Új Ember, 1988 (44. évfolyam, 1/2166-52/2216. szám)

1988-01-03 / 1. (2166.) szám

Az Elet parancsa Szeretet nélkül, emberbaráti szív nélkül és a Teremtő iránti hálás tisztelet nélkül — akinek parancsa az irga­lom és sajátos nagysága a szeretet minden iránt, ami él —, nem beszélhetünk igazi boldogságról. Charles Dickens (2166.) XLIV. 1. Ára: 5 Ft 1988. január 3. KATOLIKUS HETILAP A Magyar Püspöki Kar téli ülés'­A magyar katolikus püspökkari konferencia december 15—16-án tar­totta téli ülését, Paskai László prí­más, esztergomi érsek elnökletével. Paskai prímás az elmúlt negyedév egyházi eseményeiről készített össze­foglalójában a Püspöki Kar novem­beri „ad limina” látogatását értékelte Fontos napirendi pont volt az 1988- ban folytatódó Máría-év és a kettős magyar évforduló ünneplésének elő­készítése. A Mária-kegyhelyeken és minden templomban — a már meg­jelent főpásztori program szerint — minden alkalmat meg kell ragadni a Mária-tisztelet elmélyítésére. Ennek külön jelentőséget ad Szent István ki­rály halálának 950. évfordulója is, hiszen a Szent Király felajánlása alapozta meg a magyar Mária-tisz­telet sajátos vonásait. A Szent István jubileumot úgy is ünnepeljük, hogy nagy nemzeti ereklyénket, a Szent Jobbot az év folyamán minden püs­pöki székesegyházban tiszteletre he­lyezik ki, augusztus 20-án pedig a budapesti Szent István bazilika előt­ti téren lesz ünnepi szentmise, amely­nek keretében ünnepélyesen megújít­juk a (Szent Király felajánlását, a Boldogasszony oltalmát kérve. Az 1938-ban Budapesten megrendezett XIV. Eucharisztikus Világkongresszus 50. évfordulójáról Űrnapján emléke­zik meg helyi egyházunk. ,A Mária-év és az évfordulók kellő lelkipásztori elmélyítése a Püspöki Kar reménye szerint nemcsak a hitélet elmélyíté­sét, de országos gondjaink közepette a nemzet jövőjének építését is szol­gálni fogják. ( A Szent István jubileum ünneplése­ként a Püspöki Kar zarándoklatot fog szervezni Passauba, Szent István (fe­leségének, Boldog Gizellának sírjá­hoz és Rómába, az apostolfejedelmek bazilikáiba. * A Szentatya június 24—28. közöt­ti második ausztriai apostoli látoga­tására az Osztrák Püspöki Kar meg­hívta a magyar püspököket és híve­ket is. A Püspöki Kar arra kéri a híveket és a lelkipásztorokat, hogy az egyházmegyei központokban jelezzék utazási szándékaikat, útiterveiket. A Magyar Püspöki Kar képviselői Paskai prímás-érsek vezetésével hiva­talos megbeszélést folytattak decem­ber 1-jén a Magyarországi Egyházak ■ ökumenikus Tanácsának vezetőivel az egyházaink közötti ökumenikus kapcsolatok elmélyítésére. Erről közös nyilatkozat jelent meg. Ebben is ki­fejezésre jutott az az óhaj, hogy a most következő (január 18—25. közöt­ti) keresztény egység-imahét alkalmát minden egyházközség használja 'fel testvéri imatalálkozókra, az ökume- nizmus célkitűzéseinek jobb megis­mertetésére. Újév napján immár 21. alkalom­mal tartja a világegyház a béke-vi­lágnapját. A Szentatya békeüzeneté­nek szellemében kapcsolódjanak az egyházköz ennek megtartásába. Az anj ... ;;; - ik vezetésére és az urnatemet' - vonatkozó végleges szabályozás Püspöki Kar hamaro­san közzéteszi. Cserháti József pécsi megyéspüspök, a Püspöki Kar titkára a külföldi se­gélyszervezetekben bekövetkezett sze­mélyi változásokról adott tájékozta­tást. Dankó László kalocsai érsek be­számolt az Országos Egyházművésze­ti és Műemléki, Tanács, valamint az Egyháztörténeti Bizottság tevékenysé­géről. Megállapították, hogy jobb együttműködést kell kialakítani az Országos Műemléki Felügyelőség, a Képzőművészeti Alap és az egyházi- megyei bizottságok között. Az egy­házmegyei egyházművészeti bizottsá­gok működését élénkíteni kell, jobb irányítással és anyagiakkal egyaránt. Beszámolt az érsek a katonai szolgá­latot teljesítő kispapok helyzetéről, felvetette továbbá az egyházmegyék egységes anyagi ügyintézésének ki­alakítását. Marosi Izidor váci megyéspüspök a hitoktatás időszerű feladatait vázolta és a hittankönyvek korszerűsítésének állandó feladatáról szólt. Gyulay End­re szeged-csanádi megyéspüspök idő­szerű lelkipásztori kérdésekről szólt: több konkrét javaslatot tett az ifjú­sági lelkipásztorkodásra vonatkozóan. A legfontosabb a hitoktatók képzése és tovább'-épzésp. A teológiai jegyze­tek készítésének jelenlegi helyzetével is foglalkozott. Egyházunk ügye az Országgyűlés előtt Legutóbbi számunkban már hírt adtunk róla, hogy az Országgyű­lés téli időszakának napirendjén szerepelt kormányzatunk egyház- politikája. Az erről szóló jelentési Miklós Imre államtitkár, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal elnöke terjesztette elő. Az államtitkári jelentés bevezető részét, most, folytatását és a hozzászólásokat legközelebbi számunkban közöljük. A jelentés bevezető része történel­mi távlatba helyezi a magyar egy­házpolitika jelenét: „A mai magyar társadalmi valóság egyik fontos jellemzője, hogy immár hosszú idő óta megnyugtatóan rende­zett az állam, valamint az egyházak és vallásfelekezetek kapcsolata. A párbeszéd, az alkotó együttműködés olyan időszakát éljük, amikor a fi­gyelem a nép (javára végzett közös munkára és összefogásra irányul. A jelenlegi kedvező helyzet több évtizedes küzdelmekkel, útkereséssel teli fejlődés eredménye, amely a szembenállástól a szocializmus építé­sében vállalt felelősségig, a haza ja­vára végzett közös munkáig vezetett. A felszabadulás után a hatalmi, po­litikai viszonyok demokratikus átala­kulása gyökeresen (változtatta meg az állam és az egyházak kapcsolatait. A korábbi társadalmi viszonyok között élő egyházak — csakúgy, mint a vi­lág történelme során oly sokszor — nehezen tudtak alkalmazkodni az új körülményekhez és viszont, a forra­dalmi változások közepette formálódó új társadalom is nehezen tudta 'be­fogadni a régi társadalmi rend intéz­ményeit. Meg kellett határozni az egy­házak helyét és az állam hozzájuk való viszonyát. Sor került az állam és az egyházak különválasztására, és történelmük során először létrejöhe­tett az egyházak és vallásfelekezetek teljes, valódi egyenjogúsága. A kapcsolatok rendezésében ki­emelkedő jelentőségű esemény volt az állam és jaz egyházak, felekezetek kö­zötti megállapodások létrejötte 1948. és 1950 között. E megállapodásokban az egyházak és (vallásfelekezetek el­ismerték a Magyar Népköztársaság államrendjét és törvényeit, az állam pedig az Alkotmány szellemében biz­tosította a vallás szabad gyakorlásá­nak feltételeit. Az 1950-es évek első felében azon­ban ja megállapodások értelmében ki­alakuló kapcsolatok fejlődését hát­ráltatták a politikai élet dogmatikus torzulásai, az egyházakkal szembeni bizalmatlanság, a (hivő embereket sér­tő türelmetlenség, valamint az egy­házakon belül fellépő visszahúzó erők­nek a népi demokratikus átalakulás­sal szembeni kísérletei. Mindezek következtében bonyolult egyházpoliti­kai körülmények jöttek létre, amelye­ket az 1956-os ellenforradalmi esemé­nyek még tovább nehezítettek. E súlyos (társadalmi megrázkódtatás után a Magyar Szocialista Munkás­párt a társadalom előtt álló felada­tok megvalósításához elengedhetetle­nül szükséges nemzeti egység érdeké­ben új alapokra helyezte szövetségi politikáját. Abból a felismerésből in­dult ki, hogy a szocialista társadalom eredményes építésének feltétele a kü­lönböző világnézetű emberek össze­fogása és politikai szövetsége. E poli­tika az állampolgárok számára az egyenjogúság teljes elismerését és mindenfajta megkülönböztetés meg­szüntetését jelentette. Lehetővé vált, hogy a vallásos ‘emberek lelkiismere­ti konfliktusok nélkül, egyenrangú állampolgárként vegyenek részt a szo­cializmus építésében. Egyre követke­zetesebben érvényesült az a meggyő­ződés, hogy honfitársaink megítélésé­nek igazi mércéje a társadalomért végzett .alkotó munka, s hogy aki a társadalom felemelkedéséért, boldogu­lásáért dolgozik, — világnézeti meg­győződésének megtartása mellett — a társadalom megbecsült hasznos tagja. A kormány ezekre, a társadalom valóságos viszonyait számba vevő, a szocialista humanizmus eszméinek megfelelő elvekre építette egyházpo­litikáját. E törekvését fokozatosan szélesedő támogatás övezte. Történel­mileg rövid időre volt szükség ahhoz, hogy a marxisták és hívők között ja­vuljon a megértés, teljesebbé váljon az állam és laz egyházak közötti bi­zalom, kibontakozzon és a társadalmi élet részévé váljon az együttműködés. Tapasztalataink szerint a kedve­zőbb helyzet 'kialakulásához az egy­házakon belül lezajlott mélyreható változások is hozzájárultak. Széles kö­rű teológiai munkával újraértékelték a társadalomhoz való viszonyukat, korszerűsítették az egyházak belső életét szabályozó törvényeiket. Elfo­gadták, hogy a lelkiismereti szabad­ság és a vallás szabad gyakorlása, va­lamint az 'állampolgári jogok és kö­telességek nem állíthatók szembe egymással. Meggyőződtek arról, hogy egyházpolitikánk alkotmányos ala­pokra épül, megvalósítását törvé­nyeink garantálják. t Egyházpolitikai viszonyaink további javulását tette lehetővé a Magyar Népköztársaság és a Vatikán között 1964-ben kötött részleges megállapodás. i (Folytatás a 2. oldalon) Fontos közlemény Karácsonyi számunk 15. olda­lán megjelent és az Űj Ember árának módosításáról szóló köz­leményünktől eltérően lapunkat a sajtótermékek árának általá­nos rendezéséig az eddigi áron árusítjuk. Az adópénz két ( dala IRTA: MAGYAR FEREN Túl a Karancson régóta nem duruzsolja már téli altatóját az öreg vízimalom. De ilyenkor, karácsony táján, mindig és mindenütt utolér a köszvényes malomkerék panaszos nyö­szörgése, meg a felülcsapóból leomló víz csobogása, amikor karácsony vigíliáján megállították a malmot. Az ünnepi csend szétterült az ipolymenti falu házai felett, s ebbe a virrasztó hallgatásba csördült bele újesztendő hajnalán a kantáié gyerekek éneke: Űj esztendő, vígság szerző most kezd újulni... Attól félek, hogy a mostani újesztendő reggelén bosszan­kodva kergetnénk el a „vígságszerző újesztendőről” kán táló gyermekeket, mivel az ország könyvében a követel-oldalról a tartozik-oldalra fordított az élet, s így csaknem elillan a szilveszteri vígság, hogy utat engedjen az újesztendő gond­jainak. Keressük az okokat, elemezzük a gondokat kiváltó ténye­zőket. Hogyan és miért is jutottunk idáig? Eleinte, túlnyo­mórészt a gazdálkodás területein keresgéltünk a hibák és _ mulasztások útján. Űjabban már kezdenek feltárulni azok a mulasztások is, amelyek éppen abból származnak, hogy az anyagi világ, a technika, a tudományos fejlődés, a gépi és számítástechnikai kultúra bűvöletében megfeledkeztünk az emberi alkatnak arról a tartományáról, ahol az alkotáshoz, a továbbteremtéshez, de még a jó gazdálkodáshoz is elenged­hetetlen és legértékesebb emberi tulajdonságok teremnek. De nemcsak megfeledkeztünk, hanem sokszor még szántszándék­kal is taroltuk, pusztítottuk, cinikusan elszikesítettük ezt a tartományt. Ó, korántsem egyedül a vallásos értékek tarto­mányára gondolunk itt, hanem minden egyébre, amit elő­szeretettel utaltunk a „nem-termelő” szektorba. Holott ép­pen ebben a tartományban teremnek azok az értékek, ame­lyek nélkül sem az anyag, sem a tudás, de még a legcsodá­latosabb technológia sem tud létrehozni a nemzet és az em- periség közös javára szolgáló eredményeket. Mert ahogyan az anyagi valóságok tagadása ki tudja húz­ni a talajt az ember lába alól, ugyanúgy a lelki, erkölcsi, eszmei, kulturális és etikai valóságoktól való elrugaszkodás is eliszaposíthatja az emberi fejlődés egyéni és közösségi útjait. Ez a fajta eliszaposodás jelentkezik abban is, hogy mi­lyen gyorsan meg lehet szokni a követelődzést: az államtól, társadalomtól, szakszervezettől, a gyártól, a téeszrtől, az Ál­lami Biztosítótól, a bolti kiszolgálótól... és még mi min­denkitől. De ugyanilyen könnyedén le lehet szokni arról is, hogy az ember önmagától tudja megkövetelni a becsületes­séget, a helytállást, a lelkiismeretes munkát, az udvariassá­got, a mások iránti kíméletet, a szülők, az öregek, a gyengék, az elesettek iránti tevékeny segítőkészséget és még mi min­den mást, amit ez-<a fogalom tartalmaz: emberség! Olcsó demagógia lenne most azt suttogni vagy éppen kiál­tozni: lám. Isten malmai lassan őrölnek! íme, ránkszabadult a hét szűk esztendő bibliai átka! — Nem, nem ezt kiáltjuk. Hanem csendben, de annál komolyabban mondjuk: még nincs késő! Keressük meg az igaz emberség elvesztett vagy elsikkasztott értékeit. Ezek ugyan nem szerepelnek a külön­böző hiánycikkek listáján, de már most is látszik, hogy meny­nyire kellenének ahhoz, hogy évről-évre közelebb kerüljünk ahhoz az újesztendőhöz, amely újból vígságszerző áldások­kal köszönt ránk. Ezen az újesztendőre fordulón érdemes volna mindnyá­junknak eltöprengeni azon: hogyan is tudná az emberi sor­sot a könyörtelen végzetszerűségek hínárjából kiszabadító természetfeletti értékek tudatára ébreszteni az ifjú nemze­déket az a társadalom, mely éppen ezeket az értékeket visz- szahúzó erőknek bélyegzi az emberi felszabadítás folyama­tában és — többek között — a szabadság szent eszméjét is a szabadosság gyakorlatává zülleszti. Beletörődhetünk-e an­nak a szemléletnek elhatalmasodásába, hogy igazán szeretni csak a gazdag és bőkezű, az adakozó hazát iáiét? S miféle hazafisághoz sorolható az a fajta találékonyság, amellyel ki­ki keresgéli a módját: hogyan tudna kibújni a terhek alól. Pedig most a hazafiságnak arra a találékonyságára kellene rátalálnunk, amivel megosztjuk egymás terhét és a közös ha­za keresztjének súlyát! Csakhogy az ilyen fajta hazafiság és hazaszeretet aligha terem Ott, ahol jámbor prédikációnak minősül az ősi tapasztalat: nemcsak kenyérből él az em­ber ...! És még valamit az Istenben hívő, a Benne bizakodó és Öt evilági gondjaikba is beavató emberek figyelmébe. Panasz­kodunk, hogy állandóan csak ijesztgetnek minket a ránk le­selkedő terhekkel, bajokkal, nehézségekkel. Tele van vele a sajtó, a rádió, a televízió, az utca, a munkahely, a családi otthon: jönnek az adószedők! Levonják, behajtják, bruttó­sít ják ...! Csak el ne felejtsük, hogy az adópénznek két oldala van, és mindenki tudja, hogy a Császárral nem lehet alkudozni. Neki meg kell adni a magáét. Eközben mi meg szüntelen csak azt akarjuk eltagadni, rejtegetni, megspórolni, amivel Istennek tartozunk. Azzal kívánunk minden hívő embernek Isten áldásaiban és segítségében is bővelkedő új esztendőt, hogy a jókíván­ságokhoz csatoljuk az emlékeztetést: amivel Istennek adósok maradunk, attól magunkat fosztjuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents