Új Ember, 1983 (39. évfolyam, 1/1905-52/1956. szám)
1983-01-02 / 1. (1905.) szám
KATOLIKIJS SZEM AZ EL A CSALÁDRÓL szól püspöki karunk legutóbbi körlevele, amelyet Szent Család vasárnapján (dec. 26.) hallhattunk templomainkban. „Karácsony örömét, békéjét hirdetjük meg a magyar családoknak, hogy minden magyar otthon megtalálja a maga örömét és békéjét — olvashatjuk bevezetőben. — A család a világ legősibb, leg- természetesebb életközössége, de a legszentebb is. Isten gondolata volt a család már akkor, amikor az első emberpárt megalkotta, és megajándékozta őket az életfakasztás csodálatos erejével. Az Úr Jézus a Biblia lapjain lefektetett teremtői tervre hivatkozik, amikor viszaállítja a házasságot arra a kezdeti tökéletességre, amelyet az emberi bűn elhomályosított és szétrombolt. A házasság lényege a kölcsönös ajándékozás készségében és önátadásában áll, és ez biztosítja boldogságát, harmóniáját. Szeretnénk híveink lelkében erőteljesen tudatosítani, hogy a keresztény házasság szentség! Ez azt jelenti, hogy Isten különös segítségét adja a házasélethez... Isten maga akarja a házastársak boldogságát, hiszen egymás iránti szeretetüket is ő gyújtotta meg szívükben. És ez a szentségi kegyelem nemcsak a házasságkötés napjára szól, hanem Istennek olyan nászajándéka, ami egy egész életre lelki segítséget jelent: a szeretet, a hűség és a boldogság megőrzésére és gyarapítására.” A körlevél a továbbiakban felidézi II. János Pál pápának „A családi közösségről” szóló apostoli levelét, s felhívja a hívek figyelmét azokra az aggasztó jelekre, amelyek a család alapvető értékeinek elvesztéséhez vezetnek. Befejezésül az Istengyermek áldását kéri a magyar családokra, hogy a lakások valóban otthonokká, a názáreti ház másaivá váljanak. A GENOVAI ÉJSZAKA VILLÁMAIBAN tapasztalta meg Paul Valéry, az ész költője élete döntéshelyzetének megrázó pillanatait. 90 évvel ezelőtt Genova meredek lejtőjének villájában töltötte szabadságát, amikor egy magányos éjszakán szörnyű vihar támadt: „Azt hittem, hogy megőrülök 1892-ben. Ágyamon ülve rettegve töltöttem a villámoktól fehér éjszakát és már csak azt kívántam, csapjon belém is a villám...” — A fiatal költő már addig sok mindent átélt: szerelmes volt egy nála 15 évvel idősebb bárónőbe, betegesen kötődött nagy bálványához, az irodalomhoz és már többször próbálkozott öngyilkossággal. A vihar földöntúli ereje feloldotta addigi, belső feszültségét és világosan látta, ez élete döntéshelyzetének megrázó pillanata: „úgy érzem, hogy más vagyok..., de ez nem tarthat soká. Az ember vagy visszaváltozik azzá, aki volt vagy az új ember elnyeli előbbi énjét” — De ő nem választotta megújító megtérést. — Charles Moeller „Az emberi szerelmek”-ben (1975) így elemzi Valéry akkori lelkiállapotát. .. a lelkében támadt világosságban ... ledöntötte a bálványokat ■,de ezután meg kellett volna találnia azt a szilárd pontot ami mindennel szemben védő támaszt nyújt a sikeres küzdelemhez ... Ekkor saját szelleméhez fordult..., de gyötrődésének nem hozott szabadulást, mert nem talált mást, csak azt az űrt, ahol az ember önmagához beszél. Ahelyett, hogy abban a (kegyelemadta) misztikus éjszakában találkozott volna önmagában az igazán Élővel, és belegyökerezett volna abba az Istenbe, aki közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz..., csupán a szelleme éleslátásával találkozott ... Ha megismerte volna az igazság és szépség Istenének élő jelenlétét ..., akkor az megóvta volna, hogy mint később mondta — bezárkózzék ,kegyetlen gondolataiba’. Mert Isten nélkül az élet ürességét felismerő értelmi éleslátás egyszerűen elviselhetetlen. Valéry ilyen állapotba került, és többé nem hitt Istenben” — A „Nárcisz töredékekben” megírta az önmagába forduló önistenítés himnuszát. .. én, szeretett Nárcisz / már csak saját lényegemre vagyok kíváncsi / minden más számomra / puszta távollét ...fa haladó csak önmagát szeretheti...” — Hát megközelítőleg ez a pokol! — Mert lényegében ellentétes a feltáruló, önátadó szeretettel! Széll Margit A TAXIS. Az esti taxiállomásnál az a házaspár — leszállva az autóbuszról —, bennálló kocsit keres. A férfi karján kisgyerek. Aztán jobbról, a még nyitva tartó Közértből valaki szinte szaladva érkezik. Máris nyílik a kocsi ajtaja, a 30 év körüli taxis — mert ő az érkező —, ajtót nyit. Cs. utca, mondja a férj, s a taxis, csak nem a gyermekkórház? Igen, az ügyeletre. S míg a közlekedési lámpáknál kell várni, a taxis saját gyermekeiről beszél. Pillanatok alatt fölmelegszik a légkör, s úgy válik családközpontúvá a beszélgetés, ahogyan régen, költő megénekelte téli estén, csak mai gondokkal, örömökkel, s a végén ezzel a záradékkal: igen, a gyerekekért mindent érdemes. A taxis újságot olvas, miközben arra vár, az ügyeletről hazavigye a házaspárt a gyerekkel, mert az csak természetes. Pedig letelt az ideje, s neki is hiányzik az a másfél óra, amit saját gyermekeivel naponta otthon tölt. De most segíteni kell — mondja —, s mi lenne, ha mindenki tenyerét tartva, pénzre váltaná az emberséget... S neki a fizetség — a plusz — az, hogy tudja, kis utasának nincs különösebb baja. Hát így is lehet. (t. s.) A TERMÉSZETES ÉS A TERMÉSZETFÖLÖTTI nem akkor igazán meggyőző, amikor „külön-külön” van, amikor hol erről, hol arról beszélünk, hanem egységben, egyidejűségben. Vagyis ahogyan ténylegesen van, összefonódottan, amint egyik jelzi a másikat, mert a természetest át- meg átszövi, ami mögötte van, a transzcendens. Nélküle a természetes jelentéktelen maradna, a természetfölötti pedig a természetes nélkül nem tudna „megérkezni". A teremtésben ezt az egyidejűséget sejti meg a misztikus és a művész. Igaz, épp ellenkező oldlaról. A misztikus a lényegbe foglalt lényegtelent, a művész a lényegtelenben jelenlevő lényegest látja meg. Az egyidejűség áhítatot kelt bennünk, mert így értik meg a legapróbb dolgok fontosságát, és a legnagyobbak hanyatlását is. És végül sem ez, sem az nem vonja el figyelmüket a forrástól, Istentől, hanem éppen ellenkezőleg, ez az ellentét irányítja rá. A természetes és a természetfölötti egysége „szeplőtelenül” szép a Szűzanyában. Bámulatos érettséggel fogadja Isten titkát. Nem csodálkozhatnánk, ha összeroppanna, de legalábbis meginogna a súlya alatt. Nem roppan össze, nem inog meg, hanem megrendül. De ez a megrendült gyermeklány, aki életre szólóan társa egy férfiembernek, már ekkor is „Hajnali csillag”, s ha talán még nem is az „Angyalok királynője”, de már kezd azzá lenni. S mikor feszülő, nagy hasával ott didereg ura oldalán a becsapódó betlehemi kapuk előtt, már akkor is „Tiszteletes edény”, „Aranyház”, s a „Bölcsesség széke”. Egyáltalán nem rendeződtek el emberi körülményei, még megölhetik most született csecsemőjét, még meghiúsulhat menekülésük, még elfoghatják őket az utánuk trappoló lovasok, de az Anya már akkor is a „Szomorúak vigasztalója", „Prófáték királynője”, a Bűnösök menedéke”. S mikor a kis család szegényes megélhetésén töpreng, s mossa, varrja a Kisfiú ingét, takaróját, köpenyét, s a napi munkája után fáradt urát, Józsefet friss tejjel megitatja, már akkor is az „Igazság tükre”, „Dávid király tornya”. S mikor várja haza hjával felé a napok óta ki tudja, hol megvirradó Fiút, alvatlanul, néma szemrehányással magában, újra és újra megpróbált reménnyel is ,Elefántcsont torony”, s a „Frigynek szent szekrénye” marad . . Mert amikor ez a gyermeklány először rebben meg az angyal híradásain, az angyal minden bizonnyal látja, hogy „Titkos értelmű rózsa" az, aki előtt földig hajol. (v. p.) Karácsonyi ajándék a kalocsai főegyházmegyének Ki tudná azt megmondani, milyen a mennyország? De ahogyan az ólomszínű ég alól belépünk a székesegyházba, mennyországi ragyogás fogad. Megálljt a csodálatos látvány, az eredeti pompájában tündöklő kalocsai főszékesegyház. Két és fél éves műemléki gondossággal elvégzett munka megkoronázása az a pillanat — december 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor —, amikor Ijjas József pápai trónálló, kalocsai érsek Paskai László koadjutor érsekkel és Kováts Géza érseki helynökkel az oltár elé lép, hogy főpapi misén áldja meg a kalocsai főegyházmegye karácsonyi ajándékát. A szentmise előtt az érseki helynek — mint a főszékesegyházi egyházközség plébánosa — köszönetet mond Kalocsa város és a kalocsai főegyházmegye hivő közössége nevében Ijjas József érseknek, hogy kezdeményezte a négymilliós újjáépítési munkát. — Hogy mit és hogyan kell csinálnunk — mondta az érseki helynök —, abban az Országos Műemléki Felügyelőség volt segítségünkre. — Felújítottuk a villanyhálózatot. Az attikák lebontásával megújult a tető. Átjavítottuk a központi fűtés berendezését. Sok és figyelmes munka várt a kőművesekre és állványozókra. És hogy most teljes pompájában áll előttünk, az a stukkó restaurátor és a festők kiváló munkáját dicséri. Mindezt köszönjük Érsek Atyának. A Főszékesegyház történetében a már megelőzően kialakított új liturgikus tér mellett most ez a teljes belső felújítás , is Érsek Atyánk nevéhez fog kötődni. A munkák végeztével most hálatelt szívvel térünk vissza szeretett székesegyházunkba. Sokszor volt alkalmam gyönyörködni Leányfalusi Vilmos egyházkarnagy orgonajátékában és az általa vezetett főszékesegyházi kórus angyali énekében. Ez alkalommal azonban, mintha a megújult templombelső még több fénnyel járta volna át az orgonamuzsikát, a kórus énekét és a székesegyházat megtöltő hívek Te Deumát. M. F. Karácsony a szeretetotthonban München Új érseke Ez volt a második karácsonya a farkasréti XXIII. János Katolikus Szeretetotthonnak. A 123 idős lakó, és az őket kiszolgáló személyzet december 21-én délután, karácsonyi ünnepségükön vendégül látták Lékai László bíboros, esztergomi érseket, Bíró Imre kanonok farkasréti plébánost és Szabó Géza kanonok plébános, egykori farkasréti lelkészt. A bíborost tavaly ilyenkor is várták, de az időjárás szeszélye akkor az együttünneplést megakadályozta. (Néhány nap múlva akkor is meglátogatta a bíboros a számára annyira kedves intézményt.) Az ünnepség kezdete előtt félórával a „díszteremmé” átalakított ebédlő már zsúfolásig megtelt a lakókkal, úgy, hogy néhányuk be sem fért. E meghitt családi együttünneplés, együttimádkozás legmeghatóbb részlete a 84 éves Holecz Teréz Csendes éjő előadása volt. Az idős asszony hangja még most is erős, szárnyaló és biztos. Okos Gizella igazgató-főorvosnő a személyzet és az otthon lakói nevében megköszönte a bíboros különleges és állandóan megtapasztalható figyelmét, amelyben az otthon ügyét részesíti. „Erre bizony nagy szükségünk is van, mondta, mert az építkezés befejezése és az intézet megnyitása után sem szűntek meg azok a gondjaink, amiket a bíboros úr támogatása nélkül, önerőből, nem vagy csak nehezen tudnánk megoldani. Nemrég a kezembe került egy régi képeslap, amit a bíboros úrtól kaptam, s a Szentatyát ábrázolta elmélyült imádkozás közben. A hátára az volt írva, hogy: látja, még a Szentatya is a szeretetotthonért imádkozik.” Lékai bíboros prímás közvetlen, meleg szavakkal köszöntötte az otthon lakóit és a dolgozóit, majd az ápolónővérek minden megjelentet megajándékoztak. Sz Cs. Katona István emlékezete Az elmúlt év decemberében volt 250 éve, hogy megszületett Bolykon a neves történetíró, Katona István. Trencsénben lépett a jezsuita rendbe, bölcseleti tanulmányit Nagyszombatban 6 évi teológiával egészítette ki, majd a Pázmány alapította tudományegyetemen a retorika és történelem tanára lett. Ez utóbbi tanszékét megtartotta az egyetem Budára költözése (1777) után is. Rendjének feloszlatásakor (1773) az esztergomi főegyházmegye vette papjai sorába. 1784-ben II. József oktatáspolitikája miatt visszavonult az egyetemi katedráról, de nem szakította meg addigi tudományos, adatgyűjtő, rendszerező munkásságát, hiszen a Historia critica 42 kötetének jó része ezután került megírásra és kiadásra. Ettől az időtől kezdve szorosabbra fűződött kapcsolata Esztergom városával, egészen 1790-ig, amikor kinevezték a kalocsai érsek könyvtárosává, majd a szemináriumban szónoklattal tanárrá. Kalocsára költözött és ott halt meg 1811. aug. 19-én, kalocsai kanonokként és bodrog-monostori apátként. Kívánságához híven a kalocsai székesegyházban Szt. Alajos — a jezsuita szent — oltára elé temették el. Esztergommal való kapcsolata többrétű. Fejér György nyomán Hauer Ferenc feltételezi, hogy az 1747—1750 közötti éveket a jezsuiták iskolájában e városban választja lakóhelyül és nem Budát vagy Kalocsát, ahová már előzőleg meghívást kapott. Később Kalocsáról írt Batthyány József (1776—1799) prímás, esztergomi érseknek, a pártfogó főpapnak és levelében kérte, hogy a História critica megjelenő kötetét (1794) neki dedikálhassa. Ebben megemlékezik az Esztergomban töltött 6 évről is. A dedikálást az érsek nem fogadta el — noha máskor ezt megtette —, mert tartotta magát „illetékesnek”, de a levél fogalmazványán megjegyzi, hogy már intézkedett Katona házának és kertjének 1500 Ft-os vételáron való megvételéről. Napjainkban is látható az egyemeletes kertes ház, amelynek falán szerény márványtábla hirdeti a nagy tudós itt-tartózkodását. Nemrég az utókor megbecsülésének jeleként a kis utca felvette a Katona István nevet. A Prímási Levéltár csupán néhány levelet őriz a tudóstól, hiszen hagyatéka eléggé szétszóródott: a kalocsai Érseki Levéltár, Egyetemi Könyvtár, Széchenyi Könyvtár és Rozsnyói gyűjtemény között. Leveleiben műveinek kiadási nehézségeiről ír. Szinte páratlan gazdagságú írói munkásságából származó művei megtalálhatók a Főszékesegyházi és Simor Könyvtárban. Az okmányok felkutatásában — az Árpádházi királyoktól a 18. sz. végéig — igen gondos és részletes munkát végzett a hozzáférhető levéltárak és könyvtárak anyagából. Eredeti források felhasználásában mindenképpen úttörő alapot nyújtott nagy történészek — Horváth Mihály, Szalay László és mások — számára. Az Esztergomban töltött évek — bár nagyrészt anyaggyűjtő körúttal teltek el — kimagasló eseményét jelentette, hogy II. József engedélyével 1790 februárjában Bécsből Esztergomon át hazaszállították a szent koronát, és ennek személyes résztvevője lehetett. A hazafiak buzgóságát felkeltette a korona „utolsó hazajövetele”, amint akkor hitték. A rövid idő alatt kinyomtatott és kéziratos üdvözlések, versek, történeti áttekintés a korona sorsáról, fogadtatásának rendjéről — tanúsítják e napok lelkesültségét. A 18. sz. végének nagy történetírója ma is figyelmeztet az eredeti kútfők gondos felhasználására és a tudomány áldozatos szolgálatára. Beke Margit Friedrich Wetter, akit a pápa a közelmúltban nevezett ki, december 12-én ünnepélyes szentmise keretében elfoglalta püspöki székét. Az új érsek Josef Ratzinger bíboros utóda, aki a Hittani Kongregáció prefektusa lett., Friedrich Wetter 1928. február 20-án született Bajorországban. A jezsuiták frankfurti főiskoláján kezdte tanulmányait. 1946— 48 között a római Germanico- Hungaricum kollégium növendéke volt és a Gergely Egyetemen doktorált teológiából. 1953-ban pappá szentelte az akkori római bíboros helynök. 1956-tól négy évig Speyerben lelkipásztori tevékenységet végzett. 1961 tavaszán Münchenben folytatta teológiai tanulmányait, és magántanári habilitációt szerzett. Ezután évekig teológiát tanított az eichstatti egyetemen. 1968-ban, alig 40 évesen, VI. Pál pápa kinevezte Speyer püspökévé. Tavaly óta a nyugaatnémet püspökök hittani bizottságának elnöke. Összehívták a jezsuita rendi nagygyűlést . Paolo Dezza pápai delegátus levelet intézett a jezsuita rend elöljáróihoz, amelyben értesíti őket, hogy 1983. szeptember 1-ére meghirdeti a rendi nagygyűlés összehívását. A rendi nagygyűlés küldöttei Rómában, a központi házban jönnek össze, hogy a következő napon, a hó első péntekén, megtarthassák az első ülést. A provinciák és viceprovinciák elöljáróinak feladata, a jog szerint, hogy meghirdessék és előkészítsék a tartományi rendi gyűléseket, amelyeket 1983. április 10-ig be kell fejezni, hogy így biztosítani tudják a megfelelő időt a rendi nagygyűlés előkészítésére. A 442 éves Jézus Társasága életében ez lesz a 33. rendi nagygyűlés. Jelenleg több mint 100 országban mintegy 26 ezer jezsuita működik 87 provinciában rendtartományban, illetve viceprovinciában. Újra megnyitott kínai székesegyház A kínai Guangzhou római katolikus székesegyháza, amely a múlt század utolsó évtizedében épült, az ún. kulturális forradalom idején erősen megrongálódott. December 12-én a felújított templomot újra megnyitották. Az ünnepi misén több mint 300 kínai katolikus vett részt, jelenti az AP hírügynökség, kínai újságokra hivatkozva. A helybeli egyházmegye püspöke, papjaival koncelebrált. A kulturális forradalom letűntével ma már Kínában 120 katolikus és 140 protestáns templom működik.