Új Ember, 1981 (37. évfolyam, 1/1800-52/1851. szám)

1981-01-04 / 1. (1800.) szám

„URAM, TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI!” Talán meglepő néme­lyeknek, de egyre inkább világosabban megállapítható tény, hogy napjainkban növekszik az érdeklődés világszerte az imádság iránt. Ismét feltör az igény korunk emberében: szeretnénk igazán imád­kozni. Ha eddig egyáltalán nem tettük, vagy úgy érezzük, hogy „ki­nőttük” eddigi imamódunkat,­­egyaránt az apostolok szava tolul aj­kunkra: „Uram taníts meg minket imádkozni!” Franciaországban egyre növekvő példányszámban jelenik meg egy új folyóirat, melynek ez a címe: „Prier”, nem imádságot jelent, ha­nem így, igealakban: imádkozni­­. Az 1978 májusától induló lap je­lenleg már 50 ezres példányszámban kerül kiadásra. Ez a példány­szám ugyan nem mérhető a nagy képeslapok tömegkiadásaihoz, de a vallásos sajtóban és irodalomban páratlan. Jellemző, hogy a szokásos szentségimádási órákon sok helyütt fé­lünk a csendtől, „agyonbeszéljük” az időt. Nem engedjük megszólal­ni a résztvevőkben az Urat! Most egyre több az igény erre a csendre. Taizében ezrek tudnak csendben imádkozni. Menekülés ez az égető szociális feladatok elől? Valami „belső világ­ba” húzódunk? Védett gettóba, ahová nem hallatszik be a külvilág zaja, az igazságtalanság, békétlenség, terrorizmus, az országépítés és termelés lüktető zaja? A tettek elől menekülünk a csendes imába, ahol csak én és az Isten susog vigasztaló igéket? Nem! Ez a mai imádságigény éppen erőgyűjtés, összeszedettség. A karizmatikus mozgalom nem talál mindenkiben megnyugtató visszhangra. Sokan vagyunk, akik idegenkedve nézzük ezt az új je­lenséget. Valami amerikai szertelenséget, ellenőrizhetetlen, ingová­nyos érzelmi talajra vezető jelenséget látunk benne. Az azonban kétségtelen, hogy ebben a jelenségben is elemi erővel jelentkezik az igény: szabadon, saját szavainkkal, gondolatainkkal szeretnénk imádkozni. Sokszor eszembe jut, hogy ha annak idején katolikus lett volna az az űrhajós, aki a világűrben töltött egy karácsonyes­tét és ott imádkozott, biztosan elmondta volna a Miatyánkot és Üdvözlégyet, talán még a Dicsőséget is. Szép hitvallás, szent imád­ság lett volna. Mégis, az a protestáns űrhajós, milyen szépen tudta megfogalmazni saját szavaival imádságos gondolatait. A keresztény ókorban az ilyen „szabad imádkozás” nem volt „gyanús”, hanem természetes. A Miatyánk akkor is az Úr imádsága volt, amit mindenki tudott és ünnepélyesen imádkozott is, de nem az egyetlen imádságnak tartotta, hanem annak, aminek az Úr szán­ta: minden keresztény imádság mintájának. Hogy ne feledkezzünk meg az imádság egyetlen „műfajáról” sem: dicsőítsük Urunkat, fe­jezzük ki elkötelezettségünket Országa terjesztésében, adjunk há­lát jótéteményeiért, vállaljuk azt a kötelességet, hogy „megbocsá­tunk az ellenünk vétőknek”, vagyis a kiengesztelődés, megbocsátás szellemében fogunk élni, és Urunktól várjuk a mindennapi kenye­ret, amiért kemény munkával dolgozunk, minden embertársunkkal vállvetve. S közben megvalljuk, hogy Isten irgalmára szorulunk, mert hisszük, hogy csak ő tud megszabadítani a bennünk ágáló Gonosztól. Évekkel ezelőtt egy anglikán szentkép került a kezembe. Hátlap­ján szövege arra buzdított, hogy a családi imádság közben minden csütörtökön gondoljunk (az utolsó vacsora krisztusi egységimája nyomán) a keresztények egységére, „ahogyan Krisztus akarja”. Nemcsak ez az őszinte, krisztusi egységszándék kapott meg, hanem az a természetesség, amellyel a családi közös imádsággal, mint je­lenséggel számolt. És most egyre­ több jelét látom, hogy világszerte újra észreveszik: a keresztény családok kezdenek újra együtt is imádkozni. Otto Betz a „Diakonia” folyóiratban (márciusi számá­ban), arról ír fontolgató sorokat, hogy ez az újjáéledő családi imád­ság egyre kevésbé áll hangos szövegimádságból. Inkább hetenkénti csendes együttléthez hasonlít. Esetleg meggyújtanak egy gyertyát és körülülik. Csendben. A „Diakonia” folyóirat márciusi száma több cikket közöl az imádság mai problémáiról, jeléül annak, hogy nemcsak a francia „Prier” folyóirat sikere jelenti az „imádsághullám” időszerű igé­nyét. Ezekből a főleg német írásokból az derül ki, amit mi is ta­pasztalunk: az imádság mai igénye nem fordítja el a hívők figyel­mét a máról, a mai társadalmi feladatokról. Nem is valami mági­kus ténykedésről van szó. Úgy akarunk imádkozni, ahogyan Jézus tanította: „legyen meg a Te akaratod!”. És ahogy Teréz anya kezdi a napot. Az ő imája nem menekülés a feladatok elől, hanem ellen­kezőleg: erőgyűjtés ahhoz, hogy az aznapi nyomorultakat felemelje, megmossa, etesse, ellássa. Vagy, hogy aznap is felemelje szavát az igazságtalanság ellen. Jean-Paul Sartre szellemi végrendeletéhez hasonló megnyilatkozá­sát adta közre a „Nouvel Observatoeur”-ben tanítványa, Benny Lévy. Ebben a nagy ateista gondolkodó ezt mondta, a halálra ké­szülve: „A világ mindenesetre rossznak, gyűlöletesnek és remény­telennek látszik. Ezt mondja egy öregember csöndes kétségei között, miközben halni készül. Ám mégis ellenállást tanúsítok és tudom, hogy a reményben fogok meghalni.” Úgy hangzik ez, mint egy mo­dern imádság. Távol álljon tőlünk, hogy „megkeresztelni” akarjuk az egyháztól nagyon is távol álló Sartret. Utolsó szavai azonban mégis megrendítő módon utalnak arra a mai jelenségre, hogy azért akarunk újra jobban imádkozni, amiért ő is ellenállt a reményte­lenség kísértésének: a reményt akarjuk felmutatni világunknak! (g y) DÜNNYÖGÉS. Az Élet és Irodalom egyik decemberi számában olyan „motyogás”-t olvashatunk, amit írója annak ellenére vetett papírra, hogy halvány reménységet is táplálna magában arra, hogy motyogása révén bármi is megváltozik. De mert szorult az ember­be némi felelősségérzet, hogy olyan negatívumokat is szóvá tegyen, amelyek kijavításához nem sok reményt fűz, hát elmondja — el­motyogja —, s mert újságíró, nem is csak magában, amit észrevett. Hát így, ezért dünnyögök most én is. Dünnyögök például, amikor — Budapest egyik külső kerületé­ben — advent egyik vasárnap reggelén azt látom,­hogy a mise előtt már többen várakoznak a gyóntatószék előtt, de a gyóntatók csak pontosan az éppen miséző pappal egy időben jönnek ki, s ezt te­szik egész délelőtt. Magyarán: csak a szentmisék alatt gyóntatnak. A hívek — köztük a képviselő-testület tagjai — elmondták: több­ször kérték már, hogy változtassanak ezen. Nem volt rá mód. Én ezért már nem is szólok. Csak dünnyögök. Mint ahogy ezért sem szólok — pedig sűrűn tapasztalom —, hogy homília vagy szentbeszéd helyett a pap saját szavaival — a szent­írás után „szabadon” — újra elmeséli az evangéliumot. Nem az el­len morgolódom, ha egy-egy részt, mondatot újra elmond, felolvas az evangéliumból vagy olvasmányokból. Az bosszant, ha újabb gon­dolatok vagy figyelemirányító hangsúlyok nélkül elmesélik nekem amit két perccel korábban hallottam. Erre az „újracsócsálásra” már képtelen vagyok figyelni. Csak dünnyögök. És arról ábrán­­­­dozom, hogy egyszer talán azt is megérem, hogy a pap, ha bármi okból — mert hiszen lehet oka rá! — valamelyik vasárnapra nem tud megfelelően felkészülni a szentbeszédre, akkor ezt beje­lenti híveinek, s homilia helyett vagy felolvas valaki másnak az ünnephez kapcsolódó gondolataiból (írók, költők, nagy gondolko­dók stb. — annyi jó könyvből lehetne idézni), vagy szentbeszéd nélkül folytatódik a szentmise. Istenem, mikor fogjuk már ennyire tisztelni egymást! (g­m ) Katolikusok Indiában — fresavlifft és Bíró Intrével — Bíró Imre kanonok, farkasréti plébános, országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja, novem­ber végén nyolc napot töltött Indiában, az Országos Béketa­nács küldöttsége tagjaként. Uta­zásáról, élményeiről a Katolikus Szóban részletesen beszámolt. Mi most csak az indiai katolikusok­ról kérdezzük.­­ India a világ második legné­pesebb országa. Lakossága kö­rülbelül 670 millió. A népesség 83 százaléka hindu vallású, 11 százaléka mohamedán és 2,6 szá­zaléka keresztény. A kereszté­nyek többsége katolikus. Kanonok úr, hogyan alakult ki az indiai egyház? — Indiában egy ősi és új ke­reszténységet lehet találni. Az ősi Szent Tamás apostolhoz kö­tődik. Az apostol keleten, Per­zsiában terjesztette a hitet, ő va­lószínűleg nem jutott el Indiáig, de tanítványai eljutottak, és az ő utódaik az úgynevezett „ta­máskeresztények”, akik ma is itt élnek. A kereszténység tehát In­diában egyidős az egyházzal.­­ A szír-kaldeus rítusú „ta­máskeresztények” egyik része 1599-ben unióra lépett Rómával. Megtartották saját liturgikus nyelvüket, szertartásaikat, de­ el­ismerték a pápa főségét. — A földrajzi felfedezéseket követően a 16. században a hit­térítést a ferencesek és a domi­nikánusok kezdték, majd a je­zsuiták folytatták. Az indiai misz­­szió legjelesebbje, Xavéri Szent Ferenc egymaga 30 000 embert térített meg. A misszionáriusok sikeres munkája nyomán még eb­ben a században kiépült a helyi római katolikus egyház szerve­zete. Milyen a kapcsolat a római és a szír katolikus egyház között? — A két egyház testvéri kap­csolatban van. Körülbelül olyan ez, mint nálunk a római és a görög katolikusok viszonya. A fő vonulat a latin szertartású római katolikus egyház, és a ki­sebbség, a szír katolikus egyház. Találkozott mindkét egyház képviselőivel? — Igen. Utunk egyik állomása India legdélebbi államának a fő­városa, Trivandrum­ volt. Itt ta­lálkoztam Benedict Mar Grego­rios szír katolikus érsekkel. Igen érdekes ember. Az Egyesült Ál­lamokban végezte tanulmányait. Pappászentelése után a trivand­­rumi állami egyetem közgazda­ság professzora és rektora volt egészen érseki kinevezéséig. Rendkívül nagy a tekintélye egész Indiában. — Delhiben meglátogattam An­gelo Fernandes római katolikus érseket, aki a Vallásos Erők Béke Világkonferenciájának is a ve­zetője. Ez a szervezet az egész világot felölelő el nem kötelezett mozgalom, a különböző békesze­rető vallási erők összefogására. India lakosságának kevesebb mint 3 százaléka keresztény. A katolikusok aránya ennél is ki­sebb. Ebben a hatalmas ország­ban mit jelenthet a katolikus je­lenlét? — A katolikusok számarányuk­nál sokkal fontosabb szerepet töltenek be a társadalom életé­ben. Élő, az egész országot át­ölelő szervezet kevés van a kon­tinensnyi országban, de az egy­ház ilyen. A katolikusok a sze­gények oldalán állnak. Kalkuttai Teréz anya, aki indiainak vallja magát, és egész mozgalma ennek nyilvánvaló jele. Az egyház szo­ciális elkötelezettsége nagy meg­becsülést kelt országszerte. Miben különböznek az in­diaiak az európaiaktól? — Az indiai ember életmódjá­hoz közelebb áll a nirvánás, megsemmisülést kereső, minden­be belenyugvó, fatalista hindu és mohamedán vallás, mint a ke­resztény mentalitás. Ezért tartom óriási dolognak, hogy az egyház­nak Indiában sikerült megvetnie a lábát, és ma már valóban in­diaivá tudott válni. Nem idegen test, hanem ízig-vérig indiai. Hogyan viszonyul az állam és a társadalom a katolikus egyház­hoz? — Az indiai nép nagyon meg­értő. A vallási türelem itt a nép­ből jövő történelmi hagyomány. A hindu és a mohamedán embe­rek tiszteletben tartják az em­ber vallásos meggyőződését. Ott mindenkinek szabad másképpen gondolkodnia, mint elődeinek. Ez a lelkűlét példamutatóan szép. Szerdahelyi Csongor A múlt század utolsó harma­dában a lwowi (lembergi) egyházmegye területéről kb. 350 lengyel család érkezett Magyar­­országra. Budapesten megtele­pedve, a X. kerületben, téglagyá­rakban, sörgyárakban és szőlők­ben dolgoztak. A Kápolna téren álló fogadalmi Nagyboldogasszony kápolna volt kezdetben a szen­télyük, azonban a lwówi egy­házmegyés Danek Vince idején akció indult önálló lengyel temp­lom építéséért. A háború miatt csak 1920-ban kezdődött meg a munka. Az adakozók közt sok nevezetes egyházi és világi sze­mély, ismeretlenül pénzt küldő magyar, lengyel család volt Bu­dapestről, Krakkóból. A terve­ket id. Árkay Aladár készítette. 1930-ban Szent Imre nevében August Hlond bíboros, Lengyel­­ország prímása szentelte föl a kőbányai lengyel templomot, aki a főoltárba elhelyezte Szent Jo­­zafát és Szent Bazilissza ereklyé­jét. Az oltár alatt levő Kosztka Szent Szaniszló-síremlék pontos mása a római Szent András (je­zsuita) templomban lévőnek. Az 50 év kegyelmeiért hálát adó lengyel vendégmunkások — h­et­ven­ év itt, az oltár körül otthonra lelve — és az egyházközség magyar hívei Bagi István c. püspököt köszöntötték, akit Lékai László bíboros, prímás kért meg a ju­bileumi szentmise elmondására. A püspök köszönetet mondott a templom belső megszépítéséért fáradozóknak, tolmácsolva a bí­boros főpásztor szavait, akinek ünnepi levelét két nyelven tol­mácsolták : „Örömmel készültem kápolná­tok kedves ünnepére, felszentelé­sének fél évszázados évfordulójá­ra. Veletek együtt akartam hálát adni a jó Istennek azokért a ke­gyelmekért, amelyek — a szívem­hez oly közelálló — lengyel ká­polnából fakadtak az elmúlt 50 esztendő alatt.” „Sajnos, betegségem megaka­dályoz abban, hogy személyesen vezethessem a közös hálaadó szentmisénket és megköszönjem eddigi buzgóságtokat, annak to­vábbi elmélyítésére buzdítsalak benneteket, magyar híveimet, lengyel testvéreimet. Szívből kí­vánom, hogy ebben a szentély­ben Ti is növekedjetek Isten is­meretében és szereteté­ben arra a nagykorúságra, amelyet a mi korunk megkövetel minden ka­tolikus hívőtől.” „Ehhez kérem a Mindenható segítő Szűz Mária, Boldog Hed­vig, Boldog Kolbe Atya, valamint a magyar és lengyel szentek hat­hatós közbenjárását és küldöm főpásztori áldásomat”. Felolvasták azt a táviratot, melyet a Szentatya az Államtitkár­ság útján küldött: „A budapesti lengyel templom 50 éves évfordulója alkalmából, őszentsége II. János Pál pápa lélekben együtt ad hálát a honfi­társak és a magyarok egész kö­zösségével a kapott kegyelmekért. Istennek ajánlja az­­ együttmű­ködés további éveit és szívből küldi apostoli áldását a lelkipász­tornak, az ünneplő papságnak és a híveknek.” A szentmisén a lengyel püspöki kar képviseletében dr. Jerzy Pawlik prelátus volt jelen, aki lengyel nyelvű homiliát mon­dott. Változás a sajtótermékek árában December 21-én jelent meg a napilapokban az Országos Anyag- és Árhivatal alábbi közleménye az időszaki sajtótermékek árá­nak emeléséről: A papírárak és a nyomdai elő­állítási költségek növekedése miatt az újságok, időszaki sajtó­termékek fogyasztói ára 1981. január 1-től átlagosan 20 száza­lékkal emelkedik. Ezen belül azonban az árnövekedés diffe­renciált. A politikai napilapok ára hétköznap az eddigi 1,20 helyett 1,40, vasár- és ünnepnap 1,60 helyett 1,80 forint lesz. A képes hetilapok ára általában egy forinttal, a tudományos és szak­lapoké átlagosan 25 százalékkal, a szórakoztató lapoké átlagosan 30 százalékkal növekszik. Azok az egyéni előfizetők, akik 1980. decemberében fizetnek elő, a lapokat az előfizetés lejártáig a régi áron kapják. (MTI) Az ármódosítás érvényes az egyházi sajtóra is. Az Actio Catholica — mint laptulajdonos — által kiadott sajtótermékek ára 1981. január 1-től kezdődően az alábbiak szerint változik. ÚJ EMBER példányonkénti ára 4 forint, évi előfizetése 240 Ft. (Az előfizetők az UE falinaptá­rat tiszteletpéldányként kap­ják.) A VIGÍLIA példányonkénti ára 20 forint évi előfizetése: 240 Ft. A TEOLÓGIA példányonkénti ára 30 forint, évi előfizetése: 120 Ft. A kőnyomatos Magyar Kurír évi előfizetési díja 480 Ft. Azok az előfizetők, akik 1980. december 31-ig már rendezték előfizetésüket, a rendelkezés ér­telmében a lapokat — előfizeté­sük lejártáig — a régi áron kap­ják. Olvasóink mindenkori megér­tésének és áldozatkészségének köszönhetjük, hogy az Új Em­ber elindulásától kezdve kizáró­lag az előfizetési és vásárlói árakból tartja fenn magát és ez idáig nem szorult sem egyházi, sem pedig állami támogatásba. Takarékos gazdálkodásának anya­gi eredményeivel hozzájárul egy­házi intézmények fenntartásá­hoz. Bizonyosak vagyunk abban, hogy olvasóink most ismételten próbára tett helytállása továbbra is biztosítani igyekszik az Új Ember függetlenségét. Nem tudunk változtatni azon, hogy a világpiaci árak mozgása érinti a hazai gazdasági életet, sőt az élelmiszerek és közszük­ségleti cikkek árával együtt a szellemi és lelki táplálékok el­lenértékét is. Mélyen átérezzük azonban azt a kötelezettségünket, hogy olva­sóink áldozatkészségét viszonoz­nunk kell. Elsősorban, hogy lehe­tőségeinkhez mérten igyekszünk a lap tartalmának folytonos mi­nőségi javítására, a lelki táplá­lék ízletesebbé és változatosabbá szerkesztésére. Amikor ehhez olvasóink segít­ségét kérjük, kívánunk kegyel­mekben gazdag, Isten bőséges áldásaival kísért új esztendőt minden kedves olvasónknak. Új Ember Szerkesztősége I­­ Kink­er

Next