Új Ember, 1970 (26. évfolyam, 1226-1277. szám)
1970-10-25 / 1268. szám
Katolikus Művelt emberek történeti tudata is tele van tévedésekkel, hamis hiedelmekkel, amelyeket a kultúra áradata úgy hordoz magával, mint felduzzadt folyó a hulladékot. Ilyen hulladék, ilyen baconi residuum az is, hogy a katolikus egyházban valamikor kérdésessé tették, van-e lelke a nőnek? Bizonyára így került bele — tévedésként — abba a beszélgetésbe is, amit Földes Anna készített a Nők Lapja számára (41. szám) Nemes- Nagy Ágnessel, a katolikus olvasók és értők által is meszszemenően becsült költővel. A beszélgetésbe, amely többek között a nők szerepével is foglalkozik, kissé értelmetlenül fogalmazott mondat csúszott be. Így hangzik: „És végeredményben, nem is olyan régen volt még a niceai zsinat, amely mindössze egy ellenszavazat többséggel ismerte el, hogy a nőnek is van lelke.” Honnan került bele ez a tévedés a történeti tudatba? Onnan, hogy a második máconi országos zsinaton (ez a mai Franciaország területére esik) 45 püspök tanácskozott 585- ben Szent Priscus elnöklésével különböző egyházi és társadalmi kérdésekről, s ott egy zsinati atya azt hangoztatta, hogy a különböző egyházi szövegekben a „homo” szót nem lehet a nőkre alkalmazni.. Latinul a homo embert jelent, de az akkor kibontakozó új latin nyelvekben jelentésváltozás következett be és a „homo”-n kezdtek férfit, majd férjet is érteni, amint azt a francia hommé vagy az olasz homo szóból is tudjuk. A püspök tehát helyesen mutatott rá: „mulierem hominem vocitami non posse”, azaz „a nőt nem lehet férfinek hívni”. Ennek a felszólalásnak újkori félreértéseként került a köztudatba az, mintha az egyházban egyszer kétségbe vonták volna a nő embervoltára, tehát azt, hogy a nőnek lelke van. Szellemes rajz ifjúsági hetilapunkban. Átszellemült arcú ifjú jegyespár ül a fényképész előtt, aki épp készül elcsettinteni masináját. Kezükben táblácskát tartanak, rajta két szám: 1970-1972. A kép címe: „Mai házasság”. Valóban kifejező, lényegre tapintó karikatúra, és meglehetősen szomorú jelenséget pellengérez ki: a válások szinte elképesztően magas számát. Az aztán más lapra tartozik, elége ez feljen a családok életét szétzúzó, a gyerekek lelkivilágát megmételyező jelenség ellen a humor fegyverével felvenni a küzdelmet. Mert érzésünk szerint egy-egy félresikló család vagy magára maradó gyermekes anya látványán nevetés helyett inkább sírni kellene. Nagy tökéletlenségnek tartom. .. ha únos-úntalan panaszkodunk holmi aprócseprő bajokról, ne tegyétek ezt soha, amíg csak el tudjátok azokat viselni... Ez a mi testünk ugyanis olyan sajátságos természetű, hogy minél több kényelmet engedünk meg neki, annál többre van szüksége. Csodálatos dolog, menynyire szereti, ha dédelgetik, ha bármi csekélyke ürügyet tud találni a követelőzésre, befonja a szegény lelket s megakadályozza őt előrehaladásában. Gondoljátok meg, hány szegény beteg van rosszabb helyzetben, mint ti, mivel senkije sincs, akinek panaszkodhatna; a szegénység és a kényelem nem járnak együtt... hány férjes asszony van, aki keserves helyzetében és súlyos szenvedéseiben nem mer panaszkodni, nehogy terhére legyen férjének. Gondoljunk vissza őseinkre, a remetékre. Mennyi fájdalmat tűrhettek el teljes egyedüllétben, mennyit fázhattak, éhezhettek, mennyit szenvedhettek a nyári hőségtől, s Istenen kívül nem volt senkijök, akinek panaszkodhattak volna. Azt hiszitek talán, vasból volt a testök?... Higyjétek el, ha egyszer elkezdjük megfékezni ezt a mi testünket, akkor már nem okoskodik annyit”. (Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja). A sötét galamb című örkény-színmű bemutatójáról azzal a jóleső érzéssel jöttünk el, hogy mégis van evolúció, fejlődés a Világban, nemcsak a reális életkörülmények, hanem az irodalmi, színpadi képalkotás terén is. A sötét galamb apácadarab. Egy feloszlatott betegápoló rendház lakóinak külső, ruházkodásbeli és belső átváltozásait mutatja meg reális érzékkel, néha vitriolos iróniával, majd a színpadi bolondozás ösztönének engedve a G. B. Shaw óta szalonképes fejtetőre állítás eszközeivel. No de hol van itt a fentebb említett evolúció? Emlékezetünk tárházából fölrémlik egy szintén nemzeti színházbeli darab, ahol a kolostorából kikerült apáca biciklin hordja a mérget a maszek patikustól a téesz állatainak kiirtása céljából. Haladás tehát ott mutatkozik, hogy a ponyvaízű világszemléletből első színházunk is eljutott a reális emberlátást sugárzó, néha cinikus, de egész valójában humanista ítéletmondásig. Ez pedig irodalmunk egészségesülésének a jele éppen úgy, mint ahogy népgazdaságunk eredményei is egészségesülésünk dokumentumai. Örkény színműve inkább komédia, kitűnő részletei mellett vannak szervetlen, kidolgozatlan részei, pillanatonként vált át szatírából drámába, majd vígjátékból bohózatba, a kabaré nemes elemeit sem nélkülözi. Kicsiségeken is fennakadó, megsértődő vagy sértést szimatoló olvasóinknak persze nem ajánljuk. Annyit azonban elárulhatunk, hogy a dialógus korszakában már egyszerűen nem illő az, hogy egymás meggyőződését, hitét, vagy világlátását támadjuk, és Örkény ügyes légtornászként ezeket a buktatókat lendületes komédiázásával sorra elkerülte. Éirdekes riportműsort hall-t hattunk a rádióban. Címe: „Tegnap vasárnap volt”. A riporter azt mutatta be, menynyire más és más érzelmekkel várják a fiatalok a hét végét; van, aki egész héten át készül rá, más épp ellenkezőleg azt áhítja, bárcsak elmúlnék már, van akinek jó alkalmat szolgáltat a vasárnap arra, hogy utolérje önmagát, s betömje ismeretanyagának réseit, a másik idegrohamot kap, ha valami komoly dolgot lát, egyszóval szinte az egész műsorban a körül folyt a szó, a kikapcsolódás napja legyen-e a vasárnap, s mit értünk a tulajdonképpeni kikapcsolódáson. Úgy hisszük, számunkra is sok megszívlelendő tanulságot tartogatott ez a pár perc. Különösen azzal a fiatalemberrel értettünk egyet, aki lelkesen mondta el, mennyire készül a vasárnapra, s milyen fontosnak tartja a hét végi elmélyülést. Mert alighanem tényleg ilyennek kell lennie a vasárnapnak. Az egész hét betetőzésének, amikor készülődésünkre, kis befelé fordulásainkra, lelkiismeretvizsgálatainkra rátehetjük a koronát. Ezzel rokon a hívő kikapcsolódás, hiszen mi úgy vonatkoztatunk el a világtól, hogy közben — a szentmisén — belefeledkezünk abba a valóságrétegbe, amely mindennél teljesebbé, igazabbá teszi egyéniségünket, s megszenteli egész heti munkánkat. szemmel LITURGIKUS NAPTÁR Október 25. Pünkösd után 13. vasárnap. Zöld. Saját mise, Glória, Credo, vasárnapi prefáció. — 1. Olvasmány: Jeremiás 31, 7—9. — 2. Olvasmány: Héber levél 5, 1— 6. — Evangélium Szent Márk szerint: 10, 46—52. — Énekrend: 231/1. — 228/2. — 267/3. — 111. — 189. — Vagy: 231/1. — 231/5,6. — 111/1. — 111. folyt. — 189. — Október 26. Hétfő. Zöld. A vasárnapi mise mondandó Glória és Credo nélkül, köznapi prefáció. Szerda kivételével egész héten mondható köznapi gyász- és votív-mise. Október 27. Kedd. Zöld. Rítus, mint tegnap. — Október 28. Szerda. Vörös. Szent Simon és Judás-Tádé apostolok. Glória van, Credo nincs, apostolok prefációja. — Október 29. Csütörtök. Zöld. Rítus, mint hétfőn. — Október 30. Péntek. Zöld. Rítus, mint hétfőn. — Október 31. Szombat. Zöld. Rítus, mint hétfőn. Ezen a napon mond-, ható Szűz Mária szombati miséje (fehér). Glória nincs. Szűz Mária prefációja. — November 1. Pünkösd után 24. vasárnap. Fehér. Mindenszentek ünnepe. Mindendenszentek miséje. Glória, Credo, a vasárnap prefációja.— 1. Olvasmány: Jelenések Könyve 7, 2—4, 9—14. — 2. Olvasmány: I. János levél 3, 1—3. — Evangélium Szent Máté szerint: 5, 1—12. — Énekrend: 210/1. — 227/3.7. — 146/1. — 146. folyt. — Christus Vincit (Cantus Cantorum 326.) — Vagy: 232-1. — 232/5. 6. — 146/1. — 146. folyt. — Christus Vincit (Cantus Cantorum 326.). TERÉZ A VTA LEANT AI A PALESZTINAI MENEKÜLTEK KÖZÖTT A jugoszláviai származású Teréz anya indiai apácarendjéről, a huszonkét éve alapított a Szeretet Misszionáriusnőinek Kongregációjáról már többször is írtunk. A fiatal hindu szerzetesnők — akiknek száma ez idő szerint hatszáz körül van — elsősorban a fejlődésben elmaradt országok legelhagyatottabb szegényei között gyakorolják az evangéliumi irgalmasságot: például éhhalállal küzdő hindu öregeket és gyermekeket szednek fel India nagyvárosainak utcáiról. A Szeretet Misszionáriusnői más országokra is kiterjesztették működésüket: Ausztráliára, Ceylonra, Tanzániára, Venezuelára és Olaszországra, ahol a Szentatya személyes meghívására telepedtek le. Legutóbb öt hindu misszionáriusnő Amman környékén kezdte meg működését az ottani menekülttáborokban. Itt is az öregeket, betegeket ápolják, az asszonyoknak segítenek gyermekeik gondozásában. A VASÁRNAP EGYHÁZI ZENÉJE Mátyás templom 10 ó. Liszt: Koronázási mise. Kodály: Budavári Te Deum. 19 ó. egyházzenei áhítat. J. S. Bach művei (Szathmáry Lilla) Belvárosi Főplébánia templom 10 ó. Liszt: Koronázási mise. Harmat: De profundis (Offertorium.) Bazilika 10 ó. Kesice: Missa in honorem Sanctae Clarae Assisiensis. 11.30 ó. Liszt orgonaművek (Margittai Sándor). Szent Margit templom 10 ó. Griesbacher: Eszdúr mise. Arcadest: Ave Maria. Kőbányai MÁV telepi Kisboldogasszony templom II 6. Halmos: Hála mise, Bárdos: Üdvözlégy Nagy Király, Palestrina: Jesu Rex admirabilis. Ró.:safűzér Királyné templom 11.30 6. Peresi: Missa Te Deum. Pécsi Székesegyház 9 6. Sychra: Missa solemis, Witt: De profundis. 18. 6. Heizl-Scitovszky: Szent Mór ének, Pécsi mise, Koday : Ah hol vagy magyarok. Szegedi Székesegyház 18 ó. a Székesegyház felszentelésének 40. évfordulója. Király—König: Kalazanti mise, Hasler: Ünnepre jöttünk, Bárdos: Nyújtsd ki mennyből. Halmos: Hogy ha az Úr nem építi a házat. Utána egyházzenei áhítat, Bach: Couperin, Liszt, C. Franck és Dubois műveiből ad elő Kárpáti József. Miskolci Nagyboldogasszony templom 11.15 ó. Halmos: Hála mise, Halmos: Vegyeskari mű, Halmos : Minden földet, Viadana: örvendező zsoltár. Jászberényi Főplébánia templom 11.30 ó. Werner: Mercedes mise, Horváth: Bemegyek szent templomodba, Schubert: Salve Regina, Koudela: Győzhetetlen én kőszálam, Liszt: Ö üdvösséges áldozat. OLVASSUK NAPONTA A SZENTÍRÁST A Biblia az emberi életet tárja föl előttünk, és ennek az életnek vannak sötét oldalai is. Miért kerültek Jézus meggyőződéses tanítványai, az apostolok és munkatársaik, a vallási törvényszék elé? Pedig vallásos férfiak voltak, nem szegték meg semmiben sem az ószövetségi törvényt, csak Jézushoz ragaszkodtak. Ahhoz a Jézushoz, aki Mózes vallását akarta beteljesíteni és tökéletessé tenni. Ugyanezek a főpapok vitték halálra Jézust is és — sajnos — föltámadásának evidenciája sem térítette őket jobb belátásra. A harc tovább folyt tanítványai ellen, akik megvetették a halált, mert Jézust semmiféleképpen sem akarták megtagadni. Október 26. Hétfő. Apostolok Cselekedetei 5, 17—28, a főpap Pétert és Jánost törvény elé állítja. Október 27. Kedd. Apostolok Cselekedetei 5, 29—39. Péter felel a főpapnak. Gamáliel mellette szól. Október 28. Szerda. Apostolok Cselekedetei 5, 40— 6, 5, az apostolokat szabadon bocsátják. Diakonusok választása. Október 29. Csütörtök. Apostolok Cselekedetei 6, 6—15. István diakónus működése. Október 30. Péntek. Apostolok Cselekedetei 7, 1—8. István kénytelen a főtanács előtt védekezni. Október 31. Szombat. Apostolok Cselekedetei, 7, 9—19. István diakónus arra hivatkozik, hogy már a pátriárkák idejében is viszály volt az ősök között. A rádió programjából Október 28. szerda, Kossuth 21.13 óra: A szovjet kultúra napjai. Az áruló. Gorkij elbeszélésének rádióváltozata. URH 19.10 óra: Cherubini: Medea. Háromfelvonásos opera. Október 3. szombat, Kossuth 16.08 óra: Egy homokszem. Konsztantyin Pausztovszkij elbeszélése. Petőfi. 20.25 óra: Debussy: Pelléas és Melisande. ötfelvonásos opera. November - vasárnap, Kossuth 19.23 óra: A félkegyelmű. Dosztojevszkij regényének színpadi változata. Közvetítés a Nemzeti Színházból. Nemzetközi újságíró találkozó az Új Ember jubileumán (Folytatás az 1. oldalról)lyos kísértésnek, hogy önmagát Isten népe szóvivőjének tekintse a hierarchiával szemben, anélkül, hogy meggondolná, a püspökökre tartozik, hogya népet a katolikus tanokban és az életben irányítsák. Az arany középút az egyháznak az általános fejlődéstől való elszigetelése, valamint a válság és kontestálás özönével való elárasztása között — amelyre az imént céloztam — éppen a pápa és a püspökök követésével található meg. Az egyensúlyt az ateizmus veszélyével való szembenállás, a hit elárulását célzó tevékenységekkel való szembeszegülés és az államok, mint a közjó legfőbb őrének politikájával való őszinte együttműködés között, a püspököknek és a pápának kell meghatároznia. Mindez nem menti fel önöket, katolikus újságírókat, az alól a feladat alól, hogy a közvélemény informálói és szóvivői legyenek. Feladataik közt különös fontossága van napjainkban annak, hogy lelkipásztoraikat állandóan tájékoztassák, és összekötő híd legyenek a változtathatatlan doktrínák és a rohanó élet között. Kedves újságírók, az Új Ember munkatársai, vállalják bátran az elkövetkezendő 25 év örömeit és nehézségeit is. Olyan néphez tartozom, amelynek különleges nyelve van, ősei ismeretlenek. Ez a nyelv a Pireneusok lejtőin honosodott meg már a történelem előtti korban. Egy baszk közmondás azt mondja: „Ha olyan munkát végzünk, amit szeretünk, nem ismerjük a fáradtságot. Ha mégis fáradsággal jár, azt is szeretjük.” Önök mindannyian szeretik az egyházat és Magyarországot, megéri, hogy szeressék a fáradságot.” Ezután a katolikus sajtó zsinat utáni általános feladatairól szólva ismertette a szövetség jövő évi kongresszusának idevágó témáit. Jesus Iribarren referátumához elsőnek Rónay György, a Vigilia főszerkesztője csatlakozott felszólalásával, melyben a magyarországi katolikus egyház és sajtójának helyzetét mérte fel az elmúlt negyedszázad történelmi szakaszában. Utána a kerekasztal-konferenciára meghívott Lukács József, a Világosság főszerkesztője, majd Alois Schardt, a Publik főszerkesztője (NSZK), Witold Jankowsky főszerkesztő (Lengyelország), Hubertus Guske helyettes főszerkesztő (NDK), Zbigniew Czajkowsky főszerkesztő (Lengyelország), Ladislav Skoda kanonok, sajtóreferens (Szlovákia) és Jan Meysztowicz szerkesztő (Lengyelország) szólaltak fel a baráti hangulatú eszmecserén. Másnap, október 13-án külföldi vendégeink ellátogattak két szentistváni alapítású püspöki városunkba, Székesfehérvárra és Veszprémbe, Balatonfüreden és Tihanyban megtekintették a Balaton-környék őszi szépségeit. Sík Sándor „Ispán király" oratóriuma a Rezső téren és Esztergomban A Rezső téri „Magyarok Nagyasszonya” templom hatalmas kupolája és rajta a kettős kereszt Pest déli részének majd minden sarkából látható. Hívei úgy ünnepelték meg a templom ez évi búcsúnapját, hogy bekapcsolták Szent István király évfordulós ünnepségeibe. Az egyházközség tagjaiból — a fiatalabb korúakból — ötventagú előadó csoportot létesítettek, amely kéthónapi — naponta négyórás — tanulás nyomán bemutatta Sík Sándor „István király” című drámáját, illetve annak tömörített és oratóriummá átdolgozott változatát. Az előadásra kerülő szövegrészeket Kovács László káplán válogatta össze, ugyancsak ő tanította be az együttest Kiszely Gyula zeneszerzővel együtt, akinek „Szent István” című operája, illetve annak nyitánya és közzenéje alkotta az előadás zenei keretét. A bemutató nagy közönségsikert aratott, a hatalmas templomot — különösen a második és harmadik előadáson — színültig megtöltötte a hivő közönség, nemcsak a Tisztviselő telepről, de a főváros más részeiből is. Az előadógárda lelkes és elmélyült játéka magával ragadta a közönséget s az feszült figyelemmel mélyedt el a gondolatokban, melyeket Sík Sándor tárt fel drámájában, emberközelbe hozva a nagy megalapozó, Szent István király alakját, vívódásait, egyúttal a magyar történelem azon valóságát is, amelyeket elvont tételekként tanultunk az iskolában. A Rezső tériek Szent István király emlékének megünneplését a szent szülőhelyén, Esztergomban fejezték be. Október 10-én az esztergomi bazilika hatalmas kupolája alatt is bemutatták a dráma oratóriumváltozatát. Az előadó együttes először Szent István hagyomány szerinti születési helyén, majd a főpásztornál, Szabó Imre püspöknél tisztelgett. A bazilikabeli előadást az esztergomi szeminárium énekkara vezette be, amelynek ajkáról az „Ah hol vagy magyarok” örökszép dallama hangzott el Parády Gyula vezényletével, majd Szabó Imre püspök szólt az előadókhoz és a hallgatósághoz, amely itt is feszült figyelemmel mélyedt el az oratórium és a kísérőzene mély mondanivalóiban. Az olvasó írta az olvasó véleménye Jóleső érzéssel olvastam Hegyi Béla cikkét „Az imádkozó ember”-ről. Engedjék meg, hogy most néhány gondolatot fűzzek a cikkhez. Úgy érzem, a közösségért és közösen mondott imáknak van teljes foganatja, mert ilyenkor az ima láthatalan fonala kapcsol össze bennünket egy testté, Krisztus testének tagjaivá. Az ima a megkezdett örök élet is. Az örök élet egy mozzanata. Tehetetlenségünk is kifejeződik benne, a kiszámíthatatlan, az előre nem látott véletlenek sejtése („Nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát...”) A félelem, hogy életünk kisiklik arról az útról, amelynek végén Istenhez érkezünk, vagy zsákutcába visznek saját gyengeségeink, vétkeink. De szorongásaink mellett ott él a vágy is, hogy győzzünk magunk felett, és teljesítsük mindennapi feladatainkat, amikre rendeltettünk. Az ima vezet el az eucharisztiához is, minden ima csúcsához és beteljesedéséhez, önámítás lenne ez a boldog találkozás? Nem személytelen révület ez, hanem a legszemélyesebb, tapintható kapcsolat Minden ima alfája és ómegája. Verich Ágoston Bpest., IX., Ferenc krt. Megújult a Központi Szeminárium kápolnája Magyarok Nagyasszonya ünnepének előestéjén Zemplén György püspök, a budapesti Központi Szeminárium rektora, megáldotta a szeminárium kápolnájának új, szembenéző oltárát. A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt kápolna szentélyének átrendezését és megújítását maguk a szeminárium növendékei kezdeményezték. A fehér márványból faragott oltár mellett új előkészületi asztal, művészi tabernákulum és modern presbyterium is készült. A megáldáson jelen volt Szabó Imre püspök, esztergomi apostoli kormányzó, valamint a Központi Szeminárium elöljárói és növendékei és azok a fiatal művészek, akik az új berendezést tervezték, illetve kivitelezték. LÁTTUK HETI TV-BEMUTATÓK. A Budapesti Művészeti Hetek keretében mutatta be a televízió két rangos Sronik egy-egy művének támadaptációját. Móricz Zsigmond Pillangó című regényéből Esztergályos Károly írt forgatókönyvet, és ugyanő rendezte is a filmet. Móricz e remekében „egyetlen tiszta szerelem, mindennél fájóbb szerelem, az elszállt pillangó utáni sóvárgás” szépségét és drámáját akarta kifejezni. A rendezőnek azonban ez nem sikerült. Adósunk maradt a hiteles móriczi világgal, azzal a naiv lírával, amely hőseinek sajátja, Kozák András és Venczel Vera tehetsége vitathatatlan. A másik film Babits Mihály egyik fiatalkori novellájából, a Hatholdas rózsakertből készült. Kitűnő komédia kerekedett belőle a századforduló tájékáról. A téma nem új: hogyan fognak férjet diszkrét eszközökkel egy vidéki kisváros amazonjai. Ranódy László rendező, aki mestere a századelő társadalmi konvenciói jellemzésének, hangulati felébresztésének — egykét burleszk-ötlettől eltekintve — sikeres művet készített. A szereplők közül kimagaslik Tahi Tóth László, az „áldozat” figurájának megformálásában. h. b* SZERELMESFILM (színes, magyar). A Budapesti Ünnepi Hetek filmeseménye Szabó István alkotása, amely közvetlen folytatása előző két művének, az Álmodozások korának és az Apának. A Szerelmesfilmmel a rendező filmtrilógiát készített kicsit önmagáról, kicsit a világról. Mondanivalója, hogy két ember sorsába, még intim kapcsolataiba is, beleszól a történelem, a társadalmi élet zajlása, sőt a világhelyzet is a megrendítő vallomás. Kár, hogy ittott felbukkannak előző filmjeinek ötletei, gondolatsorai, néhol már modorosak. E szén, élmét adó, de helyenként vontatott film legjobb színészi alakítása Békés Ritáé. (h. b.) JANCSÓ ADRIENNE ÉS FARAGÓ LAURA „Földédesanyám” címmel tartják ballada és népdal estjüket az Irodalmi Színpadon annyira magával ragadóan, hogy szavakkal szinte lehetetlen kifejezni a székely, nógrádi, alföldi, dunántúli népdalok és versek nyújtotta élményt. A népi múlt elevenedek meg a maga eszköztelenségében: örömével, bújával, szókimondásaival és imádságaival. Jancsó hangja árnyalt, előadói stílusa változatos és sokcélű (bár mintha elykor maradossá válna). Faragó Laurának, enek a csodálkozóan kék szemű lénymik mélyen a torokból jövő. kotf£ hatatlan ék«»sítésekkel gazdag népdalai elbűvölőek és könnyet ébresztők. (m. b.) olvsstták ERDŐDY JÁNOS: A MÁSODIK roma című könyve (Móra, 38.— Ft.) a római egyház másfél évezredes politikai történetének regényes elbeszélése. Hatalomért, világi tekintélyért, területekért és vagyonért folytatott gátlástalan küzdelmekről szól, vagyis : , ,ha olyasmiről, amitől egyházunkat igazában érintetlennek szeretnénk látni. Első, önkéntelen reakciónk ezért a tiltakozás. A második a mentegetődzés. Aztán végül, mikor az egészet végig olvastuk, rájövünk, hogy azzal a beismeréssel kell letennünk Erdődy János könyvét, amellyel X. Ince pápa Velasquez róla festett portréját fogadta: „Sajnos, igaz”. S már csak azért is érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert segít eljutnunk ehhez a beismeréshez. Persze, vitába bocsátkozhatunk a szerző számos értékítéletével, megbírálhatjuk sablonos jellemábrázolását is — de elbeszélésének történelmi alapjai inkább arra késztetnek, hogy — a szerző véleményétől függetlenül — saját „katolikus értékítéleteinkkel” merünk vitába szállni, és akkor se riadjunk vissza, ha ez az önvizsgálat nem csupán a múltunkat, hanem a jelenünket is igen érzékenyen érinti. ..A második Róma” nagyon kellemetlen és nagyon hasznos olvasmány. Jó előtanulmány ahhoz, hogy ne háborodjunk fel olyan, egyelőre szokatlan, kifejezéseken sem, amilyeneket például a Teológia idei első számában Barcza Barnától olvashatunk: ,,... hogy építettünk „evilági kereszténységet” erőszakkal, vagyonnal, hatalommal, hogy az ily módon megszerzett evilági pozíciókat védtük fegyverrel, politikával — ez bizony jelentett egy 1600 esztendős kisiklást az Egyház történetében. .Mert — hogy ismét a Teológiára, ezúttal T. F. hozzászólására hivatkozzunk: „ha az lenne az alapállásunk, hogy minden „támadást” kivédünk, illetve, hogy semmilyen hibát nem ismerünk el magunkban... akkor nemcsak a dialógus, de a belső megúmlás folyamatát is megakadályoznánk.” S. Gy. WILLIAM FAULKNER: A HANG ÉS A TÉBOLY (Európa, 30,— Ft). Az amerikai Dél századeleji változásának négy felvonásban megírt kórképe. Faulkner a formabontó nyelvi stílus és a lélektani regény valamennyi eszközét felhasználja a degenerálódó, őrületbe hajló Compsonok megrajzolására. Annyira lebilincselően és szaggatottan ír, hogy az olvasó „belülről” éli át a gyenge elméjű Benjy, az öngyilkosságot elkövető Quentin, a hidegen számító Jason és az egyetlen lánytestvér, Caddy Compson szomorú történetét. Az író csodálatos elbeszélő készsége és négerek iránti rokonszenve az utolsó részben fedezhető fel leginkább, méltán emelve Faulknert a 20. századi amerikai irodalom legjobbjai közé. Göncz Árpád a fordítással rendkívül nehéz feladatot oldott meg. (m. b.)