Új Ember, 1995 (51. évfolyam, 1/2423-53/2475. szám)
1995-01-01 / 1. (2423.) szám
1995. január 1 LELKISÉG Áldottjai és áldásai Istennek A világ nagy hűhóval lép át egyik esztendőből a másikba. Egyesek szeszbemámorba kergetik magukat, boldog új évet kívánnak másoknak, s remélnek maguknak, másokat viszont szomorúvá tett az előző év, szorongással tölt el a következő. Az egyház csöndesen ünnepel, az újszülött Kisjézus mellett. Máriát köszönti Újév napján, azt, aki Jézust a világra szülte, m ahd a Krisztus megváltásából született új világnak, a második Ádámból létrejött új teremtésnek elsőszülöttje. A Karácsony fénye mindnyájukra rávetül, elbékíti a bánatot, levizsgáztatja az örömöt, s ha igazi, akkor boldogsággá növeli azt. Az Úr szolgálóleánya Az evangélium a pásztorok hódolatát beszéli el, mint csodálkoztak el a látottakon, s hogyan magasztalták, majd hirdették másoknak is Isten nagy tetteit. Amit az angyalok tettek, azt folytatják a pásztorok: a földön folytatódik a menynyei élet. „Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk." A Szent Szűz életébe belevésődött az angyali üdvözlet eseménye , s ez meghatározta további sorsát. Nem érthette pontosan, mi is történik vele, nem láthatta előre, mi minden fog történni vele s a Magasságbelitől fogant Fiával. Nem tudhatta előre, hogy Jézus meddig él vele odahaza, hogy milyen hatalmas szóval, csodás tettekkel fogja hirdetni Isten országát, nem sejthette Fia szenvedését, keresztjét és feltámadását... De azt egyértelműen tudta s végérvényesen elvállalta, hogy ezután Isten irányítja életét, s hogy sorsa elválaszthatatlanul összenőtt Isten akaratával. Mária előtt is fokozatosan világosodhatott meg a megváltás tényének és módjának titka. Szívében összegyűjtött minden apróságot, ami Fiával s vele történt, s imádságos hittel. Isten akaratát fürkésző engedelmességgel rakta össze ezekből a mozaikdarabkákból Isten csodálatos ajándékát az embereknek: azt, hogy szeretetének szentháromságos közösségét megosztja velünk, emberekkel is. Ahogyan később Szent Pál írta, miután megismerte „Isten szeretetének csodálatos titkát”: „Mivel Isten fiai vagyunk, Isten elküldte szívünkbe Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: Abba! Atyám!" Isten nagy tékéi.— Máriának nem kellett élőről kezdenie mindent, hogy összegyűjtse azt, ami Istenről tudható. Egy évezredet meghaladó tapasztalat gyűlt már össze a választott népben arra, hogy Isten jóságos és hűséges: áldása és oltalma alatt élnek, az Úr szerető tekintete kíséri minden mozdulatukat, s megajándékozza őket az üdvösséggel. (Ezt az Áron által közvetített áldást idézi a mise ószövetségi olvasmánya.) „Az áldás — ahogy az új katekizmus mondja — isteni cselekvés, amely életet ad, és amelynek az Atya a forrása... Kezdettől fogva az idők végéig Isten minden műve áldás. Az első teremtésről szóló liturgikus költeménytől kezdve a mennyei Jeruzsálem énekéig a sugalmazott szerzők úgy hirdetik az üdvösségtervet, mint egy hatalmas, isteni áldást.” Mária kislány korától sejthette, hogy Istennek terve van vele. Sejthette, hogy Isten általa akar cselekedni. Figyelmesen fürkészhette Isten akaratát. Az életében lejátszódó események új és új mozzanatokkal egészíthették ki ezt a benne kirajzolódó képet, Isten „tervrajzát”, s ő egyre odaadóbban. Fiának isteni engedelmességéhez egyre inkább közelítve mondhatta ki újra és újra az Atyának: „Leányod vagyok, legyen minden úgy, ahogy Te akarod." — nyilvánulnak meg minden ember életében Az év fordulóján visszanézünk és előretekintünk. Emlékezetünk végigpásztázza a múltat, az elmúlt év fontosabb eseményeit, változásait. Önmagunkra figyelő pillantásunk — örömmel vagy szomorúan, elégedetten vagy éppen keseregve — nyugtázza jelen állapotunkat. Előre tekintve remény és várakozó öröm, netán szorongás és aggodalom tölt el bennünket. A keresztény ember az események folyását más megvilágításban szemléli, s ezáltal az időt is más távlatokban látja. Nem csupán a saját tetteire, a földön zajló történésekre figyel, hanem Isten cselekvésére is. Mint Mária, szívében hordozza Isten Titkát, s az évek múlásával egyre többet megért belőle. „Megismertük Isten szeretetét, és hittünk benne”, mondhatja el Szent Jánossal minden keresztény. S az év fordulóján ezt vizsgálja elsősorban: az eltelt idővel arányosan növekedett-e benne Isten ismerete és szeretete. Jó lenne, ha legalább ilyenkor, az esztendő fordulóján betelt s újonnan vett naptárunk mellé odatennénk Isten kalendáriumát is. Visszapillantva az elmúlt évre ne csak azt kérdezzük meg, mi mindent hozott számunkra, hanem azt is, mit jelentett Isten számára a mi elmúlt esztendőnk? Milyen események, időpontok szerepeltek velünk kapcsolatban az Ő „előjegyzési noteszében”? Mit, s mikor, hol és hogyan gondolt el számunkra az elmúlt esztendőben? Mi valósult meg életünkben az Ő terveiből? Az általam följegyzett események hogyan szerepeltek az Ő elgondolásaiban? Ugyanígy vegyük kézbe az új, 1995-ös noteszt is: osszuk meg Istennel a következő 365 nap beosztását, eltervezését, ajándékozzuk meg Őt is egy nekünk szóló naptárral, vagy legalább nyissunk egy rubrikát neki is a sajátunkban. Mit szán nekünk a következő esztendőben? Milyen eseményeket jegyzett elő számunkra? Vizsgálódásunkat nem kell egyedül folytatnunk. Évezredek isten tapasztalása, az apostoli, egyetemes Anyaszentegyház hite segít abban, hogy felismerjük Isten szándékait, felkutassuk Isten nyomait az életünkben és a világban, családunk, nemzetünk és az emberiség életében. Jézus élete teljessé lett halálával és feltámadásával, a feltámadt Krisztus élete pedig folytatódik a történelemben. Az én életem történetében, az Úrnak ma kezdődő esztendejében is. Krisztusban maradni „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek." (Jn 15,5) Képzeld el, mi történik a szőlővesszővel, ha lemetszik a szőlőjéről! Nincs jövője, nincs többé remény, hogy termést hoz, elszárad, s csak arra való, hogy tűzre vessék és elégjen. Gondold el, milyen lelki halálra vagy ítélve mint keresztény, ha nem maradsz egységben Krisztussal. Ijesztő! Teljesen terméketlen vagy akkor is, ha reggeltől estig látsz-futsz, és azt hiszed, hasznos vagy az emberiség számára; akkor is, ha barátaid megtapsolnak, és földi javaid egyre gyarapodnak; akkor is, ha nagy áldozatokat hozol. Mindennek csak itt a földön van értelme számodra, de semmilyen jelentősége nincs Krisztus és az örökkévalóság szempontjából, holott az örök élet a fontosabb. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlőveszek. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek." Hogyan maradhatsz Krisztusban, és Krisztus hogyan maradhat benned? Miként lehetsz friss, életerős szőlővessző, mely szerves része a szőlőtenek? Mindenekelőtt hinned kell Krisztusban. De ez még nem elég. Hitednek hatással kell lennie konkrét életedre is. Azaz e hitnek megfelelően arra kell törekedned, hogy életre váltsd Jézus igéit. Nem hanyagolhatod el azokat az isteni eszközöket, melyeket Ő adott kezedbe, hogy általuk elnyerd vagy visszaszerezd a Vele való egy at, ha az esetleg megszakadt volna Járai miatt. De Krisztus csak akkor érzi majd, hogy szilárd gyökeret vertél benne, ha mindent megteszel azért, hogy jól beilleszkedj egyházközséged, a helyi egyház életébe. „Én vagyok a szőlőtő, a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek. „Aki bennem marad és én őbenne.” Megfigyelted, hogy Krisztus egyrészt a te egységedről, másrészt saját egységéről beszél? Ha egy vagy Vele, ő benned él. Jelen van szíved legmélyén, s ezáltal megszületik a kölcsönös szeretet kapcsolata, a kölcsönös párbeszéd, az együttműködés Jézus és tanítványa, vagyis teközted. S mi lesz ennek a következménye? Az, hogy sok gyümölcsöt hozol. Pontosan úgy, ahogy a szőlőtőkéből táplálkozó szőlővessző is zamatos fürtöket terem. A „bő termés” azt jelenti, hogy igazi apostoli termékenység áldása kísér: fel tudod majd nyitni sokak szemét, hogy meglássák Krisztus szavainak egyedülállóságát és forradalmiságát, s képes leszel arra is, hogy erőt adj nekik az ő követéséhez. De a „bő termés" azt is jelenti, hogy az Istentől kapott karizmáidnak megfelelően életre hívsz olyan — kisebb vagy nagyobb — műveket, melyek a világ különöző problémáinak enyhítésére szolgálnak. A „bő termés” valóban bőséges és nem szűk termést jelent. Ezért a környezetedben élők általad az igazi közösséget, a jóság és a kölcsönös szeretet kiáradását tapasztalhatják meg. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek. ” De a „bő termés" nemcsak mások lelki és anyagi javát szolgálja, hanem a tiédet is. A te benső növekedésed, személyes szentté válásod is Krisztussal való egységedtől függ. Ezért igyekezz, hogy életed az életszentség gyümölcseiben is bővelkedjen, ami csak akkor lesz lehetséges, ha egy vagy Krisztussal. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Ako bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek. ” Észrevetted, hogy Jézus nem közvetlenül a gyümölcsöket kéri, hanem a bő termés forrására, a Vele való egységre helyezi a hangsúlyt? Lehet, hogy te is beleestél abba a hibába, amibe sok keresztény: állandóan rohannak, dolgoznak, különböző műveket hoznak létre mások javára anélkül, hogy lenne idejük megkérdezni maguktól: mindenben, és teljesen egy vagyok Krisztussal? S ez hiba, azt hiszed, termékeny vagy, de így nem az a gyümölcs születik meg, amit a benned, veled élő Krisztus teremne. Ahhoz, hogy maradandó gyümölcsöt hozz, mely az isteni élet pecsétjét viseli magán, egynek kell lenned Krisztussal. S minél mélyebb egységben vagy Vele, annál bőségesebb termést hozol: „Aki bennem marad...” Jézus e szavai nem annyira a gyümölcsöket, mint inkább a termékenység állapotát juttatják eszünkbe. Ezért, ha éled Jézusnak ezt a mondatát, általad is növekedni fog a „kononia": az Istennel való mély közösség és a köztünk lévő egység. Az egyház ebben a hónapban tartja az imahetet a keresztények egységéért. Ezért különösen is tegyünk meg mindent a köztünk már tapasztalható szeretetközösség megszilárdításáért abban a reményben, hogy a Szentlélek ajándéka által egyszer majd eljutunk az egyházak közötti teljes közösségre. Jézus azt mondta: „Ha bennem maradtok és tanításom ubennetek kérjetek, bármit akartok, megkapjátok." (Jn 15,7) Akkor hát új hittel, közösségben maradva Istennel és egymással imádkozzunk bő termésért a keresztények teljes egységének megvalósulásáért. Chiara Lubich fillmfa 3 VASADI PÉTER: „Éleszd föl reményed, Jeruzsálem!” Mire támaszkodik akárki, aki a remény fölélesztésére szólít? Egyáltalán, miért mindig olyan a világ, olyan (még ha élhető is) az életünk, hogy a reménybe, tehát valami előttünk álló, homályos vagy kevésbé homályos jóba kell vetnünk bizalmunkat, akár egy horgonyt, pedig itt és most, helyben szeretnénk „jól élni”? Miért mindig majd? De ha már így is van, ki bíztat reményre az általános bizonytalanságban, mikor a legsudárabbnak látszó fák is meginganak, megroppannak a kirobbanó bajok, katasztrófák, a váratlanul megkezdődő s folyamatos lecsúszás közepette? Emberi hatalmasságok nemigen. Nagyon is szakadékonynak érzik — izzadságosan megszerzett — fölényüket ahhoz, hogy reményre hangoljanak, hisz ezért veszik körül magukat erővel, erősekkel, biztosítékokkal. Tudják, hogy a hatalom illékony, s meg akarnak maradni benne: uralkodni jó. „Milyen alacsony, milyen kicsi, milyen primitív, milyen alávaló élvezet ez” — mondja (mondta, mert elhunyt) az orosz Latinovits, Innokentyij Szmoktunovszkij, minden idők egyik legnagyobb színésze. A hatalmasnak reményre nem marad ereje. Minden energiáját az őrli föl, hogy amiket nem lehet egyeztetni, egyeztesse. Nem — mindig — tehet róla. Ilyen a világ, és csapda. Még akkor is vergődik a hatalom, ha tényleg jót akar. Ha jóindulatú. Ha belát és belelát a folyton tornyosuló bajok, a percről percre születő botrányok forrásaiba, a szinte titokzatosan újra és újra elmozduló részek közti szakadékokba. Pedig minden pillanatban az emberi élet, a létezés a tét Épp ezért remény nélkül nem lehet élni. Remélni annyi, mint a tapasztalatok ellenére is hinni, hogy az összeillők illeszkedni fognak. Báruk prófétának van bátorsága bíztatni Jeruzsálemet. A konkrét körülményekre most ne figyeljünk, csak az időtálló mondatokra. Igenis, reménykedhetünk, sőt „boldogok lehetünk... mert Isten megismertette velünk, mit tetszik neki!” Milyen más hang ez, más látásmód, más cél, más szív és száj! Ami Istennek tetszik, azt kell tennünk, s tenniük a nemzeteknek, az a jó, arra bíztat a remény, azzal fenyegeti létében a rosszat; az a közjó is, a közérdek, az közhasznú, az szokott történni? Ki-ki válaszolhat e kérdésre. Báruk hatalmas, a tény- s jövendőmondás költői lendületével, fölkiáltójeles mondatokban szólítja s fenyíti (az örök) Jeruzsálemet (minket), hogy vesse el az erőszakot, a bűnös közönyt, s fogságból, elhurcoltatásából merítsen erőt, mert „meglakolnak” a mindenfajta, lelki-szellemi-testi holocaustok kitervelői, s elkövetői: „a városok, ahol gyermekeid fogságban sínylődtek”, „dicsekvése szomorúsággá változik.” Pusztulást idéz magára az a föld, amely nem átallott „démonok lakhelyévé" lenni; de ti „bízzatok, gyermekeim, kiáltsatok Istenhez!”, és „Aki” — a Szent — „megpróbáltatást hozott rátok, újra megemlékezik rólatok”. (4,5-37) Ma, amikor az emberi lélek negyvenéves Babylonja még a látó szemeket is elhomályosította, s vakká tette a reményre, ami nem más, mint a „visszafelé” áradó isteni energia iránti érzékenység. Jézus a maga roppant egyszerűségével ennyit mond róla: „minden lehetséges annak, aki hisz!” (Mk 9,23) (_____________________________________) • • Örömhír PÁSZTOROK A JÁSZOLNÁL. Azon a vidéken pásztorok tanyáztak kinn a szabadban és éjszaka őrizték a nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megijedtek. De az angyal bátorította őket: „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek. Ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez a jele: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Hirtelen nagy mennyei sereg vette körül az angyalt. Dicséretet énekeltek az Istennek: „Dicsőség a magasságban Istennek, És békesség a földön a Jóakaratú embereknek." Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok bíztatták egymást: „Menjünk át Betlehembe! Hadd lássuk a történteket, amiket az Úr hírül adott nekünk." Odasiettek és megtalálták Máriát, Józsefet, a jászolban fekvő kisdedet. Miután látták, elhíresztelték azt is, amit már előbb megtudtak a gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat és el-elgondolkodott rajtuk. A pásztorok azután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit úgy láttak és hallottak, ahogy az angyal előre elmondta nekik. JÉZUS BEMUTATÁSA A TEMPLOMBAN. Nyolc nap múltán, amikor a gyermeket körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, így nevezte őt az angyal, mielőtt fogantatott. Lukács 2, 8-21