Új Ember, 1992 (48. évfolyam, 1/2268-52/2318. szám)
1992-01-05 / 1. (2268.) szám
1992. január 5. A BÉKE KIRÁLYNŐJE CSÍKSOMLYÓN Máriához a békéért Segíts, kegyes Szűz Mária, segíts kimondani, hogy a mi szegély világunk a béke világa legyen. Te, akit a Béke Lelke köszöntött, nyerj számunkra békét. Te, aki a Béke Igéjét fogadtad magadba, szerezz számunkra békét. Te, aki a Béke Szent Gyermekét adtad nekünk, adj nekünk békét. Segítője vagy Annak, aki mindenért engesztel. Örökké Igent mondasz Annak, aki megbocsát, oltalmában élve, Te esdj számunkra békét. Fénylő Csillag a népek vad éjszakájában, békéért kiáltunk. Jóság Galambja népek keselyűi között, békére vágyunk. Kiszáradt erdők szívében zöldülő olajág, szomjúhozzuk a békét. Hogy a rabok végre szabadok legyenek, hogy a száműzöttek újra hazataláljanak, hogy végre minden seb begyógyuljon, ajándékozz meg a békével. Az embereknek a szorongattatásban, békességet kérünk tőled. A bölcsőjükben szunnyadó gyermekeknek békességet kérünk tőled. Az időseknek, akik úgy kívánják, hogy otthon haljanak meg, békességet kérünk tőled. Te, a támasz nélküliek anyja, Te, a kőszívűek ellensége, Ragyogó Csillag a zűrzavaros éjszakákon, békességet kérünk tőled. Gertrude von le Fort (Fordította: Feszler Magdolna) Életige, 1992. január „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. (Mt 28.20) Jézus, mielőtt elhagyta volna a világot, még utoljára maga köré gyűjtötte apostolait. Földi élete során legtöbb energiáját arra fordította, hogy minél szorosabban magához fűzze őket egészen addig, hogy teljesen egyek legyenek Vele. Amikor búcsúzik tőlük, teljes hatalmát kinyilatkoztatva küldi őket a világba, hogy folytassák küldetését, azaz hirdessék az Evangéliumot és az ő szeretetében forrasszák eggyé, egyetlen nagy családdá az egész emberiséget. Az apostoloknak sok nehézséget, ellenállást kell majd leküzdeniük, de Jézus megnyugtatja övéit; bár földi életükben nem látják többé őt, mégis mindig velük marad, hogy vezesse és védelmezze őket. Ő maga fogja megőrizni őket egységben — akkor is, ha szétszóródtak az egész világon —, oly módon, hogy mindig egy szív, egy lélek legyenek Vele. S ő maga lesz az is, aki apostoli tevékenységük által működni fog. „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Nem véletlen, hogy ezek a szavak zárják le Jézus földi életútját. Arra a valóságra hívják fel figyelmünket, mely az Egyház termékenységének és egész életének forrása. Jézus folytonos jelenléte nemcsak az apostolok és az apostolok utódai között, hanem minden tanítványa között is. Jézus valóban nem hagyott magunkra bennünket. Bár földi szemmel nem látjuk őt, mindig közöttünk van. Folytonosan megvilágosít Igéjével, táplál isteni életével a szentségekben (főleg az Eucharisztiában), és állandóan irányít bennünket az egyház vezetői által. Jézus továbbra is folytatja a világ megszentelését az ő nevében egyesült tanítványai révén. „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Hogyan fogjuk tehát élni az e havi Igét? Jézus bennünket is meghívott arra, hogy abban a környezetben, ahol élünk, tanúságot tegyünk az Evangéliumról. Emlékeztet minket arra, hogy ő mindig velünk van. Bátorságot önt belénk, hogy ő maga fog működni általunk. S ha ő közöttünk lesz, akkor a világ nem rémít bennünket többé, mert ő legyőzte a világot. Természetesen van egy előfeltétele annak, hogy Jézus csodálatos, aktív jelenléte valóság legyen: ez pedig az, hogy az ő nevében legyünk egyek. íme, így élhetjük meg az e havi Igét; teremtsük meg annak feltételeit, hogy Jézus mindig jelen lehessen közöttünk. Segítsünk egymásnak az Ige élésében, s a kölcsönös szeretet parancsát váltsuk életté! És mivel abban a hónapban vagyunk, amikor imádkozunk a keresztények egységéért (jan. 18—25), egyben emlékezzünk az imahét mottójára is, mely így hangzik: „íme, én veletek vagyok... Menjetek tehát..(Mt 28, 19-20) Különösképpen azért fogunk tehát imádkozni és dolgozni, hogy mi, keresztények, akiket ugyanaz a keresztség egyesít, kölcsönös szeretetünk által tanúságot tegyünk a világ előtt arról, hogy Jézus közöttünk van. S ő, a köztünk élő Feltámadott, vissza tudja adni a világnak a reményt. Az ő segítségével, jelenlétének biztonságában „menjünk” tehát. S hogy hová? Oda, ahová ő visz bennünket, ahová az ő akarata irányít; a munkahelyre, haza, az iskolába stb. És bárhová megyünk, vigyük őt, aki jelen van közöttünk. Chiara Lubich Veletek vagyok LELKISÉG Láttuk csillagát Anélkül, hogy kétségbe vonnánk a napkeleti királyok történetének historikus valóságalapját, nyilvánvalónak tűnik, hogymegszerkesztett, sokszorosan átgondolt eseménysorról van benne szó. Arról, hogy az apostoli igehirdetés Jézus Krisztust, az emberiség egyetemes Megváltóját képviselte, s őbenne minden tekintetben igazolva látta azt, amit az ünnep olvasmányában Izajás próféta jövendöl: minden irányból karavánok érkeznek Jeruzsálembe, mert a sötétségben élő népeknek onnét ragyog fel a világosság. Az ősegyház pedig már meg is élte saját közösségének nemzetek feletti jellegét, ezt pedig szent Pál így hangsúlyozza a szentleckében: „Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei Isten ígéreteinek”. Tehát Jézus az egyetemes Megváltó, mégpedig nemcsak kereszthalála feltámadása, hanem megtestesülése okán. Ezt az igazságot kiválóan illusztrálta a mágusok története. Mi mindenről van benne szó? Arról, hogy a Megváltót váró emberiségnek Isten jeleket ad, de ezeket az embernek kell értelmeznie, s az igazságkeresésbe a fáradtságot és a kockázatvállalást is be kell kalkulálnia. Ám rejtetten az az üzenet is benne van, hogy aki a betlehemi csillag nyomába szegődik, annak Isten garantálja a személyes találkozást, a célbaérést. Ha az ókori útviszonyokra gondolunk, más tanulságokkal is gazdagodhatunk. Ma a civilizált országokban — ilyen vagy olyan minőségű, de — kiterjedt úthálózatot találunk. A benzinkutak, az éttermek és fogadók, a boltok, a pénzbeváltók, de még a vésztelefonok is funkciójukon túl azt sugallják az utazónak, hogy jól szervezett biztonság veszi körül. Régen egészen más volt a helyzet. Aki útra kelt, az eleve kiszolgáltatottja lett a fáradtságnak, az időjárásnak és az éhségnek. De egyéb veszélyek is jellemezték az utazást: sosem lehetett tudni, mikor vándorol át egy járvány sújtotta területen, vagy mikor kerül rablók kezére. Aki nagy utazásra vállalkozott, az az első lépésével már jelezte, hogy vállalja a biztosból, a védettségből, a régiből való kiszakadást. Még pár száz évvel ezelőtt is előfordult, hogy nagy utazás előtt végrendelkeztek az emberek, hiszen nem volt egyértelmű, hogy céljukhoz érnek-e, s hogy épségben haza is térnek. Ahogyan a nagy magyar utazóknál is látni (Körösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin), az utazáshoz egyfajta szent kalandvágy is kellett , holott a múlt században éltek, nem pedig a napkeleti királyok kortársai voltak. T. S. Eliot, századunk nagy angol költője megpróbálta felidézni a mágusok tapasztalatát: a Mágusok utazása című versében elmondja, hogyan élték át ezt a minden bizonnyal egy évnél tovább tartó utazást, hányszor küszködtek a „kimarjult, pókoslábú, megcsökönyösödött tevékkel”, hogy a „káromkodó és zsémbes tevehajcsároktól” is, volt már kiállniuk. „Ellenséges törzsek, barátságtalan városok és mocskos falvak” szegélyezték útjukat. S megvolt belső megpróbáltatásuk is: hosszú időn át úgy haladtak a cél felé, hogy nem tudták, milyen közel vagy milyen messze van még, s ezalatt „hangok énekeltek a fülükben, mondván, hogy ez őrültség”. Végül eljutottak a csillag jelezte Megváltóhoz, s Jézus megtalálása hatalmas fordulatot hozott gondolkodásmódjukba és életükbe: „Visszatértünk a helyeinkre, ezekbe a királyságokba, de többé nemigen fértünk össze, a régi rendben, az idegen néppel, mely két kézzel kapaszkodik az isteneibe.” Igen, a Jézusra találás után minden megtért idegenként tekint régi önmagára, és át nem formálódott környezetére. Jézus az egyetemes Megváltó: e hitigazság története fordított látószögből az ember Jézus utáni vándorlásának történetét adja. Aki Jézus felé lépéseket tesz, annak Isten garantálja a célhoz jutást, de a hűség küzdelmét az embernek kell vállalnia. Aki már találkozott a Megváltóval, s valóban a legtöbbet, legnemesebbet — igazi „királyi ajándékot” — adott át neki, az már nem tud visszatérni a pogány gondolkodásmódhoz. Hiszen már minden földi értéket ebben a természetfeletti értéktávlatban lát. Tarjányi Zoltán VASADI PÉTER Igen, megszületett Egyetlen rosszalló pillantást sem vet ellenőrzőire, a hatalom sóvárgó izgágáira, azokra, akik függetlenül attól, igazuk van-e vagy nincs, mindig résen vannak, hogy győzzenek; amikor már kiismerte őket az Istenfia, túllátott rajtuk, így is jött a földre, tökéletesen szabadon. övéit nem zavarja, hogy a Gyermek protokolláris fogantatásának nyoma sincs. Ellenkezőleg, ő a legkitaszítottabbak egyike. Még csak is parkeltközelbe, ahová a másnapi burgonyát, zöldséget meg a lepényt teszik, hogy meg ne csípje az éj hidege, még oda sem húzódhatnak a Család tagjai. Szó és méltatlankodás nélkül telepszenek le a huzatos barlanglakásban, kinyújtózva a szalmán, betakarva köpenyekkel, állatok testmelegében. Pedig voltak akkor is márványpaloták, de ezeknek fáklyafényében a legcsekélyebb figyelmet se szentelték az efféle nyomorultul érkező, állítólagos nagyságnak. Később annál inkább, amikor már fenyegetett a jelenléte és a hatása. S akkor a hatalmasok szokásos radikalizmusával. Igen? Szóval így állunk: el kell őt tenni láb alól. Isten emberré lett, s olyan egyszerűen, ahogyan csak lehetséges, közénk született. Az emberek, akik — akkor is, most is — mással vannak elfoglalva, mindig a részbeli s nem a lényegi érdekeikkel, úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi. Jó, egy kicsit odafülelnek, ja igen, érdekes dolgokat mond, de mi már nélküle is tudjuk az igazságot („Mi az igazság?”), s ez közel korántsem olyan nehéz és éles, mint az övé. És különben is gyanús az az újdonság, amelynek hirdetője nem farizeus, nem görög, nem szadduceus, nem szirakúzai, sem manichaeus, nem modern, nem tudományos, nem ez, sem az. Persze, ha az volna, sem követnék. Az önzés, a hiúság, a korlátlan testi-szellemi mohóság, a gőg, ami kis adagokban is elhomályosítja a tisztánlátást, mindig ugyanúgy viselkedik: fölényes elvi-világnézeti rendszereket talál ki inkább, hihetetlenül földicsér és megaláz, csak hogy ne kelljen a megvetett tisztaságnak engedelmeskednie. Költői csillogású hazugság-labirintusban szökdécsel inkább, csak hogy ne kelljen igent mondania a tisztaságnak, aki a Gyermek. Gyógyíthatatlanul fölnőtt világunk szégyene ez. Épp az igen gyűjti a jászol köré ma is azokat, akik a szív boldogságával fedezik föl. Jézus Krisztus megszületésekor végre nem kell egyebet tenniük, mit tettek akkor a pásztorok. Szabadjára engedték egyszerű szívük örömét s egyszerű elméjük ámulatát, és megértették, ami történt. ők értették meg mindenki más előtt, ők, azok a kicsinyek, akiket tisztaságuk és kiszolgáltatottságuk érdemesített az érzésre. S azóta is csak az érti meg s éli át igazán a Karácsony misztériumát, aki megőrzi benti épségét ebben az eltévelyedéseitől mind bonyolultabb s mind törékenyebb világban. Térdeljünk le, testvérek, énekeljünk és imádkozzunk: igen, a Megváltó valóban megszületett. Örömhír A napkeleti bölcsek. Amikor Jézus a júdeai Betlehemben megszületett, Heródes király napjaiban bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és érdeklődtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.” Ennek hallatára Heródes király megriadt, és vele egész Jeruzsálem, összehívta valamennyi főpapot és a nép írástudóit, s tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Azok azt válaszolták: „A júdeai Bethlehemben, mert így jövendölte a próféta: Te, Betlehem, Júda földje, éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled származik majd a vezér, aki népemet, Izraelt kormányozza.” Erre Heródes titkon hívatta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag föltűnésének idejét. Majd ezekkel a szavakkal küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok gondosan a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. A házba lépve, ott látták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak neki. Aztán fölnyitották kincsesládájukat és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirrhát. Miután álmukban figyelmeztetést kaptak, hogy vissza ne forduljanak Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Mt 2, 1—12.) új év- g A jeruzsálemi Biblia Az új Bible de Jérusalem illusztrációit az 1950-es évek végén Maurice Foltin, Párizs bíboros érseke megbízásából Bálint Endre készítette el. Az iskolát teremtő magyar művész 1956 utáni párizsi emigrációja idején készült munkáját Francois Mauriac, a nagy francia katolikus író így értékelte: „A Jerusalemi Biblia csodálatos példányába úgy kell behatolni, mint egy katedrálisba, ahol Bálint Endre illusztrációi az üvegablakok és a freskók.” Az 1200 arany-fekete illusztrációval, 200 iniciáléval és 16 táblaképpel készült mintegy 1400 oldalas, több mint 5 kg súlyú legújabb magyar bibliakiadás századunk könyvművészetének talán egyedülálló remeke. „Minden tartalmas alkotás, üzenet a holnap emberének” — írta 1967- ben Bálint Endre. így lett a Könyvek Könyve üzenet nemcsak a holnap, hanem a ma emberének is, s egyben az Egyetemi Kiadó szép ajándéka — Szántó Tibor tervei alapján — II. János Pál pápa ez évi magyarországi látogatása alkalmából. A bibliai írók a hagyományok összegyűjtésére, hűséges megőrzésére, közérthető, pontos továbbadására törekedtek. Bálint Endre rajzaiban az ősi szimbólumok felelevenítése, a szöveg következetesen hű, szinte szó szerinti ábrázolása egyben e szövegek magyarázataként is szolgál, bizonyítva azt is, hogy az egyetemes művészet irodalom és zene nem érthető a Biblia ismerete nélkül. (Etikai, társadalomkritikai, történelemformáló ereje sem hallgatható el, hiszen ezért rettegtek és rettegnek ma is oly sokan hitvallóitól és bizonyságtevőitől!) Elismerésre méltó Dávid Katalin A szövegközti illusztrációk ikonográfiája című összeállítása Bálint Endre Biblia-illusztrációiról. Kiállításokra, sajtótájékoztatókra érkező meghívók ritkán tartalmaznak közvetlen, meleg sorokat. A Magyar Nemzeti Galéria, az Egyetemi Kiadó és Nyomda, az Elit magazin közös meghívója azonban kedves, jövőbe utaló szavakkal zárul: „Kérjük, vegyen részt a magyar művészet és nyomdászat eme különleges teljesítménye ünnepén, hogy a boldog új esztendő reményében közösen gondoljuk át e mű értelmét, jelenét és múltból való jövőbe mutatását.” Sebelken Pálma