Új Ember, 1985 (41. évfolyam, 1/2010-52/2061. szám)

1985-01-06 / 1. (2010.) szám

KATOLIKUS SZEM­M­EL KEMÉéNYEN IGAZ SOROK, melyeket Fekete Gyula aforizmái közt olvashatunk a Tiszatáj decemberi számában: „Mindig vannak, akik fi­gyelmeztetnek, de ki figyel rájuk! Annyi más kényszerű vagy kellemes időtöltése van az embereknek, hogy sorskérdéseikkel is törődni már nem érnek rá. Később azután, amikor felgyorsul a rossz irányú törté­nelmi sodrás, már nem lehet kilépni a vagonokból. Sem azokból, ame­lyek a Don-kanyar felé haladnak, sem azokból, amelyek a gázkamrák felé.” *•'. Olvassuk el néhányszor, aztán gondolkodjak el sorskérdéseinkről. Az ábécé kezdőbetűs hasonlata szerint előszö­gokról, melyeket legin­kább elfelejtettünk. Egy világmanipulációs folszlatban — igaz — nehéz fölismerni: mire is rendeltettünk? Elfelejtett.Olyan ez, mint az a nagy képzettségű mérnök, aki egy pillanatra m­eghökken kisfia leg­egyszerűbb matematika feladata előtt, vagy a könyveket író gyermek­pszichológus­, aki tehetetlenül áll gyerekével szemben, ha elhagyja száját egy őszinte, de az ő kis életébe vágó kérdés. Sorsunk pedig ilyenekben rejlik, s a megoldatlanságokért egyedül magunkat hibáztathatjuk. A törődés: figyelem és erőkifejtés, alázat. Azaz: alkotás. Saját szemé­lyünk fölépítése, az evangélium gondolatával: megújítása. Mai szóval: a lélek generálozása. Ebben van önmagunk és a világ sorsának titka. (t. s.) KOCKÁZAT? Az ember a Krisztustól kinyilatkoztatott üdvrendben ébred rá szabadságának, döntési autonómiájának veszélyt rejtő voltára. A megváltás teret nyit ugyan az egyén szabadságának, amely által igazi önmagunkká válhatunk. Jézus evangéliumi szavai nem akarják leplezni a tényt, hogy a szabad döntésnek milyen félelmetesen mély és sötét távlatai is lehetnek. Erről szólnak az utolsó napot érzékeltető példabeszédek, melyekben ha a me­zőn vagy a malomban ketten dolgoznak, „az egyiket felveszik, a másikat otthagyják". Még erőteljesebb kép tárul elénk a Golgota jelenetében, ahol a jobb lator megmenekül, a bal latort elsodorja konoksága. Tekint­hetnénk ezt akár az ember befejezetlen sorsa képletének, mellyel szem­benézve méltán vesz erőt rajtunk a szorongás: vajon mit hoznak ben­nünk a felszínre szorongatottabb körülmények, az eddig nem tapasztalt mértékű ingerültség vagy kétségbeesés percei. Vagy éppen azok a leg­fontosabb pillanatok, melyek esetleg a halálfélelem jegyében telnek el. A Krisztus által elnyert szabadság mégis úgy szerepel a kinyilatkoz­tatásban, mint páratlan örömhír. Noha földi életünk próbatétel, így hát kockázat is, mégsem úgy éljük le, mintha végig egy rulettasztal nagy tétje fölött állnánk. Üdvösségében előre senki sem lehet biztos, hogy el ne bízhassa magát. Az Örömhír szerzőjével való elkötelezett életközös­ség azonban azt a bizalmat mélyíti el bennünk, amellyel boldoggá, re­ményteljessé lehetünk, felfogva az üzenet igazi tartalmát. A háttérben mindvégig meghúzódó veszélyeztetettség pedig szabad döntésünkre, így emberi méltóságunkra hívja föl a figyelmet. Ennek a méltóságnak tu­data viszont inkább kell, hogy az Istennel való párbeszédre, mintsem a Tőle való elfordulásra késztesse az embert. P. A. ÜNNEPI RAGYOGÁS. Örömmel jelentem, hogy az én karácsonyom pompásan sikerült. Mivel ezt a kijelentésemet sokan hetvenkedésnek tekinthetik, elmondom, miképpen és hogyan történt. Mindenekelőtt köz­zölnöm kell, hogy átlag pesti lakos vagyok, átlagos családdal, amely rajtam kívül feleségemből, nagylányomból és nagy, de még nem kereső­képes fiamból áll. Feleségem önálló keresettel bír. Mindenekelőtt végig­olvastam a lapok karácsonyi hirdetéseit, amelyek csupa banális dol­gokat ajánlottak (még téglát és cserepet is), úgy döntöttem, hogy va­lami különleges, igen extra ünnepet készítek elő. Mindenekelőtt szét­vertem a cserépmalacot, összeraktam itt-ott eldugott pénzeimet, és leg­először is a legsúlyosabb, legnehezebb ajándékok után vetettem ma­gam. Fiam villanyborotvát kért. Megvettem. (Braun micron, 110—220 V 60 Hz 10 W, Made in West Germany.) Lányomnak hosszú idő óta kazet­tás magnót ígértem. Megvettem. (JVC Victor Company of Japan, Limi­ted Tokyo, RC 555 KL típus.) Nejemnek különleges kívánságai nem voltak. Vettem neki egy kék PONDS krémet. (Dry Skin Cream. Helps the skin maintain ist moisture ballance.) Egy olasz hajlakkot.­­(Louis Alexan­der, Splend’oR. MIRATO. Nuova SpA. Landiona Italy.) Végül egy Deo- Stiftet. (FA gyártmány. MIT WILDEN FRISCHE VON SIMONEN, HEN­KEL WERKE, Düsseldorf.) Magamnak engedélyeztem egy üveg skót whiskyt. (Special reserve. HIGLAND CLAN. Paisley Schotland G.B.) Ezek után belevetettem magam a bevásárlások forgatagába. Sorba áll­tam halért. Dióbélért. Savanyú káposztáért. Löktem, döftem mindenkit, aki hozzám ért. Feleségem remek vacsorát készített. Fánk évek óta kéznél van. Műanyag. Teleszkópszerűen kihúzható. (Készíti Nagy János kisiparos, Újpest, Somorjai u. 45.) A több színű, váltakozó fényű vil­lanyfüzér ragyogott. (Készítette Tamás István kisiparos, Pesterzsébet, Dallos u. 66.) Szétosztottuk az ajándékokat, miközben hangszalagról karácsonyi énekeket hallgattunk. (Philips of Holland. Ferro Low Noise. SQ C 90. Bias Normal Quaisation 120.) Asztalhoz ültünk, és elfogyaszt­­ottuk az ünnepi vacsorát. Igazán remekül éreztük magunkat. Valami azért mégis hiányzott. Kiléptem az erkélyre. Körülöttem az egész város ragyogott. De a betlehemi csillagot nem láttam, és nem hallottam az angyalszárnyak suhogását. (rai) AMIKOR AZ EMBERI KEGYETLENSÉG láttán ismételten felmerül a vád, hogy az Egyház miért nem tett valamit ezen rémségek megaka­dályozására, idézem Albert Einstein véleményét 1955-ből: „Igazán kifejezetten csak a katolikus Egyház tiltakozott Hitler harca ellen és kiállt a szabadság mellett. Egészen idáig nem érdeklődtem az Egyház iránt. Ma azonban nem tehetem túl magam ezen úgy, hogy ne fejezzem ki csodálatomat és ragaszkodásomat egy olyan Egyház iránt, melynek egyedül volt bátorsága ahhoz, hogy szüntelenül harcoljon a szellemi igazságért és az erkölcsi szabadságért!" Sz. M. Ujtint&S Katolikus hetilap Felelős szerkesztő és kiadó Magyar Ferenc Készült a Zrínyi Nyomdában, rotációs ofszeteljárással Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató 85.2312,20­1­­gcs ISSN 0133—1205 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodá­nál (KHI) Budapest V., József Nádor tér 1. 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díjak: negyedévre 80 forint, félévre 160 forint, egész évre 320 forint. Megjelenik: hetenként. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Budapest V., Kossuth Lajos u. 1. I. 1. 1053. Posta­cím: 1364 Budapest, Pf. 111. Telefon: 173-438; 173-933; 173-661. Csekkszámla: OTP 511—16820. Laptulajdonos: Actio Catholica. Templomi árusítás és előfizetés az Új Ember Kiadóhivatala útján. tifimía*. 2 Erőszak és erőszakmentesség* IRTA: NYÍRI TAMÁS Az erőszak láncreakciója Az erőszak veszélye talán ko­rántsem az egyes elszigetelt cselek­mény okozta baj, hanem az, hogy az erőszak viszont erőszakot vált ki. Ugyanakkor gyakran halljuk, hogy csak az a törvényes erőszak, amely megtöri az erőszak és viszonterő­­szak ördögi láncolatát. Ebből adó­dik a feleletre váró kérdés, hogy miféle erőszak provokál ki újabb erőszakot, és miféle vet véget neki. Csak akkor beszélhetünk igazán az erőszak ördögi köréről, amikor nem indulatból fakad, hanem racio­nális megfontolásból, ha abban a hiszemben él valaki, hogy az erő­szakkal való fenyegetés vissza­riasztja a másikat az erőszak al­kalmazásától. Ha komolyan veszik, éppen az erőszakkal való fenyegető­zés idézi elő az erőszak ördögi kö­rét, amelyből aztán nincs menekü­lés. Nem segít ilyenkor sem a meg­hódolás, sem a békés szándék vagy szeretetkinyilvánítás. Első tekintet­tel elfogadhatónak látszik a gondo­lat, hogyha erőszakra nem válaszo­lunk erőszakkal, ellenségességre el­lenségességgel, gyűlöletre gyűlölet­tel, akkor nem szolgáltatunk okot vagy ürügyet a további ütésekhez és csapásokhoz. De biztosak lehe­tünk ebben? Szemlátomást nem, mert a másik részéről tapasztalt jóság, szelídség és megbocsátás nö­velheti is a támadó gyűlöletét és gonoszságát, akár a másik ember iránti felelőtlenségből fakad ez a jóság, teljes passzivitásból a sze­lídség, erőtlenségből a megbocsátás, akár nem. A párducok mindig föl­­falják a gödölyéket — ez Rónay György regényének (A párduc és a gödölye) alapgondolata. Az erőszak ördögi körét nyilván­valóan nem az töri m­eg vagy nem töri meg az, ha a megtámadott nem üt vissza, ha az őt ért igaz­ságtalanságért nem követel jóváté­telt, hanem csak az, ha a támadó iránt tanúsított jóságnak sikerül őt eltérítenie gonoszságától; csak ak­kor szűnik meg az erőszak ördögi köre, ha mindketten letesznek róla. De nem minden erőszak szárma­zik az emberi önzésből, gonoszság­ból, bosszúból. A büntetés intézmé­nyét éppen azzal határozzuk meg, hogy az illetékes tekintély szabja ki, és nem a kárvallott. Nem azért ítélik el a bűnöst, mert velem tör­tént igazságtalanság, hanem mert igazságtalanság történt. A feltétlen erőszakmentesség szószólói szerint az erőszak önmagában véve rossz, amelyhez még akkor sem szabad folyamodni, ha valami jó, pl. em­beréletek megvédelmezése fakadna belőle. A Szentírás azonban csak az önző erőszakot ítéli el, minde­nekelőtt a bűnnel fordul szembe és nem az erőszakkal, melyet nem te­kint a bűn szinonimájának. A fele­baráti szeretet parancsa nemhogy tiltja, hanem esetenként megkövete­li az önvédelmet vagy mások meg­védését a jogtalan támadással szemben. Nem győz meg az az érvelés sem, hogy az erőszakmentesség olyan eszményi követelmény vagy cél, amit előbb vagy utóbb el kell érni. Minden okunk megvan, hogy kételkedjünk abban a „tökéletes” — akár keresztény, akár humanista — társadalomban, amely valaha is le­mondhat az uralomról, az erőszak­ról­­ és kényszerről, mert nemcsak erkölcsi tökéletlenségeink miatt van szükség társadalmi kényszerre. Nem feledkezhetünk meg arról a tény­ről, hogy az emberi ész véges, hogy különféle leküzdhetetlen forrásai vannak, s ezért kell számítani ar­ra, hogy az egész közösség javát érintő kérdésekben nem lehet tel­jes egyetértést kialakítani. Létkér­dés tehát, hogy olyan módszereket alakítson ki valamely társadalom, amelyekkel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre való tekintet nélkül lehet döntéseket hozni, vagyis intézményesíteni kell az ural­mat és az ettől elválaszthatatlan erőszakot. A kényszer nélküli vi­lághoz nemcsak erkölcsileg feddhe­tetlen emberek kellenének, hanem olyanok is, akik felülkerekedtek va­lamennyi tudati korlátjukon. Ámde senki sem állíthatja komolyan, hogy Jézus abszolút tudást tételezett vol­na föl az emberről. Erőszakmentesség és politika Az erőszakmentes ellenállás stra­tégiája — bár nem mentes teljesen az erőszaktól — végül is a kisebb erőszakot alkalmazza, s így amíg valóban csak az egyénnek, neki magának kell valamilyen bajt elvi­selnie, erkölcsileg viszonylag nem problematikus. Az erőszakmentesen cselekvő felelős államférfinak azon­ban ki kellene kérnie honfitársai hozzájárulását annak a rossznak az elviseléséhez, ami­ a fegyveres vé­dekezésről való lemondás következ­ménye lehet. Igaza van ugyanis M. Webernek, hogy magánemberként követheti valaki az érzületetikát, de nem politikusként: a politikus fe­lelős cselekedetei következményei­ért is. A politikai életben nem könnyű úgy gyakorolni az erőszakmentessé­get, hogy el is érje célját. A politi­ka legfőbb célja korunkban a nuk­leáris háború kirobbanásának meg­akadályozása. Az, amit egziszten­ciális parai­ézisnek neveztünk, le­­mérhetetlen hatást gyakorolhat a nemzetközi közvéleményre, tudósok, gondolkodók, írástudók és a közvé­lemény többi formálóinak szemléle­tére, sőt akár közvetlenül, akár közvetve politikusokéra is. Rámu­tathat az elrettentés stratégiáinak képtelenségére, hogy azért irányul a fegyverkezési verseny minél töké­letesebb támadó fegyver kifejlesz­tésére, mert e teoréma szerint a tökéletes védőfegyverek robbanta­nák ki az atomháborút, a támadó fegyverrendszerek minőségi növelé­se viszont ellenőrizhetőbbé teszik a hatásukat, s ez növeli a „korláto­zott” atomháború eshetőségét, ami­nek viszont csaknem elkerülhetetlen következménye lehet, hogy az össze­csapás általános háborúba torkoll­jék, hogy az elrettentés csak akkor hatásos, ha megvan a hajlandóság a fegyverek bevetésére is, s ha csupán „színlelik” is elszántságu­kat, akkor is azzal hitegetik a ka­tonákat, hogy jogos az ilyen vé­delmi háború. Szembe kell fordulni azokkal, akik azt hirdetik, „hogy az elrettentés elvesztette már rettene­tét", s ki kell jelenteni, „hogy ma­ga az elrettentés kezd rettenetté válni”. Jelenlegi technikai fejlődé­sünk egyáltalán nem biztosít meg­felelő védelmet a nukleáris táma­dással szemben. Nemcsak a totális háború megen­gedhetetlen, hanem a korlátozott atomháború is, nemcsak a fegyver­kezési verseny, hanem az atom­fegyverek tárolása is, sőt a helyi háborúk is, mert a világ jelen álla­potában minden egyes háború ma­gában hordja az eszkaláció lehető­ségét, s előidézheti az élet pusztu­lását egyes földrészeken, sőt az egész földikerekségen. Az igazságos háború tanából ma az következik, hogy a kölcsönös elrettentés eszte­­lenségének egyetlen ésszerű alter­natívája a kölcsönös biztonság stra­tégiája. Az igazságos háború tanának vég­ső célja nem lehet más, mint a há­ború végleges betiltása. A háború elkerülése nem lehetetlen. • Részlet a szerzőnek a „Com­­prendre” című folyóiratban (1981— 83, 47—48 vol.) megjelent tanulmá­nyából. 2. örmény katolikusok Budapesten A gyorsuló ipari és kereskedelmmi fejlődés hatására, a századfordulót megelőzően sok örmény katolikus telepedett le Budapesten. A fővárosi lapok az 1891— 95. években több híradást közöltek egy örmény kato­likus egyházközség szervezéséről. Ez azonban, külön­böző okok miatt, akkor még eredménytelen maradt. A trianoni béke által Romániához csatolt Erdély­ből áttelepült több tízezernyi magyar között sok ör­mény katolikus is volt. Ezek és a már korábban Buda­pesten élő örmény származásúak 1920-ban megalakí­tották a Magyarországi örmények Egyesületét és meg­kezdték az egyházközség­ kiépítését. Kérésükre a ve­lencei Mechithárista örmény szerzetes­rend 1923-ban Budapestre küldte a magyarul is beszélő Tiroján Athanáz atyát, aki a rend tulajdonában levő, a Ráday u. 11. sz. bérházban rendezett be házi kápolnát. 1925- ben a szervezési bizottság (Csárhukián Voszdanig, Dudutz Péter, Gopcsa László és Simay Gyula) körle­vélben közölte az örmény származású budapesti lako­sokkal, hogy a belépés önkéntes, és addig 290 család írta alá a belépési nyilatkozatot. A szervezés azonban megakadt, mert az idős atya betegeskedett és 1926- ban vissza is tért a kolostorba, ahol meghalt. Újabb lelkészt csak 1929-ben küldtek Velencéből, P. Tiroján Jakab személyében, aki az Andrássy út 52. sz. bérházban rendezett be házi kápolnát. Az akkori hercegprímás, Serédi Jusztinián 1932-ben engedélyezte az örmény katolikus egyházközség megalakulását, azonban ennek megtörténte előtt, 1933-ban P. Tiroján elhunyt. 1935-ben a bécsi mechitháristák Budapestre he­lyezték az addig Konstantinápolyban tanárkodott, er­délyi születésű, 44 éves Pungutz V. Antalt. Segítségé­vel 1936-ban megalakult a Világosító Szent Gergely Lelkészség és az örmény Katolikus Egyházközség. Szabályzata szerint: tagja minden budapesti római katolikus, aki apai ágon örmény származású. Ezen előírás nem került megvalósításra, mert az örmény származásúak többsége a latin szertartású plébániák híve maradt. Az adózók létszáma mégis 600 család volt. Házi kápolnát azonban nem létesítettek, a szent­miséket a Szent István Bazilika Szent Lipót kápol­nájában tartották. Az iroda Pungutz atya lakásán volt a Báthori, majd a Vadász utcában. 1944 nyarán a bujkálásban levő.Pungutz atyát né­­metellenessége miatt letartóztatták, majd a győri rab­kórházba szállították, ahonnét 1945 májusában szaba­dult. Helyette P. Kádár D. Antal, a Csíkszépvízről át­jött bécsi mechithárisita szerzetes lelkészkedett. Az ostrom során elpusztult Vadász utcai lakás he­lyett nagyobb bérleményt kapott a lelkészség a Teleki Pál utcában, ahol már kisebb házi kápolnát is beren­deztek. Pungutz atya 1946 nyarán belehalt a fogság­ban szerzett betegségébe. Utóda P. Kádár lett, aki újabb helyiséget kapott a Semmelweis utcában a lel­készség és az egyházközség részére. 1970-ben P. Kádár egy nagyobb villát vásárolt az Orlay utcában, és oda költöztette át a lelkészséget és az egyházközséget. Itt eleinte házi kápolnát rendezett be, majd 1977-ben épülettoldással megépíttette a mai kápolnát. Anyagiak hiányában a kápolna még befeje­zetlen, mindössze öt, örmény tárgyú szentkép díszíti. Létrehozott azonban P. Kádár egy magángyűjteményt erdélyi és örményországi örmény egyházi, néprajzi tárgyakból és armenológiai könyvekből.­­ Az egyház­­községet mindössze 140 család támogatja. Ezek több­sége is a lakóhelye szerinti plébánia templomában vesz részt a liturgián. Az örmény kápolnát csak na­gyobb, örmény jellegű egyházi ünnepeken keresik fel. A hívek — kivéve néhány ortodox hitűt — örményül nem tudnak, ezért a pap csupán a mise bevezető és befejező részét, valamint az átváltoztatást mondja örmény nyelven, a többi részeket a magyarra fordí­tott örmény szertartású misekönyv alapján magyarul. Az egyházközséget létrehozók már a temetőkben nyugszanak. A többségükben idős hívők a magyar és a latin mise szövegét ismerik, az örmény szertartást csupán örmény őseik iránti tiszteletből és az örmény kereszténység üldöztetéseinek emlékeztetőjéül tart­ják fenn. Korbuly Domokos—Simon J. Záven

Next