Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)

1989-01-01 / 1. (2217.) szám

Boldogok a békességszerzők A Hegyi beszéd elején olvashatjuk: „Boldogok a békességszerzők — ők Isten fiai” (Mt 5,9). Ugyanitt olvashatjuk az ehhez kapcsolódó részértékek kifejté­sét is, pl. „Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami pa­nasza van ellened,... menj, békülj ki előbb feleba­rátoddal, azután jöjj vissza...” (5,23—24), vagy: „Ne szállj szembe a gonosszal!” (5,39). Ide kapcsolható az is, amit Jézus az ellenségszeretetről mond — végső soron az is a békességet mozdítja elő. Kevés olyan bibliai szó van, amely a mai ember számára olyan központi jelentőségű, olyan elevenen égető, mint éppen a béke! Akár az emberiség na­gyobb távlatait nézzük, akár saját, egyéni életünket, közvetlen környezetünket tekintjük, a béke az, amit szívszorongva áhítunk, amiért állhatatosan imádko­zunk. A békétlenség, a széthúzás a legnagyobb rossz, ami az ember életében bekövetkezhet. Tolsz­toj írja valahol, hogy az édesanya szívét az tölti el a legnagyobb fájdalommal, ha gyerekei egymás­sal veszekednek. De mi is fájdalommal vesszük tu­domásul pl. azt, hogy bizonyos sportolók vagy egyéb közéleti személyek, akiket szeretünk, egymással éles ellentétben állnak. Az ilyen újsághírek fájdalmasak, hiszen ebben a versengésben egyik félnek sem szur­kolunk. VI. PÁL PÁPA az év első napját a béke világ­napjául rendelte. Ez felhívás, jel: azt akarta, hogy a béke nyomja rá a bélyegét az egész évre. A görög szövegben ez áll: „Boldogok, akik művelik a békét!” Nem a békességesek a boldogok, vagyis azok, akik kerülik az összeütközést, hanem akik dol­goznak a békén. És ez­­utóbbi sokkal több! Az új­­szövetségi Szentírás magát Jézust is békességszerző­nek nevezi (pl. ApCsel 10,36 Ef .2,15). Nemcsak fel­hív a békére, hanem példát is ad. Boldogok a békét hirdetők, a békén fáradozók, az azt megvalósítani igyekvők — boldogok vagyunk, ha erre törekszünk, hs-'ezt bele akarjuk vinni életünkbe. béke már az Ószövetségben is gyakran használt és gazdag jelentésű szó volt. Használták az üdvöz­letre, a jókívánságra. Jelentette a nyugalmat és a jólétet (pl. Zsolt 122,6), de a hosszú, problémátlan életet is. A biztonság hiányát ugyanis nemcsak a há­ború jelentette, hanem mindenféle baj és nyomorú­ság is. A béke olyan életet jelent, ahol nincs baj, nyomorúság, széthúzás. Jelenti az egyetértést és az összetartozást, az elégedettséget és az örömet. Ilyen értelemben használja Jézus is, amikor azt mondja a meggyógyított betegnek: „Menj békével!”, azaz ör­vendezz, mert már nem kell félned, bűneid bocsá­natot nyertek és testileg is meggyógyultál. A béke legkarakterisztikusabb megnyilvánulása az ószövet­ségi áldásformula (Szám 7,24—26): „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon, ragyogtassa rád arcát az Űr és legyen hozzád jóságos. Fordítsa feléd arcát és sze­rezze meg a békét!” A SZENTÍRÁSI BÉKE-FOGALOM nem azonos a történelmi könyvekben szereplővel. Ott vagy időle­ges békekötést jelent, vagy az egyik fél teljes alá­vetését. Sok ilyen szerepel a mi történelmünkben is, mind a török, mind az azt követő időkben. A Szent­írásban a béke egészen mást jelent: „... ekevassá ko­vácsolják kardjukat és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést" (Iz 2,4). A kardot nem félre teszik, hogy újra elő lehessen venni, hanem átalakítják, hiszen a béke csak akkor ér valamit, ha végleges. De — és ez nagyon érdekes gondolat —, csak akkor lesz végleges, ha állandóan munkálko­dunk rajta.­­ Minden szentírási fogalom akkor ér valamit, ha meg tudjuk valósítani életünkben. Jézus nem azokat mondja boldogoknak, akik pipogyák, vagy akik a veszekedésbe, haragba belefáradtak, még kevésbé azo­kat, akik nemtörődömek, közönyösek, flegmák. — Ezek a viselkedési formák /értékhiányok — éppen ellentétei a Krisztus által adott eszménynek. A ké­nyelmes, vagy éppen cinikus felfogás alapjaiban tér el az evangéliumi eszménytől. Ha a magyar történelmet tekintjük, akkor kit le­het békességszerző királynak tekinteni? Nyilván Szent Istvánt! Ha a törvényeit, vagy méginkább­ a fiához írt Intelmeket olvasgatjuk, látjuk személyisé­gében mennyire egységbe integrálódott a kemény­ség és az alázat, az Istenre hagyatkozás és az alko­tóerő. És ezzel megteremtette az országot­ II. Ulászló, akit kortársai gúnyosan Dobzse Lászlónak neveztek, viszont szétfolyó magatartásával kockára tette az ország létét is. A példa minden másnál erő­teljesebben tükrözi, hogy Jézus nem az erőtlenséget teszi kötelességünkké. Aki nem tud rendet tartani a rábízottak között, legyen bármi is a hivatása, az nem a szentírási békesség-fogalmat valósítja meg. Az élet iróniája, amit nap­ mint nap tapasztalunk, hogy az erőtlen ember azután ott kegyetlen, ahol még nagyobb erőtlenséget talál. De mit jelent konkrétan a mi számunkra a bé­kességszerzés? Mikor leszünk munkásai, építőmeste­rei a békének? Ha látunk egy csodálatos gótikus ka­­tedrálist, vagy akár csak egy szép modern épületet, arra gondolunk, micsoda munka, gondosság, odaadás és művészet kell ahhoz, hogy egy ilyen remekmű létrejöjjön. De a még nagyobb remekműnek , a békének, a kibontakozó szeretetnek az építése nem ugyanezt követeli-e? Ugyanilyen gondosság, szinte művészet, az öröm­szerzés művészete, — és ez sem megy magától. Ezt is tanulni, gyakorolni kell. Itt is szükség van talá­lékonyságra, tapintatos figyelemre és főként a más­ban rejlő értékek észrevevésére és értékelésére, ösz­­szetett program — valóban aktív magatartást kíván. Rombolni itt is könnyebb. A rombolásnak is van­nak művészei: leleményesség a hangulatrontásban, a fájdalomfokozásban — sokszor egyenesen öncélúan. Nekünk is legalább annyira találékonyaknak kell lennünk, amikor a békén fáradozunk. Ha minden emberi gyöngeségünk ellenére igyek­r­szünk a jézusi programot megvalósítani, akkor meg­tapasztalhatjuk: a béke építőjének lenni valóban bol­dogság. A békességszerzéshez természetesen érettség, keresztény nagykorúság kell. „Krisztus törvényét nem lehet leszállított áron kínálni" (Boda László). AZ EGYETÉRTÉSEN DOLGOZNI, a nehézségek­ben és azok ellenére egyengetni a szeretet útját •— valóban nívós feladat. Nívós és nem­­könnyű. Érde­kes ide kapcsolni egy „külső” véleményt. Mezei And­rás írja egy lelkiismeretmozdító dolgozatában, hogy az indulatra nem szabad indulattal ellenpontozni. És ezt egy olyan eset kapcsán írja, ahol sokaknak meg lehetnek az okaik az indulatra — és mégsem szabad! Nem szabad, pedig ha ösztöneinkre hallgat­nánk, így tennénk. De ne az ösztöneinkre hallgas­sunk, hanem a lelkiismeretünkre. Az indulatra, a gyűlöletre nagyon nehéz éppen az ellenkező módon reagálni, hiszen nap mint nap kísértés ér minket ezen a téren. Nehéz —, de megéri! A Hegyi beszédben minden boldogsághoz ígéret is kapcsolódik. A békességszerzők — Isten fiai. Erre pedig mindnyájan meghívást kaptunk. NEMES GYÖRGY:­ KOPP JUDIT munkája KOVÁCS JÓZSEF: Anyám, karácsony Se Csillag, se Betlehem, csak könnyűdet törlő kezed. Vendégmunkás évek, rút havak. Istenhez motyogott kolduló szavak. Se ország, se megtörhető test, csak a földből kimeredő kereszt. DÉKÁNY ENDRE: Szilveszteri testamentum Az év utolsó napjára virradunk Uram melyik lesz a legutolsó gyönyörű az élet gyönyörű a hó a jég a zúzmara a fákon s a dérfátyolos bokrok tündéri hallgatása a csend igen a csend a jégkék égen a hold társam lehetne oly egyedül vagyok szerető barátok agapéja epizód a lelkem mélyén te vagy és mindenütt mindenben örök szeretet-látomásom de mégis úgy érzem talán nem is vagyok telve tervekkel időm lejár a jelre várok a szabadító harangzúgásra. Jézus Krisztus esztendeje Divatos dolog lett mostanában egy-egy esztendőnek figyelemfel­keltő nevet adni és ezzel a mai világ problémái közül a legfon­tosabbakat kiemelni. Nemrég ün­nepeltük a „gyermekek évét”, az „öregek évét”, az „idegenforga­lom évét” stb., stb. Szükség van persze ezekre a hangsúlyokra és kiemelésekre, hogy az emberiség egységében és összefogásával tud­juk enyhíteni gondjainkat, nehéz­ségeinket. És ha sok minden za­varja is emberi békénket és cél­jaink megvalósítását, szükséges, hogy legyenek humanista „köte­lékeink”, melyek feltartóztatják szétesésünket, összébb húzzák gondolatainkat, sőt kapcsolatte­remtésre is alkalmasak. A keresztény hívőnek azonban sohasem szabad felednie, hogy minden éve, minden hónapja és hete Krisztusé kell, hogy legyen. Nem szabad elfelednünk, hogy minden napunk és minden per­cünk az üdvösség ideje, az örök élet alkalma és lehetősége. Minden újévkor Garrigou-Lag­­range, korunk nagy tomistájának a figyelmeztető könyvcíme, gyö­nyörű lelkiéleti tanulmányának vezérmotívuma jusson eszünkbe: föl­di életünk tulajdonképpen „a megkezdett örök élet” ideje. A valóságban nincs különválaszt­va földi életünk és mennyei bol­dogságunk, aminthogy nincs kü­lönálló természetes és természet­­feletti életünk. De hogy ez tény­legesen így legyen, ahhoz az kell, hogy életünk minden vonatkozás­ban és minden dimenzióban Krisztusé legyen. A liturgia által minden esztendőben Krisztus éle­te — egész élete — tér vissza, ennek az istenemberi életnek minden követelményével és kö­vetkezményével. Az esztendő nem csupán emlékezés nekünk, hívőknek, hanem Jézus Krisztus által a kegyelem ideje, felszólí­tása, az isteni energia forrása is. __________________________ Éppen ezért a polgári év vége, Szent Szilveszter estéje nem csak a hálaadás alkalma és ünnepe, hanem az eszmélődés, a lelki is­meretvizsgálat („lelki számvetés”) és a krisztusi tervezés alkalma is. (Talán mondanom sem kell, hogy ez az est nem lehet az eszeve­szett feledés, a fényűző búfelej­tés céltalan ünneplése, ha ki aka­runk emelkedni pogány szoká­sainkból, elvilágosiasodott menta­litásunkból ...) Karácsony misztériuma azt ta­nítja, hogy Jézus Krisztus a mi megváltónk, Benne és Általa ta­láljuk meg végső célunkat, üd­vösségünket. Benne rejlik egzisz­tenciánk titka, Isten akarata sze­rint személyiségünket csak általa tudjuk kifejleszteni és közösségi életünket is csak Krisztusban új­jászületve tudjuk harmonikusan és boldogítóan megvalósítani. Kár, hogy az új kalendárium rendezésekor kissé feledésbe ke­rült, hogy újév ünnepe karácsony nyolcada, vagyis Jézus körülme­­télkedésének és névadásának ün­nepe is. A körülmetélés rítusa jelentette annak idején az Isten és ember között kötött szövetség­be történő beavatást, Jézusra vo­natkozóan pedig azt is, hogy ő ennek a szövetségnek beteljesítő­­je és az új szövetség által az új Isten—ember közti kapcsolat for­rása is. Benne, Jézus Krisztusban, az „új élet”, az „új emberség” le­hetősége nyílik meg számunkra. Az ö születésével életbe lép új­jászületésünk valóra váltása, az ö példájában megnyílik számunk­ra az Isten-keresés legigazibb, legcélravezetőbb útja. Régi korok „Isten nevében” kí­vántak boldogságot, békességet és üdvösséget újévkor. Isten ne­vében, vagyis úgy, hogy egész évünket Krisztusnak ajánljuk. Legyen az övé minden pillana­tunk. Csanád Béla újU*. 3 ... .befogadtatok. Ez év februárja óta mozgalmas élet a debreceni Szent Anna plé­bánián: erdélyi menekültek százai, ezrei kérnek és­­ kapnak segítséget, jó szót, biztatást, s ha kell élelmet, ruhát, lakáscímet és munkahelyi ajánlatokat. • Egységes, egynyelvű és azonos múltú tájat vágott ketté az erő­szak húzta határ. .Az összetartozás tudata, a szoros vérségi és törté­nelmi kapcsolatok miatt Debrecen és népe már­­régóta érzi az odaáli gondokat. A keresztény szolidaritás mellett ez is közrejátszott abban, hogy — amikor a­­szükség úgy hoz­ta — Tímár Mihály prépost-plébá­nos és hívei azonnal meghallották a kisebbségben­­élő, hitükben és magyarságukban elnyomott testvé­reink „zsoltáros jajgatását” (Dsida Jenő) — és segítettek. A segélyt, pénzt, élelmet, ruhaneműt milliók­ban lehet számolni, de felbecsülhe­tetlen az a hitből,­­fakadó erő és lelki támasz, amit a plébánia adott és ad ma is a menekülteknek. Ezt a tevékenységet Márton Áron­­emlékéremmel ismerte el a szétsza­kított magyarság érdekeiért küzdő Bethlen Gábor Alapítvány kurató­riuma. A kitüntetést arról ,­a püs­pökről nevezték el, aki hitéért és magyarságáért, egyházáért és né­péért súlyos börtönbüntetéseket szenvedett, s mártírumával az er­délyi magyarság, az emberi szoli­daritás, az erkölcsi felelősség és helytállás jelképe lett. Az érmet, amelyet a Kolozsvárról elszárma­zott Szervátiusz Tibor készített, 1988-ban tíz Szervezet és személy kapta meg. A debreceni Szent An­na római katolikus plébánia és hí­vei azért, mert „az erdélyi mene­kültek egyik első segítői, pártfogói, testi és lelki gondozói voltak és maradtak”. Az emlékérmet 1988. december 4-én az erdélyiekért fel­ajánlott szentmise előtt a Bethlen Gábor Alapítvány nevében Bakos István adta át Kovács Andornak, az új plébánosnak. Úgy gondoljuk, ez az elismerés közvetve a Szeged-csanádi egyház­megyét és az egész magyar kato­likus egyházat is illeti, amely e tragikus hónapokban annyi szép példáját adta a cselekvő kereszté­nyi szeretetnek. Barna Gábor Márton Áron­­emlékérmet kapott a debreceni Szent Anna plébánia .

Next