemináriumban fontos helyet foglaljon el, úgyhogy minden évben e tárgyból elméleti és gyakorlati előadások legyenek, és a növendékek az évek folyamán tanulják meg, hogyan kell az elméleti tárgyakat a hívek javára felhasználni. — Sajnos, a prédikáció világszerte nagy krízisben van formailag és tartalmilag egyaránt. Igen fontos lenne, ha a zsinat vagy más illetékes hatóság külön dekrétumot adna ki a prédikálásról, annál is inkább, mivel a liturgiáról szóló rendelet előírja, hogy minden misében homiliát, vagyis szentbeszédet kell tar- tani. Az is kívánatos lenne, hogy minden plébánián beszédterv lenne, amely szerinti jól előre megfontolt terv szerint pl. három éven át valamennyi fontos hit és erkölcsi kérdés a hívekkel érthető mó-don közöltetnék. A beszélgetés végén azt kér-dezzük, hogyan fogalmazni meg röviden, néhány szóban mindazt, amit a papképzés reformjának hatalmas anyagáról mondani lehet? — A modern szeminárium ne legyen magas fallal körül, zárt kert, sem elefántcsonttorony, hanem atyai ház, ahol testben és lélekben egészséges ifjak, akiket az Isten hív, a szeretet, önmegtagadás és fegyelem szellemében a mi korunk Isten népének szolgálatára a legalkalmasabb módon előkészülnek. Setéd Béléi A „Die Furche” — Saád Béláról. Az osztrák katolikusok tekintélyes hetilapja, a „Die Furche” karácsonyelőtti számában „Róma és Budapest között” címmel bemutatja olvasóinak Saád Bélát, mint Bécs vendégét Rómából hazautaztában, s közli fényképét is. Ismerteti életpályáját, s méltatja újságírói és lapkiadó munkásságát, elismeréssel szólva mind az Új Emberről, mind a Vigíliáról. A cikk utalást tesz arra, hogy Ausztriának híd szerepe van, amit Saád Béla helyesen értékel, s megjegyzi, hogy a Budapest—Bécs —Róma városháromszögnek szimbolikus jelentőséget is lehet tulajdonítani, mert ebben Bécs — sarokpont. Jótanácsok mindenkinek Sokszor könnyebb egy kősziklát felemelni, mint az ajkunkra toluló sértő szót lenyelni. Légy okos: hagyd a mázsás súlyokat, inkább — nyelj egyek *. ..Lenézed az ökröt, a nevével sértegetsz másokat. Pedig ennek a teremtménynek mértékletessége, türelme és következetessége közmondásos. Irigyeld inkább! (És kövesd néha ...), , Idejében elhallgatni —, okosság dolga; idejében szólni — lelkiismeret kérdése. Babona csak addig van, amíg hiszel benne. Itt nem baj, ha hitetlen vagy. Kétszer ad, aki gyorsan ad. És önmagának ad a legtöbbet —, aki mindig ad. Atilt nem működik A postás belépett a kapun, komor sötétség fogadta. Odabotorkált a lifthez, a „Nem működik” tábla ott függött a homályban — a héten már harmadszor. — Jaj, Istenem — fakadt ki csendesen —, már megint rossz a lift! Lassan, fáradtan elindult felfelé a lépcsőn. Olyan erősen lihegett, hogy meg se hallotta a liftakna mögül előkukucskáló két kis imposztor vihogását. — Hallottad? Megint magában beszél. A gyerekek előugrottak, villámgyorsan leakasztották a táblát és visszavitték a kis fülkébe, ahol a házfelügyelő seprőt és egyéb apróságokat tartott. Így ment ez két hétig, ám egyszer hiába lesték az öreget, új, fiatal postás jött helyette. Zavartan settenkedtek a lift körül s az új „postásbácsi’’ rájuk is szólt: — Na mi az, kispojtások, nincs lecke? Napok teltek el, mire elő mertek állni a kérdéssel. ■— Bácsi kérem... A fiatalember már félig bent volt a liftben, onnan fordult vissza: — Na, lurkók, mi kellene? — Tessék mondani, mi van a régi postásbácsival? — Ja, a Kelemen papával? Beteg. Kórházban van. — Beteg? — Bizony, nagyon beteg szegény. A szíve. Tudjátok, az a sok emeletmászás... — azzal már fordult is, hogy megnyomja a gombot. A gyerekek nem luiították a megfeszülő kötelek suhogását, szemük elhomályosult. — A sok emeletmászás miatt... Egymásra sem mertek nézni, pillantásuk cipőjük orrára tapadt, oda, ahonnan a sok rugdosott kődarab már lekoptatta a bőrt. Mezey Anna Betegek imádsága orvosukért könyörült rajtuk Uránta, azokon, akik mások keresztjével vannak megterhelve, —azokon, akik magukat megmentőinkké tették. Minden megmentőnk nek, mindenekelőtt orvosainknak adj világosságot. Világosságot a sötétségben, hogy ők, akik a test és lélek titkaiba hatolnak, ne menjenek téves irányba és útjuk közben ne sebezzenek meg semmit. Adj orvosomnak szeretete, hogy azáltal ő, aki a maga személyes szorongatásával meg van terhelve, és talán a maga számára nem talál segítséget, önmagában mindig megtalálja a jóságot, biztonságot, erőt az iránt a kétségbeesett iránt, aki őt várja. Adj orvosomnak kegyelme, hogy a leggyöngébb pillanataiban és bizonytalanságában, emberi gyöngeségeiben is maradjon mindig bölcs, mindig jó, mindig tiszta; méltó ahhoz a megszentelt fájdalomhoz, amely neki bizalommal adja át magát. Add meg neki Uram, az erőt, hogy a mi nehézségeink ne nyomasszák őt túlságosan; a fájdalom, amelyeknek látványát és tudatát hordozza, ne túlságosan érintse az a örömeit; a sebek amelyeket bekötöz, ne okozzanak neki semmi rosszat. Amen! (Maria Noel „Erfahrungen mit Gott’’. „Tapasztalatok Istennel